Petőfi, Petőfi

Azon túl, h hazafelé úton az "esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk"-től zengett az utcánk (meg különben is, ez a Petőfi, hát, ha tudta, h meghalhat, miért akarta a szabadságharcot, és ha nem tudjuk biztosan, h a harcban halt meg, akkor mi történhetett vele, és akkor ő mivel is harcolt, volt neki puskája, és és és), kellettek még Petőfi versek. Itt jött a képbe az Anyám tyúkja. Nagyon tetszett nekik, elolvastam egyszer, kétszer, így felfrissítve a saját memóriámat, elmondtam fejből még párszor. Mígnem M átvette a szót, először csak a sorvégeket mondta velem, aztán elszavalta a teljes verset. Néhol értelemszerűen átköltve - ne legyen ám tojáshiányban az anyám... -, és a "Dehogy verik, dehogy verik! Mint a galambot etetik" sorokat boldog átéléssel előadva. Ezek a kedvenc sorai. Meg a "Kedvet ne kapj a tyúkhusra". Másnap reggel is Petőfi szavaira ébredtem, halkan duruzsolt a fülembe az "Ej, mi a kő..."

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja

Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot, etetik
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát,
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám.

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra
Élj a tyúkkal barátságba...
Anyám egyetlen jószága.

(Vác, 1848. február)



Nemzeti dal dalban mondva el.