hálapárna

Négy terhesség, négy császármetszés, három orvossal.
A harmadiknál nem volt fogadott orvos, kiábrándultam belőlük. Miután minden követ megmozgattam, ami szerintem mozdítható volt, és nem nyílt lehetőségem természetes úton nekiindulni a szülésnek, tudtam, h műtét vár rám. (Hacsak nem indul be a folyamat és pottyan ki B, mielőtt bárki is felvághatna... de nem így lett.) Aki aznap reggel az ügyeletes orvos volt, a legjobb, ami történt velem nőgyógyász fronton. Maradtam is nála, visszajáró páciensként. Mó is vele született. A kórházi távozáskor megöleltük egymást. És végre valódi hála van bennem, a rossz ízű, kötelező "hálapénz" helyett valódi köszönetet szeretnék kifejezni. Többek között egy párnapop készült neki. Mi másból indulhattam volna ki, mint egy bébiruhából. Ugyan nem újszülött méret, de azért autentikus.

Móval együtt dolgoztunk, éljen a hordozókendő!

Egy napsárga, régi kedvenc felsőmmel kombináltuk össze a halacskákat. 

Mó jólnevelten végigaludta a munkálatokat, még a varrógép zaja sem zökkentette ki. Éljen  a hordozókendő! (Mondtam már?)

Az elkészült remek:

A legjobb szülésélményem volt. Annak ellenére, h nem hatott az érzéstelenítés, és sos-ben kellett elaltani. Annak ellenére, hogy először éreztem a méhösszehúzódásokat az érzéstelenítő nélkül, ráadásképp erős oxitocinsürgetővel. De elfolyt a víz hajnalban, beindultak a fájások, elég gyorsan és erősen ívelt a dolog felfelé. Átélhettem, Mó is készen állt, amennyire egy előre tervezett műtéti helyzetben ez lehetséges. Aztán külön szobában lehettünk, franciaágyasan, mintha csak otthon lennénk. Aki bejött a szobába, kopogott. Legyen az a takarítónő, a főorvos, vagy egy nővér. Nem éreztem magam kiszolgáltava, nem voltam egy hús az orvospiacon, az "anyuka". A nevemen szólítottak. Hála mindezért is.