B

Lilypie Premature Baby tickers

Lilypie First Birthday tickers

2015. május 23., szombat

minimál lételemzés

Valamikor ITT , vagy még korábban, régebben kezdődött. 

Sokat gondolkozom, mondhatni, túl sokat is. Rágódóm. Tele vagyok bizonytalansággal, kérdésekkel. Óriási káosszal. Néha elég jól elvagyok ezekkel a terhekkel együtt, máskor annyira lenyom, h mozdulni sem bírok. Lebénít.

De most fény gyúlt az alagút végén.

Olvasom a Minimalisták c. könyvet, KonMari után megfelelő folytatás. Felfrissíti bennem, ami már Marinál is megragadott - hogy mik is a fontosak nekem. Erről szól a lomtalanítás, erről szól a rendrakás. 

"...fegyelem kell, és az, hogy fontossági sorrendet állítsak fel. Valódi fontossági sorrendet, ami nem azonos a kamuzással. Lehet, h az írás kimondottan fontos volt számomra a húszas éveimben - végső soron tényleg nagyon, nagyon szerettem volna csinálni -, de sohasem élvezett igazi prioritást. A napi darálás valósága azt jelenti, hogy a hétköznapi feladatok felemésztik az idő nagy részét. E-maileket nézni. Az interneten téblábolni. Tévét nézni. Jelentéseket írni. Ezen tevékenységek élveznek elsőbbséget.
Mindig is azt vallottam, hogy a prioritásaim borzasztó fontos tevékenységek. Például az, hogy együtt legyek a családommal, hogy eddzek, vagy hogy elég időt szakítsak arra, hogy egyedül legyek és írjak. De nem így van. Amíg ezeket az elfoglaltságokat nem helyezem a fontossági sorrend legelejére, amíg ezek nem válnak hétköznapi rutinná, addig az életemben nem ezek lesznek a valódi prioritások.
Ez mától meg fog változni. A prioritásaim azok a dolgok lesznek, amelyeket mindennap csinálok, az apró feladatok, amelyek előrelendítik a másodperc-, és percmutatókat az órán. Ezek a napi erőfeszítések lesznek az igazi kötelességeim. Minden más egyszerűen másodlagos."   

Ahogy utaztunk családilag az autóban - akkor volt lehetőségem olvasni - elgondolkodtam a prioritásaimon. Mivel is töltöm a napjaim. És mire is vágynék most, ebben a percben. Rendkívül nem vagyok rá büszke, de az ugrott be, h szenvedhetnénk most egy aprócska autóbalesetet, de mindenképpen úgy, h csak én sérüljek meg. Speciel én ültem hátul, középen, és pont nem voltam bekötve, szóval mondjuk én kirepülnék előre az szélvédőn, a többieket megóvná a biztonsági öv. Hm. Engem kórházba kellene szállítani, és kapnék 1-2 hónap kényszerpihenőt... Na, kellemes vágykép, mi? Azért én is megdöbbentettem magamat. Komolyan, erre vágyom? Azért ez durva. Mehetek terápiába...
De az a nagy szerencsém, h a legjobb terapeutám van, aki rögtön vezetett is tovább. A Minden Titkok Tudója segített felnyitni a szemem. Őszintén ki kellett mondanom, csapdában érzem magam. Le vagyok merülve, bár ez nem feltétlenül látszik rajtam a hétköznapokban. Csinálom, amit kell. De aki mondjuk végigkísérné egy napomat - például a gyerekeim...-, látná, hogy a tűrésküszöböm minimálisra csökkent, a türelmem körülbelül megszűnt, konfliktuskezelési képességem mintha sose lett volna. Irtó hamar kiakadok, napjában ezerszer, és a lehető legrosszabb módokon reagálok. Tanítani lehetne - elrettentő példaként. 

A Férjjel való beszélgetésben - szenvedésben a gyerekeken, önmagamon, hogy nevelek, hogyan kéne, satöbbi, satöbbi - hangzott el a gondolat, h valójában mind önközpontúan működünk, mind azon vagyunk, ami nekünk jó
Később, a minimalista életcélkeresés és életátgondolás kapcsán újra elgondolkoztatott ez a dolog. Keresni, h nekem mi a jó, és erre törekedni, rossz volna?
Már kapirgáltuk ezt a témát egyszer egy Nagy Családi Megbeszélés alkalmával. De most máshogy látom. 
Nem, nem hiszem, h ez önzés, vagyis nem a szó negatív értelmezésében. Hiszem, h Isten Tiszta Szelleme él bennem. És vagyok. Hibázom, igen. De bízhatok magamban. Nem tudok jól lenni a szeretteim kárára. 
Viszont be kell látnom, h megváltoztatni csak magamat tudom. Megint oda jutottam, h mindenféle kívülről jövő, és belülről nyomó elvárásnak próbáltam megfelelni, és közben régen nem élveztem a saját életemet. 

Megőrjít, és begolyózok attól, hogy megpróbálom kitalálni, kinek mi lenne jó. Meg hasznos. Meg optimális. Hogy mit tehetek azért, hogy a gyerekeim így vagy úgy működjenek. Nem, ez egy téves út. Magamért vagyok elsődlegesen felelős. Félre ne értsetek. Felelős vagyok a gyerekeimért, és ezzel nagyon is tisztában vagyok. (Megtehetném, hogy lerázom ennek a felelősségnek nagy részét, és átruházom egy intézményre, más, kompetensnek ítélt felnőttekre. Ez is egy lehetőségem lehet.) De most, jelen élethelyzetemben be kell látnom, hogy a saját helyem megtalálása hozhat megoldást. Nekem kell szeretnem az életemet, hogy a gyerekeim helyét is újra megtaláljam benne.

Bárhogyan is döntök, döntünk az életünk további folyásáról, akár iskolázás-nemiskolázás, vagy bármi kapcsán, ha én nem tudom élvezni, az csak bizonytalanságot, kétséget, csupa rosszat üzen a gyerekeknek. És bárhogy választunk, ha élvezni tudom, akkor az nekik is megerősítés. 

Hogyha nekik a legjobbra törekszem, magamnak miért nem keresem azt? Hogyha nekik élmény alapú tanulást, lelkesedést kívánok, akkor magamnak miért nem adom meg ezt? Miért gebedek bele, hogy őket kiszolgáljam, ha közben mártírnak érzem magam? Miért nem bízom bennük jobban? Miért nem engedem meg magamnak, hogy én is éljem a saját életemet - mellettük, velük együtt?
André Stern példaképe (a saját gyermeke. És) - az édesapja. Mert önmaga volt, lelkesen tette, amit szeret, és abban jó volt. És ezzel nem azt a vágyat táplálta, h a fia hasonlítani akarjon hozzá. Hanem - hogy ő is élvezze azt, aki ő. Valósítsa meg önmagát, hogy ezt az elcsépelt kifejezést használjam. 
Példa vagyok. 
Hogyan ébreszthetsz lelkesedést a gyermekedben? Légy lelkes! 

Azt tegyem, amit szeretek. Vagy szeressem azt, amit teszek. Így, vagy úgy, de ez terv. Haloványka, óvatos, de terv.


"Tudom, hogy kudarcot vallhatok, de időről időre mindannyiunknak el kell buknia - ki kell derítenünk, hogy mi nem működik, ahhoz, hogy felismerjük, mi működik." 
(Joshua Fields Millburn: Minimalisták)

Csodálatos, hogy amikor nem vagy a saját utadon, mekkora pofonokat kapsz.
A többi néma csend.

2 megjegyzés:

  1. Ez az írásod annyira mélyről jövő és személyes volt, hogy csak megköszönni tudom. Segítettél vele... hogy nem vagyok egyedül...

    VálaszTörlés