Ilyenkor újragondolok, újratervezek. És legtöbbször megerősödöm.
Amikor először találkoztam szembe az otthonoktatás gondolatával (hosszas beszélgetések jóbarátainkkal, V és R alaposan végigrágták a témát, végül belevágtak), éreztem, h emellett nem mehetek el egy vállrándítással. Éreztem, h bajban vagyok, muszáj lesz innentől kezdve számításba vennem ezt a lehetőséget is. A miheztartás végett - iskolai múlttal rendelkezem, 3 évig általános iskolában, harmadikosokkal és negyedikesekkel dolgoztam, főleg napközi, de tanítás is.
Amiért nagy lehetőségnek látom:
- Szabadság van benne, amit én gyerekként mindig is nélkülöztem. Félénk és megfelelni vágyó gyerekkorból jövök. A szabályokhoz való tökéletes és bármi áron való, félelemből fakadó alkalmazkodásból. (persze tudom, a bennem élő gyerek nem egyenlő azzal a gyerekkel, akit kaptam, h én neveljem fel.) ((vagyok-e ÉN most elég szabad hozzá??))
- A legtöbbet lehet kihozni a gyerekből, ha odafigyelve csináljuk. Vagyis ő kihozhatja magából egy támogató közegben. Engedve, h menjen, amerre viszi a kíváncsisága, kedve.
- Nincs betolva egy polcra, nincs osztályzat, ami a többiekhez viszonyítva kategorizálja. Csak fejlődni, szárnyalni hagyás. Persze vizsgakor igen, de megpróbáljuk ezt nem nagy hangsúllyal megélni.
Amik visszatarthatnak:
- Saját szabadságom csorbulása, merthogy kevesebb a nélkülük-idő. (Az, aki én vagyok, alkalmas-e erre?)
- Napi gyerekközösség hiánya (fontos-e?)
- Egy megszokott rendszertől való eltérés ismeretlensége, félelme.
Alternatív iskolákon is gondolkodtam sokat, annyira kár, h fizetősek... és persze ott is a tanár személye számít. Tanárt választasz elsősorban. Másodsorban iskolát.
Egy visszatérő ellenérv:
- meg kell tanulnia az alkalmazkodást, a rendet
(amit azért egy egészségesen működő családban élve is meg kell tanulnia...)
Személyesen ránk vonatkoztatva: M sajnos kezdi mutatni a megfelelni akarás, megfelelni tudás erős jeleit, elnyomva saját elképzeléseit. Ez az óvodai elvárások mentén nagyon látszik. De ezen az úton nem válik belsővé az alkalmazkodás, csupán egy külső kényszernek felel meg.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
És itt hagytam abba ezt a posztot napokkal ezelőtt.
És azóta rágódtam.
Nem az oo elvi helyességén. Ha el is bizonytalanodok, újra meg újra visszatérek oda, h igen, hiszek ebben az útban. Hanem a saját alkalmasságomon. Elsősorban M kapcsán. Rámtört a félelem. Én jót teszek-e ezzel neki. Nem vagyok mintaanya. Ő nem egy mintagyerek. Vannak nehézségeim saját magammal. Vannak nehézségei saját magával. Vannak nehézségeink egymással. Jót teszek-e? Képes vagyok-e? Mardosott a félelem.
Aztán tegnap este kétségbeestem Isten előtt. A Minden Titkok Tudója előtt sírtam, elmondtam, h félek. Kevés vagyok. Mit tegyek...?
Ezt válaszolta:
"Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát."
"Keressétek először az Ő országát és igazságát, és ráadásul mindez megadatik..."
"Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős."
"Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, kerüld a rosszat..."
"Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat."
"Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, szeretet, és a józanság lelkét."
Köszönöm ezt az írást, amibe ma reggel botlottam bele, nem oo-s oldalak között...
És még valami.
A szeretet az, ami gyógyít. Gyógyítja az én nyavalyáimat, M nyavalyáit, a mi közös nyavalyáinkat. És ki más tudná őt igazán odafigyelve szeretni, ha nem én és a Minden Titkok Tudója, kéz a kézben, szív a szívben...? :)
Az öt szeretetnyelv:- simogatás, ölelés, szerető érintés
- dicséret, bátorítás, elismerés
- osztatlan, csak neki szóló figyelem, jelenlét, "minőségi idő"
- kézzel fogható, tárgyi ajándék
- segítségnyújtás
(ez a cikk nagyon jól összeszedi a szeretetkifejezés módjait, és arról is ír, hogyan fedezzük fel, gyermekünknek melyik jelenti a legtöbbet)
Hát(tal nem kezdünk mondatot) ja. Szerintem akinek a térde nem remeg meg a vállára nehezedő felelősségtől, az nem alkalmas. Mert leterít, hogy a gyerekemnek az élete teljes egészében a kezemben van. Persze ez akkor is így van, ha suliba megy, de akkor azért hárítunk is ebből rendesen a tanárra. Így meg állandóan kérdem magam, helyesen döntöttem, döntöttünk? Jól csinálom? Megadom a lehető legjobbat, vagy megfosztom-e őt sok mindentől, leszűkítve a lehetőségeit a jövőben? Elég lesz-e az útravaló, amit itthon kap? Fog-e tudni eleget akár lexikálisan, vagy szociálisan, mert igenis az oo-s gyerekek burokban vannak, naivabbak, érzékenyebbek, tisztábbak, mint kortársaik. Én sokat váltogattam, mert ha nem ment egyik módszerrel valami, vagy egyik tankönyvből, akkor másikat kerestem, s lelkesen vágtam abba. Most meg le vagyunk maradva, de rendesen. Pedig a legnagyobbom könyvmoly, a második nagyon kreatív feltaláló, író, a harmadik zseniális az összes élőlénnyel legyen az növény vagy állat, a negyedik meg egy kis sajtkukac, aki későn lett iskolaérett. Az ötödik ovis. Szinte az összes rokon a férjem oldalán oktatásban dolgozott/ik, ők kezdettől fogva kételkedtek épeszűségemben, édsanyám dettó, mostanra már a zuram is megkérdőjelezi döntésünk helyességét, s asszem már én is.
VálaszTörlésMert ügyesek, okosak és szépek a gyerekek, tényleg rengeteget játszhatnak, de mire viszik bizonyítványok nélkül? Hogyan fognak boldogulni ebben a kificamodott világban, ahol csak a papír számít (bizonyítványok vagy bankjegyek...)?! Hiába szeret az én legnagyobbom sütni, ha nem tud lexikálisan eleget, hogy leérettségizzen, nem fog tudni egy vállalkozást elvezetni, mehet robotolni...
Nem vagyok egy buta ember, általánosban végig kitűnő voltam, középiskolában is bőven négyes átlag felett, s szerintem simán át tudom venni a gyerekekkel legalább az első nyóc év anyagát. Utána meg már úgy is maguknak tanulnak, sőt már most is sokszor. Szívem szerint az egész iskolásdisat a csudába kívánnám, s inkább foglalkoznék azzal, ami számomra valódi értéket képvisel - az élethez szükséges ismeretek. Ebbe persze van írás, olvasás, számolás is, de gyógynövények, gombák, főzési, szerelési ismeretek, kötés, horgolás, varrás, favágás, ökologikus kertészkedés, gyermek- és idősgondozás is. Viszont ha az általános iskolai ismereteik hiányosak, nem válhat belőlük tudós vagy bölcsész vagy orvos vagy jogász...
Egy csomó szakkörről is lemaradnak, amiket az iskolákban nyújtanak. És a fővárostól igen messze minden nagyon behatárolt...
De.
Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.
És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.
Hű az, aki elhívott titeket, és Ő meg is cselekszi azt.
Mert meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, be is végzi a Krisztus Jézusnak napjáig.
De azt fontolgatom szívemben,
azért reménykedem:
az Úr kegyelme, hogy nem vesztünk el,
mert nem fogyott el irgalma:
megújul minden reggel.
Nagy a te hűséged!
»Osztályrészem az Úr – mondja a lelkem –,
azért remélek benne.«
Jó az Úr azokhoz, akik benne bíznak,
a lélekhez, amely őt keresi.
Jó csendben várni
az Úr szabadítására.
Összecsapott a víz fejem fölött,
azt mondtam: »Elvesztem!«
Segítségül hívtam nevedet, Uram,
a gödör mélyéből.
Hangomat hallottad: »Ne fogd be füledet
enyhületért való kiáltásom előtt!«
Közel jöttél aznap, amikor hívtalak,
s azt mondtad: »Ne félj!«
Köszönöm a hozzászólásodat! Sokat jelent.
TörlésAzóta rendszeresen végigmegyek ezen az úton - kérdések, újratervezés, újradöntések. Próbálok nyitott maradni, és bölcsen dönteni, újra meg újra.
A tegnapi KEROTT találkozónk amúgy nagyon megerősítő volt, beszélgetni sorstársakkal - jó dolog. Egyszer gyertek el!! :)