hogy indultunk idén

Nyár után, egy szeptembert kihagyva tudtunk megint KEROTT találkozót szervezni. Amikor ott ültem, a többi anyuka és apuka között, körülöttünk kisgyerekek molyoltak, és egyszer nevetve, máskor megilletődve, elgondolkodva figyeltük egymás beszámolóit, osztoztunk érzésekben - akkor jöttem rá, mennyire hiányzott ez!

Hálás vagyok ezért a közösségért, ahol őszintén meg tudunk nyílni egymás előtt, pedig nem vagyunk egyformák - otthon tanítunk ugyan mindannyian, de ez egy csak kis szelete a családok, életek színes sokoldalúságának. Mégis - érdeklődve, elfogadva, sokszor együtt rezdülve élvezzük azt, amit ebben a szeretetközösségben adhatunk és kaphatunk.

Ezt az októberi alkalmat a tanévkezdés, a célok és tervek köré fűztük fel.

Mindenki végiggondolhatta, és egy kérdéssor segítségével összegezhette a vágyait erre az évre. Azután meg is osztottuk egymással a terveket.
Nekem személyesen jó volt leírni a szóban/gondolatban már otthon megfogalmazottakat, és sokat kaptam a többiek megosztásai által is.


1. Mik a céljaink ebben az évben? Hova szeretnénk eljutni? Mely területek kapnak hangsúlyt idén az életünkben?

Nálunk 4 szó mentén épül az idei időszak - ezek a béke, a szeretet, a változás, és a hit.
Nehezen vágtunk bele az őszbe, és most sem elsősorban a tanulás okoz kihívást. Három gyerekkel vagyok itthon, 10, 7, és 2 évesek. Más az igényük, szervezést és tudatos odafigyelést igényel, hogy mindenki megkapja az őt illető figyelmet. Ha ebben hiányt szenvednek, azt mindenki megszenvedi...
A két nagy közötti harcok voltak azok, amik miatt rezgett a léc a folytatást illetően. Fel kellett tennem a kérdést: mindenkinek jó ez így? Azért vagyunk itthon, mert ezt tartjuk jónak a család számára. De mi van, ha mégsem jó együtt? Mi van, ha a nagynak már elege van belőlünk? Ha az tenne neki jót, hogyha másokkal lenne inkább...? Új környezet, más kihívások?

Sok imádkozás és beszélgetés előzte meg az egyik felismerést: azzal, ha iskolába menne a tízéves, az alap probléma nem oldódna meg. Csak szőnyeg alá söprődne - ha kevesebbet vannak együtt, eleve kevesebb a konfliktus is - időben legalábbis biztosan. Talán.

Békét teremteni, azt őrizni - ez a kihívásunk. Konfliktuskezelés, szeretetben megbocsájtás. Újrakezdés. Építkezés.
Ugyanakkor mindenki igényeinek a figyelembe vétele, amennyire az mások jogait nem sérti.

A változás pedig mindig nagy Istentapasztalat, Ő az, aki elhozza az újat bennem, bennünk, ott, ahol minden reménytelennek tűnt.

Béke.
Szeretet.
Változás.
Hit.

Tanulás terén nagyobb hangsúlyt szeretnék tenni azokra a dolgokra, amik szerintem az élethez igazán kellenek - nyelvtanulás, számítógépes ismeretek, főzés, kertgazdálkodás... - de főleg a hit, bár ez nem tanítható, inkább megélhető.
Életre nevelés.


2. Melyik ige vezérel, illetve jelent sokat mostanában?

Tépelődéseimben 3 bibliai igét kaptam, amikre építkezünk mostanában, és egyre mélyebben értjük a jelentésüket.

"Az igazság békét teremt."

"Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!"

"A hit a reménylett dolgok valósága..."


3. Min kell változtatni?

Változtatni csak önmagamon tudok. Erre a kérdésre a válasz belőlem indul és bennem végződik.
Az időbeosztásomat kellett felülbírálnom, és elhatározásokat hoznom. Itthonról dolgozom, és ezt fontos a helyén kezelnem. Hogy mikor és mennyit. A figyelmem koncentrációját egyensúlyozni a gyerekek és a munka között - az elsőnek a javára. Mert most nekik van itt az idejük. Elsősorban.

És kell elkülönített idő pihenésre, töltődésre, alvásra! Isten előtti elcsendesedésre. És férjjel való randi idők.


4. Miért kell imádkoznunk?

Amiért én könyörgöm, az, hogy a gyerekeim keressék Istent, és a Minden Titkok Tudója ajándékozza meg őket a hit ajándékával. Ismerjék meg az az elsöprő szeretetet, amivel Ő rájuk gondol, rájuk néz. És láthassák önmagukat ezen a pillantáson keresztül.
Kívánom nekik azt a szabadságot és gyógyítást, amit csak Isten adhat.


Ezek a mi családunk életének céljai, feladatai. Köszönöm a többieknek is, hogy engedték látni a harcaikat. Adjon Isten mindannyiunknak az Ő közelségéből!

14 Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? 

15 Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! 

16 Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.

17 Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged. 

18 Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! 

(Mózes második könyve, 33.fejezet)

Nick Vujicic

Talán sokan ismeritek, hallottátok már beszélni. Nick, aki karok és lábak nélkül született... és aki először 8 évesen kísérelt meg véget vetni az életének.

Ha eddig nem tudtátok, ki ő, keressetek rá a nevére - érdemes meghallgatni bármelyik előadását. Merthogy mára motivációs előadóként járja a világot. Hihetetlen erővel beszél. Mindennek súlya van, amit mond. Emellett kifejezetten jó a humora... :)

Elmentünk a gyerekekkel a magyarországi "turnéja" során, iskolás diákoknak tartott előadására. Az iskolai bántalmazás volt a témája, de mi is - hiába más élethelyzet - sokat kaptunk ezen a délelőttön. A családi élet is színtere tud lenni bántásnak, fájdalomnak, ezzel azt hiszem senkit nem lepek meg.

Néhány gondolat, amit megjegyeztem magamnak. Mindez semmi új, de tőle hallani - erőteljes és lendületet adó volt.

Az egész rendezvény egy sérült és ép emberekből álló kórus szereplésével kezdődött. Amikor ők teli torokból éneklik, hogy Nem adom fel!, na abba beleremeg a szív...

Nick úgy kezdte: Nem tudom, miért születtem így. Vannak dolgok, amiket tudsz irányítani, és vannak, amiket nem.

Sokáig gondoltam azt, HA lenne karom és lában, AKKOR. Akkor minden oké lenne.

De ezek a HA-k nem válnak be. Hogyha egyedülállóként nem vagy boldog, akkor sem leszel, ha házasságban fogsz élni.

A két kérdés, amit meg kell válaszolnod:

Ki vagy?
Mit akarsz?

(S azonnal meg is válaszolta: "S vagyok, és legózni akarok.")

Mesélt egy brazil cipőpucoló kissrácról, aki szegény, iskolázatlan családból származott. Egyszer balesetet szenvedett - és egy orvos mentette meg az életét. Akkor eldöntötte, h ő is orvos lesz. Onnantól kezdve ennek a célnak szentelte az életét. Pénzt tett félre az iskolára, és a családjából először el is végezte. Aztán a következőt is. Jövőképe volt! 31 évesen építette az elős kórházát. 61 éves korára 150 kórháza volt. Igen, mind nulláról indulunk.

Az ideiglenes dolgok csak ideiglenes boldogságot adnak.
Sokkal rosszabb, hogyha összetört otthonban élsz, mint ha nincs kezed és lábad.
Rosszabb, ha nem tudod, ki vagy, és mit akarsz.
Csodálatos dolgok fakadhatnak összetört dolgokból, ha esélyt adsz nekik!

Ha nem kapsz csodát, lehetsz Te a csoda valaki más számára!

Hogyan leszek jó apja a fiamnak? Hogyan fogom átölelni? De most, ha sír a fiam, ő jön oda hozzám, és ölel át a karjaival.

Meg tudod menteni valaki más életét! Van célod?

Nem vagyok szép. Nem vagyok elég jó. Nincs reményem.
Ezek hazugságok. És elvisznek a sorsod, a végzeted elől!

10 évesen öngyilkos akartam lenni.
Aztán elfordultam a hazugságoktól.
Nincs szükségem karokra és lábakra. Ez az igazság.

Ki vagy?
Mit akarsz?

Hogyan gondolnak Rád? Odafigyelő vagy? Kedves? Olyan, aki ad? Ki vagy Te?

Ha nem tudsz kedveset mondani, inkább ne mondj semmit!
Megmenthetsz egy életet azzal, ha kedves vagy.
Legyél TE a változás!

Ki vagy Te?
Változtass, és lásd, mi történik!
Meg tudod változtatni az országot, de lépéseket kell tenned.

Ha 100x elesek, és 100x nem bírok felállni, kudarc vagyok én?
Edison 10ezerszer hibázott, mire feltalálta a villanykörtét.
"9999 módszert ismerek, ami nem alkalmas villanykörte gyártására!"

Sose leszel tökéletes, de erősebb, okosabb, bátrabb leszek minden alkalommal, amikor elesel.
Sose add fel!
Álmodj nagyot, és sose add fel!

Azt akarom, hogy boldog légy!
Oké, ha segítséget kérsz! Nem vagy egyedül!

Ha gyűlöletet ültetsz, azt kapsz vissza! Ha szeretetet ültetsz, azt kapsz vissza! Idővel, de így lesz.
Amint vetsz, úgy aratsz. Visszatér hozzád.

Ha nem kezded el alkalmazni, ott maradsz, ahol voltál.
A Te döntésed.

másik oldal

Tetszik ez a blogbejegyzés ITT, Kiserinél.
Mert igen, jönnek a kérdések - és akár kérdezhetnék én is.
Jó dolog mindkét oldalról ránézni. És mindkét oldalról belegondolni a válaszokba. Nekem is.

fegyelem, fegyelem, sötét verem

A márciusi KEROTT megint sokat adott, szeretem ezeket a találkozásokat, olyan sokszínűek vagyunk, és mégis, van közünk egymáshoz. Jó együtt. Megerősítő, feltöltő.

A bemutatkozó anyuka, R több elgondolkodtató és hasznos gondolatot osztott meg, kettő számomra kifejezetten fontos volt. Az egyik, hogy ő is a hitének, Istenképének változásával változtatta meg a gyerekekhez való hozzállását, és ezáltal nevelési stílusát is - ahogyan én is. Törvényből kegyelembe. Elvárásokból, alá-fölérendeltségből egyenrangú kapcsolatba. Jutalmazás-büntetésből "jó vagy"-ba.

Érdekes, és emésztendő számomra az az elv, miszerint ne válaszolj többre, mint amit a gyerek kérdez. Sose mondj többet. Mert azzal a motivációját veszed el. És ha otthontanulunk, erre építhetek, a motivációjára. Főleg, ha a kondícionálást, mint "nevelési eszközt", kihúztam a repertoárból...
Ez nehéz - én az a fajta vagyok, aki, ha kérdeznek a gyerekek, vérszemet kapok, mondom és mondom, és magyarázom, és mutatom, még ez is ide tartozik, meg képzeld, még az is... Szóval, jól meg kell értenem ennek az igazságát, hogy vissza bírjam fogni magam.

Bíztató még, hallva az ő történetét - és tudva a sajátomat -, arra gondolni, hogy ha a gyerekeim fele ennyi utat megtesznek, amit eddig mi a nevelésükben való fejlődésünk során - az már nagyon szuper! Persze, hibáztunk, és most is vannak elrontott napok, de úton vagyunk, ami jó dolog. Haladunk! Nem állunk, nem ragadtunk bele valamiféle sárba, nem csúszunk visszafelé egy lejtőn - hanem haladunk. "Megnyugtat Téged, ha az arcom megy veletek?" Igen, semmire sincs jobban szükségem! "Ha nem jön velünk a Te arcod, akkor ne is vigyél tovább minket!" (2Mózes33:14-16)

A KEROTT másnapján egy szülőknek szóló előadásra mentünk Apával. Csak az első házaspárt tudtuk meghallgatni, de ők - hogy, hogy nem - pont egy otthonoktató család voltak.
Mélyen együtt rezdültem sok mindennel, amit mondtak.

Például, hogy Istentől kaptam a gyerekeimet, hogy neveljem, hogy én neveljem őket. Ő belekalkulálta a saját nyomorúságomat is a képletbe. Ez küldetés. És nem adhatom fel. Értitek ezt? Ha meggyőződtem arról, h mi a jó, abban kell járnom. Küzdelmes az élet - bármilyen területét is nézzük. Ha már küzdelem - akkor jó olyan területen benne lenni a harcban, ami értékes! Jó, h nem egy munkahelyen gürizek. Az is küzdelmes. De itthon lenni a gyerekeimmel 0-24-ben - néha irtó fárasztó. És tehetem ezt úgy is, h feladtam. Itt vagyok fizikálisan, görgetem a napokat, mindig azt várva, h jussunk már a végére... vagy tudatos vagyok, fegyelmezett, és tényleg teszem azt, amiben hiszek. Teszem a jót velük.

A fegyelem, fegyelmezettség, önfegyelem kérdése többször elém jött az utóbbi időben. Pécsi Rita előadása is erről szólt (- amit valaki megosztott egy szabad tanulásos csoportban, és kapott sok negatív véleményt: tekintélyelvűséget, feltétlen szófogadást emlegetnek, de én úgy hiszem, Rita nem ezek mentén mozog...).
Ezek a fogalmak számomra alapvetően valahogy negatívak. Bizonyára sok mindennel összefügg ez, de érdekes, ahogy a Minden Titkok Tudója lágyan, kitartóan simítja el a kétkedés ráncait az arcomon, és figyelni kezdem, mit mond Ő erről az egészről. Engedem, h mást mutasson, mint amit belém írt az élet.
"Fegyelem nélkül nincs szabadság." (És ezt Pécsi Rita Müller Pétertől idézi, ha az ő neve inkább garancia volna valakinek.) Mit jelent ez? Hát nem ellentétei egymásnak? Nem, érzem, hogy nem - de még jobban kell értenem.

Vannak a családunknak szabályai, szokásai, amik ugyan nincsenek kőbe vésve, de az együttélés hozadékai, gördülékenységének feltételei. Nincs anarchia, bár van a gyerekek szavának is súlya. A döntések a felnőttek kezében, de a gyereknek is van beleszólási joga.
Viszont mit jelent a fegyelem - ha nem büntetést, nem törvénykezést. Mit jelent a szabadság, amiben rend van? Mit ér a szabadság, ha rendetlen, fegyelmezetlen?

"Rend és fegyelem nélkül nem működik a szeretet."
Na tessék, a két, számomra legfontosabb fogalom: Szeretet, és Szabadság. Néhány napon belül mindkettőt a Fegyelemhez kapcsolva hallom.

Feltettek egy érdekes kérdést: mennyire szereted a gyereked? (Mérhető-e ez egyáltalán? Minek mérni...?)
De a válasz elgondolkodtató: Amennyibe neked ez kerül. Amennyi lemondást, önfeláldozást, fegyelmet követel tőled, és amennyit oda is adsz.
Ne értsetek félre, örömelvű vagyok, és nem gondolom, h a gyereknevelés csupa vér és verejték. De azért nagy része, mondjuk ki, mégis az...
Az életemet adom oda érte. És igazság az, hogy nincs ennél nagyobb szeretet. (János15:13)

Egy kulcsfogalom: kitartó következetesség. Nem kell nagy dolgokat tennem. De azokat minden nap. Kitartóan. Következetesen. Fegyelemmel.

És a gyerekeimet nem úgy fogom fegyelemre tanítani, h jól megfegyelmezem őket. Ebben biztos vagyok. (A következmények persze ott vannak, a rossz rosszat szül, de ez az élet rendje, de nem egy én általam kitalált büntetés.)
Fegyelmet akkor tanul a gyerek - és talán ez már nem is nagy felfedezés -, ha bennem meglátja. Hiszen nem a szavaimmal nevelek, még csak nem is a tetteimmel, hanem azzal nevelek, aki vagyok, legmélyebb vágyaimban. A küzdelmeimmel, a félelemeimmel, az örömeimmel... és önmagam fegyelmezésében.
Ha például S kedvéért, aki hajnalban már kukorékol, én is felkelek, pedig nagyon nehezemre esik. És kihasználom az időt vele. Olvasok neki. Beszélgetünk. Vele vagyok. Neki adom magam. A fáradságomba egy kicsit belehalok, de megajándékozom őt. A szeretet meghalás. Kicsi halálok - a másikért. (Pedig megtanulta már, h csendben legyen, általában el is foglalja magát, de utálja, h egyedül van. És rajta kívül mindenki tovább alszik. Néha Apa kivétel, olyankor sakkoznak.) 

Rend. Fegyelem. Szabadnak lenni a jóra, önmagam fegyelmezésével is. Jó szokásokhoz való ragaszkodás, kitartóan, következetesen.
"Őrizd meg a rendet, és a rend meg fog őrizni Téged!"

Róm8:13-14


Hát ilyesmik forognak most a szívemben. 

kérdezz-felelek

Egy szimpatikus, kedves anyuka segítségemet kérte, most állnak az otthontanulás küszöbén, és nyugtalanítják bizonyos kérdések. Van tapasztalatuk az intézményi létről, két gyerek iskolás jelenleg.
Gondoltam talán más, idetévedő keresőnek is hasznára lehet ez a párbeszéd, szóval - az ő engedélyével - idemásolom egy-egy részletét.

kérdés:

Amerikai homeschooling-os családoknál sokszor azt látom, hogy az apa, a családfő is jelen van... nálunk - mivel a férjem a családfenntartó - ő reggeltől estig dolgozik - és bár hévégén komolyan kiveszi mindenből a részét, a gyerekekkel gyakorlatilag egyedül vagyok. (A nagymamák elég messze élnek) Szóval hétköznapokban nincsen napközben támaszom, így talán mondanom sem kell, alig ülök le egész nap... Az együtt tanulós figyelem, odafordulás még a házfeladatok megírásánál is kihívást jelent időnként, ha épp ölbe kívánkozik a kicsi, stb. Ez így leírva persze tudom, hogy természetes és életszerű, de azért szokott feszültséget okozni. Neked van támaszod, segítséged? Ha nincs, kialakult valamilyen rutin, amiben mindenki megtalálja a maga helyét? 

(Gondolok itt arra a helyzetre, amikor vacsorafőzés közben a kicsi sír, miközben a harmadikos nem érti a házi feladatot, szeretné, ha ott lennék mellette, az elsős szeretné, ha nézném, hogyan kanyarítja az újonnan tanult betűket, miközben az óvodás épp mesél(ne) valami nagyon fontosat arról, ami aznap történt vele...)

válasz:

A férjem egy időben itthonról dolgozott, majdnem fél évet, most újra eljár. A hosszú távú célunk az itthonról dolgozás lenne. Általában hat - fél hét előtt nem ér haza. Nincs napközben segítségem. Igen, feszültség, az van, nálunk is. Mindig újratervezek, és igyekszem kitalálni, hogyan működhetnénk jól. A január - február a legnehezebb, elmenni sem tudunk sehova. Ja, mert jogsim sincs... :) Ismerek olyan anyukát, aki úgy tanul a több gyerekével, h be vannak osztva naponta, felváltva. Mondjuk hétfőn tanul együtt Pistikével, de Julcsikának van előkészített, önálló feladata. Másnap csere. Ez is jól működhet.

Mi együtt szoktunk tanulni, bár néha nehézség, h S még nem tud olvasni. De annyi minden ragad rá! Nem a tananyag mentén megyünk, inkább érdeklődésirányítottan. Most épp az emberi agy a téma, és mindketten nagyon szeretik, rácsodálkoznak. Az Én, Te, Ő-t is együtt olvasom nekik, szóval S is tisztában van már a szófajokkal. B pedig részt vesz a maga módján, erről is írtam nemrég. Ő Istennek hála nagyon kiegyensúlyozott gyerek. 

A rutin, a napi rendszer mindenképp segít. Mondom ezt én, aki alapból nehezen teszem be magam szabályok közé...

ITT a most működő rendszerünkől írtam.

A legnagyobb nehézség számomra még mindig az, h tudjak figyelni saját magamra, a saját szükségleteimre, legyen én-időm. Ne csak akkor, amikor már sárkány lettem a hiányától...

kérdés:

A tantárgyakkal való haladással kapcsolatban is tartok bizonyos dolgoktól: attól, hogy "elcsúszunk időben" (hogy emiatt mennyit szorongnak az iskolai tanárok! Hogy nem fogják "befejezni" a tananyagot...), vagy, hogy nem tudjuk pontosan, mit és hogyan fognak számon kérni. 

válasz:

Pedagógus vagyok, tanítottam is alsóban három évet. Sokkal hatékonyabb az otthontanulás, mint az iskolai haladás. Úgy, h nem is minden hétköznap tanulunk. Munkafüzeteket nem töltünk, nem akarok itthon minisulit játszani. Azért nem járunk intézménybe, h szabadon tanulhassunk. A mf kitöltögetésének bármiféle értelméről nem tudom meggyőzni magamat. Felesleges. Ha van haszna, annyi, h rutint szerez a gyerek a vizsgára. Mert sajnos a vizsga annyiból áll, h tudáspróbákat, felmérőket iratnak velük. A mi sulink nagyon támogató, év közben is a segítségemre állnak, ha igénylem. 

Mindig megkaptuk/elkértem év elején a követelménylistát, volt, amikor a részletes tanmenetet is. Abból kiszedtem a nagyobb témaköröket, és azok mentén tanultunk. Tankönyveket is ritkán használok, inkább mindenféle albumokat, enciklopédiákat, meg persze a netet. Leginkább projektezünk. Mi mindig visszük be a kis itthoni mindenféle alkotásokat, munkákat, előre el is szoktam küldeni emailen különböző fényképes beszámolókat. Például szerintem ezekre simán adhatnának érdemjegyet. Végül is, a lényeg, h a gyerekek élvezik, és mellette belefér a "kötelező" is. Egyenlőre. Most ugye M harmadikos. Felsőben más lesz a helyzet. De azon majd még gondolkodunk addig...

Magántanulói státuszban vagyunk, csak félévente megyünk be - a vizsgára. Van még egyéni tanrendes helyzet, akkor bejártok havi, kéthavi rendszerességgel tanórákra. Én ezt nem szerettem volna, mert nagyon köt az iskola tempójához.

Azt érdemes az embernek végiggondolnia, h mi a célja az otthonlétnek. Mi igyekszünk nem nagy hangsúllyal megélni a vizsgázást, az érdemjegyeket. Mert nem az a célom, h kitűnő tanulókat neveljek itthon. Sokkal inkább érdeklődő, önbizalommal a világ szemébe néző, kérdezni merő, és válaszokat keresni tudó, akaró embereket szeretnék a gyerekeimben látni. 

Erről elmélkedtem már sokszor, például ITT, és  ITT, meg talán ITT is.

Azt hiszem a 'kérdések' címszó alatt találod a különböző őrlődéseimet...

kérdés:

Én sosem voltam kitűnő tanuló,matekból pláne - mi van akkor, ha nem tudok segíteni, rávezetni, megértetni valamilyen összefüggésre őket? Az iskolai matek oktatás, legalábbis a harmadikos fiamnál úgy látom, sémákra épül. Ha így teszik fel a kérdést, így kell megoldani a feladatot, ha úgy, akkor meg úgy... Neked van valamilyen szakmai mentorod, aki adott esetben segít? Vagy a tanári kézikönyveket veszed meg?

válasz:

Mivel én humán beállítottságú vagyok, lelkesen tudom átadni az irodalom, nyelvtan, művészetek témakörébe tartozó bármit. Még a biológia, környzetismeret is hihetetlenül lenyűgöz, ezért azzal is szívesen foglalkozom, foglalkozunk. Nyilván az én hozzállásom meghatározza a gyerekekét is. Matekkal bajlódtunk M-mel, de be kellett látnom, h nem megy, mert én nem szeretem. Az iskolai rutint tudtam csak hozni, sémák, számolások sora, stb. A férjem, amikor néha nekiállt matekozni vele, ráébredtem, mennyire másképp csinálja. Ő gondolkodtatja. Nálunk ő vette át a matekot, amit most azért újra kell terveznünk, merthogy ugye eljár újra dolgozni. De amit én nem tudok, ahhoz majd szerzünk jó tanárt. A fizika - kémia részével is úgy vagyok, h ami nem megy, ahhoz keresek valakit, aki szereti, és élményszerűen, lelkesedéssel tudja átadni a gyerekeimnek.

Azért, ha belegondolsz, h mit használsz abból, amit sose szerettél tanulni, nem is érdekelt, de muszáj volt... nem is csak, h mit használsz belőle, de mire emlékszel?! Nekem kábé nulla... Szóval, szerintem ha megmarad a tanulás szeretete, akkor úgyis megy majd azután, ami érdekli. Ami meg nem érdekli... azt (halkan kérdezem) kell-e tanulnia egyáltalán? 

Matekból M nem is lett ötös, de nyugodt vagyok abban, ahogy az apja foglalkozik vele. Mert nem a feladatok kisujjból kirázása (időre!) a lényeg, hanem az, h tudjon gondolkodni, használja a logikáját, és ne riadjon vissza.

Tanári kézikönyvet pedig nem vettem még soha.

De van barátnőm, aki használja, nekem nincs tapasztalatom.

És még egy, számomra iránymutató gondolat, ami eszembe jutott:

Azért vagyok a világban, hogy sáfárkodjak a teremtettséggel. Hogy gondoskodjak, hogy jól rendezzem, használjam, amit kaptam. A természet, a környezetem, a házam, házastársam, a gyerekeim őrzője vagyok. A személyiségem, a lényem Jézus hordozója. Változást munkáló remény.

Fontos a tudás. Hogy minőségiek legyünk, hogy amit adunk a világnak, az valami kiváló legyen. Feladatul tűzd ki, hogy valamiben válj profivá! Keress valamit, amiben kiváló tudsz lenni!

A cél, a tehetség kibontakoztatása a világ számára. Megélni azt a gazdagságot, hogy van miből adnom! Kinyitni a magam gazdagságát a világ számára, adni, és befogadni.

A gyerekeim tanítása, tudásuk gazdagítása, a megismerésben való vezetésük, ennek fontosságának megtanítása a feladatom. És vezetni őket abban, hogy megtalálják azt, amiben jók lehetnek. Táplálni a hitüket abban, hogy kiválóak legyenek, és ezáltal gazdagítsák a világot. Hogy az életük, a személyük ajándék legyen, amit bőkezűen szórhatnak.

egy beszélgetés margójára

Régebbi beszélgetés, aktuális gondolatok. Nem feltétlenül összefüggő, de idejegyzendő mondatok.

Szóba került sok minden: renitenskedés, vagyis eltérés a megszokottól, a "normálistól", otthontanulás felől a szabadon tanulás felé, jogok és lehetőségek, döntések... és a "felkészülni a legrosszabbra" elve... ami alapvetően oké, de csak, ha el tudom aztán engedni annak a bizonyos rossz eshetőségnek a kezét, és megyek tovább békében és szabadságban.
Én mégis csak abban hiszek, h minden napnak elég a maga baja. Nem tarthat vissza egy fontos lépéstől a távoli jövőben esetlegesen bekövetkezhető ilyen-olyan balszerencse, vagy kiszámíthatatlan rossz következmény. Nem a félelem lelke, de persze a józanságé, igen. Ha egy irány nem hagy nyugton, és újra meg újra visszatérek oda, akkor valószínűleg arrafelé van dolgom.

Aztán, egy másik téma: Egy bizonyos embertípus, vagy működés - mégpedig azok az emberek (mondjuk éppen tanító nénik), akik előhívják belőlem/belőlünk a kisgyereket, azt, aki megtanult nekik engedelmeskedni, aki fél tőlük és gyorsan szót fogad. Erős, félreértelmezett felelősségtudatból, vagy fensőbbségből (?) ők keményen megmondják a tutit. Éreztetni képesek, hogy ők tudják, nagyon jól, de mi - nem. Azt a kapcsolót piszkálják meg, aminek kiiktatásért küzdök.
Elbizonyalanodás, kompetenciaérzés elvesztése, gyengeség, kiszolgáltatottság, sebezhetőség.
A félelem? - talán ebben csomósodik össze az egész.
Na, hát az ilyen helyzetekkel, és személyekkel még biztosan dolgom van.

De változni jó, erőt átélni mámorító, és a Minden Titkok Tudójának terve arra nézve, hogy ki vagyok - több, mint amiről álmodhatok.
"You are designed for your story."

a mi utunk

Mivel a KEROTT-on mi mutatkoztunk be, szedegettem a gondolataimat, és visszaolvastam régebbi bejegyzéseket a blogról. Aztán összeállt valamiféle vázlat - amit csak nagyjából követtem. Megosztom, ilyesmikről beszéltem:

Otthontanulásunk története

Pedagógusi múltam. 

Otthontanulós baráti család, ott mostanra már 16 éves a lányka. 

Amiért nagy lehetőségnek láttam:

-  Szabadság - amit én gyerekként nélkülöztem.

   Félénk és megfelelni vágyó gyerekkorból jövök. A szabályokhoz való tökéletes és bármi áron való, félelemből fakadó alkalmazkodásból. (persze tudom, a bennem élő gyerek nem egyenlő azzal a gyerekkel, akit kaptam, h én neveljem fel.) ((vagyok-e ÉN most elég szabad hozzá??))

- A legtöbbet lehet kihozni a gyerekből, ha odafigyelve csináljuk. Vagyis ő kihozhatja magából egy támogató közegben. Engedve, h menjen, amerre viszi a kíváncsisága, kedve. Tanulás belső indíttatásból.

- Nincs betolva egy polcra, nincs osztályzat, ami a többiekhez viszonyítva kategorizálja. Hibázni szabad!

Fejlődni, szárnyalni hagyás. Persze vizsgakor igen, de megpróbáljuk ezt nem nagy hangsúllyal megélni.

--Együtt tölthető idő, kapcsolat! Figyelem, szeretet...

Amik visszatarthattak volna:

- Saját szabadságom csorbulása, merthogy kevesebb a nélkülük-idő. (Az, aki én vagyok, alkalmas-e erre?)
- Napi gyerekközösség hiánya (fontos-e?)
- Egy megszokott rendszertől való eltérés ismeretlensége, félelme.

Én jót teszek-e ezzel neki. Nem vagyok mintaanya. Ő nem egy mintagyerek. Vannak nehézségeim saját magammal. Vannak nehézségei saját magával. Vannak nehézségeink egymással. Jót teszek-e? Képes vagyok-e? 

-       személyes meggyőződés arról, h ez a mi utunk

"Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, szeretet, és a józanság lelkét."

Most is ezt érzem legnagyobb kihívásnak:  saját harcaink győztes megélése,  jellemfejlődés - együtt.

Amit tanulok:

-       - bizalom a gyerekeimben

(John Holt – “Nincs ennél könnyebb, és ugyanakkor ennél nehezebb. Mert ahhoz, h bízni tudjak a gyerekemben, önmagamban kell bíznom. De legtöbbünknek gyerekként azt tanították, h bennünk nem lehet megbízni…”)

-       - harag-, indulatkezelés

-       - konfliktusmegoldás, érzelmek helyes kezelése

"beszélő bot" ITT

A büntetés távolságot épít. A szeretetteljes fegyelmezés kapcsolatban tart.

Kritikátlan engedelmesség szemben a kapcsolatra épülő következetes neveléssel.

NEVELÉS

                

Amikor M megszületett, nem igazán volt elképzelésem, leginkább a környezetemből érkező, és tudat alatt beépült impulzusok mentén kezdtem nevelni őt. Utólag visszagondolva, az engedelmesség elérése volt a legfőbb jó, amit reméltem. Engedelmesség, mert az biztonság. Engedelmesség, mert az Istennel való kapcsolat is erre épül (?). És mivel azt gondoltam, ezzel teszem a legjobbat, így engedelmességre neveltem, akár a kapcsolat árán is.

Most azt gondolom, a kapcsolat sokkal fontosabb. Szeretném, ha biztosak lennének a gyerekeim abban, h szerethetőek, szeretve vannak, és mindez csupán azért, mert ők azok, akik.
Nem érzem magam sokkal bölcsebbnek a gyerekeimnél, egyszerűen csak régebb óta élek. Ők kész emberek, nem nekem kell őket kigyúrnom. Együtt élünk, alakítjuk egymást. Hogyha valaki keresztbe tesz, annak általában van következménye, amit az egész család érzékel. Mert együtt működünk. Nem idomítani akarom őket, hanem tanítani.
Nem szeretek jutalmazást, büntetést alkalmazni. És azt hiszem, nem a szabályrendszer, nem a törvény - és annak szigorú betartatása - tesz "jóvá", nem az szabadít meg a bűntől, sokkal inkább a szeretet, elfogadás, kegyelem. Én is ezt tapasztalom a Minden Titkok Tudójától, h megszégyenítően túlszeret a botlásaimon, a szennyes dolgaimon.

Azt hiszem úgy kezdődött, h elkezdtem felülbírálni a szabályokat, amiket hoztam. Megvizsgáltam, miért is akarom, h az a bizonyos dolog úgy legyen, és ne másképp? A gyerek miatt, vagy magam miatt? Kényelemből, félelemből, megszokásból, 'így illik'-ből? Értékes kincs a szabadság, mégis olyan könnyen engedjük át az irányítást, és törjük bele magunkat haszontalan keretekbe. 

Megkönnyebbülés volt elengedni az alá-fölérendeltségi viszonyt, elengedni azt a tévhitet, h ez a viszony jelenti a felelősségvállalást. És egyszerűen élvezni a gyerekeim társaságát. Arra vágytam, h csak érezzük jól magunkat együtt...

A kapcsolatból pedig annyi minden következik. Hogy elmondja nekem azt is, amit szégyell. Hogy láthat engem is hibázni. Hogy érteni akarjuk egymást. Hogy összeveszünk, és kibékülünk. De az biztos, h számíthatunk egymásra.

Létezik egy hihetetlenül bölcs, afrikai, törzsi szokás.

Amikor a törzsből valaki rosszat tesz a törzs egy másik tagjával, vagy fájdalmat okoz neki, akkor az illetőt kiállítják a falu közepére, és az egész törsz köré gyűlik.

De ahelyett, hogy valami nyilvános büntetésben részesítenék, két napig folyamatsoan sorolják neki mindazokata  jó dolgokat, amiket valaha is tett. Hogy miért?

Mert a törzs hisz abban, hogy minden egyes ember jónak születik, és szeretetre, békére, boldogságra vágyik.  Csak néha, a mindezekre való törekvés közben hibákat vétünk.

És mivel a rossz cselekedeteket segélykiáltásként értelmezik, a törzs összegyűlik a társukért, és segítenek neki újra megtalálni önmagát, a jó természetét.

Emlékeztetik őt arra, ki is valójában.

"Azt hiszem, nincs is gyereknevelés. Csak együttélés van, együtt élünk gyerekeinkkel, és nem azzal nevelünk, amit mondunk vagy követelünk, sokszor még csak nem is azzal, amit teszünk – hanem azzal, amilyenek vagyunk legtitkosabb vágyaink, a bennünk bujkáló és keveredő jó és rossz indulatok szerint. Ezt fogják fel, erre érzékenyek a gyerekek. Törődjünk hát magunkkal – így törődünk legjobban gyerekeinkkel is." 
(Vekerdy Tamás)

önnevelés, gyógyulás

“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”

Maga a tanulás elenyésző része mindannak, amiről ez az életforma szól!

TANULÁS

Eleinte napi órarenddel működtünk, aztán tantágyakra bontott napok, most heti, vagy hosszabb projktekkel dolgozunk. Egy-egy projekten belül több tantárgyi kihívás is adódik.

Alfie Kohn:

Choice (választás): a munkatársaknak legyen lehetőségük részt venni annak megvitatásában és eldöntésében, hogy hogyan kell elvégezniük munkájukat.

Collaboration (együttműködés): minden munkatársat támogasson egy olyan team közössége, amelyben képzettsége, tapasztalata, kreativitása és alkotó ereje zavartalanul ki tud bontakozni.

Content (tartalom): a munkatársak tudjanak azonosulni a feladat céljával és tartalmával.

dilemma

"Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy most létezik a Mikulás, vagy csak kitaláció. Ez azért baj, mert ha gyerekeim lesznek, nem tudom majd, hogy tegyek-e valamit a csizmájukba, vagy ne..."

élni és élni hagyni

Sokat agyaltam, sokat szenvedtem, terhelődtem, fészkelődtem - néha ennek nyomát is hagytam a blog soraiban...

Aztán jött egy felszabadító nyár, és közben sok minden alakult. Bennem.

Most könnyűnek érzem magamat, magunkat, bár még közel a nyár... (- azért maradhatna így...).
Engem nyomasztott a teljesítménykényszer, engem terhelt le a félelem, és amíg én ebből nem tudtam egy elegáns mozdulattal kilépni - addig ezt árasztottam magam körül.

Egyszer csak azt veszem észre, h szabad lettem bízni a gyerekeimben, elengedve az elvárásokat. Elengedve a megmérettetést, mint viszonyítást.
Elengedve azt a tévhitet, h a tanulás akkor történt meg, ha számon kérjük, és jól teljesítünk.

Nézem a gyerekeimet, és gyönyörködöm abban, ahogyan élnek. Tanulnak, tanulják az életet, van szabadidejük, és vannak kötelességeik, de semmi sincs kőbe vésve, és végső soron a döntéseiket a saját életük felett ők hozzák meg. Engedem nekik.
Főleg M nyűgöz le - tisztán felismeri a motivációit, mérlegel és okos döntéseket hoz. Megtanult birkózni az érzelmeivel, és ha kell, uralni azokat. Persze néha sikerül, máskor nem - de ezzel én is így vagyok.

Van ITT ez a cikk, ami rendkívül megerősített, hálás vagyok az írójának. Meleg szívvel ajánlom, olvassátok el!

"Ha egy gyerek maximálisan teljesíti az iskola és a szülő elvárásait, nemhogy arra nem marad ideje, hogy az élete eseményeire reflektáljon, hogy alakulóban lévő testét és lelkét megismerje és elfogadja, hogy megtanuljon másokra figyelni, velük együttműködni, hogy kiderítse, milyen tevékenységek okoznak neki örömet, miben jó igazán, hanem arra sem marad ideje, hogy éljen."

Elengedtem azt is, hogy én majd jobban tudom, miből tanul a gyerek, és mi az, ami aztán haszontalan.
Ha meg tudom tölteni értékes tartalommal azt az időt, ami közös, azzal formálom őket - de nem fogok lezárni utakat, amik tőlem idegenek, ám őket vonzza.
A számítógéphasználat például egy kritikus pont, S sokat igényelné, én korlátoznám ezerrel. Még átgondolás alatt a téma, de lazulok... (erről biztos jön még poszt)

"Az általános pedagógiai gyakorlat, és a szülők többsége azonban - a magyarul is hozzáférhető számtalan kutatási eredmény, tanulmány, ismeretterjesztő könyv tanulságait ignorálva - mai napig abból indul ki, hogy ha nincs kényszerítő erő, jutalom és büntetés, érdemjegyekért folyó hajsza, a gyerek magától nem tanul semmit. Pedig elég csak megfigyelni egy ingergazdag, elfogadó közebgben élő ötévest, hogy nyilvánvalóvá váljon a tévedésünk." Na.

B sokat tanít. Éldegél, bele a világba, azt birtokba véve, de tudva, mikor van szüksége "hazatérni", ölelni, bújni. Hogy aztán újra, bátran menjen. Minimálisan korlátozom, és gyönyörködöm a kiegyensúlyozottságában, harmóniájában. Oké, tudom, lesz dackorszak, meg minden (lesz??) - akkor majd visszatérhetünk erre az idillre újra...

Az unschoolingra egyenlőre nem találok minden szempontból számomra megnyugtató lehetőséget ma Magyarországon, bár nem egyszer hajlottam már egy radikálisnak mondható lépés felé, ami kiléptetne minket a rendszerből... de hiába rágom át újra meg újra, jelenleg egyszerűen nem érzem, h az lenne a mi utunk.

Viszont egyre inkább áthat az igazsága. Elengedem az irányítást, és figyelem a gyerekeimet - igyekszem rendelkezésre állni, ha kellek. Persze vizsgázni járunk, szóval kell irányítottan tanulni, ez van, most így élünk. És vannak kötelezőnek mondható dolgok, főleg háztartásbéli ügyek, amik az együttélés velejárói, közös érdek, közös cél. De a bennük való bizalom vezérel. A bizalom épít. Építi őket, épít engem.

És nem szükséges számon kérni, vizsgáztatni, ítélni. Amit megtanult, elő tudja hívni, ha kell, és használja, ennyi az egész. A többi annyira nem számít.
Elmegyünk vizsgázni, meghatározza a tanulásunk medrét az elvárt tananyag, de igyekszem őrizni a szabadságot. Az eredeti vágyam, amikor belevágtunk ebbe az egészbe, valójában az unschooling volt, csak még nem ismertem ezt a címkét. Vigyáznom kell, h az oktatási rendszer meg ne lopja az álmainkat.