a szendvicsgyerek

Vekerdy bölcs meglátással azt mondja, nem a szavaiddal nevelsz, de legtöbb esetben még csak nem is a tetteiddel. Hanem azzal, aki vagy. Legbensőbb motivációidban, késztetéseidben, félelmeidben, meggyőződéseidben. Fontos felelősségem szülőként, h törődjek magammal.

Küzdeni akarok értük. Tehát küzdeni fogok magamért. 

Régebben gondolkoztam a testvérhelyzetekről itthon. Aztán leszedtem a bejegyezést, nehéz bölcsnek lenni, mit adhatok ki a gyerekeim, a családom személyes harcairól. (Főleg zavarban vagyok, amióta tudom, milyen sokan olvasnak...) De egy részét mégis ide rakom. Sokat változott a helyzet, régebben S nem nagyon tudott B-vel mit kezdeni. Mostanra tudnak együtt mókázni. 

S szereti ölelgetni B-t, de nagyon hevesen teszi, fel is löki néha. Szereti puszilgatni, de nem figyel rá, neki jó-e, vagy sem - néha leesik a feje a nyakáról, olyan puszirohamot kap.

/Múltkor meg is állapította lemondóan: - Sajnálom, B, nem tudok Veled játszani. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de túl kicsi vagy./

Azért nem lehet egyszerű az élete S-nek egy Cuki mellett, akiért mindenki megállás nélkül odavan, bármit csinál... elég csupán, h létezik. És egy olyan nővér mellett, aki vagány, sportos, erős akaratú, öntudatos. No meg, hát csak ő a középső.

Segítenem kell őket, mindhármukat, az egymással való kapcsolatuk simítgatásában... Aztán pont, amikor ezeken a gondolatokon őrlődtem, oldódott meg egy kicsit a dolog, mert B és S egy remek közös szórakozásra találtak.

B abban a rettentő vicces korszakban van, amikor a kisemberek bemásznak minden olyasmibe, amibe többé-kevésbé kényelmesen beleférnek. Legyen az (duplókkal teli) doboz, fonott kosár, vagy akár fiók. Van egy zöld, műanyag kosaram, mosáshoz, teregetéshez használom. B belefészkelődött, S pedig elkezdte körbetolni a lakásban. Volt nagy röhögcsélés.

Olyannyira kedvelt móka lett ez, h B ki sem akar szállni - ott nyomta el az álom, körbepárnázódva...

Amúgy meg S alapból sem hétköznapi figura. Mindig mozgásban van, mászik a kanapén, fut, ugrál, beszél. Aztán olyan is előfordul, h belefeledkezik a játékba, és hosszú időre nyugalomban marad, olyankor "magában" beszélget, figurázik, elmerül a világában. De nehezen tartja a figyelmét egy dolgon, elfelejti, amit egy perccel azelőtt kértem tőle, repdes, ő sem tudja, épp merre jár. Öntörvényű, zabolázhatatlan. Hihetetlen türelem kell hozzá. De ugyanakkor annyira szabad, kreatív, és örömteli tud lenni. Tudom, h nem az a megoldás, h megpróbáljam megváltoztatni őt. Beláttam, h nem lehet. Ő ilyen. És őrületesen fontos, h ne ütköztessem folyton falakba. Ne vigyem olyan kihívások elé, amit nem tud megugrani. Mert ő másként működik. Ha azt mondom, nézd, itt ez az ösvény, csak annyit kérek, menj végig rajta -  ő elindul, de az első pillanatban észrevesz egy pillangót, akkor utánakap, de aztán meglát egy szép virágot, odafut, közben észrevesz egy érdekes kavicsot, felveszi... talán sosem jut el az ösvény végére. Már azzal sem törődik, h a pillangóval találkozott, nem hogy az ösvény. Nem jut el a kijelölt út végére - de miközben halad totál másfelé, csomó érdekes élménnyel gazdagodik az élete. És hogyha közben az út széléről folyton azt kiabálják neki, h "Hé, mit csinálsz?? Már megint elrontottad! Hát hányszor mondjam, nem ez a dolgod!" akkor ő nem tudja, mit csinált rosszul, de már nem élvezi a maga kalandját. Hanem elhiszi, h valamit folyton rosszul csinál.

De képzeljétek, kiesett két foga! Ezt ő üzeni.
(A következő mondata meg az volt, hogy szerintem egy vak ember lehet-e tűzoltó...)

"Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenek előtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült." 

(Kőváry Anett)