De a most olvasott résszel én csak jobban megszerettem ezt a nemnormálist. Mert tudja magáról ám. És nem kéne, de ő mégis leírja a lelkét. Két oldalt szán rá, és ír róla, hogyan kereste az okát önmagának. Hogy igen, ő nehezen fejezi ki az érzéseit, és nehezen teremt kapcsolatot. Ír a szüleihez való viszonyáról, h kompenzált középső gyerekként, nem akart teher lenni, és egész korán érezte, h nem akar függeni másoktól. Jobban érezte magát tárgyak között. Nagyobb biztonságban. És még azt is leírja, h ma sincs túl sok önbizalma. Ez nekem annyira tetszik. Tényleg olyan egyszerű lánynak képzelem el. Aki mégis, kihozta a saját zárkózottságából, fura megrögzöttségéből a legjobbat!
És mondhatjuk, h mennyire gáz, ha valaki azt írja, a tárgyak megértik őt, és elfogadva érzi magát köztük. Szeretetkapcsolat a cuccokkal. Elsőre sajnálnám mérhetetlenül. De ő mit ír?
"...hálás vagyok, hogy olyan dolgok és emberek vesznek körül, amiket és akiket szeretek. Mindegyikük különleges, értékes, és rendkívül kedves nekem. Boldoggá tesznek és támogatnak. Elhitetik velem, hogy képes vagyok megállni a saját lábamon. Én pedig szeretnék segíteni azoknak, akik úgy éreznek, ahogy egykor én, akiknek nincs önbizalmuk, és nehezen nyílnak meg mások előtt. Szeretném megmutatni nekik, mennyi támogatást kaphatnak a tértől, amelyben élnek, és a dolgoktól, amelyek körülveszik őket. Ezért töltöm az időmet azzal, hogy ellátogatok emberek otthonaiba, és megtanítom nekik, hogyan kell rendet rakni."Mindig is vonzódtam a nemnormálisakhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése