B

Lilypie Premature Baby tickers

Lilypie First Birthday tickers

2015. augusztus 17., hétfő

családmesék

Oké, hát akkor hajrá lelkesedés!
Az utóbbi időben sokat rágódtam a saját szabadságom kérdésén - hogyan élhetném én magam is azt, amit a gyerekeimnek kívánok? Merre van az arra?

Nemrég két baráti beszélgetésben is elhangzott, hogy munkát kellene váltani, valami egész mást csinálni, mert ez így nem jó... de mindketten azt fogalmazták meg, nem tudják, mit is szeretnek, s így merre tovább.
Közben B mellettünk sikított, mert épp a labdát akarta nagyon, amit M rúgott messzire. Gyerekként még tudjuk. Nem kérdés, mit szeretnénk, és sokszor olyan erősen tudjuk, hogy az már akarás. Nem szoktam kijavítani a gyerekeket, ha azt mondják, ezt vagy azt akarom. Szépíteni illik, h szeretném... de ha ő tényleg akarja! Miért csitítsam el benne az erőt a célratartásra? És persze van, h nem érheti el, amit akar - ezt meg kelll tapasztani, megtanulni megélni, jól kezelni. De ettől még az akarás volt, ezért is nehéz lemondani róla - nem csendes sóvárgás.

És igaz az is, hogy abban, amit szeretsz csinálni - jó leszel. Ez talán törvényszerű.

Szeretek fotózni, élvezem az esküvős napokat, mindig feltölt energiával. Olyan fajta vagyok, aki inkább alkalmazkodik, mint irányít. Szeretek jelen lenni, és dokumentálni, elkapni a visszahozhatatlan pillanatokat, az őszinte érzelmeket az arcokon, a gesztusokban. A kreatív fotózás részét is akkor szeretem igazán, ha nem nagyon kell beállítgatni őket, amikor a pár laza és csak élvezik egymást abban a szabad két órában, amikor nincs semmiféle kötelező protokoll, csak ők ketten (meg én).
A másik, leginkább lelkesítő fotós helyzet számomra az ovis fotózás - a régi kedves óvónénink hívott be először így, napközben az oviba, hogy örökítsem meg a gyerekeket a nap folyamán - semmi 'mosolyogj a kamerába', csak játék, szaladgálás, közös uzsi, óvónéniölelések, kisfiúbunyók...

Ezen az úton indulok hát el, és így született meg két új "gyermekem", a Nokedlik (főleg ovis) és a Családmesék (főleg családi fotózás). A honlap alakul, de facebook-on már megtalálhattok ITT!

Házhoz megyek, és emlékeket csomagolok képekbe. Valódi érzelmek, őszinte pillanatok, a hétköznapok csodái. Mert olyan hamar felnőnek...





























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése