"Szürkeanyu felkiáltott:
-Jaj, fiacskám! Hiszen, ha megfordultál, ami jobbra volt, az bal oldalra esett… és ami balra, az jobb felé került! Lám, lám milyen csacska nyulacska vagy!
Itt felemelte az államat és a szemembe nézett:
– Csak a jó meg a rossz nem változik, akármerre fordulunk is."
Amit régóta szerettem volna megismerni, a Pötty könyv, most ezt is hazahoztam.
A kezembe akadt egy Vekerdy is. Olvasni kezdtem a buszon, és nem bírom letenni. Együtt rezgek vele, elgondolkodtat, megdobogtatja a szívemet, és néha meg is fájdítja.
Szeretnék kijegyzetelni, magamnak is megőrizni néhány gondolatot belőle.
Vekerdy Tamás: Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével
Az oktatási rendszer sajátos hierarchizáltsága folytán a köztudatban a nevelés értéktelenebb, mint az oktatás. Az óvónő kevesebbet ér, mint a tanító, az általános iskolai tanító kevesebbet ér, mint a középiskolai tanár, stb. Pedig minél kisebb gyerekkel foglalkozó pedagóguról van szó, annál intenzívebb a nevelési feladat, ami kevésbé mérhető ugyan látványosan, de annál intenzívebb a hatása.
1964 - Glenn Doman, amerikai idegsebész könyve: How to teach your baby to read? Azt állítja, a korai olvasás növeli az intelligenciát, a gondolkodási képességet, a tehetséget. Hamarosan utána kimutatják, h ez nincs így, de máris elkezdődik az ovik iskolásítása...
A óvodás korú kisgyerek elsősorban utánzással tanul, utánzásos játékban, és effajta tanulásának motivációját emocionális késztetések adják.
"Akárkit, akármire, bármelyik életkorban meg lehet tanítani." (Bruner), de minek? Amire megtanítottuk - iskolás értelemben, verbális, kognitív, emlékezeti teljesítmény értelmében - csak rövid, átmeneti időre emeli a gyerek mentális színvonalát, később bizonyítottan visszaesés következik be. A nagycsoportosok kognitív érettsége elérheti az iskolaérettségi szintet, mégsem tekinthetőek iskolaérettnek. (Sokkal inkább 7-8 éves korra.) A túl korai tudatosítás káros következményekkel jár.
Az óvodás korú gyerek agyának aránylagos oxigénszükséglete sokszorosa a felnőttének, ehhez az oxigénmennyiséghez csak napi 4-5 óra, szabad levegőn történő mozgásos játékkal jut.
Nagy az alvásigényük is - nem elegendő alvással a látszólagos alvásigény csökken, míg a nyugtalanságuk nő.
Rajztanítás óvodáskorban életkori sajátosságoknak megfelelően:
- szabad és spontán rajztevékenység, "fejből"
- utánzási mintát adjon a nevelő a különböző anyagok használatára, lehetővé téve a gyerek által kitalált másféle felhasználást is
- akkor (és csak akkor), ha a gyerek segítséget kér, segíteni neki, de nem korrigálva ("én így csinálnám" = mintakövetés)
Ki a jó óvónő?
Nem mérhető objektív módon az alkalmasság, de felismerhető. Elsősorban személyiség, mintsem verbalizálható tudás kérdése.
Helytelen óvodavezetői intézkedések:
- Nincs beszoktatás.
"Könnyebben szokik be." Igen, látszólag, de elkerülhetetlenül traumatizálódik.
- Viszonylag korai időpontra be kell érnie mindenkinek, az elkéső szülők megrovásban részesülnek. Általános érv: közös reggeli az oviban.
Hátrány: ébresztett kisgyerek kialvatlan. Ha módja lenne a gyereknek, h felébredés után, nyugodtan, otthoni körben reggelizzen, akkor sem teheti meg ezt a család. Pedig az ilyen "haszontalan együttlét" kiemelt lélektani fontosságú, a legtöbb családban a közös étkezések hiánya egyenlővé válik a családi intimitás hiányával.
- Nem vihet be magával játékot.
Ezek a játékok, tárgyak a szülőt, az otthont helyettesítik.
A mesemesélés szerepe:
A mese világképet ad.
Míg a gyerekek körül élő felnőttek akarva-akaratlanul a legtöbbször azt szuggerálják, hogy a világban minden rendben van, csak az a baj, h a gyerek még kicsi, ügyetlen - azért fél éjszaka elaludni, azért rántja magára az abroszt -, addig a mesék közlik a gyerekkel, h a világban van rossz. S ez nem egyszer nagyon nagy erejű. De legyőzhető. S éppen a legkisebb, akire senki sem gondol, akinek még egy normális kardja sincs, ő képes megküzdeni a gonosszal, és kiszabadítani a királylányt.
A mese teljes világképet ad, a kisgyerek számára egyedül felfogható, képi, szimbolikus nyelven.
Ellenérv szokott lenni, h szorongást kelt a gyerekben a mese, a sárkányokkal, boszorkányokkal, stb.
A kisgyerek szorong, mert minden, amit nem értünk, szorongással tölt el, és ő még sok mindent nem ért az őt körülvevő világból. A mese visszaigazolja ezt a meglévő szorongást - tudom, h szorongsz, hiszen a világban valóban sok van, ami szorongató, de a hős megküzd ezekkel, mert mindez legyőzhető.
Ezenkívül, a gyerekekben nagy indulatok tombolnak, nem egyszer gyilkos indulatok Pl. testvérének azt mondja, "kidoblak a kukába"- nem jó letiltani ezt, mert az indulat, szorongás csak nő. Legtöbbször feltámasztó, jóvátevő gondolatok követik ezt, mert bűntudat ébred. Mindezt is képes oldani a mese. Hiszen azt mondja, igen, van a világban gyilkos indulat, nem csak te vagy ilyen szörnyeteg, és feloldás is van. A mesében vágyak teljesülnek, csodák, átváltozások által, az egyetlen lehetséges gyerekkori világmagyarázat mentén.
A mese elaborációra (pszichikus feszültségek képi feldolgozására), befelé figyelésre tanít. A gyerek ugyanis, míg hallgatja a mesét és látszólag a semmibe réved, belső képet készít, fantáziájában látja, amit hall - és ez feszültségoldó hatású. Ez az igazi olvasóvá nevelés kezdete.
Óriási a képigénye, ezért tapad le a tv elé, de a kívülről érkező kép feldolgozhatatlan pótlék csupán számára, a belső képkészítési tevékenységet megbénítja. (Ugyanakkor egy-egy gondosan kidolgozott képi illusztráció megindíthatja a gyermek képteremtő tevékenységét!)
Akinek rendszeresen, vagyis minden nap mesélnek otthon, másfél évvel előzheti meg a nyelvi fejlettsége a mesét nem vagy alig hallgató társait. Agressziószintjük lényegesen alacsonyabb, és a kisgyerekkori elaborációs tapasztalatok segítenek még a pubertáskoron átnyúlóan is az identitás megőrzésében.
folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése