kegyelem

Bornai Tibor: Háttal a Napnak

Ülsz a sötétben, nézed az órát,
várod a semmit, csöndben, egyedül.
Végtelen úton utazik a lelked,
folyton belehal, folyton menekül.
Távoli hangokat hallasz, valaki
a neveden szólít, aztán nevetés...
Félsz, ha elalszol, félsz, ha felébredsz,
fáj az indulás, fáj az érkezés.

Mért vársz? Mozdítsd meg végre a szárnyad!
Mitől félsz? Építsd az égbe a házad!

Tükrök előtted, csillog a fényük,
önmagad bennük mégse találod.
Háttal a Napnak, szemben a széllel
nincs hova menned, nincs maradásod.
Idegen vágyak dzsungele zúg, ahol
nincs barátság, és nincsen szerelem.
Nem tudod, meddig tűrheted ezt, de már
nem sokáig, látom a szemeden.

Mért vársz? Mozdítsd meg végre a szárnyad!
Mitől félsz? Építsd az égbe a házad!