B

Lilypie Premature Baby tickers

Lilypie First Birthday tickers

2013. április 2., kedd

hogyan is csinálom

A Húsvét családi vendégségeket is hoz, a család pedig sokszínű, és így egy-egy találkozás, egy-egy mondat, vélemény meg tudja keverni rendesen a békémet.

Most is kavarognak bennem a gondolatok, és megfogalmazódik néhány dolog.

Egészen másképp állok hozzá a gyerekeimmel való kapcsolathoz most, mint ahogy nekiindultam.
Amikor M megszületett, nem igazán volt elképzelésem, leginkább a környezetemből érkező, és tudat alatt beépült impulzusok mentén kezdtem nevelni őt. Utólag visszagondolva, az engedelmesség elérése volt a legfőbb jó, amit reméltem. Engedelmesség, mert az biztonság. Engedelmesség, mert az Istennel való kapcsolat is erre épül (?). És mivel azt gondoltam, ezzel teszem a legjobbat, így engedelmességre neveltem, akár a kapcsolat árán is.


Most azt gondolom, a kapcsolat sokkal fontosabb. Szeretném, ha biztosak lennének a gyerekeim abban, h szerethetőek, szeretve vannak, és mindez csupán azért, mert ők azok, akik.
Nem érzem magam bölcsebbnek a gyerekeimnél, egyszerűen csak régebb óta élek. Ők kész emberek, nem nekem kell őket kigyúrnom. Együtt élünk, alakítjuk egymást. Hogyha valaki keresztbe tesz, annak általában van következménye, amit az egész család érzékel. Mert együtt működünk. Nem idomítani akarom őket, hanem tanítani.
Nem szeretek jutalmazást, büntetést alkalmazni. És azt hiszem, nem a szabályrendszer, nem a törvény - és annak szigorú betartatása - tesz "jóvá", nem az szabadít meg a bűntől, sokkal inkább a szeretet, elfogadás, kegyelem. Én is ezt tapasztalom a Minden Titkok Tudójától, h megszégyenítően túlszeret a botlásaimon, a szennyes dolgaimon.

Azt hiszem úgy kezdődött, h elkezdtem felülbírálni a szabályokat, amiket hoztam. Megvizsgáltam, miért is akarom, h az a bizonyos dolog úgy legyen, és ne másképp? A gyerek miatt, vagy magam miatt? Kényelemből, félelemből, megszokásból, 'így illik'-ből? Értékes kincs a szabadság, mégis olyan könnyen engedjük át az irányítást, és törjük bele magunkat haszontalan keretekbe.

És úgy is kezdődött, h kezdtem idegbeteggé válni, egy sárkánnyá, már nehezen viseltem magamat és az életünket, amivé alakult. Megkönnyebbülés volt elengedni az alá-fölérendeltségi viszonyt, elengedni azt a tévhitet, h ez a viszony jelenti a felelősségvállalást. És egyszerűen élvezni a gyerekeim társaságát. Arra vágytam, h csak érezzük jól magunkat együtt...

A kapcsolatból pedig annyi minden következik. Hogy elmondja nekem azt is, amit szégyell. Hogy láthat engem is hibázni. Hogy érteni akarjuk egymást. Hogy összeveszünk, és kibékülünk. De az biztos, h számíthatunk egymásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése