kitaláltuk, elindultunk

Az út kezdete.

Nagyon hamar, néhány nap leforgása alatt döntöttük el, hogy utazunk. Azt is, hogy hova. A 'mikor' pedig sürgetett. Nem tudok/szeretek/akarok hosszasan várni. Nem igazán vagyok képes hosszú távra tervezni. Inkább az a "gyerünk, csináljuk" típus vagyok. Nincs idő, így kerülöm el, hogy félni kezdjek. Most mégis meg kell majd tanulnom - de erről később.

Az autónk 7 személyes, nincs tetőbox, és minimális a pakolótér. Így a hátsó ülést lehajtva halmoztuk a pakkokat. 6 főre, 2 hétre 4 db max. 20 kilós bőröndnek vettünk repjegyet, plusz a 6 db kézipoggyász. Hétfő reggel még iskolába mentek a gyerekek, onnan indulás a nagy útra. (Iskolai cuccok közül szinte mindent bent tartanak a suliban, amit elhoztunk, az csak a pótolnivaló epocha füzet volt.)

Az éjszakát Bécsben töltöttük, mert másnap kilenckor már a reptéren kellett lennünk. Airbnb-n foglaltunk lakást, egy alacsony minőségű szállást vettünk igénybe, de a célnak megfelelt. Este elkészítettük a másnapi szendvicseket, és összepakoltuk azt a csomagot, ami az autóban marad - téli ruhák egy része, iskolatáska. Bécsből nem sokat láttunk, jó lett volna még megnézni a karácsonyi vásárt, de mindenkit elfárasztott a kocsizás, így erről letettünk.

Az autót Bécsben hagytuk, megőrző parkolóban.

A reptéren kellően izgatottak voltunk, az első becsekkolás előtti várakozás volt a leginkább kihívás. Amikor elindultak a dolgok, és volt mit nézni, kérdezni, figyelni - minden kicsit nyugodtabb lett. Még sosem járunk reptéren.

A gyerekeim hozták a formájukat itt is. Letelepedtek a földre, szórakáztak. Ilyenkor rám tud törni a "viselkedjünk már" feszkó, de aztán igyekeztem elengedni. Végül is nem csináltak semmi rosszat, csupán nem álltak vigyázzban és csendben.

B nagyon félt a repüléstől. Meg volt győződve róla, hogy meghalunk. Nem értette, miért akajuk mi ezt az egészet, hiszen le fogunk zuhanni! Végigbeszélgettük, többször, de tartottam tőle, hogy így is sírás lesz a gépen. Nem volt. Bátran végigcsinálta, a levegőben már lelkesen nézte a felhőket. Volt nálunk gumicukor, a fülbedugulás ellen. Viszont arra nem gondoltam, hogy elfogy a zacskó már a felszállásnál. Lefelé mindkét kicsi sírt, annyira feszített a fülük.

Mó az 5 órából majdnem egy órát aludt. B is, majdnem ugyanennyit. A többi időben mesét olvastam nekik, rajzoltak, sztorikockával játszottunk. Ez utóbbi nem volt annyira jó ötlet, leszálláskor szedegethettem a székek alól a kockákat.

A gondolat, hogy 5 órán keresztül egy dobozba zárva a levegőben vagyok - éreztem, hogy erősen nyugtalanná tesz. Inkább nem gondoltam jobban bele. Csak könnyeden, éljen az utazás!