A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babadolgok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babadolgok. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 10., csütörtök

lélek testtel

lélek. Lélek, aki épp megérkezik a testébe. Emlékeztet arra, hogy én is csak vendég vagyok a testemben. Nem a test vagyok, ez csak a burok.

minden testi történésre döbbenettel, erős koncentrációval, idegenkedve reagál. Amikor morog a hasa, összeráncolja a szemöldökét, és erősen figyel, befelé. Amikor bélmozgás gyötri, egész lényével végzi a dolgát, mindene koncentrál. A teste még idegenszerű, ismeretlen, még nem egyenlő önmagával.
Persze volt teste az anyaméhben is, ott alakult, formálódott. De ott még nem számított. Nem volt jelentősége.



“You do not have a soul. You are a soul. You have a body.”
C.S.Lewis

Lélek vagy. Ne felejtsd!

2017. július 18., kedd

Július 14-én reggel hétkor megérkezett

Minden körülményen ott találtam a Minden Titkok Tudójának simogató érintését.

Hálás vagyok, mert amikor befeküdtem a kórházba, akkor üresedett meg az alapítványi szoba, és így Apa bent lehetett végig velünk.
Hálás vagyok, mert a kiírt nap hajnalán 4-kor elfolyt a magzatvíz, és beindult a vajúdás. 
Hálás vagyok, mert ugyan megint nem hatott az érzéstelenítés, de hamar elaltattak. Így lemaradtam a születés pillanatáról, de Apa ott volt, és mikor felébredtem, ő hozta oda hozzám t.
Hálás vagyok, mert hamar és viszonylag könnyen felkeltem a sebbel.
Hálás vagyok, mert minden kórházi dolgozó figyelmes és emberséges.
Hálás vagyok, mert csodaszép szőke kisfiút kaptunk!


A névválasztás  is különlegesen alakult.
Egész sokáig nem találtuk meg a megfelelő nevet. Több felmerült, de valahogy egyiknél sem volt egyetértés a családban. Aztán végül döntöttünk - J, az idő sürgetett. De nem voltam teljesen biztos benne, h tényleg az ő nevét találtuk meg... Apa által szeretett név - - még mindig ott maradt halkan, csendben a kalapban.

Megszületett. És nem voltunk képesek azon a néven szólítani, ami a végső döntés lett. Egyszerűen nem passzolt. Nem állt rá a szánk. 

Így maradt, lett újra, lett végül 
Isten hozott, kisember!

2015. február 13., péntek

Isten éltessen, kicsi B!


Egy éve kaptuk a pici csodát, aki azóta is töretlenül édesíti a mindennapjainkat, gazdagítja életünket, és olyan szeretetforrásokat nyit meg mindannyiunk szívében, amiknek a létezéséről talán nem is tudtunk. Rá vártunk, pedig nem sejtettük. 




Köszönjük Őt, Minden Titkok Tudója!



2014. október 23., csütörtök

evészet

Tortát sütöttünk, mert Apa szülinapi bulija közeleg. A kedvenc sajttorta készült, amiről már írtam receptet tavaly, de ez most egy tutibb, könnyebb is, és finomabb: mandulás-fehércsokis csoda INNEN.

B pedig élete első önálló evészetét produkálhatta a mai napon. Azért a tányért is tesztelte íz-ügyileg.


Amikor megkapta bele a banán falatkákat, rögtön tudta, mi a dolga, és neki is látott. Nem könnyítettem meg a dolgát, a banán csúszós... de sikerre vitte az ügyet.


És csodájára járt a nép.


Közben sütöttünk.





A végeredmény pedig rendkívüli módon finom lett.

2014. október 20., hétfő

beszélj úgy...

Értsünk szót!
Egy előadáson voltunk a férjemmel, Skita Erika tartotta a Beszélj úgy, hogy érdekelje! Hallgasd úgy, hogy elmesélje! (már a cím zseniális szerintem) könyvekre alapozott nevelési elvekről. Tartanak egész tréningeket, amik segítenek a szülőknek "átkódolni" magukat, tudatosabbá válni abban, h mit és hogyan a kommunikáció terén. Még régebben feliratkoztam a hírlevelükre - amiknek nálam általában az a sorsuk, h lelkesen feliratkozom, mondván hű, ez jó lesz, tökre érdekel, aztán elolvasom az elsőt, a másodikat már csak átfutom, és mikor olvasatlanul törlöm sorra, akkor leiratkozom. Na hát az ő hírlevelük maradt. És ha nem is mindig azonnal, de olvasom. Jó humorral, személyes stílusban, elgondolkodtató kérdésekkel, sztorikkal a saját gyereknevelési helyzeteikről. Élvezet a levelük, komolyan. És úgy érzed, valóban Neked írták, nem csak megmarketingelve vagy. Szóval alapból jóponttal indultak nálam. Meg persze a nevelési gondolatokkal is nagyjából tisztában voltam, még a könyv olvasása előtt eljutottam ezekre a felismerésekre én is, sajnos M szenvedte kárát, mert elég messziről indultunk...

Mostanában jóformán azt sem tudom biztosan, h fiú vagyok-e vagy lány, így hiába kaptam emailt, h lesz ez a szombati előadás, nem jutottam tovább egy felületes dejó-nál. Aztán bevillant, h ma van az a szombat! Annyira jó, h olyan drága Apukája van ennek a három anyaszomorítónak, h simán mondta, menjek csak. De az is annyira jó, h olyan drága Nagymamájuk van, akinek szólhatok, akár aznap is, és boldogan jön, ha kell (és ha tud). Így hát elmehettünk drágaApukával kettesben.

Eddig is tudtam, h az erőfeszítést kell dicsérni, nem a gyereket ellátni pozitív jelzőkkel, de sosem értettem igazán, h akkor ezt most miért is. Hogy azzal mi is a baj, h "de ügyes vagy"! És megdöbbentett a tény, miszerint ezzel gyakorlatilag nem engedem meg neki a hibázást, és bezárom egy szintre. Hiszen, ha ügyes vagy, akkor nem lehetsz ügyetlen! És ha ügyes vagy, akkor ez az állapotod, innen nincs se jobbra, se balra. (Arról nem is beszélve, hogy hogy is van az, amikor meg mégis "de ügyetlen vagy"!) Hogyha azt ismerem el, h megtett dolgokat, eredménytől függetlenül (!) azzal kockázatvállalásra is sarkallom, a saját munkájára helyezem a figyelmet, és ha elismerést kap érte, egyre jobban akarja majd csinálni. Ha tisztában van a saját képességeivel, és azzal, h képes változni, akkor nem külső forrásból fog várni folyton megerősítést. "Büszke vagyok Rád!" helyett pl. jobb a "Büszke lehetsz magadra!".

Aztán itt van a másik kérdésköröm. Mert ugyebár szófogadás, vagy együttműködés. NEM ugyanaz. És a jutalmazás-büntetés módi csupán kondícionál, külső kontrollossá tesz. Érdekes gondolat, h a természetben nincs jutalom-büntetés, csak következmény van. Hiszen az oroszláncsorda nem kap jutalomfalatot pluszban a sikeres vadászat után, és az éhségen túl nincs még valami extra sanyargatás, ha nem járnak eredménnyel. A motivációja sem más, mint a zsákmány, nem szükséges még odahelyezett külső motiváció, h vadászni induljanak.
Az a különbség a következmény és a büntetés között, h utóbbinál én teszem oda a kapcsolatot ok és okozat közé.

Az alá-fölérendeltség helyett a partneri viszony működőképes. Hogyha nem passzív alanya az eseményeknek, hanem tevékenyen alakíthatja a történéseket, akkor együttműködővé válik. A jóvátétel lehetősége pedig mindig nagyon fontos, hiszen jó érzés, h képes vagyok helyrehozni a hibámat.

Az együttműködésben még az a szép, h lehetősége van azt választani, h nem működik együtt. Egyértelmű szabályok és következmények között, a döntésével alakíthatja az életét.

És elhangzott a bűvös mondat: A gyerek akkor tanul, ha jól érzi magát! (Tehát a kínos lelki fröccs ezért hatástalan...)

Végezetül álljon itt egy csendes életkép a vasárnapi, Fonóbéli otthontanulós találkozóról, amikor is Férj gördeszkázik B-vel a hasán...


Mert az Élet szép.

2014. február 18., kedd