kérdezz-felelek

Egy szimpatikus, kedves anyuka segítségemet kérte, most állnak az otthontanulás küszöbén, és nyugtalanítják bizonyos kérdések. Van tapasztalatuk az intézményi létről, két gyerek iskolás jelenleg.
Gondoltam talán más, idetévedő keresőnek is hasznára lehet ez a párbeszéd, szóval - az ő engedélyével - idemásolom egy-egy részletét.

kérdés:

Amerikai homeschooling-os családoknál sokszor azt látom, hogy az apa, a családfő is jelen van... nálunk - mivel a férjem a családfenntartó - ő reggeltől estig dolgozik - és bár hévégén komolyan kiveszi mindenből a részét, a gyerekekkel gyakorlatilag egyedül vagyok. (A nagymamák elég messze élnek) Szóval hétköznapokban nincsen napközben támaszom, így talán mondanom sem kell, alig ülök le egész nap... Az együtt tanulós figyelem, odafordulás még a házfeladatok megírásánál is kihívást jelent időnként, ha épp ölbe kívánkozik a kicsi, stb. Ez így leírva persze tudom, hogy természetes és életszerű, de azért szokott feszültséget okozni. Neked van támaszod, segítséged? Ha nincs, kialakult valamilyen rutin, amiben mindenki megtalálja a maga helyét? 

(Gondolok itt arra a helyzetre, amikor vacsorafőzés közben a kicsi sír, miközben a harmadikos nem érti a házi feladatot, szeretné, ha ott lennék mellette, az elsős szeretné, ha nézném, hogyan kanyarítja az újonnan tanult betűket, miközben az óvodás épp mesél(ne) valami nagyon fontosat arról, ami aznap történt vele...)

válasz:

A férjem egy időben itthonról dolgozott, majdnem fél évet, most újra eljár. A hosszú távú célunk az itthonról dolgozás lenne. Általában hat - fél hét előtt nem ér haza. Nincs napközben segítségem. Igen, feszültség, az van, nálunk is. Mindig újratervezek, és igyekszem kitalálni, hogyan működhetnénk jól. A január - február a legnehezebb, elmenni sem tudunk sehova. Ja, mert jogsim sincs... :) Ismerek olyan anyukát, aki úgy tanul a több gyerekével, h be vannak osztva naponta, felváltva. Mondjuk hétfőn tanul együtt Pistikével, de Julcsikának van előkészített, önálló feladata. Másnap csere. Ez is jól működhet.

Mi együtt szoktunk tanulni, bár néha nehézség, h S még nem tud olvasni. De annyi minden ragad rá! Nem a tananyag mentén megyünk, inkább érdeklődésirányítottan. Most épp az emberi agy a téma, és mindketten nagyon szeretik, rácsodálkoznak. Az Én, Te, Ő-t is együtt olvasom nekik, szóval S is tisztában van már a szófajokkal. B pedig részt vesz a maga módján, erről is írtam nemrég. Ő Istennek hála nagyon kiegyensúlyozott gyerek. 

A rutin, a napi rendszer mindenképp segít. Mondom ezt én, aki alapból nehezen teszem be magam szabályok közé...

ITT a most működő rendszerünkől írtam.

A legnagyobb nehézség számomra még mindig az, h tudjak figyelni saját magamra, a saját szükségleteimre, legyen én-időm. Ne csak akkor, amikor már sárkány lettem a hiányától...

kérdés:

A tantárgyakkal való haladással kapcsolatban is tartok bizonyos dolgoktól: attól, hogy "elcsúszunk időben" (hogy emiatt mennyit szorongnak az iskolai tanárok! Hogy nem fogják "befejezni" a tananyagot...), vagy, hogy nem tudjuk pontosan, mit és hogyan fognak számon kérni. 

válasz:

Pedagógus vagyok, tanítottam is alsóban három évet. Sokkal hatékonyabb az otthontanulás, mint az iskolai haladás. Úgy, h nem is minden hétköznap tanulunk. Munkafüzeteket nem töltünk, nem akarok itthon minisulit játszani. Azért nem járunk intézménybe, h szabadon tanulhassunk. A mf kitöltögetésének bármiféle értelméről nem tudom meggyőzni magamat. Felesleges. Ha van haszna, annyi, h rutint szerez a gyerek a vizsgára. Mert sajnos a vizsga annyiból áll, h tudáspróbákat, felmérőket iratnak velük. A mi sulink nagyon támogató, év közben is a segítségemre állnak, ha igénylem. 

Mindig megkaptuk/elkértem év elején a követelménylistát, volt, amikor a részletes tanmenetet is. Abból kiszedtem a nagyobb témaköröket, és azok mentén tanultunk. Tankönyveket is ritkán használok, inkább mindenféle albumokat, enciklopédiákat, meg persze a netet. Leginkább projektezünk. Mi mindig visszük be a kis itthoni mindenféle alkotásokat, munkákat, előre el is szoktam küldeni emailen különböző fényképes beszámolókat. Például szerintem ezekre simán adhatnának érdemjegyet. Végül is, a lényeg, h a gyerekek élvezik, és mellette belefér a "kötelező" is. Egyenlőre. Most ugye M harmadikos. Felsőben más lesz a helyzet. De azon majd még gondolkodunk addig...

Magántanulói státuszban vagyunk, csak félévente megyünk be - a vizsgára. Van még egyéni tanrendes helyzet, akkor bejártok havi, kéthavi rendszerességgel tanórákra. Én ezt nem szerettem volna, mert nagyon köt az iskola tempójához.

Azt érdemes az embernek végiggondolnia, h mi a célja az otthonlétnek. Mi igyekszünk nem nagy hangsúllyal megélni a vizsgázást, az érdemjegyeket. Mert nem az a célom, h kitűnő tanulókat neveljek itthon. Sokkal inkább érdeklődő, önbizalommal a világ szemébe néző, kérdezni merő, és válaszokat keresni tudó, akaró embereket szeretnék a gyerekeimben látni. 

Erről elmélkedtem már sokszor, például ITT, és  ITT, meg talán ITT is.

Azt hiszem a 'kérdések' címszó alatt találod a különböző őrlődéseimet...

kérdés:

Én sosem voltam kitűnő tanuló,matekból pláne - mi van akkor, ha nem tudok segíteni, rávezetni, megértetni valamilyen összefüggésre őket? Az iskolai matek oktatás, legalábbis a harmadikos fiamnál úgy látom, sémákra épül. Ha így teszik fel a kérdést, így kell megoldani a feladatot, ha úgy, akkor meg úgy... Neked van valamilyen szakmai mentorod, aki adott esetben segít? Vagy a tanári kézikönyveket veszed meg?

válasz:

Mivel én humán beállítottságú vagyok, lelkesen tudom átadni az irodalom, nyelvtan, művészetek témakörébe tartozó bármit. Még a biológia, környzetismeret is hihetetlenül lenyűgöz, ezért azzal is szívesen foglalkozom, foglalkozunk. Nyilván az én hozzállásom meghatározza a gyerekekét is. Matekkal bajlódtunk M-mel, de be kellett látnom, h nem megy, mert én nem szeretem. Az iskolai rutint tudtam csak hozni, sémák, számolások sora, stb. A férjem, amikor néha nekiállt matekozni vele, ráébredtem, mennyire másképp csinálja. Ő gondolkodtatja. Nálunk ő vette át a matekot, amit most azért újra kell terveznünk, merthogy ugye eljár újra dolgozni. De amit én nem tudok, ahhoz majd szerzünk jó tanárt. A fizika - kémia részével is úgy vagyok, h ami nem megy, ahhoz keresek valakit, aki szereti, és élményszerűen, lelkesedéssel tudja átadni a gyerekeimnek.

Azért, ha belegondolsz, h mit használsz abból, amit sose szerettél tanulni, nem is érdekelt, de muszáj volt... nem is csak, h mit használsz belőle, de mire emlékszel?! Nekem kábé nulla... Szóval, szerintem ha megmarad a tanulás szeretete, akkor úgyis megy majd azután, ami érdekli. Ami meg nem érdekli... azt (halkan kérdezem) kell-e tanulnia egyáltalán? 

Matekból M nem is lett ötös, de nyugodt vagyok abban, ahogy az apja foglalkozik vele. Mert nem a feladatok kisujjból kirázása (időre!) a lényeg, hanem az, h tudjon gondolkodni, használja a logikáját, és ne riadjon vissza.

Tanári kézikönyvet pedig nem vettem még soha.

De van barátnőm, aki használja, nekem nincs tapasztalatom.

És még egy, számomra iránymutató gondolat, ami eszembe jutott:

Azért vagyok a világban, hogy sáfárkodjak a teremtettséggel. Hogy gondoskodjak, hogy jól rendezzem, használjam, amit kaptam. A természet, a környezetem, a házam, házastársam, a gyerekeim őrzője vagyok. A személyiségem, a lényem Jézus hordozója. Változást munkáló remény.

Fontos a tudás. Hogy minőségiek legyünk, hogy amit adunk a világnak, az valami kiváló legyen. Feladatul tűzd ki, hogy valamiben válj profivá! Keress valamit, amiben kiváló tudsz lenni!

A cél, a tehetség kibontakoztatása a világ számára. Megélni azt a gazdagságot, hogy van miből adnom! Kinyitni a magam gazdagságát a világ számára, adni, és befogadni.

A gyerekeim tanítása, tudásuk gazdagítása, a megismerésben való vezetésük, ennek fontosságának megtanítása a feladatom. És vezetni őket abban, hogy megtalálják azt, amiben jók lehetnek. Táplálni a hitüket abban, hogy kiválóak legyenek, és ezáltal gazdagítsák a világot. Hogy az életük, a személyük ajándék legyen, amit bőkezűen szórhatnak.