Los Abrigos

A szállásunk délen, a reptérhez nagyon közel, egy kisebb városkában, Los Abrigosban volt.

Imádtam, hogy jó idő van. 
Érdekes amúgy az időjárás - délen mindig meleg van, ez a turisták által kedvelt, és főleg nekik "berendezett" rész, fürdőzőkkel és boltokkal, éttermekkel teli partszakaszokkal. Északon mindig néhány fokkal hűvösebb. De az átlag a min. 20, max 30 fok. Olyan, mintha az időjárás nem időben, hanem térben változna. Los Abrigosban erős szél fújt, szinte végig. Van olyan rész (a neve is tükrözi: La Laguna), ahol sokat esik - ez amúgy rendkívül ritka. Puerto de la Cruz, északon, és a nem sokkal mellette fekvő La Orotava között mindig van 4-5 fok különbség. Szóval ha melegednél, vagy hűsölnél, ülj be az autódba, és menj egy kicsit odébb!

kitaláltuk, elindultunk

Az út kezdete.

Nagyon hamar, néhány nap leforgása alatt döntöttük el, hogy utazunk. Azt is, hogy hova. A 'mikor' pedig sürgetett. Nem tudok/szeretek/akarok hosszasan várni. Nem igazán vagyok képes hosszú távra tervezni. Inkább az a "gyerünk, csináljuk" típus vagyok. Nincs idő, így kerülöm el, hogy félni kezdjek. Most mégis meg kell majd tanulnom - de erről később.

Az autónk 7 személyes, nincs tetőbox, és minimális a pakolótér. Így a hátsó ülést lehajtva halmoztuk a pakkokat. 6 főre, 2 hétre 4 db max. 20 kilós bőröndnek vettünk repjegyet, plusz a 6 db kézipoggyász. Hétfő reggel még iskolába mentek a gyerekek, onnan indulás a nagy útra. (Iskolai cuccok közül szinte mindent bent tartanak a suliban, amit elhoztunk, az csak a pótolnivaló epocha füzet volt.)

Az éjszakát Bécsben töltöttük, mert másnap kilenckor már a reptéren kellett lennünk. Airbnb-n foglaltunk lakást, egy alacsony minőségű szállást vettünk igénybe, de a célnak megfelelt. Este elkészítettük a másnapi szendvicseket, és összepakoltuk azt a csomagot, ami az autóban marad - téli ruhák egy része, iskolatáska. Bécsből nem sokat láttunk, jó lett volna még megnézni a karácsonyi vásárt, de mindenkit elfárasztott a kocsizás, így erről letettünk.

Az autót Bécsben hagytuk, megőrző parkolóban.

A reptéren kellően izgatottak voltunk, az első becsekkolás előtti várakozás volt a leginkább kihívás. Amikor elindultak a dolgok, és volt mit nézni, kérdezni, figyelni - minden kicsit nyugodtabb lett. Még sosem járunk reptéren.

A gyerekeim hozták a formájukat itt is. Letelepedtek a földre, szórakáztak. Ilyenkor rám tud törni a "viselkedjünk már" feszkó, de aztán igyekeztem elengedni. Végül is nem csináltak semmi rosszat, csupán nem álltak vigyázzban és csendben.

B nagyon félt a repüléstől. Meg volt győződve róla, hogy meghalunk. Nem értette, miért akajuk mi ezt az egészet, hiszen le fogunk zuhanni! Végigbeszélgettük, többször, de tartottam tőle, hogy így is sírás lesz a gépen. Nem volt. Bátran végigcsinálta, a levegőben már lelkesen nézte a felhőket. Volt nálunk gumicukor, a fülbedugulás ellen. Viszont arra nem gondoltam, hogy elfogy a zacskó már a felszállásnál. Lefelé mindkét kicsi sírt, annyira feszített a fülük.

Mó az 5 órából majdnem egy órát aludt. B is, majdnem ugyanennyit. A többi időben mesét olvastam nekik, rajzoltak, sztorikockával játszottunk. Ez utóbbi nem volt annyira jó ötlet, leszálláskor szedegethettem a székek alól a kockákat.

A gondolat, hogy 5 órán keresztül egy dobozba zárva a levegőben vagyok - éreztem, hogy erősen nyugtalanná tesz. Inkább nem gondoltam jobban bele. Csak könnyeden, éljen az utazás!

rendhagyó karácsony

Amikor az utazás gondolata megszületett, kacérkodtunk a gondolattal, hogy a Karácsonyt kellene így, egészen új formában megélni. Utazzunk el, ünnepeljünk teljesen másképpen! Mindenki izgalmasnak találta az ötletet.

Mivel nem volt már túl sok időnk, hogy ezt nyélbe üssük, végül az éppen szabad, és kedvező ajánlatú szállástalálás döntött. Így végül nem az ünnepre utaztunk, hanem Karácsony előtt. Az első hóesésből a napfényes szigetre. Télikabátokban indultunk, sapkát, sálat vettünk, és pólóban érkeztünk.
Itthon megbeszéltük, hogy egy kis karácsonyt azért mégis szeretnénk ott is átélni. Készültünk ajándékokkal, apró gesztusokkal.

Íme, a tenerifei "ünnepi asztal".

Nem vittük túlzásba.

Majd' egy éve készülök a gyerekek fotókönyvével, mindenkinek a sajátja, születésüktől kezdve. Még sosem állítottam össze róluk albumot, éppen ideje volt. Nem sokon múlott, hogy mégse készüljek el vele, de pénteken végül megérkezett a nyomdából. Hétfőn indultunk. 

Tudtam, hogy erre most szükség van, főleg S-nek kell látnia, hogy mennyi fontos közös emlék van, ami kapocs, ami szeretet, ami mi vagyunk, együtt. Mindannyiuknak sokat jelentett. M el is sírta magát. S aztán minden este azzal aludt el, hogy nézegette az albumot, és reggel is így láttuk napokig. Gyógyította őt.

Úgy indultunk az útra, hogy S szívében haragot, fájdalmat hordozott, súlyos terheket. Hosszú hónapok óta. Kemény volt küzdeni vele, érte, és néha ellene. Nem tudtuk, hogy így lesz, de ott végre megtörtént. Le tudta tenni, el tudta engedni, meg tudott bocsájtani, és visszakapta az örömöt. Tíz éves, kisfiú. Örök lélek, harcokkal, történettel. 

új utak

Jó öreg kis blogocskám, helló.
Online naplóm, családunk krónikája. Újra itt vagyok.

Az életünk robog, zajlanak a történések kívül-belül, csak győzzük megélni, átélni, feldolgozni.

Otthontanulásunk dokumentálására született ez a blog, még M ovis volt. Mára olyan nagylány, hogy miliméterek híján magasabb nálam. Okos, nyitott, őszinte, érzelmeit felismeri és dolgozik magán, az osztályában szeretik, népszerű, magabiztos, élvezi az életét. A mozgás a mindene, szaltózik előre, meg hátra, őrület, miket művel. Jövőre elvégzi az általános iskolát.
Öt év intézménymentes otthontanulás, egy év hagyományos általános iskola, két év Waldorf.
S 2 év otthontanulás után fél évet járt kis falusi iskolába, és most negyedikes a Waldorfban. Nehéz időszakon van túl, ahogy igazából mindannyian. Ő különösen érzékenyen reagál, szavakban kevésbé tudja kifejezni, de egész lényével megéli a megterheltséget. Jobban van, jobban vagyunk. Erről majd később írok.
B ovis lett, Waldorf, nem szereti, mert velünk akarna inkább lenni. A környezet nagyon ízlésformáló számára, a fából, nemezből, természetes anyagokból készült tárgyakért odavan. De az ovi "olyan, mint egy börtön". Ott kell maradni, pedig ő nem akar... Ő sincs most könnyű időszakban, nem csak emiatt. S-sel a kapcsolatuk terhelt, és kevesebb figyelmet is kapott az utóbbi időben.
Mó már 2 és fél éves, izgága, sokat beszél, cukibbnál is cukibb, mindenki odavan érte.

Tanítottam a helyi általános iskolában fél évet, gazdagító élmény volt, projekteztünk, szabadon tanultunk, az összevont harmadik-negyedik osztállyal, ami konkrétan 6 gyereket jelentett. Az iskola aztán a következő tanévben bezárt. Ez is egy hosszabb téma, szeretném végiggondolni majd itt, valamikor.

Ami igazából újra idevetett, az a Nagy Utazásunk.
Lehetőségünk nyílt elutazni, először így családosan, külföldre, repülővel, két hétre a Kanári szigetekre. Életünk meghatározó két hete lett.
Erről fogok mesélni a következő bejegyzésekben.