2015. július 10., péntek

célok és választások

Újra adódott időm olvasni. Minimalisták - minden, ami igazán fontos. Már említettem a könyvet ITT.

"...eldöntöttem, hogy még valaminek távoznia kell az életemből: úgy döntöttem, hogy (vegyenek mély levegőt!) a céljaimtól is megszabadulok.
(...)
A célok sohasem annyira erősek, mint a belső motiváció. Tudják, az emberek két okból dolgoznak keményen: kívülről ösztönzik őket erre, vagy belülről motiváltak, hogy ezt tegyék. Néha a kettő együtt. Persze átmenetileg ösztönözhet bennünket a környezetünk által meghatározott célok elérése, de ez a fajta inspiráció sohasem mutat tovább az egyszeri konkrét célkitűzésnél.

Ezzel szemben a belső motiváció - csakúgy, mint a fejlődés vagy a mások életéhez való hozzájárulás igénye - azután is tart majd, hogy elértük a célunkat. A külső ösztönzés lehet mozgatórugó, de a belső motiváció az, ami folyamatosan táplálja a vágyainkat. Tehát amikor felfedezzük a valódi motivációnkat, már nincs szükségünk az önkényes célokra."

/Ide tűzném a másik jegyzetemet, amiben Alfie Kohn a motiváció kérdését járja körül./


3 olyan dolog, ami jelentősen megváltoztatta Leo Babauta életét:

- olyan szokásokat vezetett be, amelyekben örömét leli
- leegyszerűsítette az életét
- célok nélkül kezdett élni

Ha nincs célod, mit csinálsz?? Mit teszel? Tétlenség, eredmények nélküliség? Lustaság? Üresség?
Nem akadályoz meg a fejlődésben az olyan élet, amiben nincsenek célok?

"Attól tartottam, hogy ha megszabadulok a céloktól, azzal egyben az eredményeket és a produktivitást is feláldozom. (...)
Az elmúlt száz nap volt életem legtermékenyebb időszaka.
(...)
Képes vagyok a jelenben élni, anélkül, hogy kényszeresen folyton a következő feladatra gondolnék.

Miután sikerült kiküszöbölnöm a stresszt az életemből, olyan izgalmas új feladatokra vállalkoztam, amelyeket valószínűleg nem mertem volna kipróbálni a célok uralma alatt.

Lehetnek még céljaink.
Fontos, hogy megkülönböztessük az 'igen, boldog akarok lenni' és a 'pillanatnak akarok élni' vagy az 'egészségesen akarok élni' elhatározásokat a céloktól: az előbb felsoroltak nem célok, hanem választások. Azt választom, hogy boldog legyek, vagy a pillanatnak éljek. Azt választom, hogy egészséges életet éljek. Nincs szükség arra, hogy lemérjem ezeket a dolgokat, egyszerűen csak így élek.
Ami a regényt illeti, amelyen dolgoztam, szándékomban áll befejezni. Soha semmin nem dolgoztam keményebben életemben, de élvezem az írás folyamatát, így az is rendben lenne, ha soha nem fejezném be. Már nem stresszelem magam miatta."

Na, emésztendő gondolatok, igaz?

És természetesen az iskola és vizsga kontra szabad tanulás kérdéskörömhöz is erősen kapcsolódnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése