rejtőzködés

ITT (több kép) megismerkedtünk az albínóság fogalmával, az állatvilágban való megjelenése rögtön felveti a rejtőzködés létfontosságát.

És íme, a tökéletes álcázók:

Látod őket?

És hogyan védekezhetnek még az állatok?

Amikor sétáltunk az ebédért, találtunk egy szép bogarat a földön, a gyerekek rögtön haza is akarták volna szállítani, de amikor zsebkendőbe szerettük volna bugyolálni, kiderült, h mégis csak él. Íme, egy védekezési módszer: a hullamerevség.

Otthon gyorsan elő is vettük a Csudálatos bogarak c. könyvet, és kikerestük A védekezés trükkjei c. fejezetet. És igen, például a burgonyabogár az, aki veszély esetén a hátára fekszik, behúzza lábait, csápjait, és mozdulatlanul vár. Aztán vannak bogarak, akik mérgező vegyületet képesek fecskendezni támadójukra. Csípés, szúrás, fullánkok.

És a hardcore módszerek, pl. a villanógránátot lövő tengeri gyűrűsféreg...

Vagy a hihetelenül vicces gömbhal:

Van olyan hernyó, aki kinézetével kígyót utánozva veri át az ellenségeit. 

 

De a kolóniákba, családokba tömörülés is egyfajta védelem.

És persze a karmok, fogak, tüskék...

Ahogy kutakodtam a témáról, érdekes volt a növényekről olvasni. Egyenlőtlennek tűnhet a küzdelem az állatokkal szemben. De egyrészt kipusztíthatatlanok a sok-sok mag által, amit hoznak. Másrészt sokszor mérgező a hagymájuk, hogy így a továbbszaporodásuk biztosítva legyen. Aztán persze vannak a szőrös, szúrós növények. További érdekességek a növények védekezéséről ITT.

A teremtés lenyűgöző.

milyen schooling...

Sok kérdés kavarog bennem. Világos, hogy _számomra őrjítő módon_ döntéshelyzet előtt állok.
Követek blogokat homeschooling, unschooling témában, olyanok írásaival találkozom, akik hasonló helyzetben vannak, és épp szintén őrlődnek, olvasok könyveket nevelésről, tanulásról, elemzem az életünket, próbálom levonni a tapasztalatokat arról, nekünk mi válik be, és mi az, ami tutira nem megy. Gondolkozom, agyalok megállás nélkül.

Próbálom megérteni, mit jelent a tanulás, mit a nevelés, mit tesz ehhez hozzá egy intézmény, egy iskola, egy tanár, egy szülő... és mit maga a gyerek.

Lelkesedés általi tanulás, igen, ebben hiszek, tudom, hogy így működik. De mégis, hogyan is megy ez a gyakorlatban.
És amikor már azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e, vagy lány, akkor olvasom azt, amit olvasnom kell, például ezt ITT:

Az unschooling kifejezés által sokkoltakat szeretném megnyugtatni, hogy az unschooling nem antischooling, nem a "nő magától, mint a dudva" eufemisztikus kifejezése. Az unschooling szó eredete a 60-as évekből, a coca cola és a pepsi harcok hőskorából származik, ekkor nevezte magát a pepsi ugyanis uncola-nak, és innen lett az unschooling kifejezés (kicsit lelombozó, nem?). A gyakorlatban ez egy fajta gyengéd, saját ritmusú tanulás, aminek a középpontjában a tanuló és nem a tanító áll. A szülő szerepe ebben a folyamatban a tanulásnak kedvező környezet biztosítása, a jelenlét, az ötletek elővezetése.

Na így van, hát legyek már vele tisztában én is. Mert egyenlőre nálam a bizalom azt jelenti, nem leszek az őt/őket nyúzó tanár, nem akarom, hogy a kapcsolatunk rovására menjen az itthoniskola. Bízom a gyerekem kíváncsiságában, nyitottságában, tudásszomjában, az ismeretszerzés szeretetében. Ugyanakkor egyenlőre nálam a bizalom azt nem jelenti, hogy mindenféle külső (általam jövő) beavatkozás nélkül, csak hagyom őt magában, hogy majd lesz, ahogy lesz. Szeretek ismereteket átadni, élvezem, hogy rácsodálkoznak az együtt megismert, megértett dolgokra.

Annyi minden van, amiről szeretném, ha tanulnának! A magyar történelem, a világtörténelem,
aztán nyelvtanulás, a számítógép okos és hozzáértő használata, a magyar nyelvtan szépségei és törvényszerűségei, a csodálatos magyar irodalom, művészetek...

Ugyanakkor a hogyan-ba való belegebedésemben elfeledkeztem arról, hogy igazából nem is ez az elsődleges kérdés, hanem inkább a miért!

Miért is csinálom?

Ma reggel Apa korán elment, a gyerekek pedig még aludtak - ez nagy szó! Általában S ébreszt.
Így csodálatos módon én voltam egyedül a lakásban ébren, és volt egy kis ajándék időm a MindenTitkokTudójával. Leroskadtam elé, és próbáltam csak kihányni magamból az elmúlt napok gyötrődéseit. Kiürülni. Rá figyelni. Vezetést kérni.

Kinyitottam a Bibliámat, és a kezembe akadt egy könyvjelző, amire egy régi tanítás jegyzetét írtam. Több gondolat is megszólított.

Azért vagyok a világban, hogy sáfárkodjak a teremtettséggel. Hogy gondoskodjak, hogy jól rendezzem, használjam, amit kaptam. A természet, a környezetem, a házam, házastársam, a gyerekeim őrzője vagyok. A személyiségem, a lényem Jézus hordozója. Változást munkáló remény.

Emlékszem, akit jegyzeteltem, lelkesedéssel hangsúlyozta, mennyire fontos a tudás. Hogy minőségiek legyünk, hogy amit adunk a világnak, az valami kiváló legyen. Feladatul tűzd ki, hogy valamiben válj profivá! Igenis keress valamit, amiben kiváló tudsz lenni!

A cél, a tehetség kibontakoztatása a világ számára. Megélni azt a gazdagságot, hogy van miből adnom! Kinyitni a magam gazdagságát a világ számára, adni, és befogadni.

Jó volt visszaemlékezni ezekre a gondolatokra.
A gyerekeim tanítása, tudásuk gazdagítása, a megismerésben való vezetésük, ennek fontosságának megtanítása a feladatom. És vezetni őket abban, hogy megtalálják azt, amiben jók lehetnek. Táplálni a hitüket abban, hogy kiválóak legyenek, és ezáltal gazdagítsák a világot. Hogy az életük, a személyük ajándék legyen, amit bőkezűen szórhatnak.

Today, we believe God wants you to know that ...

it's time to STOP going through the motions of living, and START living.

Are you willing to do that now? Or are you going to wait until all life energy drains out of you and your loved ones who are trying to support you at this very moment? You were not born to follow rules and regulations. Living starts with dreaming. So dream, dream friend, and let dreams show you the path to your bliss.

lelkesedés, és bizalom

André Stern előadás. Ő az, aki nem járt iskolába, a szülei a háborítatlan gyerekkort őrizték számára. Nem az iskoláztatás ellen döntöttek, sokkal inkább a gyermek spontán tehetsége mellett.

Bővebben erről a fajta nevelési hozzáállásról: http://gyermekkorokologiaja.com/

Videós interjú Andréval ITT, ezt régebben mutattam. Az Ez Van Kiadó gondozásában megjelent magyarul is az önéletrajzi könyve: ...És sosem jártam iskolába.

Franciául ment az előadás, fordítással. Tetszett, hogy André hangsúlyozta, ő nem valami különlegesség. Az, ahogy felnőtt, szokatlan, de mindenkivel megtörténne, ami vele, ha szabad lenne megmaradni a játékban, a felfedezésben, a lelkesedésben. A végén a kérdések kapcsán is többször annyit válaszolt, ő nem tudja, mi a Te utad. Neked kell megtalálnod, nálad mi működik, és hogyan. Amiről beszél, nem egy módszer. Hanem egy hozzáállás. A gyermekhez, a gyermekkorhoz, az élethez. 

Mert mit csinál a gyerek, ha békén hagyjuk? Magától, irányítás, unszolás nélkül - játszik. Első, természetes emberi tehetség. A játék. Nyomorúságos helyzetben is játszik. Amint módja van rá, játszik. A beteg gyerek is, játszik. A játék képes felülírni a fájdalmat, a szenvedést, a háborút. 

És a játék tanulás! A leghatékonyabb.

Miért szakítjuk félbe a gyermeket, amikor játszik? 

Mert a játék ledegradálódott a szemünkben. Azt gondoljuk, h nem elég, ha "csak" játszik. 

A bizalom hiánya van mögötte.

A játék a szabadság utolsó bástyája. 

Találkoznak benne különböző életkorok, nincsenek benne határok, a valóság és a képzelet összefolyhat...

A másik velünk született tehetség a lelkesedés.

Az agy legjobban a lelkesedés állapotában aktív. Ez ugye nem csak neurobiológiai tény, hanem a tapasztalat is mutatja - ha lelkesedéssel foglalkozunk valamivel, szárnyalunk, nincs határ, jönnek az ötletek, a hatékony megvalósítás. "Zsenik" vagyunk. 

Ha érzelmileg megérintődünk, bármit képesek vagyunk megtanulni.

Említette, hogy a lelkesedés állapotában egy olyan neurotranszmitter jön létre, ami a leginkább kedvező "táptalajt" teremti meg az agy számára.

Egy vizsgálat során megfigyelték, hogy a 2-3 éves korosztály 2-3 percenként lelkesedik... míg az átlag felnőtt 2-3x évente. És ez az állapot teszi fogékonnyá az agyat. Bizalommal lehetünk hát a gyermek felé, aki valósággal lubickol a "tápoldatban".

Érdekes megfigyelés, hogy a társadalmi programozás miatt a gyerek jelenlétében minden felnőtt tanító szerepre improvizálja magát. Nem tekinti egyenrangú társnak a gyermeket, nem guggol le hozzá, ehelyett fentről leszól, esetleg gügyög - ezáltal azt jelezve a gyereknek, Te kívülálló vagy a normálisak, a felnőttek világában. 

A legrosszabb érzés a kirekesztettség. Egy csoportból kizárva érezni magunkat. Onnan, ahová vágyunk tartozni.

De érdemes megfordítani a dolgot, és meglátni, mit tudok én, a felnőtt, tanulni a gyermektől?

A gyermek gyönyörűen mentes mindenfajta előítélettől, sem rasszizmus, sem szexizmus, sem más izmus nem befolyásolja a nyitását más emberek felé. Lelkesen érdeklődik mindenki iránt, szabadon, nyitottan, bátran, és szomjasan az újra. Nem ismeri például a szakmák közöti, felnőttek által létrehozott - és mennyire káros - hierarchiát sem. Lenyűgözi a kukásember munkája, a pizzás, a markolóautó vezetője. Nem fosztja meg magát az újtól. Vágyik kilépni a nagyvilágba, óriási lelkesedéssel és élvezettel fogad be mindent.

Ha ezt felfogjuk, megpróbálunk felnőttként újra "gyermeki" lenni... de mi van, ha inkább ilyennek kéne maradni?! 

Gyermek, úgy vagy jó, ahogy vagy!

Az otthonoktatást/homeschoolingot André rossznak tartja, bár úgy tűnt, elképzelése szerint ilyenkor a gyerek be van zárva a négy fal közé. Szerinte az iskola és az otthon kellemetlenségei mind egyesülnek az ilyen életformában. Hangsúlyozta a kilépést a világba, máskülönben a szülők félelmeit kapja csupán a gyermek. Hogyha lehetősége van belevetni magát a nagyvilágba, látni, tapasztalni fog más embereket, hozzáállásokat, életeket a szülein kívül, és ez fontos. Mondanám, egyetértek. Semmiképp nem az életterének leszűkítése a homeschooling célja.

Kisgyerekkorban a nagyvilágba kilépés az jelenti, a gyerek érdeklődésére maximális komolysággal reagálunk, és megyünk vele abba az irányba, amerre őt hívja a lelkesedés. André példái: hogyha érdekli az autómosó, hát állunk vele fél órát és csodáljuk. És persze be is megyünk. Hogyha a kombájn nyűgözi le, megállunk vele a mező szélén, és a kombájnos bácsi beültetheti maga mellé a vezetőfülkébe. Hogyha a kedvence a pizza, elmegyünk a hátsó ajtón a konyhába egy pizzériában, és megnézzük, hogyan készítik. És a bevándorló segédmunkás, aki úgy kezdi, hogy ne foglalkozz ezzel fiam, utálatos munka ez - a rajta csüngő csodáló tekintettől hirtelen mégis pizzakészítő művésszé válik, dobálja a tésztát, sorolja a feltéteket, lelkesedést ébreszt benne a gyermeki öröm. Gazdagodik ő is, a gyermek is. 

Az iskola kapcsán finoman ugyan, de abszurdnak nevezte az elképzelést, miszerint életkor és lakóhely szerint tereljünk össze embereket, gyerekeket, és azonos tudásanyaggal "terheljük" őket. Ebből egyenesen következik a versengé. Hogyha te többet tudsz visszaadni a megtanulnivalóból, mint én, akkor én utálni foglak. Ha az embereket összehasonlíthatóvá tesszük, konkurencia alakul ki, és egymás legyőzésére irányuló törekvés. Pedig a gyerek a kooperáció igényével születik, él.

Örültem, hogy elhangzott az is, ez nem egy 'laissez-faire' nevelési stílus. Szükség van iránymutatásra. Kellenek a rituálék, egy állandó struktúra, ami ugyanakkor engedi, létrehozza a szabadságot. Egy bizalmi viszonyban nem jelent problémát a nem, ha sok az igen. Ha rendszeresen feltesszük a kérdést, szeretnéd-e, vagy sem.

És hogyan ébreszthetek lelkesedést a már letört, betört gyermekben, tanárként tanítványomban? Élj lelkesen! Legyél példa! 

Mekkora becsapás azt mondani, érted gürizek, szenvedek, utálom az életem, boldogtalan vagyok, csak, h Te boldog lehess, fiam! Ugyan. Példa vagy.

A bizalom szó többször elhangzott, és kulcs fontosságúnak tartom. Ez forog bennem. Bizalom, vagy félelem...

Árral szemben úszni nehéz. Nehéz? Halaknál figyelték meg, hogy az áramlattal szemben úszók uszonyukkal örvényt hoznak létre, ami előretolja őket. Minél erősebb az ellenár, annál hatékonyabban haladnak előre.

Képzeld el, hogy azt mondják neked, figyeld meg a teremben, mi piros! De aztán, hunyd le a szemed... és sorold el, mi kék! Ennyi az egész. Mire figyelsz. Meg fogod találni mindazokat az érveket, amik lehetetlenné teszik ezt a fajta gondolkodást, életmódot - ha azt keresed. De megtalálod, ami lehetővé teszi, ha ez az utad.

Nincs ideális helyzet, nincs ideális módszer. Hozzáállás van. Hozol egy döntést, és azután létrehozod a megfelelő körülményeket. 

Számomra nem hoz éles fordulatot az, ahogyan André a gyermekkort tiszteli, ezekre a gondolatokra jutottam el én is. És ez a félelmetes. Mert az a nagy szabadság és bizalom, amiről beszél, tetszik nekem... Rá kellett jönnöm például, hogy az a fajta homeschooling, amire én vágytam, valójában az unschooling... És ez máris további kérdéseket vet fel...

Végezetül egy gondolat, amit André Sternnek a gitárkészítő mester mondott, amikor megkérte, hadd tanuljon nála, a műhelyében: 

"Mindent meg tudok neked mutatni, de semmit nem tudok megtanítani." Az a része rajtad áll.


(ITT is van egy jó kis összefoglaló, K. Piroska írása.)

programajánló

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe EZT a programot.
André Stern érkezik ismét Magyarországra, és beszél a lelkesedés alapú tanulásról. Ő unschoolingban nőtt fel, mindenféle irányított tanulási helyzet nélkül. Jelenleg zenész, gitárkészítő, újságíró, és előadó.
Két előadása lesz, a délelőttin a gyerekek tanulása a téma, délután pedig a felnőtt siker szempontjából beszél a lelkesedés fontosságáról. Kíváncsian várom! Jöttök?

átrendeződés

Elfáradtam, kiborultam. Újrakezdtem. Erős vagyok, megy ez. Megint kiborultam. Aztán újra. És aztán úgy maradtam. Akkor leálltam. Hetekig csak álltam.

És végül, hoztam döntéseket.

Befizettem a helyi suliba ebédre. Egy héten két, néha három napra. Szépen elsétálunk/bicajozunk/rollerezünk/babakocsizunk, és elhozzuk ételhordóban az ebédet. Ez egy óra kiesés ugyan, de torna órával felér (hegymenet), és kikapcsolódást jelent mindannyiunk számára. Nyárig ez komoly segítség nekem.
B születése után is néhány hónapig könnyítettünk így az életünkön, de aztán visszavettem a feladatot.
Most, átértékelve a tennivalókat, és a végkimerülést megelőzendő, felszabadultam az ételről való gondoskodás tágabb értelmezésére. A főzés mellett ezt is megnyugtatónak érzem. Ráadásul gluténmentes menü rendelhető, jó ízű, az ára is baráti, a mennyisége pedig a kedves konyhásoknak köszönhetően igazán bőséges.

Aztán, a matekot, úgy ahogy van, tényleg átvette Apa. Fontos volt tisztázni, mi a vállalása mögötti motiváció - elsődlegesen az, hogy terhet vegyen le rólam, de aztán útközben rájött, mennyire élvezi átadni a gondolkodásmenetét a lányának. Szóval innentől a matek nem az én felelősségem.

Berendeztem egy több szintes, fiókos szekrényt tantárgyi bontásban S számára is, már csak fel kell címkéznem. Így ő is tud hova nyúlni, ha tanulós elfoglaltságot keres magának.
Azt, hogy hogyan tanulnak majd mindketten együtt, még nem döntöttem el. Eddig ugye tematikus napokat éltünk, S általában részt vett az alkotó napban és a számítógépesben, a többi napokon vagy szabadon feladatlapozott, vagy játszott. Ez elég jól bevált. De lehet, h jövőre érdemes majd külön S, és külön M tanulónapot tartani. Még nem tudom. (Azt se, addig B mit művel majd.)

Tanulócsoporthoz való csatlakozás gondolata is felmerült, egy-két nap maximum egy héten. Egyenlőre átgondolás, párhuzamosan pedig keresgélés fázisában a dolog. Függ erősen attól is, találunk-e jót, és merrefelé. (Távolabbi vágyam kialakítani és irányítgatni egy tanulóközösséget...)

És persze meg kell tanulnom vezetni. Nem tudok? Hát nem. Most sem vonz, csak érzem az égető szükségét. Szabadságot ad, időt spórol, és nyilván tágítja a mozgásterünket.

kihozni a maximumot - de az mennyi?

Két beszélgetésem is volt az utóbbi időben, mindkettőben ugyanarra hívták fel a figyelmemet. (Köszönöm, T, és RM.) Tény, hogy léteznek szerepek. Tény, hogy több szerepben is helyt kell állnom. Vagyok
feleség (szerető, barát, társ),
háziasszony (szakácsnő, takarítónő),
anya (különböző életkorban különböző igények kielégítése a feladatom: pelenkázó, etető, öltöztető, gondoskodó, játszótárs, magyarázó, meghallgató, érzelmi kályha),
és vagyok tanító (értelmi infóadó, szociális és érzelmi példa).
Néha pedig még a művész, aki dolgozik.

Mindez egyszerre megy, párhuzamosan futó projektek. Tehát logikusan következik, hogy nem lehet mindenhol 100% a teljesítményem. Én vagyok mind a négy szerep, én vagyok a 100% egymagam. A teljes kapacitásomból mindre egy-egy rész jut.
Jó, ha végig tudom gondolni, hogy most melyik terület mennyit visz el az energiáimból. És ha kell, átszervezni dolgokat, a prioritás szerint. De nem lesz 100% egyik sem, mert nem lehet. Összesen lesz az Élet 100%.

"Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit, akinek a helyében lennél, és bármibe kerül, vagy akármi fáj, tudod, hogy élni lehet is, nem csak muszáj..." 
(Lovasi)

így

Annyira áldás ez a KEROTT, hálás vagyok az emberekért, értetek, a gondolatokért, az életekért. Számomra rendkívül gazdag alkalom volt ez a mostani. A két bemutatkozó család (Eper volt az egyik) annyi gondolatot elindított bennem, csak győzzem összerakni a fejemben, szívemben.

A közös témánk a regenerálódás volt, csoportokban beszélgettünk róla. Nagy felismerés, hogy kikapcsolódni, és feltöltődni mennyire nem ugyanaz. Nekem van lehetőségem kikapcsolódni, és ezért némi szégyenkezéssel, magamnak is halkan fogalmazom meg, hogy mégsem vagyok feltöltődve. Sőt, le vagyok merülve. Van lehetőségem elmenni itthonról, elmenni a gyerekek mellől, egy-egy ügyintézés, séta, vásárlás, vagy éppen munka jólesően eltávolít, kikapcsol a napi menetből. De - nincs belőle újjászületés. Nem érettem, miért. És persze, a feltöltődés más. A feltöltődés találkozás, felüdítő Isten jelenlét, önmagamba merülés, a Teremtőben való megmerítkezés. Ehhez alkalom, csend, nyugalom, és meghittség kell, az hogy megtaláljam az utat a "belső szobába", bemenjek oda, és ott időzhessek.

Az utóbbi időben, sok hosszú hónapig, úgy éreztem, nem megy. Nem megy ez jól. Veszekedések vannak, én is fáradt vagyok non-stop, hamar kiborul a bili. És eljutottam oda, hogy ki is mondjam. Így nem jó. Nem akarom így tovább csinálni. Valaminek változnia kell.

Oké, kezdtem tavaly egy M-mel itthon, kettesben, könnyed, élvezetes együttlét, zavartalan tanulás. Idén két fővel nőtt a létszám, négyen vagyunk itthon, és mindenkinek mások az igényei. Van egy 9 éves, aki nehezen dolgozza fel, hogy osztom a figyelmem. Van a hatéves, aki egy külön világ, nem hétköznapi figura. És a mini, aki életkorából adódóan szívja az energiáimat. Per pillanat pedig pláne nehezített pálya van, mert a mini bárányhimlős lett, én is meg voltam/vagyok fázva, szétdurran az agyam, pedig itt van végre a kedves tavaszi napfény.

Az első Nagy Családi Megbeszélés még decemberben zajlott. Megfogalmaztuk, h mivel itthon vagyunk, együtt vagyunk, mennyire nagyon fontos, h JÓ legyen nekünk itthon, JÓ legyen nekünk együtt. És az azon való lamentálgatás során, h kinek mit jelent a jó, eljutottunk egy nagyon fontos felfedezésre. Mégpedig. Hogyha én arra, és csak arra figyelek, ami nekem jó, könnyen lehet, h másokon átgázolok közben, és aztán emiatt nem lesz végül jó nekem, mert a többiek siralmai az én jómat is elronthatják. Viszont ha azzal kezdek foglalkozni, h a többieknek jó legyen, és ezt mind egyszerre elhatározzuk, akkor mennyire izgalmas már, h minden egyes családtag jóllétére rögtön három másik ember figyel! Eléggé esélyes a siker. Sokkal inkább, mint ha csak én törődnék magammal. Tetszetős terv.

Tud adni lendületet egy-egy ilyen jó kis beszélgetés, de azért visszajutottam oda, hogy alapvetően mégis csak nekem megy a legjobban a másokért élés, és ez azért mégis nagyon nehéz. Azt már megtanultam, hogy figyeljek magamra, mert a nekem járó pihenőt a többiek nem biztos, hogy maguktól kiutalnák. Muszáj kilépnem az ajtón, szigorúan egyedül, és rendszeres időközönként. Ki_kapcsolódni.
És - muszáj elvárnom, hogy részt vegyenek a házimunkában. Nem kiváltság nekem, ha megteszik, hanem ez kell, hogy legyen az életünk rendje.

De a legnehezebb része az egésznek számomra a konfliktuskezelés. Mivel sokat vagyunk együtt, elkerülhetetlenek a súrlódások. Mivel együtt vagyunk, ki máson vezesse le az ember lánya/fia a feszültséget, mint azon, aki karlendítésnyi távolságban van... De az a nagyon jó, hogy ez a közelség tud törődéssé, öleléssé alakulni, ha úgy akarjuk. Muszáj megértenünk, de legalábbis szeretve elfogadnunk egymást, csak akkor fogjuk élvezni azt, amit családnak nevezünk. Senki sincs annyira közel hozzám, mint a családom, és senki sincs annyira közel a gyerekeimhez, mint én magam. Senkinek nem annyira drágák ők, mint nekem, nekünk. Senki sem fogja jobban szeretni őket, mint én (mi), még ha ha türelmetlenül is, kiabálva is, hajamat tépve is teszem ezt néha.

Amikor a többedik kört futom, hogy majd így meg úgy csinálom én jobban, előbb-utóbb meg kell állni. Én most álltam meg.

Egészen biztos, hogy előbb-utóbb ez vagy az lesz, így vagy úgy. Hehe.
Ez azért némiképp megnyugtat.

a szendvicsgyerek

Vekerdy bölcs meglátással azt mondja, nem a szavaiddal nevelsz, de legtöbb esetben még csak nem is a tetteiddel. Hanem azzal, aki vagy. Legbensőbb motivációidban, késztetéseidben, félelmeidben, meggyőződéseidben. Fontos felelősségem szülőként, h törődjek magammal.

Küzdeni akarok értük. Tehát küzdeni fogok magamért. 

Régebben gondolkoztam a testvérhelyzetekről itthon. Aztán leszedtem a bejegyezést, nehéz bölcsnek lenni, mit adhatok ki a gyerekeim, a családom személyes harcairól. (Főleg zavarban vagyok, amióta tudom, milyen sokan olvasnak...) De egy részét mégis ide rakom. Sokat változott a helyzet, régebben S nem nagyon tudott B-vel mit kezdeni. Mostanra tudnak együtt mókázni. 

S szereti ölelgetni B-t, de nagyon hevesen teszi, fel is löki néha. Szereti puszilgatni, de nem figyel rá, neki jó-e, vagy sem - néha leesik a feje a nyakáról, olyan puszirohamot kap.

/Múltkor meg is állapította lemondóan: - Sajnálom, B, nem tudok Veled játszani. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de túl kicsi vagy./

Azért nem lehet egyszerű az élete S-nek egy Cuki mellett, akiért mindenki megállás nélkül odavan, bármit csinál... elég csupán, h létezik. És egy olyan nővér mellett, aki vagány, sportos, erős akaratú, öntudatos. No meg, hát csak ő a középső.

Segítenem kell őket, mindhármukat, az egymással való kapcsolatuk simítgatásában... Aztán pont, amikor ezeken a gondolatokon őrlődtem, oldódott meg egy kicsit a dolog, mert B és S egy remek közös szórakozásra találtak.

B abban a rettentő vicces korszakban van, amikor a kisemberek bemásznak minden olyasmibe, amibe többé-kevésbé kényelmesen beleférnek. Legyen az (duplókkal teli) doboz, fonott kosár, vagy akár fiók. Van egy zöld, műanyag kosaram, mosáshoz, teregetéshez használom. B belefészkelődött, S pedig elkezdte körbetolni a lakásban. Volt nagy röhögcsélés.

Olyannyira kedvelt móka lett ez, h B ki sem akar szállni - ott nyomta el az álom, körbepárnázódva...

Amúgy meg S alapból sem hétköznapi figura. Mindig mozgásban van, mászik a kanapén, fut, ugrál, beszél. Aztán olyan is előfordul, h belefeledkezik a játékba, és hosszú időre nyugalomban marad, olyankor "magában" beszélget, figurázik, elmerül a világában. De nehezen tartja a figyelmét egy dolgon, elfelejti, amit egy perccel azelőtt kértem tőle, repdes, ő sem tudja, épp merre jár. Öntörvényű, zabolázhatatlan. Hihetetlen türelem kell hozzá. De ugyanakkor annyira szabad, kreatív, és örömteli tud lenni. Tudom, h nem az a megoldás, h megpróbáljam megváltoztatni őt. Beláttam, h nem lehet. Ő ilyen. És őrületesen fontos, h ne ütköztessem folyton falakba. Ne vigyem olyan kihívások elé, amit nem tud megugrani. Mert ő másként működik. Ha azt mondom, nézd, itt ez az ösvény, csak annyit kérek, menj végig rajta -  ő elindul, de az első pillanatban észrevesz egy pillangót, akkor utánakap, de aztán meglát egy szép virágot, odafut, közben észrevesz egy érdekes kavicsot, felveszi... talán sosem jut el az ösvény végére. Már azzal sem törődik, h a pillangóval találkozott, nem hogy az ösvény. Nem jut el a kijelölt út végére - de miközben halad totál másfelé, csomó érdekes élménnyel gazdagodik az élete. És hogyha közben az út széléről folyton azt kiabálják neki, h "Hé, mit csinálsz?? Már megint elrontottad! Hát hányszor mondjam, nem ez a dolgod!" akkor ő nem tudja, mit csinált rosszul, de már nem élvezi a maga kalandját. Hanem elhiszi, h valamit folyton rosszul csinál.

De képzeljétek, kiesett két foga! Ezt ő üzeni.
(A következő mondata meg az volt, hogy szerintem egy vak ember lehet-e tűzoltó...)

"Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenek előtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült." 

(Kőváry Anett)

legszebb és legnehezebb

"Megszelídül az ember, ha gyereke születik. Rájössz, hogy nem halhatsz meg. Élned kell a miatt a kicsi valami miatt, amit létrehoztál. Ugyanakkor semmi nem döbbent rá jobban a halandóságodra, mint az, ha gyereked születik. A jövőt ő jelenti,... nem te. És megérted - ilyenkor érted meg igazán -, hogy az életed véges. Az élet túszul ejtett. Nem halhatsz meg, ugyanakkor tudod, hogy meg fogsz halni. Mindig azt gondoltam. az ember a saját anyjától tanulja meg, hogyan kell anyának lenni. De nem igaz. A gyerekedtől. A gyerekedtől tanulod meg, hogyan legyél anya. Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré. Nincs még egy olyan kötelék, mint amely egy anyát köt össze a gyermekével. Semmi nem tudja hangosabban megénekeltetni a szívedet, vagy megremegtetni a térdedet." ~Tony Parson

KEROTT - gyertek!

Kedves otthontanulók, otthontanulni készülők, és érdeklődők! Gyertek el, találkozzunk! 

Két, már a gyakorlatban otthontanulást megélő család mindennapjaiba pillanthatunk bele, mesélnek az életüktől - miértekről, hogyanokról. A gyerekeket is izgalmas program várja, egy több országot hajóval megjárt, ezen az úton szolgáló hívő család érkezik hozzánk, ők mutatják be hajós kalandjaikat, és kézműveskedéssel is készülnek. Az udvaron sorverseny lesz! Szóval, aki kimarad, lemarad! Várunk szeretettel!

S nap

Ma úgy alakult, hogy S napot tartottunk. Délelőtt egy régi ovistársbaráthoz mentünk át kettesben, S és én. Ők játszottak, mi anyukák diskuráltunk. Komoly témákról, értékes beszélgetés alakult, hálás voltam érte.
Utána még tettünk egy nagy sétát, játszótérre is befújt minket a finom tavaszi szellő, hintáztunk magasra fel, csukott szemmel, arcunkat simogatta a Nap. S meg is mondta, így kéne valahogy hazamenni, nem busszal.
Vittünk az otthonmaradottaknak jégkrémet, tavaszünneplőset.
Útközben barchobáztunk. S kérdezgetett. Nem ember. Nem állat. Akkor mi? Élőlény?? Igen. Segítek: zöld. Mire S szeme felcsillan: Sárkány!
Ajándék ez a fiú. :)

élménybiológia

A cukibioszról jut eszembe, nemrég fedeztem fel facebook-on az élménybiológiát, egy jó humorú, fiatal tanárnő teszi fel a vicces, érdekes képeket meg infókat sorra.

Neki köszönhetően pl. felismertünk palacsinta szerveket:

Megismertük az albínó fogalmát, ami az állatvilágban is megjelenik:

Nem lehetnek túl jók szegények túlélési esélyei...

És egy különleges infó, amit fel is emlegettek a gyerekek, hogy az esőillat - a száraz földre zuhogó eső, és a felvert por illata, aminek legfontosabb összetevője a geozmin nevű vegyület - valójában néhány baktériumfaj illékony metabolitja, vagyis táplálkozásuk mellékterméke. Na, tudtátok ezt?

Youtube csatornája is van, jó kis videókkal!

cukianatómia

A-nak köszi, hogy mutatta: ITT van egy vicces fiú, aki az anatómia tanulását gumicukrokkal édesíti. Intagramon is követhető, már rá is csatlakoztam!

"Azta! De jó lehet neki, hogy ennyi gumicukra van!"

petíció

Többen megkerestek már az újonnan bevezetett, 5 éves kor feletti kötelező óvoda kérdésében, és eléggé tanácstalanul állok a dolog előtt én is. Aki úgy érzi, aláírásával támogatna egy ebben az ügyben született kezdeményezést, ITT tudja elolvasni, miről van szó. 

olvasni jó

M olvasmányai, körülbelül december óta, időrendben visszafelé:

• C. S. Lewis: Caspian herceg
• Vera Ferra-Mikura: Tizenkettő nem egy tucat
• George Sand: A kis Fadette
• Fekete Isván: Vuk
• Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk
• Szalay Lenke: Mogyoró
• Janikovszky Éva: A nagy zuhé
• Louis Sachar: Laura titkos társasága
• Julia Donaldson: Tüköry Léda hercegkisasszony
• P. L. Travers: Mary Poppins a cseresznyefa utcában
• Petrovácz István: A tizedik bolygó
• Bálint Ágnes: Szeleburdi család

A Narnia sorozat következő része már elkezdve. Minden délelőtt olvas, a hivatalos tanulás előtt, majd utána is. És délután is. Meg este...

szorzótáblás számítógép szerda

 - ötös, tizes szorzótábla, és azok összefüggései

- szorzótábla gyakorlás /kiválaszható, h melyiket szeretné gyakorolni, és milyen szinten van/

- (száraz) gyakorlás

- kitöltendő szorzótábla

ITT nyomtatható számolós színező - szorzásra
ITT nyomtatható szorzótáblás mondókás memóriajáték

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Közben hazatért Apa, aki átvette a stafétát. (Mélyről jövő, megkönnyebbült sóhaj.)
És félre magolás, előpakoltak az elegem_van_a_matekból_hagyjál_békén M-mel 100 kis négyzetecskét, s belevetették magukat a szorzás lélektanába.

Azért ez így mindjárt más.

húsvéti hogyvolt

Valahogy olyan sűrű volt most ez a Húsvét, jó és rossz értelemben egyaránt.
Összesűrűsödött a levegő is, voltak nagy hisztik és kiborulások, aztán békülések - kimerítő lelki munka. Locsolkodók is jöttek, először túl kevés, sajnálkozásba és morgolódásba fulladt már-már a hangulat, de aztán betoppantak még, meg még. És örülés. Nehéz dolog ám lavírozni beborulás, és kifényesülés között.

Mint arra már céloztam, nem vagyok egy konyhatündér, de magamtól szokatlan módon idén nekiláttam csinálgatni ezt-azt. És végül egész parádés, vendégváró terülj-terülj asztalkámmal tudtam kedveskedni a vendégeinknek.

Készültek csibék tojáskrémmel, meg ezek a másféle csőrösök, ők májkrémes tojáskrémmel töltöttek.

A tojáskrém sláger az egész nagy családban, mindenki örült neki.

És répatorta? Van!

Volt tehát nagy takarítás, rendrakás, istentisztelet, sütés-főzés, locsolkodás, vendégvárás, tojáskeresgélés. És még családi ünneplés is, szülinap, névnap, ahogy azt nálunk ilyenkor tavasszal kell.

Készítettek a gyerekek nyuszifészket is a nagybácsival, mindenkinek külön-külön. Meg aztán itt van az ugrókötélhasú, és a kádhasú nyúl.

A kertben a magas fű megkönnyítette a rejtők dolgát, de azért extrém helyekre is fel kellett jutni a zsákmányért.

És végül az osztozkodás a több, mint bőséges kincsen.

köszönöm...

...az értem jött csodát.

tojáspöttyözés zsírkrétával

Végy több főtt tojást, zsírkrétát, és gyertyát.
Én előtte, biztos, ami biztos, hagymahéjjal barnára festettem az önként húsvétinak jelentkező tojásokat.

Ez a módszer gyerekkori emlékem, egyszer a nagymamámmal "festettük" így a tojásokat. A gyertya lángjánál meg kell olvasztani a zsírkrétát, és pöttyinteni vele a tojásra. Pillanat töredéke alatt megkeményedik újra, a tojáson is, meg maga a zsírkréta is. Két-három pötty után újra a tűz fölé kell tartani, de azt is irtó röviden. És vigyázat, a kevésbé jó minőségű zsírkréta meg is kormosodik, és nyúlhat. A zsírosabbal nagyon szépen lehet dolgozni.

 A végeredmény egészen különleges lett, elégedettek voltunk magunkkal.

Nem hinném, h locsoló özönre számíthatunk, de holnap muszáj lesz még folytatni az alkotást, mert jó buli.