2021. február 13., szombat

farsang, a Waldorf csoda

Imádom a Waldorf farsangot. Nagyon komolyan veszik, tanárok, gyerekek, és szülők egyaránt, sok munka és készülés előzi meg. Minden évfolyam az éppen aktuálisan tanult témához kapcsolja az ünnepet, így nálunk ötödikben Egyiptom, India, és az ókori görögök, mitológia témakör jelent meg. Készülve, az ötödikesek a tanórákon ivókürtöt készítettek, és tányért agyagból, amiből lakomáztak a farsang napján. A beöltözés, és a terem kialakítása is ezt az időszakot jelenítette meg. S Dionüszosz volt, tógában, borostyánkoszorúval, még szőlőszemeket is osztogatott egy nagy ivókupából.

Az elsősök pedig mesevilágban járnak, így ennek megfelelően díszítettük fel az osztálytermüket is.


Különböző próbatételek várták a gyerekeket: mocsáron átkelni, boszorkány feladványát megfejteni, barlangban kincseket keresni, aranyhalat kihorgászni, és ilyesmik. B manócskakánt éppen a sárkány száját célozza.





Közös műsorként pedig az ötödik és hatodik osztály néptáncot adott elő.


A Waldorf iskola sok felejthetetlen közösségi élménye közül az egyik csoda mindenképpen a farsang. Hálás vagyok, hogy ezt átélhetik a gyerekeim.

2021. február 9., kedd

garázsvásár

Nekiláttam kipakolni a tárolót, nagyon sok cucc várakozott ott, amit már nem használunk. Többek között az otthontanulós időszakunk könyvei, segédeszközei, oktatójátékok, különböző feladatlapok, lapbook-ok... Különös érzés volt ezeknek búcsút mondani. Mennyi munkám volt ezekben! Milyen lelkesen készültem a közös tanulásokra. Szerettem azokat az éveket, de úgy érzem, nem lennék képes újrakezdeni. Egy korszak lezárult.

KonMari óta nem halmozódnak úgy fel a tárgyak, de azért így is volt minek búcsút mondani. Rendszerint egy helyre gyűjtöm azokat a cuccokat, amik így vagy úgy bekúsztak a házba, de tudom, hogy nincs rá szükségünk. Úgyhogy összegyűlt egy tekintélyes adag. Meg is szerveztem életem első garázsvásárát! 


A vásár marketingje jól felépített módon zajlott, bár nem előre tervezetten, csak intuitíve. Létrehoztam egy eseményt facebook-on, meghirdettem különböző környékbéli csoportokban, gombékszereket ígértem ajándékba a látogatóknak. És, nem csak vásárt, hanem találkozást, teázást, sütizést is reméltem, kínáltam. Két napos garázsvásárunkat felnőtt-gyerek létszámot összevéve 43 ember látogatta meg, és a cuccok 80%-a elkelt! Nem volt fix ára semminek, becsületkasszás megoldást választottam. 


Amiért mégis a leginkább megérte: feltöltő beszélgetések, örömteli találkozások, estébe nyúló teázgatások kerekedtek. Nagyon hiányzott már ez. Eljöttek kedves barátok, de ismeretlenek is.

Visegrád

 

Fogtuk magunkat, és elkompoztunk a Visegrádi várhoz. Csakhogy, a vírushelyzet miatt, a vár le van zárva. Ki gondolta volna ezt. 

Maradt a séta a Salamon-toronynál, és egy izgalmas játszótér felfedezése:




erdőben


Erdőben, természetben, fák között, levegőn. Ez az, ami megnyugtat. Ebben az évben sokat szeretnénk kirándulni. 


A közeli erdőben, barátaink tanyáján van ez a lengő kötél, csuda vidám dolog lendülni vele: