nemecsek ernő, csupa kisbetűvel

Megkapta Dédpapától a Pál utcai fiúkat.

Elkezdte olvasni. Olvasta reggel az ágyban, reggeli közben, reggeli után, ebéd helyett, ebéd közben, ebéd után, délutáni pihenőben, este kislámpa fényénél legálisan, majd a takaró alatt elemlámpával illegálisan. Ma délelőtt abbahagyta. Letette a könyvet, odament B-hez, megölelgette. Rámnézett, és azt mondta: Nemecsek meghalt. Nem sírt, tudta, hogy ez lesz, elárulta neki xy a színjátszókörön, ahol mesélte, hogy mit olvas. De megrendült. Fájt Nemecsek halála. S nem értette, mit ölelkezünk. És akkor neki is elmeséltük, h Nemecsekkel mi történt. És hogy miért. És azt, hogy ha olvasol, akkor megszeretheted, akikről olvasol. Velük izgulsz, velük örülsz, velük félsz.
És tovább kell olvasni, mert mi lesz vele, nem hagyhatom ott a Grundon, a tóban, a betegágyban, olvasni tovább, tovább. És még tovább, hogy el tudjam engedni. Hogy meggyászolhassam Bokával együtt a halált...

Az olvasás olyan csoda. Hány életet él meg, aki olvas...
Köszönjük a könyvet, az élményt, Pipó!