rendhagyó karácsony

Amikor az utazás gondolata megszületett, kacérkodtunk a gondolattal, hogy a Karácsonyt kellene így, egészen új formában megélni. Utazzunk el, ünnepeljünk teljesen másképpen! Mindenki izgalmasnak találta az ötletet.

Mivel nem volt már túl sok időnk, hogy ezt nyélbe üssük, végül az éppen szabad, és kedvező ajánlatú szállástalálás döntött. Így végül nem az ünnepre utaztunk, hanem Karácsony előtt. Az első hóesésből a napfényes szigetre. Télikabátokban indultunk, sapkát, sálat vettünk, és pólóban érkeztünk.
Itthon megbeszéltük, hogy egy kis karácsonyt azért mégis szeretnénk ott is átélni. Készültünk ajándékokkal, apró gesztusokkal.

Íme, a tenerifei "ünnepi asztal".

Nem vittük túlzásba.

Majd' egy éve készülök a gyerekek fotókönyvével, mindenkinek a sajátja, születésüktől kezdve. Még sosem állítottam össze róluk albumot, éppen ideje volt. Nem sokon múlott, hogy mégse készüljek el vele, de pénteken végül megérkezett a nyomdából. Hétfőn indultunk. 

Tudtam, hogy erre most szükség van, főleg S-nek kell látnia, hogy mennyi fontos közös emlék van, ami kapocs, ami szeretet, ami mi vagyunk, együtt. Mindannyiuknak sokat jelentett. M el is sírta magát. S aztán minden este azzal aludt el, hogy nézegette az albumot, és reggel is így láttuk napokig. Gyógyította őt.

Úgy indultunk az útra, hogy S szívében haragot, fájdalmat hordozott, súlyos terheket. Hosszú hónapok óta. Kemény volt küzdeni vele, érte, és néha ellene. Nem tudtuk, hogy így lesz, de ott végre megtörtént. Le tudta tenni, el tudta engedni, meg tudott bocsájtani, és visszakapta az örömöt. Tíz éves, kisfiú. Örök lélek, harcokkal, történettel. 

Húsvét

Mivel párnavarrási őrületben vagyunk, a tojásfestés utolsó fázisa hétfő reggelre maradt. Napokkal előtte hagymahéjas vízben megfőztem a tojglikat, szóval alapszínük volt már. Tavaly bezzeg micsoda mutatós finomságokat gyártottam... ITT. És micsoda jó zsírkrétás tojásfestést csaptunk!... ITT. No de, félre bánat, félre bú. Idén a matricához nyúltunk, mint villám-megoldás... de nem ragadtak valami jól a tojásra.

Mentő ötletként elővettem néhány körömlakkot.

Így hát lettek ezek a lakkospöttyös tojglikák idén:

S a szomszéd fiúval indult locsoló körútra, végigjárták a környékbéli házakat, minden lányt, és idős nénit lelkesen locsolgattak. Még pénzt is kaptak, wow. 

A locsolószerszám - immáron sokadik éve - a még M által rajzolt nyuszival díszített flakonka. Benne minden évben friss parfüm.

Az unokatesókat is vártuk locsolkodni, nekik külön készültek - a tojás mellé -párnapopok. Igazi fiúsak.

Aki még nem tette volna, sebtiben jöjjön, és kövesse a párnagyárat itt: www.facebook.com/parnapop 

kokárdás kihívás

Két hete beteg vagyok, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget - így van az ember, ha anya. Egy kis nátha, egy kis torokfájás, köhögés nem dönthet le a lábamról. Hétvégeken ugyan rendszeresen rosszabbul lettem, mintegy megragadva az egyetlen lehetőséget a pihenésre. De most, a harmadik héten - valószínűsítem, egy meggondolatlan lenge öltözetű kapuhoz szaladás, és ott a tervezettnél hosszabbra húzódó röpke beszélgetés folyományaként - teljesen elhatalmasodott rajtam a kór. Nem kapok levegőt, az orrom nonstop be van dugulva, de tényleg, ilyet én még nem éltem. Hasogat a fejem, gyenge vagyok, szédelgek, satöbbi. Nyavalya.
(Amúgy, totál zárójelben, foglalkoztat a betegség, mint olyan. A betegség, amit "nevelgetünk magunkban". Annyira keveset tudunk önmagunkról ezen a területen. Szeretném jobban érteni a test-lélek-szellem egységes működését. Egy gyerekkori trauma miatti önelutasításban a test autoimmun betegségben él. Annyira egyértelmű. Annyira döbbenetes. Sokkal tudatosabbnak kéne lenni. Igazságban élni! Zárójel bezárva.)
(Lesz egy előadás Éld meg a saját életedet, és gyógyulj! címmel, pont autoimmun témában. Akit érdekel, mondom, hol és mikor. Újabb zárójel bezárva.)

Szóval három gyerekkel itthon - betegnek lenni. Élmény. Még ha a három gyerek igazából irtó rendes is. Mert megreggeliznek egyedül, sőt nekem is ágyba hoznak reggelit. M teát készít, finomat, meleget. Egész délelőtt játszanak a gyerekszobában, h Anya tudjon pihenni. Délután kiteregetik a kimosott ruhát. Aztán persze használhatják a számítógépet - milyen jó, h összegyűjtöttem okosmeséket, lásd jobb oldali sávban itt a blogon -, és csak akkor, azon esnek egymásnak. Amitől az addig kényeztetett Anya azzzonnnal kibukik, nem kicsit. Persze, írjuk a betegség számlájára.
Na, mindenesetre tengetjük a napokat. Tegnap este, miután Apa hazaért, elvánszorogtam az orvoshoz, ahol két és fél óra várakozás /küzdelem az életemért higgadtan ülve egy dermedt váróteremben/ után megkaptam a megérdemelt antibiotikum adagomat. Ezelőtt két évvel jártam ilyen ügyben ott, azért ez jó arány.

Na de, ma már muszáj volt valamit tenni, mindannyiunknak hiányzott a céltudatos valami. A gyógyszereimért is el kellett jutni a közeli gyógyszertárba, és ezt sikerre vittük, ami erőt öntött belém. Mivel bedobtak egy rakás reklámújságot egy kupacban, mielőtt a tüzelnivaló közé hajítottam volna, jött az ötlet. És ugye, közeleg a nemzeti ünnep.

ITT meghallgattuk a videotanár-on az 1848-as, március 15-ei eseményekhez kapcsolódó kis előadást. Mácsai szavalata is benne van, Petőfitől a Dicsőséges nagyurak, hát futkosott a hátamon a hideg. Fantasztikus vers, csodás előadás. A gyerekekkel többször is meghallgattuk, átbeszéltük a sorokat, a benne dúló indulatot.

Aztán nekiálltunk az alkotásnak.

A reklámújságokból piros, fehér, és zöld színű mindenfélét vágtunk. A lényeg a színe. Néha tárgyak, néha csak a téma háttere volt megfelelő. Aztán egy fekete kartonra ceruzával halványan megrajzoltam a kokárdát, és kezdődhetett a ragasztgatás.

Közben hallgattuk a Nemzeti dalt, dalban és prózában - S és B kezelték a dj pultot...

Ezen a képen közelebbről is megszemlélhető az elkészült mű. (Keresd a nyuszit, ha már Húsvét is...!):

Ugyanezzel a technikával készítettünk nemrég emberfejeket is, ITT. Akkor is élvezték, ezért mertem egy ilyen nagyobb szabású, hosszabb feladatba belevágni. Jól sejtettem, végig vígan ment a munka.

Végül meglelte méltó helyét is a lakásban az óriás kokárda - felkerült az előszobában éktelenkedő bojlerre:

Éljenek a márciusi ifjak!

Én meg határozottan jobban vagyok ezek után. Komolyan. Még blogposztot is írtam, ugye, hehe.

kisKarácsony.

Karácsony volt, csak megtörtént. Nehéz, fáradt lelkű, terhelt Karácsony. A cserépkályha újraépítése miatti keserűséggel kezdődött, aztán az kényszerelköltözéssel járó dolgok - mint utazgatás, otthontalanság érzés - annak ellenére, h nagyon szeretünk ott lenni, ahol voltunk. És hálásan telt az ottlét, kifejezetten. Élveztük a nagyobb teret, több szobát, amerikai konyhás nappalit.
A lehető legjobb dolgunk volt.
Hazaérve kosz, felfordulás. A kályhaépítés miatt, és mert Apa kihasználva az időt, h a család távol - nekiállt régóta halogatott és nagyon szükséges szekrénycseréknek, festéseknek, stb. Miután a végére ért - Karácsony küszöbén - szépséges és boldogságos otthont varázsolt. De míg ide eljutottunk...
Hogy ne legyen annyira egyszerű a romok takarítása, mindenki fogta magát, és lebetegedett. Mindenki - én is. Csakhogy nekem nem lehetett hivatalosan mégsem, hiszen valakinek fognia kellett a hányók fejét, csillpítani a lázat, és önteni a lelket. Ez utóbbi ment legkevésbé. Kifejezetten rosszul ment.
Közbejött egy konfliktus is, ami rettentően megviselt - ezt állt a lelki helyt nem állásom hátterében. Egy házaspár, akiknek az életét régóta kísérjük, idézett elő egy olyan helyzetet, ami terhelően hatott, nagyon. Azon túl, h a konkrét esemény lenyomasztott, elgondolkodtatott az is, miért nem bírok túllépni, miért telepszik ennyire rám. És igen, tanultam magamról, megint. Hála a Minden Titkok Tudójának, akinek fontos vagyok, aki nem szűnik meg tanítani, szabadságra vinni, újra meg újra, még jobban és még jobban.
De nincs megállás, a napok teltek, és elérkezett - a kifáradásba is - az Ünnep. Rend lett, majdnemkész lakás is. Szép, új, meleg. De a lelkemben kavarodás, zűrzavar, kényelmetlenség. És ez ugyebár nem az az időszak, amikor adódna egy kicsi én-idő, magamra figyelés... Helyette kifelé kell fordulni, szeretteket szeretni, sütit sütni és örömködni. Nem ment könnyen, na.

De végül lett kedves ajándék is, egy hirtelen ihlet hozta ötlet - hóember gömb készült:

Az ikeás szekrényünk csomagolásából pedig gyertyatartó:

(S balról a tollas, és mellette M műve)

S még szabadfoglalkozásban egy "indiános képet" is elkészített a Dédinek:

A tollak egy elhasználódott fotós kellék - egy baba angyalszárny újrafelhasználása. Mogyoró a kertből, a hóember teste pedig fehér gyöngy.

Végül mézeskalács is készült, bár nem volt rá reményem, h eljutunk idáig. De lám, mégis. (Egy kedves anyuka, akinek meséltem az idén lehetetlennek tűnő karácsonyi készülődésünkről, megajándékozott minket egy adaggal, ami hihetetlenül jólesett, és meg is nyugtatott, h bárhogy is alakul, nem telik majd mézeskali nélkül az ünnep.)

A Szenteste/délután Anyukámnál telt, mérhetetlen izgalomban az ajándékok átvételéig történő várakozás alig_kibírásával.

Mi másnap ajándékoztunk, bár eddig minden évben hamarabb, mint a Nagycsaládi. Ez most nem jött össze. De sikerült mindnekinek örömet szerezni, a gyerekek egymást is megajándékozták.

M-től saját készítésű társasjátékot kaptam, egy kreatívkodós alkalmon csinálta. 9 fa lapocska, amin áll 8 oszlop. Az oszlopok tetején majmocskák arca, az alján különböző gyümölcsök. Középen gyümölcsök kis, lefelé fordított korongokon. A majmok a kedvenc finomságot keresik, össze kell párosítani őket.

Gyakorlatilag ez egy memóriajáték, csak bonyolítva, mert nem a helyére teszed vissza a megnézett oszlopot, hanem mindig az épp üres fa lapra. Nekem alapból sem megy a memori, szóval ebben esélytelen vagyok. De azért élvezem...!

Több értékes könnyvvel is gazdagodtunk, de azoknak majd szentelek egy külön posztot. Közeleg a vizsga is, mi hetek óta bele sem szagoltunk az ehhez kapcsolódó kötelezőbe, szóval most ez vár ránk. A Nap süt odakint, és ennek örömére családilag kivonulunk diófaleveleket gereblyézni, mert ez jól elmaradt. Alatta biztos kikopott a szépfű már.
Mondjuk itthon sem voltunk. De előtte is elmaradt.
Majd a jó levegő kimossa belőlem a bút. Remélem... :)

Jézusünnep

Nekem a karácsonyi hangulat ez:

És még EZ:

Kívánok Istenközeli, csodaKarácsonyt minden kedves ide látogatónak!
Áldjon meg a Mindenható, Mindentudó, Örökké Szerető Teremtő Isten, és hozza el otthonát a szívünkbe!

Hiszem,

Hogy a jó erősebb a gonosznál

A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél

A megbocsátás erősebb a bosszúnál.

Hiszek

Az ember jóságában mely minden hamisságon,

Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,

Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.

MERT HISZEM, HOGY AZ EMBER EREDENDŐEN JÓ.

Jobb annál, mint amit tesz,

igazabb annál, mint amit mond,

finomabb annál, mint amilyennek látszik.

(Henri Boulad)

Jégkirálynőnél

Egy röpke színdarabocska - azért persze próbák sorával, és szövegtanulással! -, a gyülekezeti gyerekkarácsonyon. S a Jégkirálynő katonája, M az erdész melegszívű leánykája.

M itt már túl volt a szombati két kóruskoncerten, ahol szólózott - rapszöveg! És még várt rá délután a nagy, egy órás színdarab, az Éli könyve...

sej karácsony

Közelg az Ünnep.

forrás: pinterest

34

34 évem elszelelt, és hálás vagyok minden napjáért. Bár minden egyes napra persze nem emlékszem, de tudom, mind kellett, ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok. Hálás vagyok az életemért, az emberekért, akik körülvesznek, a környezetért, amiben élhetek, a céljainkért, álmainkért, amiket közösen nevelgetünk, dédelgetünk Férjjel, és a Minden Titkok Tudójának elmondhatalan szeretetéért, amivel körülölel, elhalmoz, életre emel újra meg újra.

A szülinapom csodásan telt. Egyedül M hiányzott belőle, ő még táborozik. Dinnye tortát kaptam, amit este, a citromos illatú S ajándékgyertyának a fénye mellett falatoztunk együtt, a kertben. Strandon voltunk, egy közeli bányatónál. B életében először, lassacskán bemerészkedett a vízbe, és pancsolt végül rendesen, ahogy azt kell!

A szomszéd pokrócon heverőket B teljesen elbűvölte, és mivel elfogadtuk az édességet az idegenektől, ennek eredményeképp bevezetődött a bűnös nyalókázás világába.

Miközben úsztam a kellemesen hideg, tiszta vízben, rám nehezedetek gondolatok, amik miatt súlyos reménytelenséget éreztem. Imát formált a lelkem, elkeseredett sóhajt. Aztán a hátamra feküdtem, hadd tartson, vigyen a víz. És pont a fejem fölött egy kicsi, szív alakú felhőköteg nézett vissza rám. Semmi extra, de mégis, beszélt hozzám Isten ezen a képen keresztül. Mert nincs reménytelenség ott, ahol szeretet van. A szeretet mindent legyőz, a szeretet mindennél több, a Szeretet maga az Isten. 

Anyák Napja

S korán reggel - ahogy ő szokott - már mocorog a szobában. De meglepő módon _félálomban konstatálom_ nem dübög be hozzánk, hanem valamit hallhatóan nagyon művel. Aztán már közelebbről, az előszobában műveli. Az ajtóval babrál, zörög a kulcs. Végül csak bejön, ott áll izgatott mosollyal, felöltözve (!). Megkér, h nyissuk ki neki az ajtót, nem boldogult a kulccsal. Egyikünk sem képes megmozdulni, így csak elmagyarázom neki, merre forgassa a kulcsot a zárban, h sikerüljön. Nagy vidáman kiviharzik a kertbe. Hamarosan visszatér, megint ott áll az ágyunk mellett, és felém nyúlt egy csokrot... Boldog Anyák napját! Közli nagy vidáman. Elmeséli, hogy tulipánt már nem talált, ezért hozott kaprot, és az orrom alá nyomja az illatos növénykét. Annyira kedves tőle ez az egész akció, és annyira rá vall ez a kis kaporból meg fűszálból álló köszöntés!

Nemsokára M is megjelent, ő is felöltözve, de nem is, mert inkább kiöltözve! Csinibe! Tőle orgonát kaptam, szintén a kertből, meg egy dalt, amit színjátszón tanult, és sikeresen titkolt Anyák Napja reggeléig!

Rajz is járt a virág mellé, meg egy kedvenc kövét nekem adta, talán rózsakvarc. És egy tulipános tetkót is kaptam!

Anyának lenni megható... :)
(Aztán már reggeli után elillant az idill, és a nap folyamán körülbelül huszonhatszor vesztek össze egymással, és vesztem össze velük én, szóval minden jó... ha legalább az eleje az.)

húsvéti hogyvolt

Valahogy olyan sűrű volt most ez a Húsvét, jó és rossz értelemben egyaránt.
Összesűrűsödött a levegő is, voltak nagy hisztik és kiborulások, aztán békülések - kimerítő lelki munka. Locsolkodók is jöttek, először túl kevés, sajnálkozásba és morgolódásba fulladt már-már a hangulat, de aztán betoppantak még, meg még. És örülés. Nehéz dolog ám lavírozni beborulás, és kifényesülés között.

Mint arra már céloztam, nem vagyok egy konyhatündér, de magamtól szokatlan módon idén nekiláttam csinálgatni ezt-azt. És végül egész parádés, vendégváró terülj-terülj asztalkámmal tudtam kedveskedni a vendégeinknek.

Készültek csibék tojáskrémmel, meg ezek a másféle csőrösök, ők májkrémes tojáskrémmel töltöttek.

A tojáskrém sláger az egész nagy családban, mindenki örült neki.

És répatorta? Van!

Volt tehát nagy takarítás, rendrakás, istentisztelet, sütés-főzés, locsolkodás, vendégvárás, tojáskeresgélés. És még családi ünneplés is, szülinap, névnap, ahogy azt nálunk ilyenkor tavasszal kell.

Készítettek a gyerekek nyuszifészket is a nagybácsival, mindenkinek külön-külön. Meg aztán itt van az ugrókötélhasú, és a kádhasú nyúl.

A kertben a magas fű megkönnyítette a rejtők dolgát, de azért extrém helyekre is fel kellett jutni a zsákmányért.

És végül az osztozkodás a több, mint bőséges kincsen.