2014. június 4., szerda

közös tanulás

Ma sokat beszélgettünk arról, milyen lesz, ha S is itthon lesz velünk már reggeltől. Megbeszéltük, h a délelőtt szigorúan a tanulásé marad, S vagy csatlakozik hozzánk, vagy játszik egyedül, csendben. A házimunkák kapcsán is nagy lelkesen vállaltak állandó feladatokat. (S például majd füvet nyír... (haha))
Ehhez majd valamiféle táblázatot volna jó kitalálnom.
Nagyon komolyan vették, persze nincsenek illúzióim, de optimista vagyok...

Ma tanultunk is, együtt. S elővette a füzetet, amit még terhesen állítottam össze neki, mindenféle neki való feladatlapocskákkal. M pedig, gyakorlatilag engem félresöpörve a pályáról, magyarázott S-nek, segítette, irányította, dicsérte... Mondtam is neki, h nem az lesz itt a nehéz, h S "tanuljon", hanem h ő is végezze el a saját feladatát a "tanítás" mellett!

B pedig, jólnevelt módon, végigaludta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése