születés, újjáépülés

A gyerekvárás, a terhesség kilenc hónapja egyértelmű küldetéssel ruház fel, célt és súlyt ad (átvitt és valódi értelemben is), kiemel, különleges szférában tart. Nem érvényesek a női lét kimondatlan versenyhelyzetei, nincs helye a méricskélésnek, szépséged nem kérdés, léted fontossága egyértelmű és mindent maga mögé utasítóan tündököl.

Miután a feladatodat elvégezted, végighordtad a testedben, engedted nőni, gyarapodni, miatta figyeltél a testre, miatta lett a létezésed óvnivaló - megszülöd a világra, és ekkor a testedből kilép a Küldetésed is. Idekint van, különváltatok, már nem vagy egy a Teremtéssel.

Sosem voltam az a terhesség boldogságában úszkáló fajta, sőt, kifejezetten teherként éltem meg sokszor. De mindig, amikor vége lett - újra meg kellett találnom magam az Életemben.

Anya - immár tevékenyen, nem hordozóként, nem befelé figyelő növekedőként, hanem nagyon is kifelé. Fáradtan, fájva, sebekeből gyógyulva. Testet szétzúzásra adva, és türelmesen hagyva, várva, hívva az újjáépülését. Lassan épül a lélek burka. Rokon ez a gyógyulás az elmúlással. A test immáron csak önmagáért születik újjá. A küldetést bevégezte.

Már gondozhatja más is, táplálhatja, ölelheti, érezheti ezt az eddig csak bennem növekvő Életet. Ami eddig egyedül az Anyatesté volt - már a Világnak adatott.

A születés ünnepe ez - de a gyászé is. Köszönöm a testemnek, hogy képes volt rá. Köszönöm a lelkemnek, hogy engedte, akarta, vágyta. Négyszer. Köszönöm a Minden Titkok Tudójának, hogy ilyen elképzelhetetlen, feldolgozhatatlan módon tervezte el a Csodát - és hogy Nővé tett, akinek mindez megadatott. Négyszer. Köszönöm mindegyik Lelket, akit szeretni kaptam. Tégy azzá az Emberré, Társsá, Nővé, Anyává, akivel JÓ nekik. És akivel jó nekem is...

Köszönöm az Életet.

Tényleg CSODA.

épül...

...a házunk.

"Mintha autópálya lenne!"

Mó

Július 14-én reggel hétkor megérkezett Mó. 

Minden körülményen ott találtam a Minden Titkok Tudójának simogató érintését.

Hálás vagyok, mert amikor befeküdtem a kórházba, akkor üresedett meg az alapítványi szoba, és így Apa bent lehetett végig velünk.

Hálás vagyok, mert a kiírt nap hajnalán 4-kor elfolyt a magzatvíz, és beindult a vajúdás. 

Hálás vagyok, mert ugyan megint nem hatott az érzéstelenítés, de hamar elaltattak. Így lemaradtam a születés pillanatáról, de Apa ott volt, és mikor felébredtem, ő hozta oda hozzám Mót.

Hálás vagyok, mert hamar és viszonylag könnyen felkeltem a sebbel.

Hálás vagyok, mert minden kórházi dolgozó figyelmes és emberséges.

Hálás vagyok, mert csodaszép szőke kisfiút kaptunk!

A névválasztás  is különlegesen alakult.

Egész sokáig nem találtuk meg a megfelelő nevet. Több felmerült, de valahogy egyiknél sem volt egyetértés a családban. Aztán végül döntöttünk - J, az idő sürgetett. De nem voltam teljesen biztos benne, h tényleg az ő nevét találtuk meg... Apa által szeretett név - Mó - még mindig ott maradt halkan, csendben a kalapban.

Megszületett. És nem voltunk képesek azon a néven szólítani, ami a végső döntés lett. Egyszerűen nem passzolt. Nem állt rá a szánk. 

Így maradt, lett újra, lett végül Mó. 

Isten hozott, kisember!

batik-butik

Ruhadarabok választása, kötözgetés, színek tervezgetése, festékben ázó cuccok kavargatása, izgatott várakozás... és tadaammm! Batik!

Összeszedtünk mindenféle színű, lehetőleg minta nélküli pólókat. A világosabb színűek esélyesebbek. A sötétebbek... hát, majd meglátjuk, mennyire fogja meg őket a festék.

Először kis gumikkal kötözgettünk, de M okos felvetése nyomán rájöttünk, h a forró vízben nem biztos, h tartós életük lesz. Így elővettem fonalat.

Háztartási üzletből ruhafesték. Columbus. Már tini koromban is ezzel batikoltam a fél ruhatáramat.

Főzés, kavargatás, S felügyeli a folyamatot. Egy órán keresztül kellett rotyogtatni. A végén ecetbe áztattuk, hogy tartós maradjon a szín.

A sötétebb színűek sajnos kevésbé lettek batikosak.
A világosak nagyon tutik!

B felsőjén lett egy nyuszifej.

És még van egy adag 'vízkék' festékünk...!