B

Lilypie Premature Baby tickers

Lilypie Third Birthday tickers

2019. december 29., vasárnap

Los Abrigos

A szállásunk délen, a reptérhez nagyon közel, egy kisebb városkában, Los Abrigosban volt.

Imádtam, hogy jó idő van. 
Érdekes amúgy az időjárás - délen mindig meleg van, ez a turisták által kedvelt, és főleg nekik "berendezett" rész, fürdőzőkkel és boltokkal, éttermekkel teli partszakaszokkal. Északon mindig néhány fokkal hűvösebb. De az átlag a min. 20, max 30 fok. Olyan, mintha az időjárás nem időben, hanem térben változna. Los Abrigosban erős szél fújt, szinte végig. Van olyan rész (a neve is tükrözi: La Laguna), ahol sokat esik - ez amúgy rendkívül ritka. Puerto de la Cruz, északon, és a nem sokkal mellette fekvő La Orotava között mindig van 4-5 fok különbség. Szóval ha melegednél, vagy hűsölnél, ülj be az autódba, és menj egy kicsit odébb!




2019. december 28., szombat

kitaláltuk, elindultunk

Az út kezdete.

Nagyon hamar, néhány nap leforgása alatt döntöttük el, hogy utazunk. Azt is, hogy hova. A 'mikor' pedig sürgetett. Nem tudok/szeretek/akarok hosszasan várni. Nem igazán vagyok képes hosszú távra tervezni. Inkább az a "gyerünk, csináljuk" típus vagyok. Nincs idő, így kerülöm el, hogy félni kezdjek. Most mégis meg kell majd tanulnom - de erről később.

Az autónk 7 személyes, nincs tetőbox, és minimális a pakolótér. Így a hátsó ülést lehajtva halmoztuk a pakkokat. 6 főre, 2 hétre 4 db max. 20 kilós bőröndnek vettünk repjegyet, plusz a 6 db kézipoggyász. Hétfő reggel még iskolába mentek a gyerekek, onnan indulás a nagy útra. (Iskolai cuccok közül szinte mindent bent tartanak a suliban, amit elhoztunk, az csak a pótolnivaló epocha füzet volt.)

Az éjszakát Bécsben töltöttük, mert másnap kilenckor már a reptéren kellett lennünk. Airbnb-n foglaltunk lakást, egy alacsony minőségű szállást vettünk igénybe, de a célnak megfelelt. Este elkészítettük a másnapi szendvicseket, és összepakoltuk azt a csomagot, ami az autóban marad - téli ruhák egy része, iskolatáska. Bécsből nem sokat láttunk, jó lett volna még megnézni a karácsonyi vásárt, de mindenkit elfárasztott a kocsizás, így erről letettünk.

Az autót Bécsben hagytuk, megőrző parkolóban.




A reptéren kellően izgatottak voltunk, az első becsekkolás előtti várakozás volt a leginkább kihívás. Amikor elindultak a dolgok, és volt mit nézni, kérdezni, figyelni - minden kicsit nyugodtabb lett. Még sosem járunk reptéren.
A gyerekeim hozták a formájukat itt is. Letelepedtek a földre, szórakáztak. Ilyenkor rám tud törni a "viselkedjünk már" feszkó, de aztán igyekeztem elengedni. Végül is nem csináltak semmi rosszat, csupán nem álltak vigyázzban és csendben.

B nagyon félt a repüléstől. Meg volt győződve róla, hogy meghalunk. Nem értette, miért akajuk mi ezt az egészet, hiszen le fogunk zuhanni! Végigbeszélgettük, többször, de tartottam tőle, hogy így is sírás lesz a gépen. Nem volt. Bátran végigcsinálta, a levegőben már lelkesen nézte a felhőket. Volt nálunk gumicukor, a fülbedugulás ellen. Viszont arra nem gondoltam, hogy elfogy a zacskó már a felszállásnál. Lefelé mindkét kicsi sírt, annyira feszített a fülük.


az 5 órából majdnem egy órát aludt. B is, majdnem ugyanennyit. A többi időben mesét olvastam nekik, rajzoltak, sztorikockával játszottunk. Ez utóbbi nem volt annyira jó ötlet, leszálláskor szedegethettem a székek alól a kockákat.

A gondolat, hogy 5 órán keresztül egy dobozba zárva a levegőben vagyok - éreztem, hogy erősen nyugtalanná tesz. Inkább nem gondoltam jobban bele. Csak könnyeden, éljen az utazás!

2019. december 25., szerda

rendhagyó karácsony

Amikor az utazás gondolata megszületett, kacérkodtunk a gondolattal, hogy a Karácsonyt kellene így, egészen új formában megélni. Utazzunk el, ünnepeljünk teljesen másképpen! Mindenki izgalmasnak találta az ötletet.

Mivel nem volt már túl sok időnk, hogy ezt nyélbe üssük, végül az éppen szabad, és kedvező ajánlatú szállástalálás döntött. Így végül nem az ünnepre utaztunk, hanem Karácsony előtt. Az első hóesésből a napfényes szigetre. Télikabátokban indultunk, sapkát, sálat vettünk, és pólóban érkeztünk.
Itthon megbeszéltük, hogy egy kis karácsonyt azért mégis szeretnénk ott is átélni. Készültünk ajándékokkal, apró gesztusokkal.


Íme, a tenerifei "ünnepi asztal".
Nem vittük túlzásba.

Majd' egy éve készülök a gyerekek fotókönyvével, mindenkinek a sajátja, születésüktől kezdve. Még sosem állítottam össze róluk albumot, éppen ideje volt. Nem sokon múlott, hogy mégse készüljek el vele, de pénteken végül megérkezett a nyomdából. Hétfőn indultunk. 

Tudtam, hogy erre most szükség van, főleg S-nek kell látnia, hogy mennyi fontos közös emlék van, ami kapocs, ami szeretet, ami mi vagyunk, együtt. Mindannyiuknak sokat jelentett. M el is sírta magát. S aztán minden este azzal aludt el, hogy nézegette az albumot, és reggel is így láttuk napokig. Gyógyította őt.
Úgy indultunk az útra, hogy S szívében haragot, fájdalmat hordozott, súlyos terheket. Hosszú hónapok óta. Kemény volt küzdeni vele, érte, és néha ellene. Nem tudtuk, hogy így lesz, de ott végre megtörtént. Le tudta tenni, el tudta engedni, meg tudott bocsájtani, és visszakapta az örömöt. Tíz éves, kisfiú. Örök lélek, harcokkal, történettel. 


2019. december 23., hétfő

új utak

Jó öreg kis blogocskám, helló.
Online naplóm, családunk krónikája. Újra itt vagyok.

Az életünk robog, zajlanak a történések kívül-belül, csak győzzük megélni, átélni, feldolgozni.

Otthontanulásunk dokumentálására született ez a blog, még M ovis volt. Mára olyan nagylány, hogy miliméterek híján magasabb nálam. Okos, nyitott, őszinte, érzelmeit felismeri és dolgozik magán, az osztályában szeretik, népszerű, magabiztos, élvezi az életét. A mozgás a mindene, szaltózik előre, meg hátra, őrület, miket művel. Jövőre elvégzi az általános iskolát.
Öt év intézménymentes otthontanulás, egy év hagyományos általános iskola, két év Waldorf.
S 2 év otthontanulás után fél évet járt kis falusi iskolába, és most negyedikes a Waldorfban. Nehéz időszakon van túl, ahogy igazából mindannyian. Ő különösen érzékenyen reagál, szavakban kevésbé tudja kifejezni, de egész lényével megéli a megterheltséget. Jobban van, jobban vagyunk. Erről majd később írok.
B ovis lett, Waldorf, nem szereti, mert velünk akarna inkább lenni. A környezet nagyon ízlésformáló számára, a fából, nemezből, természetes anyagokból készült tárgyakért odavan. De az ovi "olyan, mint egy börtön". Ott kell maradni, pedig ő nem akar... Ő sincs most könnyű időszakban, nem csak emiatt. S-sel a kapcsolatuk terhelt, és kevesebb figyelmet is kapott az utóbbi időben.
már 2 és fél éves, izgága, sokat beszél, cukibbnál is cukibb, mindenki odavan érte.

Tanítottam a helyi általános iskolában fél évet, gazdagító élmény volt, projekteztünk, szabadon tanultunk, az összevont harmadik-negyedik osztállyal, ami konkrétan 6 gyereket jelentett. Az iskola aztán a következő tanévben bezárt. Ez is egy hosszabb téma, szeretném végiggondolni majd itt, valamikor.

Ami igazából újra idevetett, az a Nagy Utazásunk.
Lehetőségünk nyílt elutazni, először így családosan, külföldre, repülővel, két hétre a Kanári szigetekre. Életünk meghatározó két hete lett.
Erről fogok mesélni a következő bejegyzésekben.

2018. szeptember 17., hétfő

fejlődésünk - a következő lépés

"Minden helyzet a fejlődésemet szolgálja."
Kiírtam a hűtőre.

Helyzetből, változásból pedig nincs hiány.

Mivel többször szolgált terápiás felületként nekem ez a blog, és a történet eleje megkívánja, h legyen valamiféle vége is, úgy döntöttem, megírom.

Életünk utóbbi évei rengeteg nehézséget hordoztak, amikből kinőttek, kivirágoztak fájdalmasan szép dolgok. Változtam, változunk, gyógyultam, gyógyulunk. És ennek, bízom benne, nincs vége.

Öt iskolai éve vagyunk magántanulók. Egy, aztán két gyerekkel, majd hárommal. Az otthontanulásunk, mint életforma, hozta a váltás igényét: munkahelyből szabadúszás. Aztán 3 gyerek után 4 gyerekes családdá váltunk. Ennek minden örömével, és néha embert próbáló nehézségével együtt. Építkezést álmodtunk, végül elköltöztünk egy vidéki, kicsi faluba. Lelki és testi téren erősen feltörő bajok, fájdalmak, lassan megtanultuk olvasni az üzenetüket. Elindult a lavina.

Nem is olyan nagyon régen hallottam egy négy gyerekes, otthonoktató, de idén minden gyerekét suliba adó anyuka szájából: "Elfáradtam."
Láttam én rajta, h nincs csillogás a szemében, lendület nélküli, egyfajta halk szomorúságot sugárzott a lénye. Haragudtam rá. Mintha áruló lenne. De idővel kezdtem megérteni... magamat. Aztán őt is.

M kapcsán már tavaly is felmerült a kérdés, az igény, a hiány. Keresni neki egy jó kis tanulócsoportot, vagy akár sulit, ahol kap másfajta kihívásokat, új kapcsolódásokat, barátságokat. 12 éves lett. Mondhatnám, h "készen van". Persze ez így nem igaz, hiszen én sem vagyok készen, az utóbbi időben látom csak igazán. De úgy érzem, amire szüksége volt, és amire képesek voltunk, azt beletettük. Jól, rosszul, lehetőségeinkhez, határainkhoz mérten. Étvágya lett másra is.
Végül arra a közös döntésre jutottunk, h még egy évet maradunk otthon, szabadon, együtt. Mindig egy évre hozunk döntést, így most is.
Életünk egyik legnehezebb éve következett. Na, nem miatta. Hanem minden miatt. A mindent értsd úgy, h minden. (Biztos fért volna bele más is, a képzelet szab csak határt, szóval minden - a teljesség igénye nélkül.)

Egy ponton világossá vált, h nem csak M, de S szempontjából is szükséges és kívánandó helyzet lenne a változtatás. Ekkor még csak M-ben gondolkodtunk, de egyre határozottabban.

Eközben zajlott le a költözésünk. Olyan könnyeden leírom ezt a mondatot, de annyit mesélhetnék, hogy több blogbejegyzésre elegendő volna. Most nem teszem.

M egy hagyományos, bár vidéki, így emberléptékűbb, kis létszámú osztályba kezdett el járni, a szomszéd faluba. Kisvonattal jár át, a falubéli többiekkel.


S: szerettük volna magántanulóként beíratni a helyi suliba, ezt az illetékes - a tagiskola feletti főigazgatónő - egy lendülettel visszadobta. Gondoltuk, akkor keressünk másik sulit, de közben az egyéni tanrend merült még fel, mert ahogy kezdtem/kezdtünk belelátni az iskolai életbe, egyre inkább tetszett, amit láttam. Szabadság, értelmes szabályok, gyerekközpontúság, családias légkör. A gyerekek listája az ajtón: "Milyen a jó suli?"...

S vágyott ide. És kimondta, amit szívem mélyén én is tudtam: hogy nem volt jó itthon. Igen, a tavalyi évem arról szólt, hogy próbáltam a széthullott énem darabjait összeillesztgetni. Ilyen állapotban az ember nem annyira a "jó anya" prototípusa.  Én nem voltam képes így kerek-perec kimondani, de igen, nagyon elfáradtam. Ki akartam lépni, nem élveztem, nem akartam. Belül, ott, ahova nem látnak be mások, viszont a gyerekeim ebben a térben élnek, a "tudatalattinkban úszkáló halak"ként...

S lubickol a társaságban, szereti az új élethelyzetet, lelkes a kihívásokkal. Mert igen, ő is iskolába jár. Nem volt könnyű ezt a döntést meghozni, hosszú-hosszú beszélgetések, önvizsgálat, kérdések hada előzte meg. Ő egyértelműen ezt vágyta, és ahogy arról beszéltem neki, h figyelem a szükségeit, és azok alapján igyekszem a számára legjobbat megtalálni, lett világos hirtelen, hogy akkor most iskolába kell engednem.

Talán felháborodsz, ösztönösen megítéled a helyzetet, lehet, h kárörvendően mosolyogsz, vagy sajnálsz, együttérzel... De biztosan nem érted, ha még nem élted meg ezt, vagy hasonlót. Hihetetlen hálás vagyok az eddigi, itthon töltött évekért. Ha újra kezdhetném, ugyanezt választanám. Gazdag időszak volt, és nem vagyok benne biztos, hogy többé már soha nem lépünk erre az útra, a szabadtanulás, az együtt tölthető idő gazdagságának lehetősége kincs. Tele volt ajándékkal mindannyiunk számára. Látom a gyerekeken, látom magunkon. Mindig azt mondtam, nem tudom, meddig tart majd. Most egy időre vége. A burok, a fészek, amiben éltünk, kinyílik. Eljött az ideje. Új ez, mindannyiunk számára.
Hálás vagyok, h nem feladásból, de belátásból, békét hozó döntésből fakadt.

"Minden helyzet a fejlődésemet szolgálja."
Kiírtam a hűtőre. :)

2018. április 11., szerda

találkozó


Szeretettel hívunk a Kerott = Keresztény Otthontanulók Találkozója következő alkalmára.

Új helyszín: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 13. Golgota Budapest 

Időpont: 2018. április 23. hétfő 17.00-19.30

Téma: "Otthontanuló voltam az óvodától az érettségiig..."

Vendégünk: 

Gergely Géza és Rendes Éva hatgyermekes házaspár két legidősebb gyermekükkel (20 illetve 18 évesek)
valamint 
Szőke Imre és Krisztina 3 gyermekes lelkész házaspár legidősebb fiúkkal (19 éves)

Információk: 
A termet ingyen kapjuk. Hurrá! De a Golgota Budapest környéke fizetős parkoló sajnos.
Gyerekvigyázás lesz, ehhez hozzájárulást fogok kérni tőletek.

Kérlek, jelezzetek vissza, ha tudtok jönni a felnőttek és az érkező gyerekek létszámának a megjelölésével.

Találkozzunk 23-án!

műhelyfoglalkozások

Modern szobrokat alkottunk az újrahasznosítás jegyében:









Tanultunk az Ókor művészetéről, Egyiptomról: