kihívások

"Olyan úton kell járnod, mely a tudatlanság útja.

Hogy tied legyen az, ami nem a tiéd,

A nincstelenség útján kell járnod.

Hogy elérj ahhoz, ami nem vagy,

Azt az útat kell járnod, ahol nem találod magadat.

És amit nem tudsz, az az egyedüli, amit tudsz"

E.P. halálára

Esterházy Péter halálára

Az emberi színjáték az isteni színjáték részeként zajlik, beléágyazva, széjjelválaszthatatlanul. A rendezők szét-szétszedik, össze-összerakják ezt a darabot – vagy amit annak gondolnak - tehetségük, szerzett képességeik szerént, s lesz belőle komédia, tragédia, félre taposott cipő. A darabokat pediglen szenvedjük, örvendjük, unjuk együtt mindannyian. Játszunk, játszadozunk, szenvelgünk egymásnak, próbálgatjuk fantáziánkat a makacs valóságon, cserélgetjük szemüvegünket, íróvesszőnkben a ténta színét, s girbegurba sorokban rajzoljuk élettörténeteinket a Kronosz lelkünkbe merített papírjára. S játékunk, szavaink nyomán virágzik vagy hervad az élet, fordul a Fény felé, felragyog vagy hull setét bugyrokba.

A Rendező türelme valahogy kifogyhatatlan. Mosolyog reggel és este, esőben, hóban, menhelyen, kórházi ágyon, temetők árkában. Mosolya ismeri poklainkat, mégsem hervad el. A megértés, az együttérzés árad belőle, azigen mindenestül bukdácsoló mindennapjainkra. Nyújtja felénk a kulcsokat, hogy megnyíljanak bilincseink, melyeket folyamatosan rakunk egymásra, magunkra; romláshoz, pusztuláshoz láncolt napjainkat, életünket megállás nélkül szólítja a szabad, a megújuló, a kifogyhatatlan élet határtalan gyönyörűségére. Mosolya, hívogató szava képes megosztani, hordozni a magunk választotta poklokat is. Örvend velünk, ha előbb szabadulunk, de a halál bilincsének kulcsa is nála van. Ott tartja, mindjárt a semmiből teremtő, újjáteremtő kedve mellett. Ez a titka türelmének, hogy a nekünk adott szabadságtól nem foszt meg bennünket soha, hogy az általunk gyártott bilincseket is leoldja rólunk, ha feléje fordulunk, ha vele akarjuk.

Kedves Péter, ilyen gondolatok leptek meg A megbocsátásról írott soraid nyomán. Kiszeretett Téged földi bilincseidből az Örökkévaló, magába testesített az Irgalom, az Életnek teremtett kötöttségektől mentes csöndes Szellője szárnyára kapott. Szurkolj onnan, ahol vagy, hogy olvasóid – akik tovább bukdácsolnak ideát – soraid segítségével is minél előbb adják meg magukat földi életükben a Titoknak, akit annyit közelítgettél véges lehetőségeink közt, s akihez már hazaértél. Köszönet és hála a Fennvalónak érted, 66 évedért.

Sajgó Szabolcs

(forrás)

halálok

Mi folyik itt...

Elkeserítenek, szomorúságot hoznak és megrémítenek a hírek. Nem szoktam a hírességek halála kapcsán személyes bánatot érezni, de Esterházyt gyászolom, mintha ismertem volna. És igen, amikor olvasod őt - én személy szerint a Fancsikó és Pintát olvastam csak tőle, de azt többször -, olyan, mintha volna hozzá közöd. Ráköszönnél az utcán. Mert megosztott valamit önmagából. Tényleg azt érzem, h kevesebb a világ nélküle.

De ez az élet - meghalunk. Mindenkinek rendelt ideje van. És fáj, és feldolgozhatatlan. De mégis, ez az élet. Ugyanakkor a gyilkolás, az élet agresszív eltiprása mélyről jövő rémületet okoz nekem. Mert a betegség gyilkol, oké, és sokszor mi nevelgetjük magunkban a kórt, ez is igaz... De amikor az ember bántja, kínozza, öli a másik embert. Jeges félelem.

Vezetek egy csoportot facebook-on KonMari témában. A célom, h megismerje ezt a szemléletmódot a kereső. Nekem olyan sokat segített! Aki meg olvasta már a könyvet, az tud inspirálódni, lelkesíteni és lelkesedni. Mivel nem akarom, h elmenjen újabb és újabb tárolási praktikák és sokadik pakolási trükkök irányába - moderálok, és szólok, ha elmenne a téma. Asszertíven, kedvesen - szerintem.
És akkor szembesülök gorombasággal, sértődéssel - nem_megbeszéléssel. Pedig ott vagyok, jelen vagyok, válaszolok, lehet velem beszélni. Elkeserítő - mert belőlünk épül fel a világ, mi vagyunk azok, akik a békét, vagy a háborút csináljuk. Kicsiben is. Nagyban is. Bántó szavakkal, ököllel, fegyverekkel. Kinek mije van.

Szeressünk, mert különben belehalunk - csúnyán, méltatlanul.
Most nem tudok többet írni.

"És én még azokkal is „egymás közt” szeretnék lenni, mert elemi érdekem, akiket eszem ágában nem volna vacsorára hívni. Csak akkor lehet együtt lenni, ha egyedül lehet, csak akkor lehet szövetséget kötni, ha tudjuk, kik vagyunk „mi”. A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.

Hogy mit kell tenni, nem tudom. Erőfeszítéseket kell tenni. Nem szabad föladni. Nem szabad belenyugodni. (Beléjük nyugodni, és belénk nyugodni. És belém és beléd és belé és belétek.) Reménykedni kell. Szólítsuk meg egymást. Azt a helyet kell megkeresni, amelyen az ember a szót realizálni képes. Nem tudom. Mindig van ok részvétre, csodálatra, segítségre, nevetésre. Menj ki a tengerpartra, sétálj, ülj le a sziklára, s nézd a sirályt. Nem tudom:, karnevál, karnevál ez. Ünnep nincs.

Az ember mindig egész."
(E.P.)

béke

"A csodás hír az, hogy a szülőként betöltött szerepünk térképet ad a kezünkbe a sebeink hollétét illetően, és lehetőséget nyújt arra, hogy mélyre hatolva meggyógyítsuk önmagunkat. A gyermekeink hihetetlen érzékkel képesek rámutatni a sérült területeinkre, előcsalogatni a félelmeinket és az indulatainkat. A legjobb zen mesternél vagy terapeutánál is jobbak abban, hogy tökéletes fejlődési és gyógyulási lehetőséget nyújtsanak számunkra. A legtöbb szülő azt állítja, hogy a gyermekei iránt érzett szeretete átformáló hatással volt rá: türelmesebbé, együttérzőbbé, önzetlenebbé tette. Mindig fokozott érzékenységet fogunk tapasztalni a gyermeki tudatunkat formáló problémák kapcsán, ám amint meggyógyítjuk régóta hordozott sérüléseinket, nem határozzák meg többé a viselkedésünket, sőt, rájövünk, hogy ezek a sebek közölnek velünk valamit, ösztönöznek, és jobb szülővé tesznek bennünket."

(Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek – A kiabálás vége és a kapcsolatteremtés kezdete)

Az utóbbi napok, hetek nem voltak jók. Nem volt jó itthon lenni.
Ránktört a nyár, mi át is kapcsoltunk lazulásba, főleg én - és nem szerveztem, terveztem meg szinte semmit a napjainkban. Elvoltunk, csinálta mindenki, amit akart. Ezzel nem is lenne baj, ha nem hozná elő a harcokat. Azt gondolom, az itthonlétünk egyetlen igazi nehézsége M és S versengése. És ebből kifolyólag az egymás_ölése helyzetek...
Én rettentően ki vagyok rá élezve - elég egy kisebb hangsúly, amiben ott a piszkálódás, vagy a harag, én már ugrom - meg persze az agyvizem is az  felforr azonnal. Úgy érzem, tönkremegyek ebben. Nem bírom elviselni, h bántják egymást. Persze, persze, minden testvér ezt csinálja... de nem, ez szerintem nem okés. Sajnálom magamat, magunkat, őket...

Az idei év elején, mintegy mottóként a "béke" fogalmazódott meg bennem. Keresni, tanulni, óvni, megérteni. Béke.

A bejegyzéskezdő idézet ébresztett rá, hogy túl kell lépnem a nem_bírom_elegem_van_megőrülök_tőletek_ne_vitázzatok_már fázison, és szembenéznem a magam dolgával itt. Feladatom van. Elég a rinyálásból, hogy milyen sz*r ez így.

Aztán ma - napok hosszas elvonulok_a gyerekek elől_és szenvedek vagy azt kommunikálom, hogy_borzasztóak vagytok viselkedése után lendületet kaptam. (hála MTT)

Maria Montessori gondolatából kiindulva, nekikezdtem kutatni a témát.

"Everyone talks about peace but no one educates for peace. In this world, they educate for competition, and competition is the beginning of any war. When educating to cooperate and owe each other solidarity, that day we will be educating for peace.” 
María Montessori


Versengenek egymással, ez nem kérdés.

"A hiperversengés az egyén arra vonatkozó szükséglete, hogy versengjen másokkal, a helyzetekből győztesen kerüljön ki, és bármi áron elkerülje a vereséget. A hiperversengő egyén csak arra koncentrál, hogy sikeres legyen, ez a törekvés pedig sokszor mások lekicsinylésével és manipulációjával párosul. Az ilyen személyek meggyőződése, hogy jobbak, mint a többi ember, emiatt figyelmet és elismerést érdemelnek. Ambíciójuk irreális méreteket is ölthet, magukkal szemben támasztott túlzott elvárásaik feszültségekhez, konfliktusokhoz vezethetnek.

A kiegyensúlyozottan versengő személy reálisan ítéli meg kompetenciáit, így azokat a területeket is, ahol érdemes versengenie másokkal. Számára nem a végeredmény (a győzelem) a legfontosabb, hanem azok a tanulási helyzetek, amelyeket egy versengést igényelő feladat teremt. A másik féllel szemben tisztességes magatartást tanúsít, a versengésre nem ellenséges viszonylatként, hanem a fejlődést elősegítő eszközként tekint."


versengés: olyan viselkedés, ami mindig a legnagyobb saját (egyéni vagy csoportos) előny kialakítását célozza.

együttműködés: olyan viselkedés, ami a részt vevő felek számára a lehető legnagyobb közös nyereséget hozza.

A társas dilemmákban a kooperáció közös nyereséget, a versengés viszont minden résztvevő számára veszteséget jelent.

"cél-elvárás elmélet: társas dilemmákban akkor alakul ki kooperáció, ha a partnerek képesek háttérbe szorítani a rövid távú előnyökért érzett vágyat a perspektivikus együttműködés érdekében. Feltétele, hogy mindkét fél elismerje, hogy kölcsönös függésük szerves része a bizalom, tehát az, hogy nem élnek vissza a másik kooperációra való hajlandóságával, illetve képesek hosszú távon fenntartani a kölcsönös együttműködést. Ezt segíti elő a megfelelő kommunikáció biztosítása, az ismeret a másik fél korábbi együttműködő stratégiáiról, illetve a kooperáció hasznosságának felismerése."

Lencioni „Kell egy csapat” c. könyv...


Hiperversengő vagy-e? Gondolkozz el ezeken:

Ha nyerek, erősebb személynek érzem magam.
Tapasztalatom szerint olyan helyzetekben is versengek, ahol erre nincs szükség.
A versenyben az ellenfelemet nem látom ellenségnek.
Olyankor is rivalizálok, amikor mások nem versengenek velem.
Ha a sportban nyerek, nem érzem, hogy mások felett állnék.
Ha nyerek, attól nem érzem magam értékesebbnek.
Ha versenytársaimat megjutalmazzák a teljesítményükért, irigységet érzek.
Sokszor komoly harccá változtatok egy barátságos játszmát vagy tevékenységet.
A farkasok világában élünk. Ha nem kerekedsz fölébe másoknak, akkor bizonyosan mások kerekednek föléd.
Nem érdekel, hogy teret adjak valakinek olyasvalami elvégzésére, amit én is ugyanolyan jól vagy még jobban el tudok végezni.
Ha meg tudom valahogy zavarni az ellenfelemet, hogy nyerhessek, akkor megteszem.
Egészen magam alatt vagyok, ha veszítek egy sportversenyen.
A versenyhelyzetben nem az a fontos számomra, hogy mások elől elvigyem a díjat
Szeretem a kihívást, hogy olyat szerezzek meg, aki már valaki máshoz tartozik.
Kapcsolataimra nem szoktam vetélkedésként gondolni.
Nem idegesít, ha vezetés közben megelőznek.
Nem bírom elviselni, ha vitában alulmaradok.
Az iskolában nem éreztem magam fölényben olyankor, ha jobb eredményt értem el egy dolgozatban, mint mások.
Nem érzem úgy, hogy elégtételt kell vennem valakin, aki kritizál, vagy rossz színben tüntet fel mások előtt.
Ha vesztek, nincs rám különösebb hatással.
Ha hibázom vagy vesztek, értéktelenebb személynek érzem magam.
Gyenge emberek azok, akik feladják a versenyt.
A vetélkedés kiemelkedésre ösztönöz.
A vitában nem próbálok családom tagjai fölé emelkedni.
Hiszek abban, hogy rendes ember létedre nyerhetsz, lehetsz sikeres egy versenyben. Versenyhelyzetben könnyen elégedett vagyok a teljesítményemmel.
.
.
.
Szeretek versenyezni, mert közben felfedezhetem képességeimet.
A versengéstől sem magamat, sem másokat nem fogok jobban megismerni.
A versengés révén barátságok alakulhatnak ki.
A versengés nem alkalmas arra, hogy kihozza belőlem a legjobbat.
Inkább azért élvezem a versengést, mert a legjobbat hozza ki belőlem, és nem annyira azért, mert attól jobbnak érzem magam másoknál.
Nem hiszem, hogy a versengés jó eszköz arra, hogy magamról vagy másokról többet tudjak meg. Szeretek versenyezni, mert sokat tanulok belőle magamról.
Nagyra becsülöm a versengést, mert az a legjobbat hozza ki belőlem.
Élvezem a versengést, mert megmutathatom a képességeimet és lehetőségeimet.
A versengés nem segít abban, hogy jobban kifejlesszem képességeimet
Versengés nélkül sohasem fedeztem volna fel bizonyos lehetőségeimet, képességeimet.
Szeretek versenyezni, mert a versenytársaimmal emberileg közelebb kerülünk egymáshoz.
Szeretek versenyezni, mert az sokkal jobban segít kibontakoztatni a képességeimet, mintha ugyanazokat a tevékenységeket egyedül csinálnám.
Inkább azért élvezem a versengést, mert magasabb motivációs szintre visz, hogy kihozzam a legjobbat magamból, és nem annyira azért, hogy általa mások fölé kerekedjek.
A versenyzéssel úgy érzem, mások jó közérzetéhez is hozzájárulok.

(Érdekes ezt önmagamról is tudatosítani, bennem milyen hozzállás van.)


 Thomas -Kilmann kérdőív:

1. A) Vannak helyzetek, amikor hagyom, hogy másoké legyen a problémamegoldás felelőssége.
    B) A vitás kérdések helyett azokat a pontokat hangsúlyozom, amelyekben egyetértünk.
2. A) Kompromisszumos megoldást próbálok találni.
    B) Igyekszem mindazzal foglalkozni, ami mindkettőnknek fontos.
3. A) Általában határozott vagyok céljaim követésében.
    B) Igyekszem a mások érzéseit kímélni és megőrizni a kapcsolatot.
4. A) Kompromisszumos megoldást próbálok találni.
    B) Néha lemondok saját kívánságaimról, engedve mások kívánságainak.
5. A) Állandóan keresem a másik segítségét a megoldás kialakításában.
    B) Igyekszem mindent megtenni a feszültségek elkerülése érdekében.
6. A) Igyekszem elkerülni, hogy kellemetlenséget okozzak magamnak.
    B) Igyekszem nyerő helyzetbe kerülni.
7. A) Megpróbálom későbbre halasztani a döntést, hogy legyen időm átgondolni.
    B) Kölcsönösségi alapon engedek bizonyos pontoknál.
8. A) Általában határozott vagyok céljaim követésében.
    B) Azon vagyok, hogy a dolgok minden vonatkozása, minden vitás kérdés kifejtésre kerüljön.
9. A) Úgy érzem nem érdemes a nézeteltérések miatt idegeskedni.
    B) Nem sajnálom az erőfeszítést, hogy az én elképzelésem valósuljon meg.
10. A) Általában határozott vagyok céljaim követésében.
      B) Kompromisszumos megoldást próbálok találni.
11. A) Azon vagyok, hogy a dolgok minden vonatkozása, minden vitás kérdés kifejtésre kerüljön.
      B) Igyekszem mások érzéseit kímélni.
12. A) Néha kerülöm az állásfoglalást, ha az vitát eredményezne.
      B) Nem bánom, ha vitapartnerem megtart valamit az álláspontjából, ha én is megtarthatok valamit a magaméból.
13. A) Közös alapot javasolok.
      B) Azon vagyok, hogy elfogadtassam az érveimet.
14. A) Elmondom a gondolataimat és érdeklődéssel hallgatom a másikét.
      B) Racionális érvekkel indoklom álláspontomat.
15. A) Igyekszem a mások érzéseit kímélni és megőrizni a kapcsolatot.
      B) Igyekszem mindent megtenni a feszültségek elkerülése érdekében.
16. A) Igyekszem nem megsérteni a másik érzéseit.
      B) Igyekszem meggyőzni a másikat, hogy az álláspontom helytálló.
17. A) Általában határozott vagyok céljaim követésében.
      B) Igyekszem megtenni, ami a feszültségek elkerülése érdekében szükséges.
18. A) Ha ez a másikat boldoggá teszi, nincs ellenemre, hogy ráhagyjam az elképzeléseit.
      B) Nem bánom, ha vitapartnerem megtart valamit az álláspontjából, ha én is megtarthatok valamit a magaméból.
19. A) Azon vagyok, hogy a dolgok minden vonatkozása, minden vitás kérdés kifejtésre kerüljön.
      B) Megpróbálom későbbre halasztani a döntést.
20. A) Törekszem a nézeteltérések haladéktalan megbeszélésére.
      B) Próbálom megtalálni a nyereség és veszteség méltányos kombinációját.
21. A) Úgy tárgyalok, hogy igyekszem tekintetbe venni a másik kívánságait.
      B) Mindig kész vagyok a probléma közvetlen megvitatására.
22. A) Megpróbálok átmeneti álláspontokat találni.
      B) Érvényesítem az érdekeimet.
23. A) Gyakran törekszem arra, hogy a megoldással mindketten elégedettek legyünk.
      B) Vannak helyzetek, amikor hagyom, hogy másoké legyen a problémamegoldás felelőssége.
24. A) Ha úgy látom, hogy a másiknak nagyon fontos az álláspontjának megőrzése, igyekszem igazodni hozzá.
      B) Vitapartneremet igyekszem rávenni, hogy érje be egy kompromisszumos megoldással.
25. A) Igyekszem megvilágítani álláspontom logikáját és előnyeit.
      B) Úgy tárgyalok, hogy igyekszem tekintetbe venni a másik nézőpontját.
26. A) Közös tárgyalási alapot javasolok.
      B) Szinte mindig törődöm azzal, hogy a megoldás mindkettőnk számára kielégítő legyen.
27. A) Néha kerülöm az állásfoglalást, ha az vitát eredményezne.
      B) Ha ez a másikat boldoggá teszi, nincs ellenemre, hogy ráhagyjam az elképzeléseit.
28. A) Általában határozott vagyok céljaim követésében.
      B) Keresem a másik segítségét a megoldás kialakításában.
29. A) Közös tárgyalási alapot javasolok.
      B) Úgy érzem, nem érdemes a nézeteltérések miatt idegeskedni.

Thomas és Kilmann modellje alapján a konfliktuskezelési módok típusai a következők:

Versengés/kényszerítés: Az ágens saját érdekeit érvényesíti maximálisan, a másik ágens rovására. Asszertív, de nem kooperatív. A versengő nem tekinti fontosnak a másik meghallgatását, nem veszi figyelembe a másik szempontjait. A versengő ember taktikája sokféle lehet, gyakran agresszív és nem kooperatív. A versengő mindenáron győzni szeretne, elvárja, hogy a másik lemondjon a jogairól az ő javára. Beszéde általában hangos, testtartása és gesztusai határozottak. A versengő stílus ellentéte az alkalmazkodó.

Alkalmazkodás: A versengő magatartás ellentéte, vagyis nem asszertív, de kooperatív viselkedésmódot jelent. Az alkalmazkodó ember mások érdekeit tartja szem előtt, gyakran feláldozva saját szükségleteit és vágyait is. Lehet önzetlen vagy jótékony.

Problémamegoldás/Együttműködés: Az együttműködés során mindkét fél érdekei érvényesülnek, az együttműködő ágensek, az álláspontok egyeztetésével általában kreatív megoldást keresnek a problémára, a rivalizálást a feladatorientáltság váltja fel. A problémamegoldó viselkedésre hatékony önkifejezés, őszinteség, egyenes és közvetlen stílus jellemző. A problémamegoldásban résztvevők ügyelnek saját érdekeikre és a kapcsolatra, tekintettel vannak a másik fél jogaira, kellően asszertívak és együttműködők. A problémamegoldás az elkerülés ellentéte.

Elkerülés: Nem asszertív és nem kooperatív, az ágens elkerüli vagy halasztja a konfliktust. Az elkerülő stratégiát alkalmazó ágens konfliktushelyzetben eltereli a figyelmet a témáról, vagy látszólag nem vesz róla tudomást.

Kompromisszumkeresés: A kompromisszumkeresés során az ágensek olyan megoldásra törekednek, amely mindkettőjüket részben kielégíti, vagyis kölcsönös engedményeket tesznek. Többről mondanak le, mint a versengő, de kevesebbről, mint az alkalmazkodó. Mindkét ágens számára a még elfogadható megoldás születik. Közepes együttműködés és közepes alkalmazkodás jellemzi.

forrás


Apa munkahelyén nemrégiben asszertív kommunikáció tréninget tartottak - ez az, ami a problémamegoldó viselkedéshez tud vezetni.

Az asszertív kommunikáció:
1. tényszerűen - csak a konkrétumokra hagyatkozva - megfogalmazzuk problémánkat
2. kifejezzük az érzéseinket a problémával kapcsolatosan, de szigorúan azt, amiért ez nekünk dilemmát okoz - eközben nem szabad minősíteni a másik felet, bármit is érzünk iránta az adott szituációban
3. igényeink kommunikálása

forrás

Az asszertív kommunikációjú ember kifejti az érzéseit és a fenntartásait, a célja azonban nem a nyerés, hanem a másik megértése és a saját érdekeinek, szükségleteinek az érvényre juttatása úgy, hogy a másik fél jogait nem sérti.

forrás

Beszélő bot - nálunk bárány - ITT írtam róla. Alkalmazni!

"Az igazság békét teremt."
Ézs32:17