Tanulok vezetni.
Oktatót váltottam.
Mennyire jól tettem, és mennyire nem természetes ez nekem.
Az első oktatóm azzal kezdte, az első találkozáskor, hogy mivel nő vagyok, és elmúltam 30, hát nagy kihívás lesz nekem megtanulni vezetni. Ha statisztikailag ez így is van, nem tudom milyen jót remélt attól, h ezt velem közli. Nem hinném, h ez egy pedagógiailag nagyon végiggondolt bevezető. Három alkalmat vezettem vele a rutinpályán, ez alatt többször lelki szemeim elé festette az elütött kisgyerekeket, és elgázolt nagymamákat, akiket magam mögött fogok hagyni, ha ezt meg ezt a dolgot élesben is elvétem. Mindezt persze az én nulla vezetési hátteremmel.
Az órák hajnali hatkor zajlottak, mert felháborítónak tartotta, h én nem érek rá máskor, csak délután, amikor a férjem hazaér. A harmadik, fagyos, sötét, téli hajnalon aztán elég lett. Semmi kedvem nem volt vezetni menni. Először lemondtam egy órát, és órási megkönnyebbülést éreztem. A vezetésre gondolva görcsbe rándult a gyomrom.
Ráébredtem, h ennek nem kell így lennie.
És ez nagy dolog nálam. Rettentő nagy dolog. Én, aki egy olyan hazugság markában éltem az életemet, h én nem vagyok elég jó. Nekem alkalmazkodnom kell, elviselnem, ami adatik, mert ne képzeljem, h jobbat érdemlek. Tűrni - erény. Elviselni - nem kérdés. De gyógyulok, és tudom, vannak választási lehetőségek. Nekem is van. Mondhatok nemet. Ez felelősségem is önmagam felé. Jól kell bánnom magammal. A Minden Titkok Tudója féltőn szeret.
Megírtam az oktatónak, h úgy döntöttem, keresek egy hozzám jobban passzoló oktatói stílust. Hogy elbizonytalanított, pedig bátorításra van szükségem. Hogy terhet rakott rám. Korrekt levélben.
Oktatót váltottam.
Tegnap volt az első óránk. Bíztat, bátorít. Rögtön forgalomba vitt, ami szárnyakat adott. Amikor megszűnt alattam a sáv, és jelezték a kis nyilak, hogy váltsak - én felismerve a helyzetet indexeltem, és váltottam, ő csak annyit mondott, nagyon jó, én meg majd nézem, h jön-e valaki... Hehe. Merthogy az nekem eszembe se jutott. És megdicsért, h háromból kettő - ez nagyon jó. Egyszerűen másik oldalról közelít. Azt hangsúlyozza, h menni fog, h csak gyakorlás kérdése, h minden alkalommal egyre könnyebb lesz. Teljesen feldobódva szálltam ki az autóból, és kezdem újra hinni, h egyszer tényleg autót fogok vezetni, úgy, mint a nagyok.
Oktatót váltottam.
Mennyire jól tettem, és mennyire nem természetes ez nekem.
Az első oktatóm azzal kezdte, az első találkozáskor, hogy mivel nő vagyok, és elmúltam 30, hát nagy kihívás lesz nekem megtanulni vezetni. Ha statisztikailag ez így is van, nem tudom milyen jót remélt attól, h ezt velem közli. Nem hinném, h ez egy pedagógiailag nagyon végiggondolt bevezető. Három alkalmat vezettem vele a rutinpályán, ez alatt többször lelki szemeim elé festette az elütött kisgyerekeket, és elgázolt nagymamákat, akiket magam mögött fogok hagyni, ha ezt meg ezt a dolgot élesben is elvétem. Mindezt persze az én nulla vezetési hátteremmel.
Az órák hajnali hatkor zajlottak, mert felháborítónak tartotta, h én nem érek rá máskor, csak délután, amikor a férjem hazaér. A harmadik, fagyos, sötét, téli hajnalon aztán elég lett. Semmi kedvem nem volt vezetni menni. Először lemondtam egy órát, és órási megkönnyebbülést éreztem. A vezetésre gondolva görcsbe rándult a gyomrom.
Ráébredtem, h ennek nem kell így lennie.
És ez nagy dolog nálam. Rettentő nagy dolog. Én, aki egy olyan hazugság markában éltem az életemet, h én nem vagyok elég jó. Nekem alkalmazkodnom kell, elviselnem, ami adatik, mert ne képzeljem, h jobbat érdemlek. Tűrni - erény. Elviselni - nem kérdés. De gyógyulok, és tudom, vannak választási lehetőségek. Nekem is van. Mondhatok nemet. Ez felelősségem is önmagam felé. Jól kell bánnom magammal. A Minden Titkok Tudója féltőn szeret.
Megírtam az oktatónak, h úgy döntöttem, keresek egy hozzám jobban passzoló oktatói stílust. Hogy elbizonytalanított, pedig bátorításra van szükségem. Hogy terhet rakott rám. Korrekt levélben.
Oktatót váltottam.
Tegnap volt az első óránk. Bíztat, bátorít. Rögtön forgalomba vitt, ami szárnyakat adott. Amikor megszűnt alattam a sáv, és jelezték a kis nyilak, hogy váltsak - én felismerve a helyzetet indexeltem, és váltottam, ő csak annyit mondott, nagyon jó, én meg majd nézem, h jön-e valaki... Hehe. Merthogy az nekem eszembe se jutott. És megdicsért, h háromból kettő - ez nagyon jó. Egyszerűen másik oldalról közelít. Azt hangsúlyozza, h menni fog, h csak gyakorlás kérdése, h minden alkalommal egyre könnyebb lesz. Teljesen feldobódva szálltam ki az autóból, és kezdem újra hinni, h egyszer tényleg autót fogok vezetni, úgy, mint a nagyok.
Te vagy a második 30 föltötti nő ismerosöm, aki mostanában kezdett vezetni tanulni, és mind a kettőtötöknek megy, és forgalomban is, és olyan irigykedve büszke vagyok, hogy ti csináljátok!!,
VálaszTörlésNem tojtattok be, hanem elkezdtétek, es hajrá!
(És ne felejtsd el a beszámolót az üzletanyuról! Én nagyon szurkoltam, és kíváncsi vagyok!!!)
Drága vagy!! Köszi! :)
TörlésIgen, üzletanyus bejegyzés is jön, csak az időbeosztás nem erősségem, és annyi minden torlódott fel... De akkor szép az élet, ha zajlik! :D
Én tíz éve nem mertem leváltani egy ugyanilyen oktatót. Végig csináltam, de soha sem vezettem. Azóta már a jogosítványom is lejárt. Egyre többször gondolok rá, hogy hasznos lenne vezetni. Rémálmaimban a volánnál ülök, és nem tudom, melyik a fék és melyik a kuplung vagy a gáz. :(
VálaszTörlésAzért durva, h mennyire meghatározó! Ha egy másik oktatónál tanulsz, talán ma vígan furikáznál... Amúgy lehet órákat venni jogsisan is ám! Keress egy JÓ oktatót, és gyerünk!! :)
TörlésA posztod hatására előjöttek a szép emlékeim. :) 17-et éppen hogy betöltöttem, autót csak messziről láttam, totál önbizalomhiányosan és elviselhetetlenül vizsgadrukkosan álltam neki vezetni tanulni. Az első két rutin vizsgáról azért vágtak ki, mert úgy remegett a lábam a pedálokon, hogy nem bírtam megtartani az autó motorjának egyensúlyát :D De az oktatóm (egy NŐ! ) marha laza egyén volt, nyugodt, higgadt, lélekre is figyelő. Ha nem ilyen lett volna, ma nekem sincs jogsim. Egyszer akadt ki, de akkor is halkan mondta: "Bassza meg a pitéjét!" amikor mindenféle lassítás nélkül áthajtottam egy Stop feliraton és ő csak az utolsó pillanatban tudott befékezni egy száguldó kamion előtt :D Nah szóval, belőlem is lett rendszeresen vezető sofőr... ezt akkor nem hittem. Éééés a rendszeres vezetés mellett a 17 év alatt egyetlen balesetem se volt. Szóval a kezdeti nehézségek lehet, hogy jó jelek??? :) Minden jót Neked is!
VálaszTörlésAnnyira jó ilyeneket olvasni! Köszönöm!
Törlés