2013. február 8., péntek

magántanulói státuszunk következő lépcsőfoka

Ma újra találkoztunk a közeli iskola igazgatónőjével.

Kellemes beszélgetés volt, nyitottan áll a kérdéshez, kérdezgetett, szerette volna érteni, miért választjuk ezt az utat. Meséltem neki az örömelvű tanulásról, arról, h mennyire fontosnak tartom, h legyen a gyerekemnek ideje és lehetősége elmélyülni abban, ami érdekli, és így megőrizzük a tudásszomját, tanulási kedvét. Megjegyezte, h milyen nagy felelősség ez. Mondtam, h szerintem ugyanaz a felelősség, mint amikor amellett döntöttünk, h gyereket vállalunk, és örömmel tölt el, h nem kell kiengedjem a kezemből ezt a felelősséget. Érintettünk még más kérdéseket is, például, h miért pont az ő iskolájukat választottuk (hisz nekik ez egy plusz teher gyakorlatilag, és az az iskola, ahova tartozunk, köteles felvenni bennünket). Azt válaszoltam, h mivel nyitottan állok hozzá, h meddig szeretnénk ezt így csinálni - folyamatosan figyelve magunkat, újra és újra felülbírálva az utunkat - szeretném, hogyha egy olyan iskolának lennénk a magántanulói, ahová, ha mégis az intézmény mellett döntünk, szívesen járnánk is. A végén pedig azt javasolta, dokumentáljam ezt a folyamatot, mert érdekesnek találja ezt a fajta "iskola nélküli iskolát", mert eddig még sose találkozott ilyen hozzállással, és olyannak találja, mint egy jó értelemben vett kutatás, egy hipotézissel a tanulásról, a gyerekről, amit kipróbálunk a gyakorlatban. Kicsit meredeken hangzik így a "gyerekkísérlet", de tetszik, h lát benne ő is fantáziát.

Még előttünk áll az iskola fenntartójával, vagyis a református lelkésszel való diskurzus. És a Gyermekjóléti Szolgálat, ahonnan véleményezést kér(het) az igazgatónő arról, h megfelelőek-e a körülményeink. Bár ez a jogszabályban úgy van feltüntetve, h ha valaki már magántanuló, és felmerül a helyzetének a felülbírási igénye, akkor van erre módja. Na de mindegy, tőlünk kérte az igazgatónő, h ezt is intézzük el. Meglátjuk, a Gyermekjólétiben mennyire néznek majd furcsán, h mit akarunk...

UPDATE:
A GyeJó közölte, amit tudtunk is, h nem mi, nem is ők, hanem az iskola kezdeményezhet ilyen ellenőrzést, ha szükségesnek ítéli. Téma lezárva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése