Költözni fogunk. Most már csak néhány hónap kérdése.
Ez elengedések sorát hozza magával. Többek között a gyülekezeti közösségünktől kell búcsút vennünk. Az elmúlt években nem vettünk részt a közös nyaralásokon, de idén, miután
Mó megérkezett közénk, egy hirtelen lendülettel úgy döntöttünk, most ott leszünk. Egy új, 5 hetes gyerekkel, kialvatlanul, de nyitott, adni és kapni akaró szívvel indultunk.
A gyerekek számára mindig hihetetlenül gazdag az ilyen tábor, egész napos bandázás, sok-sok kortárs, barátságok, nevetések, őrültködések, szabadság. Vittünk bicajokat, krosszpályává alakult a szálló előtti rész, 20, vagy több gyerek száguldozott fel-le folyamatosan. Erdő közepi szállásunkról minden nap túrákat tettünk, voltak nagy focimeccsek, egy este Ki mit tud?, aztán bennszülöttcsata botokkal, husángokkal, tábortűz is, szóval igazai kaland, maradandó emlékek. Miattuk mindenképpen megérte. De nekünk is sok ajándékot tartogatott ez a néhány nap.
Szeretem az ilyenkor adódó beszélgetéseket, lehetőség van közel kerülni egymáshoz, rácsodálkozni a másik egyediségére, közös pontokat találni, meggyőződésket, tapasztalatokat megosztani, gazdagítani egymást önmagunkkal. Voltak kisebb előadások is, inspiráló rövid gondolatok, amikhez kapcsolt szervezett beszélgetések során kivétel nélkül életemet formáló meglátásokat kaptam a többiektől. Hálás vagyok értük! A Minden Titkok Tudója pedig vezetett tovább az utamon, megnyitva a nekem szóló, személyes válaszokat.
Körülbelül 15 éve járunk ebbe a közösségbe. Az sok idő. Még nem voltunk házasok, amikor idejöttünk. A gyülekezet nagy része akkor hasonló korú fiatalokból állt. Tanúi voltunk egymás párkeresési gyötrelmeinek, aztán részt vettünk egymás esküvőin, végigkísértük a terhességeket, együtt örültünk az első, második, sokadik gyereknek, akik azóta már néhányan kiskamasszá nőttek... A gyülekezet közben változott, gyarapodott, fejlődött, alakult. Eleinte egy általános iskola ebédlőjében voltak az alkalmak, aztán az évek során építettünk közösségi házat is.
Most gyereknevelési küszködésekben és közben az Istenkeresés nem szűnő folyamatában kísérjük egymást. Persze nem akarok túlzó romantikával visszanézni, emlékszem a megfogalmazott kritikákra is, amikor azon gondolkoztunk, mi értelme is az egésznek, mérlegre tettük ezeket a kapcsolatokat, mennyit nyomnak az életünkben. Volt olyan időszak, amikor magunkban határozottan jobban tudtuk, hogy kéne, mint kéne ezt csinálni - persze hogy nem úgy, ahogyan csinálták azok, akik ezt vállalták. Voltak sivatagos hónapok. És voltak lángoló idők. Egyszer szerettük, máskor kerültük. DE ez volt a szülői ház.
Most nagyon jó itt, mozgolódik, éled a közösség, lángra kapnak a szívek, Isten érintése megremegteti és változásba vonzza a gyülekezetet. Nehéz elmenni, most különösen. De tudjuk, h az Isten visz. És visszük a tüzet tovább.
13 Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és hogy elnyerjem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped!
14 Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?
15 Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!
16 Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.
17 Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged.
18 Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet!
/2Móz33/
