Múzeumoltunk is a múltkor a Várban. Egy gyerekeknek meghirdetett tárlatvezetést céloztunk meg a Magyar Nemzeti Galériában.
B előtte a Várséta során kialudta magát, így a múzeumban jókedvének nagy kurjantgatásokkal adott hangot, szóval kivonultam inkább vele a festmények méltóságteljes csendjéből...
De azt még hallottam, ahogy egy Noéékat ábrázoló festménynél S jelentkezik, hogy sorolhassa az ábrázolt állatokat.
Jól tettük, újra felébredt az érdeklődésük.
Egy alkotásnál hosszabban is időztünk, aminek nem jegyeztem meg sem a címét sem az alkotóját, annyira ciki. De az üzenete megmaradt, mindannyiunkban. Egy betonból formált emberalak, ember kontúr fekszik a földön, súlyosan, ránehezedve. Vékony, áttetsző szálak emelkednek belőle, teljes testének kiterjedéséből, az ég felé.
A fonalakon egy bizonyos magasságban csomók helyezkednek el, amit ha jobban megnézel, meglátod az általuk halványan, lehetletszerűen formált embert.
Talán halál. Talán lélek és a test. A nehézség, a földhöz szorító erő, a súly, és a könnyűség, a tiszta súlytalanság vonzása. Valami ilyesmi. Megérinti a lelket.
B előtte a Várséta során kialudta magát, így a múzeumban jókedvének nagy kurjantgatásokkal adott hangot, szóval kivonultam inkább vele a festmények méltóságteljes csendjéből...
De azt még hallottam, ahogy egy Noéékat ábrázoló festménynél S jelentkezik, hogy sorolhassa az ábrázolt állatokat.
Azt reméltem, majd nagy lelkesen kapom vissza a gyerekeimet, de nem jött be a dolog. Én anno (oké, nagyobb voltam) imádtam a tárlatvezetéseket, persze nem mind sikeredett izgalmasra, de azért kivétel nélkül gazdagították a csupán nézelődős, táblákat olvasós művészetbefogadást. Sajnos nem hallottam, itt hogyan közelítettek a festményekhez, a gyerekekhez, de annyira lehetne ezt izgalmasan csinálni! Ha lesz időm valaha, felkészülök egy ilyesmire, komolyan! A művészet érdekes és lenyűgöző, amit muszáj bemutatni!
A gyerekeket ellepte az unalom, akartak is volna azonnal indulni, de nem hagytam, még becitáltam őket az 1945 utáni magyar művészeti tárlatra.
Jól tettük, újra felébredt az érdeklődésük.
Egy alkotásnál hosszabban is időztünk, aminek nem jegyeztem meg sem a címét sem az alkotóját, annyira ciki. De az üzenete megmaradt, mindannyiunkban. Egy betonból formált emberalak, ember kontúr fekszik a földön, súlyosan, ránehezedve. Vékony, áttetsző szálak emelkednek belőle, teljes testének kiterjedéséből, az ég felé.
A fonalakon egy bizonyos magasságban csomók helyezkednek el, amit ha jobban megnézel, meglátod az általuk halványan, lehetletszerűen formált embert.
Talán halál. Talán lélek és a test. A nehézség, a földhöz szorító erő, a súly, és a könnyűség, a tiszta súlytalanság vonzása. Valami ilyesmi. Megérinti a lelket.
A múzeumok éjszakáján mi is voltunk ott. Sajnos elég későn: 9 után így inkább dülöngéltek a lányok :), de azért a nagyobbal lehetett meg lehetett beszélni 1-2 dolgot.
VálaszTörlés