B

Lilypie Premature Baby tickers

Lilypie First Birthday tickers

2015. július 31., péntek

csoportosuljunk

Olyan sokan vagyunk, mégsem ismerlek Titeket igazán. Tudom, h olvasnak közeli barátaim, távoli ismerősök, és számomra teljesen idenegek is. Amikor elindítottam ezt a naplózást, elsősorban jegyzetnek szántam magam számára, de átalakult valami személyesebbé, többé. Időnként kapok kedves emaileket, tudom, h vannak itt szintén otthon tanulósok, aztán iskolás, ovis gyerekekkel is, de olyanok is, akik gyerekvállalás előtt álltok, és talán valaki, aki soha nem is akar gyereket. De persze miért is kéne feltétlen a gyerekesdi szemszögéből nézzük, annyi, de annyifélék vagyunk.
Úgy vágynék párbeszédre Veletek! Nem ér, h csak én jártatom itt a szám... És a vágyam a nyitásra a világba bele - hát ennek része az is, h szeretnélek megismerni benneteket! Akinek volna kedve aktívabb beszélgetésre, csatlakozzon az "erregyerenearra - a mi utunk" csoporthoz facebook-on!
Aztán majd meglátjuk, mi sül ki ebből...


Gyertek! IDE katt.

2015. július 27., hétfő

szuperszónikusak

S lego építményei, kérésére publikálva.
Ezek járművek, és elég szuperszónikusak.






 

Némelyik repül is!


két dolog

B másfél éves. Boldognak tűnik. Az élete két dologról szól:
a szeretetről,
és a felfedezésről.


2015. július 25., szombat

kötődöm

Pakolok, rendszerezek, selejtezek, kidobálok, és ez jó. Közben Norah Jonest hallgatok. KonMari kísért, messze még az út vége.

Újra a kezembe került a "kötődős könyv", Az elveszett boldogság nyomában. Még az előző olvasási lendületben aláhúzogattam benne gondolatokat, amik megfogtak.
(Régebbi jegyzeteimet ITT olvashatjátok.)

Már megint ez az élvezet dolog.
"Mindkét törzs hajlandó volt dolgozni, vagy kereskedni bizonyos ajándékokért, de a hitüket, a hagyományaikat és az életmódjukat a világért sem adták volna fel. Azok, akik szereztek puskát és zseblámpát, örültek volna, ha hozzájutnak lőszerhez, gyutacshoz, és elemekhez is, de annyira nem volt bennük erős a késztetés, hogy olyan munkát végezzenek értük, amit nem élveznek, vagy olyan tevékenységet folytassanak, amit unalmasnak találnak."
Figyelembe véve azt, ahogy ez a nép a munkához hozzáállt - nincs rá külön szavuk sem, ez a mindennapi életük, nem társítanak szenvedést hozzá, ahogyan mi "civilizáltak" tesszük, hanem szeretetből végzik.

Arról a bizonyos belső hangról:
"Ösztönös tudásunkat arra vonatkozóan, hogy mi szolgálja az érdekünket, egyre gyakrabban elnyomja a gyanakvás, miközben a valódi szükségleteink iránt mindig is vaknak bizonyult értelmünk dönti el, hogy mit tegyünk."
"Az elme tudatos részének úgy kéne viselkednie, mint egy jó stratégiai tanácsadónak valaki más háborújában. Amint észreveszi, hogy hibás stratégiát követett, háttérbe kellene vonulnia, ahelyett, hogy még mélyebbre hatolna az idegen területen."
"...visszaállítani azt a velünk született képességünket, hogy azt válasszuk, ami számunkra megfelelő."

És a legfontosabb,
amiben mélységesen hiszek (bár az evolúcióról azért nyitnék vitát),
az a saját lényem szeretete, szeretnivalóságomnak biztos tudata, amit Jean Liedloff úgy ír: az én saját lényegi jóságába vetett hite. Amikor a viselkedést nem ez kondícionálja, akkor ott valami nem úgy történik, ahogy az ki lett számunkra találva. "Ha az ember nincs meggyőződve a saját jóságáról, akkor azt sem tudhatja, hogy mennyit igényelhet kényelemből, biztonságból, segítségből, társakból, szeretetből, barátságból, javakból, örömből és jókedvből. Az, akiben nincs meg ez a tudat, gyakran érzi azt, hogy űr van ott, ahol neki kellene lennie."
Ezt keresztény berkekben szeretik Isten alakú űrnek nevezni, és azt hiszem, mindkét megfogalmazás igaz, és nem is zárja ki egymást. Űr ott, ahol nekem kellene lennem, vagyis rá kellene találnom a csodálatos, egyedi valakire, akinek a létezése ok- és célszerű, és akiért hálát kellene éreznem. Aki szeretve van, aki érték. A Szeretetben találok magamra, Minden Titkok Tudója pedig maga a Szeretet.
"Sok élet megy rá arra, hogy az emberek lényegében saját létezésük bizonyítékát keresik. Az autóversenyzők, a hegymászók, a háborús hősök és más vakmerő egyének, akik rögeszmésen kacérkodnak a halállal, tulajdonképpen csak érzeni akarják, hogy élnek, azáltal, hogy minél közelebbről szembesítik magukat az ellenkezőjével. Ám az önfenntartás ösztönének ilyetén felrázása csak halványan és időlegesen szimulálhatja annak az én-érzetnek egyenletes és meleg áramlatát, aminek a hiányától szenvednek."
Hiszem, hogy a Minden Titkok Tudójának mélységes törődése, Jézus kegyelmi válasza ott a kereszten állítja helyre bennünk a Szeretetet, amiben teremtettünk, és ami az otthonunk. Hiszem, hogy a Teremtőnél senki nem akarja jobban a szeretet szabadságát, az élet erős valóságát számunkra. És Ő a hazatalálás.

A csecsemőgondozás:
"Az elmélet szerint, ha a baba vágyait kielégítik, azzal elkényeztetik. Ha viszont annak ellenében cselekszenek, akkor megszelídítik, szocializálják. (a kedvenc szavam...) Valójában mindkét esetben az ellenkezőjét érik el.
Közvetlenül a születés utáni időszak van a legnagyobb hatással a gyermek anyaméhen kívüli életére. Amivel a baba ilyenkor találkozik, olyannak fogja érezni az élet természetét."
"A várakozásai soha nem lesznek rugalmatlanabbak, mint ekkor."
"Az, hogy miket érez, mielőtt még gondolkodni tudna, nagyon erősen meghatározza azt, hogy miket fog gondolni, mikor a gondolkodás lehetővé válik."
"A legelső, az érzékek által közvetített, születés utáni üzenetek abszolút jellegűek, minősítetlen benoymást adnak a dolgok állásáról, ami semmi egyébhez nem viszonyítható, mint a csecsemő veleszületett elvárásaihoz. Persze az idő múlásához sem viszonyítódik."

"Az ember, aki még adaptívabban reagál saját tapasztalataira, képes megbirkózni a környezetében előadódó olyan variációkkal, melyek egy kevésbé találékony fajnál már a kipusztuláshoz vezettek volna. Ha egy problémával szembesül, széles körből választhat, hogyan reagáljon rá. Egy majomnak viszonylag szűk a mozgástere, amelyen belül reagálni tud egy ingerre, a hangyászsünnek egyáltalán nincs választása, és így, abban a formában, ahogy ő létezik, tévedhetetelen.  Egy majom már követhet el néhány hibát a kontiniuum szemszögéből nézve, ám a legsérülékenyebb az ember, pontosan azért, mert képes választani." A hibázás lehetőségét, a célt eltévesztő válaszreakciót nevezi a keresztény fogalomtár bűnnek. Minél inkább erős marad az emberben az én jóságába vetett hit, annál közelebb marad a tévedhetetlenséghez. "Szeress, és tedd, amit akarsz!" - mondá Szent Ágoston is. De ezt a tudást, hitet erősen befolyásolják a környezet különböző üzenetei. És minél kisebb korban érkezik az üzenet, annál meghatározóbb.


Folyt. köv.
Bocs a kép miatt. Meleg van. Menjetek strandra.
De, ha jobban belegondolunk, még passzol is ide...

2015. július 24., péntek

idill

Ritka idill a függőágyban.


M amúgy meg az utóbbi napokban elolvasta a Mi, szemüvegesek, és a Florentine című pöttyös könyveket, most épp a Mary Poppins visszatér van terítéken.

minimál befejezés

A végére értem a Minimalistáknak.
Minimalizmusos gondolatokról már írtam ITT, és KonMariról is, aki elindított ezen az úton, ITT.

Szóval. Értékteremtés. Többet alkotni, kevesebbet fogyasztani.

"Volt ez a gimnáziumi barátom. A szülei szigorú szabályok szerint nevelték, és tinédzserként ezek a szabályok őrültségnek tűntek. Például, ha egy napnál tovább a földön hagyta a ruháit, az anyja kidobta. Különösen szigorúnak hangzik, nem? Talán az volt. De tudják mit? Nem hagyta a földön a ruháit, miután a kedvenc farmerja a kukában kötött ki. Mi lenne, ha ugyanezt tennénk ez életünkkel? Mi lenne, ha felelősséget vállalnánk a saját szabályaink betartásáért? Az életünk amúgy is csak szabályokból áll. Azonban a szabályaink nagy többsége nincs a segítségünkre. Ha lesz egymillió dollárom, akkor végre boldog lehetek. Ha előléptetnek, akkor keményebben fogok dolgozni. Ha valaki nem kedvel, akkor megsértődöm. A 'mi lenne, ha' típusú szabályaink csak gyengítenek bennünket. Talán itt az ideje, hogy új szabályokat hozzunk. Még ma. És hasznos szabályokat. Szabályokat, amelyek hosszú távon segítik a fejlődésünket, mint például: Ha ma felébredek, boldog lehetek. Ha ma edzek, akkor magabiztosabb leszek. Ha ma a szeretteimmel vagyok, értelme lesz a napomnak. Ha ma kilépek a komfortzónámból, akkor fejlődni fogok. "

Fegyelmezetten dolgozni.
Elszántan tanulni.
Elképesztő mértékben fejlődni.

Elengedés.
Önelfogadás.
Felelősségvállalás.

Adakozás. Önkéntesség. Mert néha Neked van szükséged rá, nem is a másiknak.

Napi 20 perc elmelomtalanítás. Vagyis csend és befelé figyelés.

"Végső soron akkor érhetünk célba, ha az álmaink keresztülverekedték magukat a múlt félelmein."
"Ami ma újnak, izgalmasnak vagy ijesztőnek tűnik, az hamarosan a mindennapi életünk megszokott részeként rutinná válik. Amikor ez bekövetkezik, feltétlen tovább kell lépnünk a következő (...) élményre, ha szeretnénk továbbfejlődni.Fejlődés nélkül az emberek elsorvadnak: elpazarolják a tartalékaikat, majd legbelül meghalnak. Éppen ezért új utakat (...) kell találnunk, hogy fejlődjünk, és hogy legyőzhessük friss félelmeinket." 

telefonfóbia és mellékhatásai

Merthogy nekem van olyanom is. Utálom, ha megcsörren, és fel kell venni. Miért keresnek vajon, mennyit kell majd beszélni, mit akar a másik, fogom-e tudni a választ a kérdésére, mi szakad félbe a telefonálás által, mi van, ha közben hasraesik az egyik gyerek, hogy figyeljek annyi felé, meg mittudoménmégmilyen kérdések ezrei, amik lenyomasztanak egy pillanat alatt, amikor fel kell venni. (Elmenekülés gyanánt így hát legtöbbször lehalkítva tartom...)
Nagy hülyeség, én jól tudom, biztos lehetne mélyre ásni, h miről szól ez az egész, és mi a fóbia mögötti naaagy kérdés, de ezt majd életem egy ráérősebb szakaszában. Ami most a lényeg, az az, h felhívott valaki. És én felvettem. És ilyenkor rájövök (már előfordult máskor is), hogy milyen jó beszélgetéstől fosztottam volna meg magam, ha nem veszem fel...

Egy otthon tanító anyuka keresett meg. Már ismertük egymást, de azt hiszem így még nem beszélgettünk. Alapvetően az iskolaügy kapcsán kérdezett, vizsgadíj és más egyéb tapasztalatok. De beszélgettünk sok másról is.

Például arról, hogy mennyire éli ő, mennyire élem én, mint anya, azt, amit kívánok a gyermekeimnek. Hol van az életemben a lelkesedés, a tanulás, a fejlődés? Szabad vagyok-e élvezni a saját életemet? Hogy mennyivel fontosabb a példa a szónál. Ahogy André Stern mesélte: Egy talkshow-ban szerepelt három másik, népszerű emberrel, és feltették nekik a kérdést, ki a példaképük. Elhangzott Teréz anya, Gandhi, meg nem tudom még ki. André először is a kisfiát említette, aki példa neki abban, ahogyan nézi a világot, éli és befogadja. De példa neki saját édesapja is. Nem arra inspirálja, h kövesse az ő útját - sokkal inkább arra, h találja meg a sajátját. Az apja úgy él, h keresi, mik azok a dolgok, amik lelkesítik, és ezekkel foglalkozik, ezáltal olyan értéket teremt, amire csak ő képes, ez a saját útja, ami egy gazdag és egyedi élet. Értékteremtés. Minimalista barátaink is hangsúlyozzák - sokkal inkább, mint fogyasztás.


És - most csapongok - belefutottam egy cikkbe ITT, ami szintén erről beszél, bár totál máshonnan indulva - nevezetesen a szextől. A Szeretkezés fogságában c. könyv szerzőnője, Esther Perel azt mondja, az, hogy egy jól működő pár között kihúny az erotika, az egészséges távolság hiányából fakad. Ami ismeretlen, amit még nem birtoklunk, ami titokzatos - az vágykeltő. Hogyan vágyhatunk mégis arra, ami már a miénk? Észre kell vennünk, h a társunk - bármennyire megszokott minden mozdulata, évtizedek óta nézzük őt - nem a miénk, és soha nem is lesz az.
"A vágyhoz az az érzés kell, hogy különálló egyedek vagyunk."
"A rejtély partnerünk elidegeníthetetlen része, de ettől a legtöbben megijedünk. Biztonságot áhító énünk a másikat skatulyába zárja, és elhiteti magával, hogy úgy ismeri a másikat, mint a tenyerét, vagy mint a rossz pénzt. Azt látjuk a másikból, amit látni akarunk, amit el tudunk viselni, és párunk ugyanezt teszi."
"Leegyszerűsített képet alkotunk róla, kezelhetővé tesszük a másságát, és ezzel 
elveszítjük a kíváncsiságunkta, és az iránta érzett vágyat."

Ebből egy tanulság számomra, aki inkább a "tíz körömmel kapaszkodó" véglet felé vagyok eltolódva, és a közelség megteremtése, óvása nagyon jól megy: azon túl, hogy hogyan látom a páromat, az is felelősségem, h mennyire élem a saját életemet. Alkalmazkodom, magamat sorolom az utolsó helyre, feláldozom magam az anyaság, a családi élet oltárán... vagy számítok magamnak. 
Légy önmagad, valósítsd meg az álmaid, és egyéb elcsépelt jelmondatok. De mégis, így kéne. Ez az én életem. És nem önzés, nem fogja kárát látni egyik szerettem sem, ha úgy alakítom, h én is élvezzem, ahogy zajlik.

...és egészítsük ki, jó társa a férjednek...
meg hát eleve, a saját életednek jó gondviselője

tábori tapasztalások

Tenisztábor. Napi 3 óra edzés, a hőségben, kemény kiképzés.
Érdekes látni, hogyan ítélik meg a különböző tábori eseményeket a gyerekek.



M a versenyhelyzeteket nem szereti, bár küzdő fajta. Megfogalmazta, h azt, amit addig szeretett csinálni, nevezetesen a pálya lehúzását edzés után, sikeresen megutáltatták vele, mert büntetésnek lett kinevezve. Aki a legtöbbet üt hibásan - és ezt kellett számolni, a jó ütések helyett - az húzza le a pályát. Innentől kezdve ez egy ciki dolog, egy szégyellnivaló munka.
Öt nagyobb fiúval van a haladó csoportban, nehéz a helyzete, bár ügyesen teniszezik. Meccseket játszanak, amiknek eleinte nem volt tétje, és barátságos hangulatban zajlottak. M meséli, h a nagyobb fiúk tanítgatták is, tippeket adtak neki a jobb teljesítmény érdekében. Aztán egy másik edző kezdett foglalkozni velük, és elkezdődött az igazi versengés. A győztesnek jutalom, a vesztesnek büntetés. Innentől a játék durvulni kezdett, és a fiúk "a barátaim voltak, de most már nem azok". Utolsó napra vissza is kéredzkedett a kezdő csoportba. Sajnálom, h az oktatók nem látják ennek a hozzáállásnak a veszélyét, és örülök, h M képes megfogalmazni, ami zavarja, és kilépni a helyzetből.


A másik a káromkodás. Mesélték, h egyes gyerekek irtó csúnyán beszélnek. És mondják, miket hallanak... Belepirultam, hallani S és M szájából... de jó alkalom volt beszélni erről is. Csak, h mi ilyen szavakat nem. És kész. Nem menő.

Amikor mentem értük, és láttam az ablakból, h mind a tévé előtt ültek, megkérdeztem a vezetőt, mit néznek a gyerekek. Első megrökönyödése után flegmán odavetette, h a Minimaxot. Aztán hozzátette, mintegy megmagyarázva a tudatlan anyukának: meséket. Hát oké, h nem nagy különbség, és nem akarok kukacoskodni, de bementem, és láttam, h film megy a Nickelodeonon.


Értem én, h ők teniszedzők. Nem anyák, nem óvónénik, nem gyerekszórakoztatók. És az edzésekért köszönet (meg sok pénz), tényleg, megfőnek ott a pályán, de nyomják lelkiismeretesen. Csak mégsem dob fel a tévét zombuló kölkök látványa.


Vannak ott társasjátékok, meg lego, amit látványosan S-sel pakoltatott el a kiábrándult-agresszív edző lány, aki mérges lett rám a kérdésem miatt, és kilátásba helyezte, h másnap nem is lehet majd elővenni a társast, ha nem pakolják el. De jó, akkor marad egyedül a tévé...

Tegnap a lányok gumit kezdtek fűzni, a tévé háttérzajként ment ugyan. Mára megbeszélték, h mindenki beviszi a saját gumikészletét.

De hulla fáradtak estére, ezt eddig az egész napos Velencei-tóban bulizás tudta eredményezni egyedül. És S önbizalmat kapott a teniszezésre, ami szintén nagy dolog. Elmentünk megnézni őket egyik délelőtt - mert mi ilyen odamenős, beleszólós szülők vagyunk, hehe, amúgy nem, csak a teniszes Dédpapa szerette volna látni, hogy megy az edzés.





És S tényleg ügyesedett. M pedig épp megvert egy nagyfiút, 5-0-ról felhozta magát 5-6-ra.





Kétségkívül sportolni jó. Nekem is kéne...

2015. július 21., kedd

randigondolatok

Na nem olyan nagy romantika, de végre nyugodt, gyerekek nélkül (illetve egy babakocsiban alvó, vagy éppen zavartalanul mosolygó másfélévessel), felnőttes szabadnap. Sok-sok séta, kávézgatás, ebédelés, beszélgetés.
Ami mindig jót tesz.

Vigyázat, rendkívül személyes poszt következik.

Jó néhány dolog letisztult bennem.
Például, hogy - bármily egósan hangzik - de a végső kérdés, mindig én vagyok.

Na, hogy jobban lehessen érteni.
Mi aggaszt leginkább, ha az unschoolingon gondolkodom? Hát az, hogy ha valaki az érdeklődése, lelkesedése mentén él, képes lesz-e küzdeni akkor is, ha a célja - a lelkesítő célja - irányába az út unalmas, kimerítő munkán át vezet. Jellemvonásaimban a szangvinikusság erősen kiütközik, hajlamos vagyok hirtelen lelkesedni, és nagyon. De nem feltétlen vagyok kitartó. Azt hiszem, ilyen értelemben nem tudok küzdeni. Én abból jövök, h csináld, tanulj, dolgozz, mert ez a feladatod. És én csináltam, tanultam, kitűnő voltam egész általánosban, középiskolában ugyan már nem, és a főiskola a boldog lógások szabadságával ajándékozott meg, de munkahelyen is próbáltam megfelelni, eltanulni a "nagyoktól", mit-hogy... ami konkrétan azt jelentette, hogy egy rendkívül káros pedagógiai mintát igyekeztem követni napközis tanítói néhány éves karrierem alatt. De fel sem merült bennem a "tekintélyszemély", jelen esetben a tapasztaltabb tanító párom módszerének megkérdőjelezése. De ez talán mellékszál. Viszont az már egyáltalán nem az, hogy a napokban kicsúszott a számon, h nem is tudom igazán, mi az, amit szeretek. A teljesítményemet a félelem motiválta mindig is.


Vajon, ha nem fotóznék, mit csinálhatnék? (Hálás vagyok annak a réges régi fiúnak, és annak a másiknak - aki ma életem társa férfi -, akik belesegítettek ennek a vágyamnak a valóságba emelésébe, és fényképezőgépet adva a kezembe, bíztattak, hogy csináljam.) Vajon merre vitt volna az életem, ha befelé figyelve, bízva önmagamban és a vágyaimat keresve indulok el már ott régen, a pályaválasztásban? Tanítóképzőt végeztem. Szerettem volna magyar szakos bölcsész lenni, mert azt tudtam, hogy imádok olvasni, lenyűgöz az irodalom. De végül nem mertem elindulni erre, mert felvesznek-e, végig tudom-e csinálni, mit kezdek majd a bölcsész diplomával, stb. Lett a tanítóképző magyar műveltségterülete, ami köztudottan könnyebb, nem egyetem, csak főiskola, és mindenki elvégzi. Tombolt bennem az önbizalom.
(Szívet melengettető ugyanakkor - ismerve a jelent - arra gondolnom, hogy annó azzal bíztattam magam, ennek a sulinak mindenképpen hasznát veszem, ha más nem, majd amikor a gyerekeim lesznek iskolásak, és kompetens tanítóként lehetek mellettük... hol volt akkor még az otthontanulás gondolata...)
Aztán évekkel később a pszichológia volt az az irány, ami vonzott, elvarázsolt, a magaménak éreztem. Felvételiztem is, egyszer, amikor valójában egyáltalán nem küzdöttem, a (biztonságos) kudarcot választottam magamnak, és alig készültem rá. Aztán még egyszer, amikor felismerve az előző megfutamodást, seggbe rúgva önmagam, tanultam mint a güzü. Fel is vettek. Az egyetem elvégzése ugyanannyira félemetesnek tűnt, mint a felvételi, és akkor már családom lett, halasztgattam féléveket, éveket, és az egész valahogy eltávolodott. (A Minden Titkok Tudójának csodálatos ajándéka ugyanakkor az a lelkigondozói képzés, ahol jelenleg tanulok, és bízom benne, hogy ez a történet csak most kezdődik igazán el.)

De visszatérve a fő nyomvonalra. Lelkesedés kontra kötelesség. Szeretem kontra muszáj. A szabadság bátorsága. Bizalom. A bizalom ereje.

Ki kéne próbálnom magamon az elméletet. És ha belegondolok, meg is van a válasz. Az a tűz, ami fel tud lobbanni bennem minden alkalommal a pszichológia órák során, tudom, h nem múló lelkesedés. Egy erős hívás, hogy ez az én utam. Az egyik. Amin ha megyek, az élettel tölt el.

Mi van, ha unalomba fulladunk, hogyha nincs a kötelező? Tudom-e én megélni a szabadság gazdagságát? Tudom-e használni?
De hosszú távon az unatkozás fárasztó. A lustaság emésztő. Nem jó. Tehát változtatásra késztet. Ismét itt a bizalom fogalma, bízni abban, hogy én, és a gyerekeim is jót akarunk magunknak.
Érdekes, hogy megfigyelték a hosszabb iskolázás után homeschoolingra, unschoolingra váltók, h a gyerek sokáig csak teng-leng, nem csinál semmit. És igen, érthető! Akinek eddig mindig megmondták, hogy mit csináljon, hogy mit csinálhat, és mit nem - az várni fogja az irányítást. Mit is kezdjen magával, ha hirtelen senki nem mondja meg, merre? Hogyan kell a belső motiváció hangját felerősíteni, amikor már a kívülről érkező hangok túlkiabálták?
És - ahol az a felnőtt tart, aki én lettem -, amikor már nem is tudod, mi a saját hangod, és mi a szülő, a tanító, a társadalom félelme, aggodalma, követelése? A szeretetben nincs félelem, a teljes szeretet kiűzi a félelmet. De van józanság. És erő.

Mit tanuljunk ősztől? Hogy legyen a napi rutin? Mennyire vágyom kinyílni a világra! Nem csak itthon, a könyvek, az internet adta tudást emészteni, hanem élni, tapasztalni! Olyasmit, ami lenyűgöző. Látni, érezni, és ezáltal tanulni az életről sokkal többet.

Igen, meg kell(ene) tanulnom vezetni. Nem, még nem kezdtem el.



Szeretek varrni, meg lett javítva a varrógépem, jó volna megtanulni úgy igazán. Persze a varrógép hangos, B alvás idejében necces, ő meg ébren eléggé azt szereti, ha elérhető vagyok számára. Meglátjuk. Mindent lehet, csak akarni kell, igaz? Hányszor hallottam ezt gyerekként... :)

Ilyesmik forognak bennem. Ha zavarosan is, de előremutatóan, azt hiszem.

2015. július 20., hétfő

táborozósok

Tombol a nyár, zajlik az életünk, sok helyre megyünk, együtt is, külön is. Sokat fürdünk a Velencei-tóban, M hihetetlen bátorsággal megy, csapkod, vergődik a mély vízben, irtó vicces. Az arca rendszeresen leég (hiába kenjük), mert az lóg ki a vízből egyedül... Mellúszni már tud, csak a levegővételt kell még megtanulnia. Apa kitartóan hajigálja őket a vízben, szaltók, meg fejesek, hátasok sorban. A nyár nagy eseménye, h S is megtanult (karúszóstul) orrbefogással lebukni a víz alá.
Aztán nagy lendülettel szelektáljuk és egyszerűsítjük a gyerekszobát. Vannak átrendezési terveink...
M rendületlenül olvas, most épp a Lassie hazatért falta be két nap alatt. S pedig legózik megszállottan, különböző fantasztikus járművek születnek a kezei alatt.
Én kezdek regenerálódni, már áttértem a gyerekekkel kapcsolatos nyűgjeimről a házassági és önvizsgálati kérdésekre. Ha ez fejlődés... (muhaha)

Tenisztáborba mennek a héten a kölkök, dédpapának hála érte. Így egy gyerekesek lettünk. Odamenős, hazajövős tábor, sok sporttal... és Nickelodeonnal...(!!) Teljesen ledöbbentem, és felháborodtam, amikor Apa elmesélte, h ma, első nap, ahogy vitte a gyerekeket, már zajlott a reggelizés, ültek a tenisztáborosok a tévé előtt, és ették a zsemléket. Jó, mi? Nehogymár ismerkedjenek, beszélgessenek egymással. Mindegymilyen rajzfilm be, tuti a jómodor. Hát nagyon remélem, h nem ez lesz a "különböző érdekes program" az edzések mellett a délutánjukban.



Lesz még egy elmenős, de nem ottalvós táborozás. A Bűvösvölgy médiaismereti tábora. Na ez nem a Nickelodeon! Egy fotós megbízás kapcsán ismertem meg a helyet, ahol a gyerekek számára megnyílik a 'backstage'. Rádióműsort készítenek, híradót raknak össze, újságot szerkesztenek, mindezt vérprofin. Médiaértés, oktatás. És ez szerintem jó.






Update: Hazatértek a tenisztábor első napjáról, hulla fáradtan, és tök lelkesen. S édesen, nagyon büszkén, rendkívül komolyan mesélte: "Én úgy érzem, már ezen az első napon sokat fejlődtem". M hamar átkerült a haladó csoportba. Az edzések után sokat falazott is.
Sajnos délután is ment a tévézés, Disney Channel a változatosság kedvéért. S persze odatapadt. Javasoltam, vigyen magával játékot ezekre az időkre, hogy ha talál egy barátot, inkább játszással töltse a délutánt. Mint kiderült, vannak ott kártyák, meg társasok, nem is nézte a filmet, kártyázott helyette, meg dumált egy lánykával.
Az zavarta őket, h (az ebéd utáni fagyi után, ami ugye járt) mindenki büfézett, vásárolták az újabb jégkrémeket, nyalókákat... Ők nem vittek pénzt, bennem igazság szerint fel sem merült, h szükség lenne rá. És most is úgy gondolom, h nem szükséges, de nem lőttem ki rögtön a témát, hiszen őket zavarta a dolog. Megkérdeztem, milyen árban van az a jégkrém, amit szerettek volna venni, M-mel hamar kiszámoltattam, h akkor mennyi pénzt kéne adnom nekik egy napra, aztán az egész hétre. És mivel nem kis összeg jött ki, ő is látta, hát abban maradtunk, h az ötből kettő napon kapnak zsebpénzt, és abból azokon a napokon tudnak fagyizni, ha szeretnének. Aztán később már M megkérdezte, h ha nem költené el, akkor is megkapná-e... mert már fejben hozzáadta a meglévő, célirányú gyűjtéséhez, és talán inkább megtartja az összeget.

Estére palacsinta vacsorát kaptak, és hamar ágyba zuhantak.
Mi pedig kiélvezzük a kiscsaládi létet, és nyakunkba vesszük a várost, mindenféle játszóterezés és hasonló gyerekközpontú programok könnyed mellőzésével. Szerencsére B-nek még elég, ha velünk van, bármit is csinálunk. Éljen a randi-time!

2015. július 14., kedd

otthonfrász - segítsetek!

Segíthettek - egy szavazattal! Vagy többel...
Cserébe felfedem valós arcunkat...

Az van, h nekiálltunk videót kreálni. Az ihlet a Pécsi kalandorok által ért el minket, ők is megnézhetőek a kidsoasis oldalán, és rájuk is érdemes voksolni, nagy szeretettel ajánlom a kisfilmjüket, minőségi, okos, szép! És jófej család, nagyon szeretem őket! Szóval ők nyerhetnek helyettünk. :)

Mi a későn kelők flegma nyugalmával szállunk versenybe, nem tudom, hogy fog menni a sokszáz szavazat összevadászása, de ha egyszer itt a frász... hát megcsináltuk. A gyerekek tisztára élvezték, ötleteltünk együtt, aztán keményen dolgoztunk a megvalósításon. Úgyhogy már megérte.
A figyelmünket elkerülte, hogy csak egy perc hosszúságú lehet a filmecske, így van egy első, hosszabb (2 perces) verzió is, akit érdekel, megnézheti ITT.

A versenymozi pedig a versenyoldalon nézhető, szavazható, IDE TESSÉK kattintani!

A nyeremény: családbarát szálláshelyek kipróbálása, tehát utazás, amiről be kell majd számolni - minőségtesztelés. Elég jól hangzik, igaz?

Szóval, aki szeret, szavazzon! Köszi!




(De ha az irántunk való buzgóság nem lenne elég, a szavazók között is kisorsolnak egy nyaralást ám...! Én szóltam...)

2015. július 13., hétfő

minden más lett... vagy mégsem?

Egy régebbi írogatásom, még egy szürke téli nap gondolatai, vázlatként várta a sorsát, de a kérdések akár aktuálisak még, a káosz kisebb-nagyobb mértékben életre tör manapság is, szóval most megszólítom magam:

Kavarodás van a fejemben.

A szabadság néha szédít. Kundera írja, h a tériszony valójában mélységmámor. Hív a zuhanás, csábító elengedni a kapaszkodót, feladni, véget vetni az ellenállásnak, és csak zuhanni végre.

Néha úgy érzem, mégis olyan jó volna egy leírás, egy tervezet, így csináld, első lépés után a második. Linearitás. Elindulok, megyek, megérkezek.
A gyerekeim nevelése, formálásának joga, lehetősége és felelőssége maximálisan az enyém. Nap mint nap vizsgálom magunkat, felülbírálom, gondolkodom, merre tovább, hogyan és miért.
Tanulás az iskolai követelmények mentén, a tanmenet alapján, előírt feladatokkal?
Hagyni szabadon őket, menjenek az érdeklődésük mentén? Akkor mit tanulnak? Mi van, ha nem az előírt dolgokat? Mi van, ha nem tanul meg szorozni másodikos korában?
Ugyanakkor egyre inkább fontosnak érzem a művészeti nevelést, a kreatívitás táplálását. Azt hogyan? Erre is keresnék valami jó kis módszertant... aztán valaki azt mondja, csak adj neki egy nagy lapot, eszközöket, és hagyd, hogy alkosson, ami jön.
Nem akarok parttalan lenni. De korlátozó sem.
Nem akarok irányítani, de zavar, ha nincs mérhető eredmény.
Mi a jó a gyerekeimnek?
Mire van szükségük?
Mi hiányzik nekik?
Mire vágynak?

És nekem? Mire van szükségem?
Mert az a mondat is motoz bennem, h ne a gyerekeidet akard nevelni - neveld önmagad!
Én teszem-e azt, amit vágyok a gyerekeimnek? Törekszem-e afelé?

Amíg nem jutok meggyőződésre, addig csak vergődök. És emiatt nem reagálok jól a jól-reagálandó helyzetekre. Bizonytalan vagyok, és ez kihat mindenre, amit csinálunk, vagy nem csinálunk.

Azzal kezdtem, h kavarodás van a fejemben... talán le kéne csitítanom, és a szívemet megkérdezni. Általában jó tanácsadó.

Gondolatébresztő videóim a napokban:
Ken Robinson - Az iskola megöli a kreatívitást
Ken Robinson - Kezdődjék a tanulás forradalma!

Megteremteni a körülményeket a kibontakozásra.
Figyelni, mibe merül bele, miben jó, és azt támogatni.

róka ötletgyűjtés

Róka ötletgyűjtés (régről előbányászva).

Kezdődjék a róka-móka!

JELLEMZÉS:
Elkeskenyedő arckoponyájú, lompos farkú, hegyes fülű, elliptikus szemű állat. Bundája vörhenyes, pofája, farka és hasa fehér. Színe évente a vedlések idején változik. Mellső végtagján 5, a hátsón 4 lábujj található. Teste 60 cm, farka 40 cm hosszú, testtömege 6-7 kg.
ÉLŐHELY:
Európaszerte elterjedt, néhol igen gyakori ragadozó. Eredetileg az erdős területek lakója volt, de sok más helyen is előfordul (mezőgazdasági területek, cserjés-fás-ligetes-bokros helyek, lakott területek).
TÁPLÁLKOZÁSA:
Éjszaka vadászik. Zsákmánya főként kisemlősökből, rovarokból, szárnyasokból áll, de gyümölcsöket is eszik. Különböző kaffogó és ugató hangokat ad. A veszettség fő terjesztője.
EGYÉB:
Párzási időszaka decembertől februárig tart. Évente egy alkalommal 51-52 napos vemhesség után 3-8 darab, körülbelül 100 g-os, csokoládébarna, gyapjas szőrrel fedett kölyköt hoz a világra. A fiatalok szeme 10 napos korukban nyílik ki. A kotorékot 3,5 hetes korukban hagyják el először, függetlenné 8-10 hetes korukra válnak. Lakóhelyét, az ún. rókavárat vagy maga készíti vagy a borz kotorékát foglalja el. A rókalyuk körül sajátos, intenzív, fülledt szag érezhető, és a táplálékának a maradványa is megtalálható. Jellegzetes a nyoma is, amely a kutyáétól eltérően nem annyira kanyargó és meg-megálló. Hosszú, csavart ürüléke csontokat, rovarokat, szőrt tartalmaz.

nyomtatható, kivágandó róka könyvjelző, ötlet INNEN 

  • Egy rókáról nem lehet két bőrt lenyúzni.
  • Ravasz, mint a róka.
  • Róka fogta csuka, csuka fogta róka.
  • Alvó róka nem fog csirkét/nyulat.
  • Kitetszik a róka farka, akárhogy is dugdossa.
  • Nehéz az agg rókát tőrbecsalni.
  • Szaladj róka, inadban az igazság.
  • Róka a tőrbe/csapdába kétszer nem esik.

 Kányádi Sándor: Róka-mondóka
Volt egy kicsi kakasom,
elvitte a róka.
Jércém is a tavaszon,
elvitte a róka.
Volt egy ludam, jó tojó,
elvitte a róka.
Récém, tóban tocsogó,
elvitte a róka.
Gácsérom és gúnárom,
elvitte a róka.
Semmim sincsen, tirárom,
vigye el a róka!


Osztozkodik a róka
(magyar népmese)




Az üveghegyen innen, a selyemréten túl, volt egy rengeteg erdő. Ebben a rengeteg erdőben, annak is a kellős közepén élt egyszer egy öreg medve. Ennek az öreg medvének volt két fia. Ezek egyszer elhatározták, hogy elmennek világgá szerencsét próbálni. Odaálltak anyjuk elé, elbúcsúztak tőle illendően. Az öreg medve megölelte fiait. Lelkükre kötötte, hogy soha el ne hagyják egymást. 

Megfogadták.
Azzal nekicammogtak az erdőirtásnak, onnan meg a szántóföldeknek. Mentek, mendegéltek. Egyszer azonban elfogyott az ennivalójuk.



Szomorúan,lógó orral kullogtak egymás mellett.



- Hej, de ehetném, testvér! - szólt a fiatalabb.



- Én is! - lógatta buksi fejét a másik.

Amint mentek, mendegéltek, nagy kerek sajtot találtak, de nem tudták elosztani igazságosan. Irigyen civakodtak, huzakodtak, morogtak, amikor közibük toppant a róka.

- Min vitatkoznak, medve komák? - kérdezte a Ravaszdi.

Elmondták.

- Sebaj! Majd elosztom én igazságosan köztetek!

- Jó lesz biz az, jó lesz! - hagyták helyben a dörmögők.

Azzal fogta a róka a sajtot, eltörte kétfelé. Úgy intézte, hogy az egyik fele szemlátomást nagyobb legyen, mint  a másik.

Fölmordult egyszerre mindegyik mackó:

- Ez nagyobb!

- Csak lassan, mackók! Türelem!

Azzal jó darabot leharapott a nagyobb feléből. Most meg a kisebb lett nagyobb.

- Így se jó! - békétlenkedtek a mackók.

- Ugyan, ne türelmetlenkedjetek már! Értem én a magam mesterségét!

Le is harapott a nagyobbik darabból egy jókora falatot.

Most megint az lett a kisebb.

Így ment az osztozkodás addig, míg a róka alaposan jóllakott. A két medvebocsnak alig-alig maradt a sajtból, mikorra egyforma lett a két darab.


- No, jó étvágyat, medvebocsok! - mosolygott a róka, és faképnél hagyta őket.



La Fontaine: A holló és a róka

Sajtot talált a holló, fölvitte a fára.

Róka koma a sajtot nagyon megkívánta.

Magas a fa, magasan ül a holló rajta.

Csőréből a zsákmányát azért is kicsalja!

"Holló asszony - szól neki -, örülök, hogy látom;

nincs kegyednél gyönyörűbb madár a világon!"

Csönd. A holló nem felel, épp csak egyet illeg.

Rá a róka: "Tollánál, termeténél nincs szebb!"

Fönn a holló hallgat, és szorítja a sajtot.

A róka vár, majd úgy tesz, mint aki elcammog.

Lép egyet, és morog, hogy a holló is hallja:

"De mit ér a szépség, ha rút hozzá a hangja!"

"Rút a hangom? - a hollót elfutja a méreg,

s károgni kezd. - Ez neked nem elég szép ének?"

"De még milyen!" - nevet a róka, és a sajttal,

mit a holló kiejtett, vidáman elnyargal.

Egy másik, régi jegyzet, íme, a ló.

Láttuk a Fekete szépség című lovas filmet - youtube link.
Kép- és ötletgyűjtemény:







szuper

- Anya, rajzolj egy szivecskét a kenyeremre majonézből! Vagy ne... inkább szuperhőst!


2015. július 11., szombat

locspocs

Vendégeskedtünk V-éknél, akik az otthontanulás útjára csábítottak (na jó nem, csábultunk mi magunktól), és házi lekvárokkal, házi ketchuppal, sok-sok szuper könnyvvel megpakolva jöttünk el.

Például a Locspocs és a bolygó hollandi, amiben nekem nagyon tetszenek a grafikák, a gyerekek vegyesebb érzelmekkel viseltetnek iránta.

V lánya, R már a középiskolát unschoolingolja, és évekkel ezelőtt, amikor csöpp lányka volt, odaajándékoztam neki a Barbie-jaim nagy részét, rucikkal, cipőcskékkel. Most, amikor az én lányom lelkesedik értük, újra hazatértek a babák. Az Idő telik. Elég felfoghatatlan.

kajapara

Mi legyen ma a kaja?! Folytonos probléma. Amúgy sem vagyok egy konyhatündér. Úgy mentem férjhez, hogy a sajtos tészta és a bundáskenyér volt a repertoárom. Olyan házból való lány vagyok, ahol nem dívott a főzés...

Szeretném megreformálni a családi asztalt - kenyér minimalizálása, gluténmentesség, több zöldség-gyümölcs a menüben, finomított cukor leépítése.
(Azt mondják az okosok, h a durumtészta okés. És a teljes kiőrlésű cuccok, ugye.)

Na találtam ITT, a változatosság jegyében egy kis rendszert, megtetszett:

reggeli
hétfő - müzli, magvak, gyümölcs, lekvár, joghurt, gyümölcs leve
kedd - pirítós, melegszendvics
szerda - tojásos reggeli (bundás teljes kiőrlésűű kenyér, rántotta, főtt tojás)
csütörtök - palacsinta /na azért minden héten, ez luxus/
péntek - kása (tejbegríz, tejberizs, kukoricakása)
szombat - virsli zöldséggel
vasárnap - friss kenyér, felvágott

ebéd/vacsora
hétfő - tészta
kedd - főzelék
szerda - leves és desszert
csütörtök - egytálétel
péntek - hal
szombat - pizza...
vasárnap - hús körettel

Na akkor így hirtelen egy lista, mik is mennek az egyes kategóriákba (nagy megerőltetés nélkül):

Tésztafélék: milánói makaróni, sajtos tészta, kakaós tészta, túrós tészta, tojásos nokedli, pupusas
Főzelékek: zöldborsó főzelék, krumplifőzelék, zöldbabfőzelék
Levesek: húsleves, paradicsomleves, karfiolleves, zöldségleves, csurgatott tojásleves, gyümölcsleves
Desszertek: palacsinta, rizskoch, túrógombóc
Egytál: rakott krumpli, rakott karfiol, darálthúsos-krumplis rakott, krumplis tojás, lecsó,
Halételek: halas-paradicsomos tészta, rántott hal
Húsos ételek: rántott hús, sült hús, pörkölt, fasírt, rizses hús
Köretek: főtt krumpli, krumplipüré, rizs, kukoricás rizs, tészta, sült zöldségek, tarhonya

Urban Eve Líviánál vannak jó kis heti menütervező lapocskák ITT.

A Tesco oldalán van heti menü receptekkel ITT. Akciókhoz igazodva. Én onnan szoktam házhoz rendelni, szóval még jól jöhet.

A konyhamester.hu-n vannak receptek "evőrendben".

Keresgélek még főzös blogokat, ahol könnyű, és finom, bénáknak is megvalósítható, gluténmentes (mitől legyen még mentes?...mindenmentes...) recepteket találok. Tudtok ilyet?

Ja, jut eszembe, már egyszer volt egy ilyen nekifutásom, khm-khm, ITT van menütervezés meg kajatippek is... jó kis táblázatban, nyomtatható formában. Magamat hátba veregetve most ki is nyomtatom, és felteszem a hűtőre. Aztán összeírom a vásárolnivalókat. Éljen a jóháziasszonykodás!

a szunnyadó szépség

"Mindannyian szeretnénk valamivé válni. Ergo, ahhoz, hogy az az író legyek, aki lenni szeretnék, meg kell találnom a módját annak, hogy az aprólékos munkát szórakoztatóvá tegyem, hogy a feladatokat az eredménytől függetlenül mindennap elvégezzem és megtaláljam a hétköznapi dolgokban szunnyadó szépséget."

(Joshua Fields Millburn: Minimalisták)

2015. július 10., péntek

everybody dies

Talán emlékeztek, indult egy kezdeményezés az öt éves kor feletti, kötelező óvodalátogatás kapcsán. Én akkor aláírtam, és meg is osztottam két, jogokkal, azon belül is elősorban a nőket érintő kérdésekkel foglalkozó oldal szerkesztőivel, mert azt gondolom, hogy ez nem elsősorban ovi mellettiség vagy ellenesség, hanem szabad választás jogának kérdése. Ők egyetértve velem, posztolták is az oldalukon.

Valaki viszont sértőnek érezte a kérvény megfogalmazását azokra a nőkre nézve, akik óvodába járatják a gyerekeiket. Hátrányosan megkülönböztető szófordulatnak nevezte a munkába állás kényszerűségét, az ezt az életformát szabadon választó édesanyákra nézve.

Elgondolkodtatott ez az egész.

Mi ez a folyamat - a sértettség, a mögöttes rossz, a bántás feltételezése? Engem a magam számára sem végigharcolt kérdések érintenek érzékenyen, ez egyértelmű. Ami sért, azzal dolgom van belül.

Olyan nehéz úgy fogalmazni, úgy állást foglalni egy oldalon, hogy abból tiszta legyen a másik oldal felé az elfogadás. A saját céljaim, döntéseim mellett állás nem egyenlő a más utat választók feletti ítélettel.
Én személyesen, az otthon tanulásunk kapcsán nem táplálkozom iskolagyűlöletből, tanárok kritizálásból, rendszerellenességből.
Egyszer egy vezető alkatú, határozott és (önmagát nevezve így) karrierista anyukabarátnőm megjegyezte, hogy csodálja bennem azt a szelídséget, ahogy tudok beszélni az otthon tanulásról. Hiszen ebben akkora potenciál van, képviselhetném forradalmibb lendülettel ezt az egész kérdést.

De engem mindig is riasztott a másokat befolyásoló, heves vélemény nyilvánítás. Sosem éreztem, hogy belenyúlhatnék ennyire mások életébe, még ha meg is vagyok győződve valaminek a helyességéről. Gyávaság? Valószínűleg csak nagyon jól tudom, milyen erős befolyásoltság alatt dönteni.

Vannak dolgok, amikben nem hiszem, hogy többféle igazság is lehetséges. Az Igazság egy, különben nem lenne Igazság. De elég sok mindent láttam, és éltem is át ahhoz, hogy ne akarjam megítélni mások életét, döntéseit. Sebezhető vagyok, és sebződtem eleget. Gyenge vagyok, és követtem el hibákat. Harcoltam, és tévedtem. Elestem, és felálltam. Véreztem, és köptem szembe saját magamat. Tudom, hogy az élet nem egyszerű. És tudom, hogy anyának lenni pláne baromira nem egyszerű.


Hiszek a döntéseimben, de nem hiszem, hogy mindenkire érvényesek. Persze hiszek bizonyos módszerekben is, és más módszereket meg mélységesen elutasítok. A tolerancia számomra nem azt jelenti, hogy hajlok mindenki igazsága felé egy kicsit, de azt igen, hogy látom az embert a döntései mögött. Az embert, aki keresi az útját, aki a választásai, a lehetőségei mentén éli az életét, az élet pedig egy folyamat. Érési, tanulási folyamat. És nem tudhatom, az a valaki, aki szöges ellentétben dönt azzal, amerre én tartok, miért teszi azt. Nem tudom, honnan jön, milyen igazságok és milyen hazugságok, milyen szeretet érintések és tüzes nyilak mentén növekedett benne a lélek, mit keres és mitől menekül. Nem ismerem olyan teljességgel, hogy bármi jogom lenne értékítéletet hozni vele kapcsolatban.

Minden élet olyan egyedi, olyan különleges szövedéke az eseményeknek. Gazdag folyamat. Csodálatos kaland, ami néha lélegzetelállító, máskor vérfagyasztó. Fenséges. És máskor kiábrándító.
Ki vagyok én, hogy ítéletet hozzak?

célok és választások

Újra adódott időm olvasni. Minimalisták - minden, ami igazán fontos. Már említettem a könyvet ITT.

"...eldöntöttem, hogy még valaminek távoznia kell az életemből: úgy döntöttem, hogy (vegyenek mély levegőt!) a céljaimtól is megszabadulok.
(...)
A célok sohasem annyira erősek, mint a belső motiváció. Tudják, az emberek két okból dolgoznak keményen: kívülről ösztönzik őket erre, vagy belülről motiváltak, hogy ezt tegyék. Néha a kettő együtt. Persze átmenetileg ösztönözhet bennünket a környezetünk által meghatározott célok elérése, de ez a fajta inspiráció sohasem mutat tovább az egyszeri konkrét célkitűzésnél.

Ezzel szemben a belső motiváció - csakúgy, mint a fejlődés vagy a mások életéhez való hozzájárulás igénye - azután is tart majd, hogy elértük a célunkat. A külső ösztönzés lehet mozgatórugó, de a belső motiváció az, ami folyamatosan táplálja a vágyainkat. Tehát amikor felfedezzük a valódi motivációnkat, már nincs szükségünk az önkényes célokra."

/Ide tűzném a másik jegyzetemet, amiben Alfie Kohn a motiváció kérdését járja körül./


3 olyan dolog, ami jelentősen megváltoztatta Leo Babauta életét:

- olyan szokásokat vezetett be, amelyekben örömét leli
- leegyszerűsítette az életét
- célok nélkül kezdett élni

Ha nincs célod, mit csinálsz?? Mit teszel? Tétlenség, eredmények nélküliség? Lustaság? Üresség?
Nem akadályoz meg a fejlődésben az olyan élet, amiben nincsenek célok?

"Attól tartottam, hogy ha megszabadulok a céloktól, azzal egyben az eredményeket és a produktivitást is feláldozom. (...)
Az elmúlt száz nap volt életem legtermékenyebb időszaka.
(...)
Képes vagyok a jelenben élni, anélkül, hogy kényszeresen folyton a következő feladatra gondolnék.

Miután sikerült kiküszöbölnöm a stresszt az életemből, olyan izgalmas új feladatokra vállalkoztam, amelyeket valószínűleg nem mertem volna kipróbálni a célok uralma alatt.

Lehetnek még céljaink.
Fontos, hogy megkülönböztessük az 'igen, boldog akarok lenni' és a 'pillanatnak akarok élni' vagy az 'egészségesen akarok élni' elhatározásokat a céloktól: az előbb felsoroltak nem célok, hanem választások. Azt választom, hogy boldog legyek, vagy a pillanatnak éljek. Azt választom, hogy egészséges életet éljek. Nincs szükség arra, hogy lemérjem ezeket a dolgokat, egyszerűen csak így élek.
Ami a regényt illeti, amelyen dolgoztam, szándékomban áll befejezni. Soha semmin nem dolgoztam keményebben életemben, de élvezem az írás folyamatát, így az is rendben lenne, ha soha nem fejezném be. Már nem stresszelem magam miatta."

Na, emésztendő gondolatok, igaz?

És természetesen az iskola és vizsga kontra szabad tanulás kérdéskörömhöz is erősen kapcsolódnak...

2015. július 6., hétfő

Balaton

Éééééés... Balatonoztunk is! Szárszó, napfény, víz, béke, pancsi, szépazélet.





Ilyenkor olyan idilli tud lenni, h elfelejtem, miért is akarok néha komolyan megőrülni.

 Kompozás:



Múzeumozás is belefért a holiday-be: Erdők Háza


és Pannon Csillagda Bakonybélben:




 Napkitöréseket láttunk az óriási Napvizsgálón keresztül:



József Attila Múzeum:




 

Madarassy István ötvös-szobrászművész kiállítása:



 Nyáron egy kicsit minden könnyebb...