2013. július 29., hétfő

tenisz

Családunknak múltja van tenisz téren. Nagyapám végigteniszezte az életét, és családunk minden tagját fáradhatatlanul tanítja, tanította a játékra. Most a dédunokákon a sor.


Akik önszorgalomból még fekvőtámaszoznak is. Komolyan veszik az edzést.




2013. július 23., kedd

gyöngyözés másképp

Itt jártak vendégségben E + Z, és hoztak vasalós gyöngyöt.


Már az oviban is nagy sláger volt, most is belemerültek teljesen.
M kapott egy kis zsebpénzt még néhány hete, és elhatározta, h vasalós gyöngyre költi.







ITT lehet találni még sok-sok mintát, ötletet.

2013. július 22., hétfő

oo találkozó

Ezúton is köszönjük a szervezést!

Egy nagyon kellemes kis találkozó alkalmával megismerkedhettünk néhány környékbéli otthonoktatós családdal. 8 család jött össze, összesen 23 gyerekkel. 10-en tanulnak már otthon. A gyerekek szinte azonnal feltalálták magukat, és végig együtt bandáztak. Mi felnőttek pedig megosztottuk tapasztalatainkat, kérdéseinket, sütijeinket...

Reméljük, lesz folytatás!

2013. július 18., csütörtök

tökös husi

A mai ebédünk:

Megpucoltam, kettévágtam, kivájtam egy nagy tököt, megsóztam, belepakoltam az előzőleg hagymán megpirított, befűszerezett (só, bors, pirospaprika, fokhagyma) darálthúsos rizst. Tetején paradicsom és szalonnacsíkok. Most sül a sütőben...
Finom lesz, ugye..?



UPDATE: Rendkívül finom!

2013. július 17., szerda

étkezési revolution

Egészségügyi zűrzavar kapcsán, hirtelen elég erőteljesen át kell gondolnom az étrendemet, étrendünket. Szóval ide fogok gyűjtögetni a témába vágó recepteket, ötleteket. Közben erősen forgatom magamban a paleo táplálkozás mikéntjét is. Hasznos hozzászólásoknak örülök!

Egy cikk, h tudatosítsuk, mennyi cukrot is juttatunk magunkba, abból is, amiből lehet, h nem is gondolnánk: CIKK

Forrás: TáfelspiccForrás: Táfelspicc

bagolyok

Megszülettek, 


életre keltek,


itt vannak ők!



ITT készítettük, találtok szabásmintát.


Néhány dolgot megváltoztattunk, pl. lespóroltuk a lábakat...

2013. július 8., hétfő

a bagoly születése

Legújabb projektünk a bagoly. És a varrás.

A szabásmintákat a neten találtam régebben (sajnos nem emlékszem, hol...).



A szemeket és a csőrt kézzel varrjuk.





A munka vége nincs közel. De haladunk.

szülinapi menü

Szülinapozás lesz. Ma bevásárlás, holnap sütés-főzés, a menü pedig:

- hideg meggyleves kerti meggyből
- citromos csirkehusi krumplival recept
- joghurtos meggylepény recept

legyőzni a legyőzhetőt

2013. július 5., péntek

kegyelem

Bornai Tibor: Háttal a Napnak
Ülsz a sötétben, nézed az órát,
várod a semmit, csöndben, egyedül.
Végtelen úton utazik a lelked,
folyton belehal, folyton menekül.
Távoli hangokat hallasz, valaki
a neveden szólít, aztán nevetés...
Félsz, ha elalszol, félsz, ha felébredsz,
fáj az indulás, fáj az érkezés.
Mért vársz? Mozdítsd meg végre a szárnyad!
Mitől félsz? Építsd az égbe a házad!
Tükrök előtted, csillog a fényük,
önmagad bennük mégse találod.
Háttal a Napnak, szemben a széllel
nincs hova menned, nincs maradásod.
Idegen vágyak dzsungele zúg, ahol
nincs barátság, és nincsen szerelem.
Nem tudod, meddig tűrheted ezt, de már
nem sokáig, látom a szemeden.
Mért vársz? Mozdítsd meg végre a szárnyad!
Mitől félsz? Építsd az égbe a házad!


2013. július 4., csütörtök

kislány vagyok, avagy a nemi kérdések

Mostanában többször felmerültek a szerelemmel, a csókolózással, a kisbaba születésével kapcsolatos kérdések, amik érdekes beszélgetések indítói lettek.
Találtam a könyvtárban egy könyvet, ami kedvesen, nyitottan, és gyereknyelven beszél a nemiség témájáról:


2013. július 3., szerda

testvérviszályaink margójára


Fekete Csaba:
Félreértés

és akkor azt mondta ő
hogy azt mondtam én
de megmondtam én
hogy ő mondta csak
és visszaütöttem
és ő is visszaütött
erre ő azt mondta
hogy azt hitte
hogy azt mondtam
mert azt mondták
de már késő volt
most már micsináljunk
avval a sok pofonttal
meg nyaklevessel.