2015. január 17., szombat

vizsga után / mozgáskérdés

M fáradtan, de kiegyensúlyozott jókedvben ért haza tegnap. Összesen 3 dolgozatot írt matekból, 95%-os eredménnyel, egyet környezetből, nyelvtanból hármat, egy szövegértés, és a hangos olvasás. Ezeknek az eredményeit még nem tudjuk, de mindenhol jól teljesített. Sok dicséretet kapott. Az olvasásától el voltak ragadtatva. Tényleg szépen, beszédtempóban, hangsúlyozva olvas.

Na meg a testnevelés. Megint ez jelentette számára a legnagyobb élményt. Vegyesen vizsgázott nála fiatalabb és idősebb gyerekekkel. Minden feladatot versenyhelyzetbe állított az, h a tornatanár - aki amúgy edző - időt, teljesítményt mért. M kiemelkedően teljesített. Mindenből. Kötélmászás, futás, szekrényugrás, felülések, függeszkedés, távolugrás... Az edzőnéni szerint bármilyen sportra beíratnánk, kapnának rajta, versenyeztetni akarnák.


M rettentően élvezi a mozgást. A játszótérre járós időszakunkban rendszeresen megrovó vagy épp csodáló tekinteteket lőttek felém az anyukák, amikor a 3-4 éves M olyan helyekre mászott fel, ahova a többi gyerek nemhogy nem megy fel, de eszükbe sem jut, h az is megmászható lenne. Egy közösségi nyári táborozáson elengedtem játszani a többi gyerekkel, és hol találom pár perc múlva a drágát? A kosárpalánk kosarának a karimáján üldögél. Azért onnan leparancsoltam.
2012-ben a kerület összes, ovis korcsoportban induló lányai közül (mintegy 120 induló között) 500 méteren ötödik lett a futóversenyen. 2 perc 40 mp alatt futotta le.
Elvittük falat mászni. Felment a gyerekek falán. Aztán a felnőtt pálya tetejéig. És várta, mi a következő...
Mindig is ügyesen és bátran mozgott. Mi pedig nem tartottuk vissza. Legnagyobb balesete abból származik, h az óvodában a teremben ment, és elesett, neki egy széknek, felrepedt a szája.


Jelenleg kosarazni jár, teniszezik rendszeresen a dédpapa jóvoltából, és görkorizik, gördeszkázik, bicajozik.
Tavaly körbejártam vele a közeli művház tornakínálatát, de egyik sem jött be - a kettő közül. Az első órán, ahova beültünk, balett és hiphop elemeit vegyítő mozdulatsorból állítottak össze koreográfiát, de sem a hangos, igénytelen zene által meghatározott hangulat, sem a mozgásforma nem tetszett egyikünknek sem. "Anya, nem is bukfenceztek, vagy valami..."
A másik órára szülőt nem engedett be a tanárnő, hát én meg szeretném látni, mire iratom be. Szóval itt rövidre is zártuk.

Dilemma ez a sportolás kérdés. Versenyszerűen nem szeretném, ha mozogna, de aztán ki tudja. Eddig nagyon rosszul viselte a versenyhelyzetet (főleg ha nem ő nyert...), inkább kerülte. Most Apa szerint élvezte, nagyon.


Ja, és azt nem tudom, mondtam-e már, hogy focista szeretne lenni...

3 megjegyzés:

  1. Gratulálunk Mannának! Nagyon ügyesek vagytok mindketten! Figyu, ezek közül a könyvek közül melyiket olvasta már el manna? Mindegyiket? Épp most meséltünk róla Gerinek, itt állt és ő olvasta fel a blogról a könyvcímeket. És a mozgás, ez szuper! Gergő focizik, lelkes, de nem egy focista típus:-)puszi nektek, Benedeknek jobbulást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A könyvlistára gondolsz itt a blogban? Azokat én olvastam nekik, de az utóbbi időben sokat olvas M egyedül, vizsgára össze is írtam az önállóan olvasott könyveket. Ezek:
      • Bálint Ágnes: Szeleburdi család
      • Petrovácz István: A tizedik bolygó
      • P. L. Travers: Mary Poppins a cseresznyefa utcában
      • Julia Donaldson: Tüköry Léda hercegkisasszony
      És most fejezte be Louis Sachar: Laura titkos társasága címűt. Ezt én nem is ismerem, úgy kapta, 45 fejezetből áll, jó vaskos...

      Törlés
    2. A lista ma bővült:
      - Janikovszky: A nagy zuhé

      Törlés