B

Lilypie Premature Baby tickers

Lilypie First Birthday tickers

2017. január 25., szerda

olvasónapló másképp

M részt vesz egy olvasóversenyen. Levelezős, több fordulós, és mivel én _direkt_ nem olvastam a szóban forgó könyvet, így teljesen az ő munkája az egész. Már két feladatlapot visszapostáztak nekünk kijavítva, és M teljesen felvillanyozódott az eredményektől. Olyan jó látni, ahogy komolyan tudja venni ezt a feladatát. Persze előfordult kiborulás, hiszti, de milyen jó, hogy én nem tudok segíteni, még ha akarnék se... Így előbb-utóbb kimászott a gödörből, és ment tovább.

A verseny zárásaként egy olvasónaplót kellett elkészíteni - lapbook formájában! Mivel épp a leadási határidőben vizsgáztunk, így kissé késve, de kérelmet írva, megmagyarázva, reménykedve küldtük el ma a kész művet. Megmutatom, mert nagyon büszke vagyok rá:



A fejezetekről képekben számolt be, és rövid tartalmi leírással.



Itt már a borító készül, belógó lófenekekkel...



És elkészült a nagy mű!











Személyiségkártyákat talált ki a szereplőknek, a régi autós kártyák mintájára.




Megvannak a közös tulajdonságok, és az azokhoz kapcsolódó "teljesítménypontok".




A fejezetek leírása mellé mindenhova került egy-egy rajz, amit csak az érthet, aki olvasta a könyvet...






Végül pedig M személyes véleménye a meséről.




Lesz egy szóbeli forduló is, izgulunk, hogy M bekerüljön. És persze a nyeremények is vonzóak... De a lapbook készítéséért már megérte - és ezt nem én mondtam...!

2017. január 12., csütörtök

találkozunk? találkozzunk!


miért nem büntetek

Egy barátnőm megkérdezte, hogyan jutottam el arra, h nem alkalmazom a jutalmazás-büntetés stratégiát a gyereknevelésben. Miért csinálom így? 

Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat - nagy részük már itt-ott felbukkant a blogban.

Kulcskérdés lehet ebben a témában, hogy mit várok: szófogadás, vagy együttműködés. NEM ugyanaz. És a jutalmazás-büntetés csupán kondícionál, külső kontrollossá tesz. Érdekes gondolat, h a természetben nincs jutalom-büntetés, csak következmény van. Hiszen az oroszláncsorda nem kap jutalomfalatot pluszban a sikeres vadászat után, és az éhségen túl nincs még valami extra sanyargatás, ha nem járnak eredménnyel. A motivációja sem más, mint a zsákmány, nem szükséges még odahelyezett külső motiváció, h vadászni induljanak.
Az a különbség a következmény és a büntetés között, h utóbbinál én teszem oda a kapcsolatot ok és okozat közé.
Az alá-fölérendeltség helyett a partneri viszony működőképes. Gyerek és felnőtt között is!! Hogyha nem passzív alanya az eseményeknek, hanem tevékenyen alakíthatja a történéseket, akkor együttműködővé válik. A jóvátétel lehetősége pedig mindig nagyon fontos, hiszen jó érzés, h képes vagyok helyrehozni a hibámat.
Az együttműködésben még az a szép, h lehetősége van azt választani, h nem működik együtt. Egyértelmű szabályok és következmények között, a döntésével alakíthatja a saját életét! Ez egy fontos tudás! Ura lehetek az életemnek. Az én felelősségem. Ezt megtanulni, megérezni szerintem a későbbi, felnőtt élet meghatározó élménye.
Nem oké, ha próbálom irányítani a gyerekeimet (vagy a férjemet - ugyanilyesmisosemjutnaeszembe). Nem oké, és nem is működik. Mert az uralom nem szeretet. Vagyis igazából működik, ez benne a csapda. Működik, látszólag. Működik, csak ügyesen kell csinálnom. Ha manipulálok. Ha érzelmi nyomást helyezek. Ha megy a játszma... De Istennek hála, ez egy idő után fájni kezd. Mert érzékelem, h nem azok vagyunk, akiknek szeretünk lenni. Eltűnik a szabadság, a biztonság, a szeretet. A szívünk távolodik. A gyerekeim vagy megteszik, amit mondok, mondjuk megfelelni akarásból, vagy azért, h hagyjam már őket békén, vagy nem teszik meg, én meg kiakadok, és dühöngök - de mindegy is, mert bármelyik történik, nem egy egészséges, szeretetkapcsolati működésben vagyunk.


(S, 2012.)

Sajnos az én játszmám ez. Nem volt egyszerű felismernem. Vagyis inkább szembenéznem volt nehéz vele. Fájdalmas. Hozott mintáim, akár családból, akár a nagy társadalmi mintákból - az irányításról szólnak. Manipuláció, uralom, ezek árnyalt szinonimái - az irányítás legyen csak az én kezemben. Tudjam, mi következik. Tedd, amit szerintem tenned kell.
És mi ennek az ellentéte? Azt hiszem, a bizalom. Az irányítást a félelem motiválja. A bizalmat a félelem ellentéte - a szeretet.
"Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet, és a józanság Lelkét." (2Tim1:7)
Annyira sok van ebben a mondatban. Ebben a három szóban. Életem során újra és újra elém jön, és egyre mélyebben értem. És igen, erre van szükségem. Erőre, mert nehéz. Fizikálisan is, lelkileg is, szellemileg is nehéz anyának lenni, és nehéz itthon lenni a három gyerekkel. Józanságra, mert különben elkap a pánik, a dolgok kicsúsznak a kezeim közül, és örvénybe kerülök. És szeretetre. A Minden Titkok Tudójának engem ölelő szeretetére, és az ebből fakadó, a gyerekeimet mindenen túl- és felülszerető szeretetre, ami a legjobbat hozza ki belőlük (és belőlem is).

Egészen másképp állok hozzá a gyerekeimmel való kapcsolathoz most, mint ahogy nekiindultam.
Amikor M megszületett, nem igazán volt elképzelésem, leginkább a környezetemből érkező, és tudat alatt beépült impulzusok mentén kezdtem nevelni őt. Utólag visszagondolva, az engedelmesség elérése volt a legfőbb jó, amit reméltem. Engedelmesség, mert az biztonság. Engedelmesség, mert az Istennel való kapcsolat is erre épül (?). És mivel azt gondoltam, ezzel teszem a legjobbat, így engedelmességre neveltem, akár a kapcsolat árán is. Most azt gondolom, a kapcsolat sokkal fontosabb. Szeretném, ha biztosak lennének a gyerekeim abban, h szerethetőek, szeretve vannak, és mindez csupán azért, mert ők azok, akik.
Nem érzem magam bölcsebbnek a gyerekeimnél, egyszerűen csak régebb óta élek. Ők kész emberek, nem nekem kell őket kigyúrnom. Együtt élünk, alakítjuk egymást. Hogyha valaki keresztbe tesz, annak általában van következménye, amit az egész család érzékel. Mert együtt működünk. Nem idomítani akarom őket, hanem tanítani. Nem szeretek jutalmazást, büntetést alkalmazni. És azt hiszem, nem a szabályrendszer, nem a törvény - és annak szigorú betartatása - tesz "jóvá", nem az szabadít meg a bűntől, sokkal inkább a szeretet, elfogadás, kegyelem. Én is ezt tapasztalom a Minden Titkok Tudójától, h megszégyenítően túlszeret a botlásaimon, a szennyes dolgaimon.

Azt hiszem úgy kezdődött, h elkezdtem felülbírálni a szabályokat, amiket hoztam. Megvizsgáltam, miért is akarom, h az a bizonyos dolog úgy legyen, és ne másképp? A gyerek miatt, vagy magam miatt? Kényelemből, félelemből, megszokásból, 'így illik'-ből? Értékes kincs a szabadság, mégis olyan könnyen engedjük át az irányítást, és törjük bele magunkat haszontalan keretekbe.

És úgy is kezdődött, h kezdtem idegbeteggé válni, egy sárkánnyá, már nehezen viseltem magamat és az életünket, amivé alakult. Megkönnyebbülés volt elengedni az alá-fölérendeltségi viszonyt, elengedni azt a tévhitet, h ez a viszony jelenti a felelősségvállalást. És egyszerűen élvezni a gyerekeim társaságát. Arra vágytam, h csak érezzük jól magunkat együtt...

A kapcsolatból pedig annyi minden következik. Hogy elmondja nekem azt is, amit szégyell. Hogy láthat engem is hibázni. Hogy érteni akarjuk egymást. Hogy összeveszünk, és kibékülünk. De az biztos, h számíthatunk egymásra.

Hát, így.

Utóirat, egy kis szakmai olvasnivaló témába vágóan: ITT Alfie Kohn gondolatai "Jutalom által büntetve"

2017. január 10., kedd

évszakok, hónapok

Kiderült számomra, h S még nagyon keveri a hónapokat. Előszedtem a régi ötletet INNEN, és elkészítettük:



Időjárás, néhány jellemző ruhadarab, fák, és persze az évszakokhoz kapcsolódó hónapok.



Közben M szabadfoglalkozásban először Tom Sawyert olvasott (sokadszorra), aztán illusztrációt készített az olvasottak ihletésében:




B meg színezett, vagdosott, S-t követve. És folyton elrohangászott, szóval fotó ezennel őkisfiúságáról nem készült.

tanulóskodás

Folytattuk a régi projektet, az emberi test rejtelmeit! (Emberi test címszó alatt megtalálható minden eddigi.)
Most következett a keringés:






Újabban azt próbáljuk ki, h nem egyszerre tanulunk. Most M volt a főszereplő, közben S szabadfoglalkozott. Néhány javaslattal éltem, amikor az unalom akarta volna rágni.



Ha már Minecraft színezőt kért, gondoltam legyen benne egy kis írás is - szövegbuborékot kaptak a szereplők:



És címet is kellett adni a képnek.

B is színezni szeretett volna, ő nagy versenyautó-fan...

2017. január 4., szerda

szavaink

A tavalyi évünk indítószava a BÉKE volt. Ezt vágytam, céllá és reménnyé szőttük, kerestük, és óvtuk, ha rátaláltunk.

"Az igazság békét teremt."

Hálával látom, visszatekintve, h mennyit fejlődtek a gyerekek ezen a téren. Persze egyértelmű, h az én lelkiállapotom katalizátora az övéknek, az ő indulataik sokszor tükör számomra - és mégis elsősorban rajtuk látom a változást, ami nagy örömmel tölt el.

Az idei évvel, az új kezdettel kapcsolatban egymástól függetlenül, de ugyanahhoz a szóhoz jutottunk el Apával. Ő FIGYELEMnek nevezte, és inkább TUDATOS JELENLÉTnek, de a végül is ugyanaz a kettő. Erre van szükségünk, mind család, mind egyén. Ezt kell megtanulnunk, és adni tudnunk egymásnak.