kosármeccseink

Van egy szuper kosáredzőnk, aki a játék örömére helyezi a hangsúlyt, és nem a versengésre. A meccsekre nagy lelkesen mennek a gyerekek, függetlenül a végeredménytől, beleadnak mindent.

Az idei utolsó Alsós Kupa.

elevenszülinap

S szülinapja volt, nem is akármilyen! Már reggel kézbe kapta a vágyott legót, aztán reggeli után fogtuk magunkat, és elbuszoztunk az Elevenparkba! Van ott minden, ami buli! Trambulinok, csúszdák, kalandpálya a magasban, mászófal, felfújt óriásdomb, csocsó, vezethető autók, motorok, biciklik... ezer dolog. Bizonyára a biznisz is hajtotta a megtervezőit, de eltalálták a dolgot nagyon. Hihetetlen élmény. Persze nem hétvégén... Amikor tömeg özönli el.
Mi most szépen iskolaidőben érkeztünk, alig lézengett valaki rajtunk kívül. így az igazi!
(Azért az döbbenet számomra, h tényleg elhozzák a kis másfél évest is, akinek még az egész élet egy kalandpark, és nem érdekli kevésbé/jobban a gumivár, mint a saját nagylábujja... de azért belepakolják a trambulinba, és fotózgatják, ha akarja, ha nem. Zárójel bezárva.)

Az volt az eredeti terv, h néhány órát maradunk. De a belépő elég húzós, úgyhogy gondoltam, nem sűrűn adatik ez meg, használjuk ki alaposan. A gyerekek nem bírták megunni. Én is élveztem, a kedvencem a trambulinozás... Ott is ebédeltünk. Felfedeztem egy hirdetést, miszerint pont aznap délután tartanak egy bemutató talajakrobatika és minitramp edzést. Ez M terepe. Miután fogta magát, és megtanult szaltózni is a trambulinban...

Hát ott maradtunk délutánig. Őrület, majdnem egy teljes napot az Elevenparkban töltöttünk! Micsoda szülinap! B aludt is egyet az ölemben, egy babzsákfotelben. Onnan pont ráláttam az óriás krokodilra, ami időnként becsukja a száját, ez S kedvenc játéka lett.

A krokodilszájba néha többen is benyomultak (délutánra már nem csak mi voltunk), ilyenkor egy-egy gyerek kicsúszott, leesett, nagy nevetések közepette. Egyszer azt látom, h ugyanaz a kisfiú rendszeresen a kizuhanó, és már nem nevet. Nem láttam egyértelműen, h ez véletlen, vagy hozzásegítették. Mindenesetre egyszer csak elment, könnycseppet dörzsölve el az arcán. A babzsákban ülve - az alvó B-t tartva a kezemben - megkerestem M tekintetét, és mutattam csak neki, h könnyes volt a fiú arca. Erre M azonnal beszélt valamit a fiúkkal, noszogatta őket, de amikor egyikük sem ment, nekilódult ő, és visszahívta a kisfiút a krokodilba.

Amúgy mások is voltak ott órákon át, M és S barátságokat kötöttek, jó volt látni, ahogy lendületesen rohangálnak együtt, és játsszanak.
Késő délután érkezett egy fiú testvérpár, akik elkezdtek kötözködni S-sel és egy kis haverral. Kifejezetten csúfolódva mentek oda hozzájuk, és már verekedést is provokáltak, amikor közbeléptem. Utána mentem B-vel a kismotorokhoz, és később látom, h S a barátaival bandázik, kergetőznek ezekkel a fiúkkal. S mindenáron meg akarta beszélni, h mi a bajuk velük az ellenséges gyerekeknek. Nem félt, rendezni akarta. Attól tartottam, h bunyóval, de nem. Mesélte utólag, h összehívta a bandát, és kiadta, h támadni tilos, de védekezni kell!

Ilyen szocializációs kalandok is megesnek az emberrel, ha gyerek, és egy napját az Elevenparkban tölti...

Apa értünk jött, és rém fáradtan cipeltük őket haza, de még akkor is maradtak volna... sosem elég! Este (refom ide, vagy oda, szülinap van) S kívánságára amerikai palacsinta volt a vacsi, kakaós-habos finomság. Mese a Némo kapitány soron következő részéből, amibe majdnem belealudtak, aztán ez a nap is eltelt. De mintha egy hét kalandjai lettek volna belesűrítve! Éljenek a szülinapok!

foci

Jár a lány focira. Mert még mindig az a terve, h ő focista lesz. Hát mit tegyek, ha ez nem múlik...?

torna

Hétfő a sport napunk!
Uszi és torna váltásban. Ezen a héten elővettük a polifoamokat, tornaszerkót húztunk, és rákerestem gyerekkorom nosztalgikus Bíró Ica "videójára". Anyukám szorgosan tornázott rá egy időben, és néha én is csatlakoztam - vagy röhögcséltem, vagy szenvedtem, h nem bírom csinálni. Mi tagadás, sosem voltam egy iron lady...
Szóval, ha valaki ilyesmire vágyik, ITT edz minket Icacica a 12 éves lányával együttesen. Ide teszek egy képet, csupán a miheztartás végett...
Miután túlléptünk a "miért vesz bugyit kívülre a gatyájára" dilemmán, M és én szorgalmasan nyomtuk a gyakorlatokat, néha nevetgéltünk, máskor küzdöttünk keményen. Jó élmény volt! S a mozgalmasabb részeknél be-beállt. B is aktívan közreműködött, hol ugrált mellettünk, hol rámült, rámmászott, vagy csapdosott a karlendítéseivel... A 10.-ig bírtuk, bevallom, végig nem ment. Így is érzem minden tagom.

habok közt

És igen, megvalósult az első nagy vállalkozás - elmentünk usziba!

Miután a közeli uszoda honlapjáról felvilágosultam, h ott csak hétvégén szabad a kismedence, mert oktatás zajlik nonstop, így egy távolabbi, de még mindig nem messzi másik uszit terveztünk be. B-t a hátamra kötöttem, mert lógott az eső lába, és múltkor már babakocsiztunk esőben, ami macerásabb. Lépcsőzni, villamosra, buszra emelni meg még inkább. Szóval mindenkinek pakk a hátára, úszócucc szétosztva, irány a habok közé.

Amikor odaértünk, derült ki, h igazából itt is hasonló a helyzet (nem is tudom, miért nem kérdeztem utána), és épp foglalt a kismedence, egy osztályt oktatnak. De röpke három óra múlva szabad a pálya! Uhh. Az eső esik, tele vagyunk cuccal, most mi legyen. Oké, nem hagyjuk elrontani az uszis napunkat, elmentünk egy néhány megállónyi távolságban lévő bevásárlóközpontba, ott is egyenest a játszóházba. Fél órácska búfelejtő játszás elégnek is bizonyult. Aztán még nézelődtünk egy antikváriumban, beszereztük Vernétől a Nemo kapitányt, ettünk egyet, aztán mivel B eléggé nyűglődött, magamra kötöttem újra, és elindultunk visszafelé. Az eső egyre erőteljesebben szemerkélt, szóval a játszóterezés kiesett. Lassan sétáltunk, közben játszottunk - amit mondok, annak az utolsó betűjével mond a következő egy szót. De most, nehezítésképp csak ételt lehetett választani, így a csigalevestől az egérbecsinálton át a takonypüréig volt ott minden...

De, végre-valahára, mindenki örömére, beléptünk az uszodába (újra), megvettük a nemolcsó jegyeket (inkább csak 2hetente kéne ez a luxus...), és irány az öltöző!

Amikor a medencéhez mentünk, B-t vittem a kezemben - és elestem a lépcsőn! Valószínűleg túlságosan előreléptem, és lecsúszott a papucsom. Miközben estem, olyan érdekes, valahogy lelassult az egész, emlékszem, h ránéztem B-re, és tudtam, itt mindenfelé csempe van, úgy kell esni, h ő ne sérüljön meg. A bal karomban ült, így a súlypontomat valahogy áthelyeztem és jobbra húztam az esés során magunkat. A fejünk öszekoccant, de ezt leszámítva nem lett baja. Én lecsúsztam néhány lépcsőfokot, a jobb alkarom a könyökömig végig lehorzsolódott, a jobb lábamon is bokán, vádlin feljött a bőr. Hát, percekig ültem ott lépcsőn a síró B-vel, és nem nagyon tudtam megszólalni se. (Azóta szép lila is mindenem.)
Míg a parton regenerálódtam, M és S már be is vetődtek a vízbe, irtóra élvezték.

Végül B is jól elbulizott velem a medencében (miután hősiesen vízbe engedtem frissen sérült, sajgó végtagjaimat), lassan engedett fel, de amikor megszokta a közeget, már beugrálni is akart (volna) a nagyokkal együtt. Fröcskölőzött az idős nénikkel, kokettált az úszómesterrel, úszódeszkát "vezetett" (brümm-brümm), és röhigcsélt nagyokat.

Másfél órán át lubickoltunk,  S megtanult bukfencezni a víz alatt!

Kimerültek, elfáradtak, én büszke vagyok magunkra, jó kaland volt!

kori

Korcsolyázás barátokkal, azéletszép!

Boldog februárt!

futóverseny

Indultak a kölkék a kerületi futóversenyen, előtte hetekkel már elkezdtek edzeni, naponta futottak körbe-körbe a környező utcákon, komolyan, lelkiismeretesen, önként. Még este, sötétben, hidegben is. Hiába kérlelte anyjuk őket...

Előző nap M torokfájásra panaszkodott, enyhe hőemelkedéssel, de azért szerette volna lefutni mindenképp. Reggel rendben is volt, de futás közben nagyon erősen elkezdett fájni a torka, és a futam végén már a láza is felszökött.
Végigfutotta, nem állt le, küzdött hősiesen.

S is megtette, amit megkövetelt a haza, ő sem állt meg, és a célba erős sprinttel érkezett.

S helyezése 1 km-en:
63. (209-ből)

M helyezése 2 km-en:
21. (178-ból)

Én vagyok a büszke anyuka.

tábori tapasztalások

Tenisztábor. Napi 3 óra edzés, a hőségben, kemény kiképzés.
Érdekes látni, hogyan ítélik meg a különböző tábori eseményeket a gyerekek.

M a versenyhelyzeteket nem szereti, bár küzdő fajta. Megfogalmazta, h azt, amit addig szeretett csinálni, nevezetesen a pálya lehúzását edzés után, sikeresen megutáltatták vele, mert büntetésnek lett kinevezve. Aki a legtöbbet üt hibásan - és ezt kellett számolni, a jó ütések helyett - az húzza le a pályát. Innentől kezdve ez egy ciki dolog, egy szégyellnivaló munka.
Öt nagyobb fiúval van a haladó csoportban, nehéz a helyzete, bár ügyesen teniszezik. Meccseket játszanak, amiknek eleinte nem volt tétje, és barátságos hangulatban zajlottak. M meséli, h a nagyobb fiúk tanítgatták is, tippeket adtak neki a jobb teljesítmény érdekében. Aztán egy másik edző kezdett foglalkozni velük, és elkezdődött az igazi versengés. A győztesnek jutalom, a vesztesnek büntetés. Innentől a játék durvulni kezdett, és a fiúk "a barátaim voltak, de most már nem azok". Utolsó napra vissza is kéredzkedett a kezdő csoportba. Sajnálom, h az oktatók nem látják ennek a hozzáállásnak a veszélyét, és örülök, h M képes megfogalmazni, ami zavarja, és kilépni a helyzetből.

A másik a káromkodás. Mesélték, h egyes gyerekek irtó csúnyán beszélnek. És mondják, miket hallanak... Belepirultam, hallani S és M szájából... de jó alkalom volt beszélni erről is. Csak, h mi ilyen szavakat nem. És kész. Nem menő.

Amikor mentem értük, és láttam az ablakból, h mind a tévé előtt ültek, megkérdeztem a vezetőt, mit néznek a gyerekek. Első megrökönyödése után flegmán odavetette, h a Minimaxot. Aztán hozzátette, mintegy megmagyarázva a tudatlan anyukának: meséket. Hát oké, h nem nagy különbség, és nem akarok kukacoskodni, de bementem, és láttam, h film megy a Nickelodeonon.

Értem én, h ők teniszedzők. Nem anyák, nem óvónénik, nem gyerekszórakoztatók. És az edzésekért köszönet (meg sok pénz), tényleg, megfőnek ott a pályán, de nyomják lelkiismeretesen. Csak mégsem dob fel a tévét zombuló kölkök látványa.

Vannak ott társasjátékok, meg lego, amit látványosan S-sel pakoltatott el a kiábrándult-agresszív edző lány, aki mérges lett rám a kérdésem miatt, és kilátásba helyezte, h másnap nem is lehet majd elővenni a társast, ha nem pakolják el. De jó, akkor marad egyedül a tévé...

Tegnap a lányok gumit kezdtek fűzni, a tévé háttérzajként ment ugyan. Mára megbeszélték, h mindenki beviszi a saját gumikészletét.

De hulla fáradtak estére, ezt eddig az egész napos Velencei-tóban bulizás tudta eredményezni egyedül. És S önbizalmat kapott a teniszezésre, ami szintén nagy dolog. Elmentünk megnézni őket egyik délelőtt - mert mi ilyen odamenős, beleszólós szülők vagyunk, hehe, amúgy nem, csak a teniszes Dédpapa szerette volna látni, hogy megy az edzés.

És S tényleg ügyesedett. M pedig épp megvert egy nagyfiút, 5-0-ról felhozta magát 5-6-ra.

Kétségkívül sportolni jó. Nekem is kéne...