Tamariki School - a demokratikus iskola

A. S. Neill.

Summerhill.

John Holt.

Fóti Péter.

Demokratikus nevelés.

Ha ezek mondanak valamit, akkor talán neked is megdobban a szíved, ha elmesélem, hogy Új-Zélandon, Aucklandben és Christchurchben működik államilag integrált demokratikus iskola!

A christchurchi iskola neve Tamariki School, ami gyerek-iskolát jelent, a szó a 'gyerek' maori elnevezése. Itt ugyanis a gyerekek döntik el, mit tanulnak, mikor, hogyan, és egyáltalán, hogyan töltik el a napjaikat. Érdeklődés irányította, élmény alapú szabad tanulás folyik. Meg vannak kínálva lehetőségekkel a tanárok által gyakorlatilag is, és színes a tárháza a különböző tárgyaknak is, amiket használhatnak játékra, tanulásra, felfedezésre.

Sport, alkotás, számolás, olvasás, kísérletezés, bunkerépítés, famunka, különböző projektek...

Az iskola demokratikus jellegét az adja, hogy mindennaposak a "meeting"-ek. Vagy egész iskolára kiterjedő, vagy kisebb csoportos megbeszélések, ahol különböző témákban hoz az iskola közössége döntéseket. Mindenről. Ha azt gondolnád elsőre, itt anarchia uralkodik, tévedsz. Vannak szabályok, és mindenki betartja. A szabályokat a közösség hozta és hozza meg.

Pl.: A tanulószobába cipő nélkül lépünk be, ennek 3 oka van:

1. sok játék van a földön, és ha cipővel lépünk rá, eltörhet

2. a gyerekek a földön is játszanak, ha rálépünk a kezükre cipővel, az nagyon fáj

3. talán a tisztaság volt a harmadik, de erre őszintén szólva nem emlékszem...

Ha valakinek összetűzése támad valakivel, kérhet meetinget. A "cheer person" vezeti le, és jelen van egy tanár is. A cheer person szólítja a beszélőket. Nagyobb meeting esetén a konszenzus szavazással zárul.

Az egyik iskolai meetinget azért hívta össze egy csoport, mert szerettek volna papírrepülőket dobálni a közösségi terem emeletéről. Megbeszélték a hogyant, meddiget, és megszavazta a közösség. Egy kislány saras kézzel érkezett a meetingre, ő is szót kért, hogy jelezze, elmenne kezet mosni. Délután fákat nyestek munkások a kertben, ezért azt is megbeszélték, melyik rész legyen lezárva. Mivel a biciklizés nagyon kedvelt, ezért a gyerekek azt javasolták, hogy legyen csak a pálya egyik fele tiltott a munkálatok idejére, a másik, távol eső fele maradjon használható. Krétával körberajzolták a biztonságos területeket.

Az iskolai meeting során két fiú rajzolgatott, és hajtogatott, a papír gyűrögetése zajjal járt, zavarta a megbeszélést. Egy tanár szólt nekik, de nem volt hatással. Ezért kért egy meetinget csak velük, ahol elmondta, hogy zavaró volt a zaj. Az egyik fiú azzal érvelt, hogy túl hosszasan beszélt valaki, unalmasnak találta, és nem akart figyelni rá. A tanár megértő volt, de felhívta rá a figyelmét, hogy a meeting során megtiszteljük egymást a csenddel, hogy mindenki hallható legyen. Ez a szabály. Végül kimondták a fiúk, hogy vállalják, hogy csendben lesznek.

A famunkálatokra szolgáló terem egy erre vonatkozó meeting-ig zárva, mert egy eszköz összetört. Az egyik építőjáték szintén a polcon volt, mert törött darabokat találtak benne. Egy meeting után azzal a javaslattal került vissza a földre, hogy nem csak a nap végén, hanem rögtön elpakolják játék után, így kerülve el a rálépés okozta sérülést. Azt a megfigyelést is hozzátette egy kisfiú, hogy ha elfehéredik a műanyag, akkor ott fog eltörni, szóval azzal óvatosan kell bánni.

Szülők is jelen vannak/lehetnek az iskolában, akár egész nap, és a gyerekek rendelkezésére áll egy telefon, amit bármikor használhatnak, ha a szüleikkel szeretnének beszélni. Egy apuka pl. palacsintát sütött az egész sulinak. Itt is voltak szabályok, pl. sütés közben senki nem kap, nincs kóstoló, csak a készből esznek, együtt.

Ezek morzsák három napi látogatásom tapasztalataiból. A fiam nagyon jól érezte magát, hamar feloldódott. Érdekes ez a szabad légkör. Aki fáradt, lefekszik. Aki éhes, eszik (az asztalnál!). És a gyerekek játszanak, játszanak, játszanak. Egymással, a tanárokkal. Olyankor is, amikor azt mi már tanulásnak neveznénk.