hógolyó...

...és libatömés

"- De ember! Akkor mire való az iskola? – Macdonald szemében harcos fényt láttam felvillanni.
- A kreativitásra, az önkifejezésre. Csak ezek számítanak a nevelésben. Nem érdekel, mit tesz egy gyerek azért, hogy kibontakoztassa a kreativitását; lehet az asztalfabrikálás, vagy zabkásafőzés, vagy rajzolás, vagy…vagy…
segítségemre Macdonald.

- Vagy akár az – mondtam. – Sokkal többet lehet tanulni egy hógolyó elkészítése által, mint egy órás nyelvtan-előadás meghallgatásával.
Mrs. Macdonald az ölébe ejtette a kézimunkáját, felhorkanva eretnek megjegyzésemen.
- Teljes képtelenség, amiket itt összehord! – mondta Macdonald, miközben a kandallóhoz hajolt, hogy kiürítse pipájából a hamut a rácson.
- Rendben – mondtam vidáman. – Vesézzük ki a témát! Arra kényszerít egy egész osztálynyi gyereket, hogy egy órán keresztül mukkanás nélkül üljenek magával szemben, és megfenyegeti őket, hogy ha nem figyelnek oda a főnevekre meg névszókra, akkor megveri őket.
- Fegyelem! – közölte Macdonald.
- Nem igazán érdekel, minek hívja. Szerintem, ostobaság.
- De álljunk meg egy szóra, öregem! Nem tud tanítani, ha a gyerekek figyelmét nem tartja fenn.
- És akkor sem tud tanítani, ha fenntartja – jelentettem ki. – Egy gyerek csak akkor tanul, ha érdekli a téma.
- De a fegyelmezés által az érdeklődését is felkelthetjük – mondta Mrs. Macdonald.
Megráztam a fejem.
- Azzal csak a figyelmüket szerezheti meg.
- De az ugyanaz! – mondta Macdonald.
- Nem, Mac – feleltem. – Az nem ugyanaz! A figyelem azt jelenti, hogy tudatosan fordítja a gyerek elméjét egy dolog felé. Ha az érdeklődését is felkeltjük, akkor a tudata és a tudatalattija egyszerre fordul a téma felé. Ha egy gyereket a szíjtól való félelemmel vesz rá, hogy figyeljen, akkor elméjének legkevésbé fontos részét vonja be – a tudatost. Amíg a táblát bámulja, a tudatalattija egész mással van elfoglalva.
- Mi mással? – kérdezte Mac.
- Nagy valószínűséggel gondosan kidolgozott tervet eszel épp ki arra nézve, hogyan gyilkolná meg magát – közöltem. – És én ezért nem is hibáztatom őt – tettem hozzá.
- És mi van a hógolyókkal? – vont kérdőre Macdonald.
- Amikor egy gyerek hógolyót készít, akkor az érdekli őt. Egész lényével a tevékenységére koncentrál, vagyis a tudata és a tudatalattija együtt dolgozik. Abban a pillanatban ő egy művész, egy alkotó ember.
- Vagyis ez az új pedagógia? A hógolyógyúrás? – riposztozott Macdonald.
- Nem, nem igazán – mondtam –, azt akarom csak mondani, hogy egy hógolyó meggyúrása közelebb áll az igazi tanuláshoz, mint az a libatömés, amit mi manapság tanításnak nevezünk."

A. S. Neill: Egy iskolamester kétségek között