A következő címkéjű bejegyzések mutatása: matek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: matek. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 15., hétfő

vizsgatapasztalatok

Három napos vizsgánk első két napjával a hátunk mögött, azt mondhattam volna, eddigi legjobb vizsgaélményünket kaptuk. Az iskola kis létszámú osztályokkal működik, a másodikban lévő 4-5 gyerek nagy örömmel fogadta M-t, pedig legutóbb januárban találkoztak. Testneveléssel kezdtünk, és ez egy jó indítás volt, hiszen ezt szokta élvezni M leginkább. Összevont órát tartott a tanító néni, második + harmadik osztály együtt. Így jön össze számra egy kisebb átlagos osztály. M persze mindenben kitűnően teljesített, volt fejenállás, mérleg meg lebegőállás, bukfencek, labdaátadások. Tényleg olyan szép a mozgása, rácsodálkoztam így a többi gyerek között nézve őt. Magabiztosan, élvezettel csinálta a feladatokat. Az óra végi csapatjátékra is lelkesen beállt. Aznap volt még az erkölcstan és az olvasás, szövegértés, amik szintén nem jelentettek kihívást, szóval ez az első nap csupa móka és kacagás. Kicsit tartottam is tőle, h jó-e ez így, az elején túlesni a finom falatokon, és után jön a rágósabb rész...


Második napra terveztük mi a nyelvtant és a környezetet, mondván legyen még egy délután a matekra hangolódni. Úgy alakult, h M felment a tanító nénivel hamarabb, én még B-vel bajlódtam egy kicsit. (Próbáltam altatni, előző nap rettentően elfáradt, mindenki őt nyunyizta, középpontban volt, ezernyi inger és élmény, nulla alvás...) Mire a teremhez értem - az alvó B-vel -, már M el volt keseredve, h nem megy a matek. Javaslatomra áttértek a környezet feladatlapokra, M azt megírta, aztán még nyelvtan felmérőket kapott.

Alapvetően jól teljesít nyomás alatt. A matekos elkeseredést leszámítva nem borult ki. Ha fáradt volt, a szünetben lekéredzkedett az udvarra, és futott néhány kört. Ha éhes volt, evett, ha szomjas volt, ivott. Bár odajött hozzám, és közölte, h most utál írni - de csinálta.

A technika, rajz dolgainkat elvittük bemutatni, és át is küldtem e-mailen a nehezebben hordozható dolgokat. Plusz beszámoltam a kirándulásainkról, múzeumlátogatásokról. Vittünk itthon megoldott, érdekesebb feladatokat, irományokat, olvasónaplókat, matekos segédeszközöket. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert csupán a vizsgán nyújtott teljesítmény, és egyedül annak osztályzása nem reális. Ha már értékelés van, legyen a tanítónak árnyaltabb képe a munkánkról.

Második nap délutánján még készültünk kicsit a maradék nyelvtanra, megkaptuk a másolási illetve tollbamondási szövegeket.
És - még egy kis matek. A helyzet az, h nem igazán lett végigküzdve ez a dolog. Én kudarcot vallottam, mert M szabotálta a matekozást, én meg hagytam. Apa útközben átvette, de ő sem tette bele, amit kellett volna. M tisztában van vele, h nem megy jól a tizes átlépéses fejben számolás, a szorzás meg pláne. És nem szeret veszíteni. Itthon először jött a szokásos kiborulás, aztán Apa kezelésbe vette, eljuttatta oda, h megértette a tizes átlépést, és élvezettel adott össze. A kivonást - mert közben este lett - elintézték azzal, h majdnem ugyanaz...

Harmadik nap. Matek. Kapásból kivonásos feladatok. Sztrájk, sírás, kiborulás.
A tanító irtó megértően állt hozzá, tényleg. Hálás vagyok érte. Hagyott időt, vigasztalta, kerestük a megoldást a helyzetre közösen. Én nem kezelem jól az ilyet, mert bennem is megvan mindaz, ami ilyenkor M-ből jön, és utálom. (Az érettségimen majdnem elájultam, amikor behívtak, konkrétan fel kellett locsolni, engem ápolt a fél tanári.) Aztán megérkezett Apa, realizálta a drámát, leült M-mel szót érteni. Elkezdték együtt oldogatni a példákat, de akkorra M már ott tartott, h arra sem tudott válaszolni, mennyi 1x7...

Na azért a mateklap sem maradt üres, még a teljes világvége előtt (a második napon) számolt ő rendesen, csak irtó lassan haladt.

Tanulságok levonása, kérdések megfogalmazása, válaszok keresése.
Alapvetően - mire jó a vizsgázás? A vizsgahelyzet, a számonkérés, az ítélet? Mi a célja, eredménye, mit tanul belőle? Hogyan tanul meg teljesíteni a vizsgán? Vagyis nem is ez a kérdés, mert amiben határozott tudása van, ott nem blokkolt le. A kötelezőre kötelezni - akkor később is megteszi majd, amihez nem fűlik a foga?
És még sok, megfogalmazásra váró gondolat kavarog bennem...

Mindenesetre a tanítónő felajánlotta, h nekifuthatnánk még egyszer. Hiszen minden másból jól teljesített. És igaza van - nem is a jegy miatt, hanem a kudarc felülírása végett... M benne van, szeretne felkészülni, és újra megpróbálni. Apa is felkötötte a gatyát, és elhatározták a mindennapi matekozást. Hát, nem lesz egyszerű, az már biztos. De küzdelem nélkül nincs győzelem. Ezt is jó megtanulni...!

UPDATE: Az első nap heves, sokféle szaboltáló taktikát bevető (az én idegeimet az első körben azonnal szétcincáló) - nemakarokmatekozni, kudarcotakarok, utálomazegészet - után (én csak a háttérben téptem a hajam), Apa határtalan türelmének, és kitartó hadviselésének köszönhetően most M naponta, odaadóan matekozik. Ő vállalta - ha dolgozik, lesz eredménye, ha nem, akkor nem. Azt hiszem, megértette....
Halleluja. Kívánom a komolyan vett munka utáni megérdemelt sikert neki, nekik!

Azóta voltunk egyet nyaralni, mindenki felüdült és kisimult, hamarosan mesélek arról is!

2015. május 5., kedd

kerti munka

A tanulásunkkal, és így az életünkkel kapcsolatban még mindig több bennem a kéréds, mint a válasz, így még mindig áll a rendszer. Márminthogy nem mozog. Se előre, de talán hátra sem, ugyanis tanulnivaló mindig adódik, ha akarjuk, ha nem. A kertünk szépítgetésének egyik állomása a füvesítés. Szerettük mi a gazt is, de most mégis úriasodunk kicsit, és lesz szép, zöld gyep. De előtte munka van. A föld fel lett ásva hetekkel ezelőtt, de a füvesek csak csúszással érkeznek, így újra kellett gereblyézni a terepet. A gyerekek buzgón munkába álltak, fizetség fejében.



M gereblyézte össze a fáról lehullott kis "kukacokat". Félpucéran, gumicsizmában - ezt találta a legmegfelelőbb öltözetnek a munkára. Aztán hamar lekerült a csizma, és maradt a mezítláb. B is asszisztált, sőt, ő is hordta a marék földet innen oda, meg onnan ide.

S vállalta az időközben előtörő gazocskák kitépkedését. Hát, mit mondjak, ő kevésbé volt kitartó. És nem vette jó néven, h M néha a körmére néz, és dirigálja. Ki is borult rendesen. Megjegyzem, jogos. De másnap aztán befejezte a rá bízott területet.


A fizetséget M hozzátette a meglévő vagyonához, és leszámolta a karóra árát, amit venni szeretne. A maradékot pedig jégkrémre tervezte elverni a közeli ábécében. Kiszámolta szépen azt is, mennyi kell még a jégkrém árához, és megkérdezte Apát, mit kell még dolgozzon ennyi pénzért. Aztán együtt mentek el S-sel a bevásárló körútra, aki pedig nyalókát, meg valami takony állagú édességet vett, báh, jobb, ha nem is részletezem.

Amikor hazaértek, Apa _félig viccesekedve_ megjegyezte, h neki nem hozott senki jégkrémet? Nem sokkal később M kitalálta, h visszamenne a közértbe, mert ő is szeretne olyan nyalókát, mint S. Elment, és boldog mosollyal hozta - a jégkrémet Apának! Olyan szíve van ennek a kicsi nagy lánynak...!



B pedig igaz vadon nőtt kölök. Olyan ügyesen jön-megy a kertben, nem akadály neki a lépcső, a talaj változatossága... A végén még fára mászni is fog, így egy éves épphogy elmúltával...

2015. április 8., szerda

szorzótáblás számítógép szerda

 - ötös, tizes szorzótábla, és azok összefüggései

- szorzótábla gyakorlás /kiválaszható, h melyiket szeretné gyakorolni, és milyen szinten van/

- (száraz) gyakorlás

- kitöltendő szorzótábla

ITT nyomtatható számolós színező - szorzásra
ITT nyomtatható szorzótáblás mondókás memóriajáték

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Közben hazatért Apa, aki átvette a stafétát. (Mélyről jövő, megkönnyebbült sóhaj.)
És félre magolás, előpakoltak az elegem_van_a_matekból_hagyjál_békén M-mel 100 kis négyzetecskét, s belevetették magukat a szorzás lélektanába.


Azért ez így mindjárt más.

2015. március 25., szerda

szorzás az ujjakon

Azt hiszem, először Bergamottnál láttam az ötletet. Szorozni is lehet az ujjainkat segítségül hívva! (5-ös szorzótáblától felfelé.)

    Mindkét kézen elnevezzük ilyen módon az ujjakat. Mindig hüvelykujjtól kezdve.

Így jön ki pl. a 8 x 7: Vagyis a nyitott ujjak - egyik kézen 8, másikon 7 - adják majd az eredményből a tizeseket, a behajtott ujjak száma adja az egyeseket. 5 kinyújtott ujj, ez öt tizes, vagyis 50. A behajlított ujjakat összeszorzom, 2 x 3, vagyis 6. Így jön ki az 56.

Ha rááll az ember agya, hasznos segítség.

Közben Virágnál is megtaláltam az ujjakkal szorzást, de ő másként magyarázza, pont fordítva - behajtott ujjak a tizesek, nyitottak szorzata az egyesek. Mert másként kezdi a kézen a szorzat elhelyezését, végigszámol egytől, és ha elfogytak az ujjak, lehajtogat. ITT van rövid videón elmagyarázva. Nekem ez tetszik jobban, de tényleg csak az a lényeg, melyiket szokja meg az ember.

szorzás gyötrelem

Nehezen megy a matekozás mostanában, a szorzás nem túl vonzó.
A múltkori Montessoris ötletből kiindulva - de azért eléggé elrugaszkodva - gondoltam ki egy ilyet, hátha segít:



Az a terv, hogy amelyik szorzást már tudja fejből, azt beírjuk ceruzával. A kis papírkák pakolászása -megfelelő számű pöttyökkel - segít a végeredmény kiszámolásában.


UPDATE:
Virágnál hasonló, és más jó ötletek a szorzás gyakorlására ITT!

2015. március 24., kedd

szorzásosztás

Nem kedvenc a matek. Szorozgatni kéne, de hát nem fűlik hozzá a fogunk. Előszedtem az osztás kártyacsomagot (mert szorzás nincs), és M ötletére hármas memóriajátékot játszottunk. Ha párokat kell találni, akkor is mindig alul maradok, nemhogy így...



De hogy mégis, szorzás is legyen, amikor összegyűlt minden hármas, levettem egy-egy kártyát, és ki kellett számolnia a hiányzót. Így szorzott is, osztott is. Csak az a baj, h kevés a pakli. 

2015. február 17., kedd

négyzet és a többiek

Alkotó napunkon maradtunk a geometriánál (amivel múltkor ITT foglalkoztunk), és négyzetek, körök használatával rajzoltunk. Szabadon, csak a sablon volt adott. Amit még társasjátékokból őrizgettem, tudjátok, ezekből kell kipöckölni a játék tartozékait.



 S munkája:


M műve:


És ha már alkotás, bemutatom az S által készített álarcot, én csak a szemét vágtam ki. Ő díszíti az ablakot jelenleg:

2015. február 10., kedd

geometria

Matekos nap - jöhet egy kis síkidomozás, testezés.



NÉGYSZÖG

négyzet vagy téglalap

Beszélgettünk, hol találunk négyszög formát a természetben, vagy itthon, ha körülnézünk: radír, dobókocka, duplo, épületek, fabrikett...

Négyzet formák - egészítsd ki!


Négyzetekből álló test:  KOCKA (hexaéder)








HÁROMSZÖG

Háromszög formák a természetben, körülöttünk: fenyőfa, szőlőfürt, piramis, sátor, hajóvitorla...

Háromszögekből álló test: TETRAÉDER, piramis




KÖR

Kör formák a természetben: alma, fej, margaréta, bolygók...

térben: GÖMB

Körök - egészítsd ki!





ÖTSZÖG

Ötszög formák a természetben, körülöttünk: focilabda mintája, párna tengeri csillag

Ötszögekből álló test: DODEKAÉDER





HATSZÖG

Hatszög formák a természetben: lép (méhek), teknőspáncél

Hatszög formák - egészítsd ki!




Online játékok a formákkal, síkidomokkal:

kisebbeknek ITT,
nagyobbaknak ITTITT, és ITT.

Angolul vannak - szóval szülői segítség szükségeltetik, és máris angol tanulás egyben!

És még folytatjuk...

követelmények - 2.osztály

Tanmeneteket kaptunk, abból gyűjtöttem ki a tanulnivalókat. És kicsit összemostam a volt és a jelenlegi sulinktól jövő elvárásokat.


Olvasás, írás

- szöveg –› mondat, mondat –› szavak tagolás
- mondatkezdő nagy betűk

- írásjelek
- j-ly
- ábécé –› betűrend, lexikonhasználat
- rövid és hosszú mgh, rövid és hosszú msh –› időtartamok megkülönböztetése, tollbamondás!
- szótagokból szavak , szótagszám, elválasztás
- dz, dzs
- szótő - toldalék
              -t (kit? mit?)
              -ból, -ből
              -ról, -ről
              -tól, -től
              -ba, -be
              -ban, -ben
              -val, -vel
- kiejtéstől eltérő helyesírású szavak
              felszólító módú szavak helyesírása
              -lj, -nj, -nyj, -dj, - gyj,-tj, -tyj
              -ts, -tsd, -tsz, -dsz, -gysz
- mondatfajták


Matematika

- műveletek százas számkörben
- egyes, tizes számszomszédok
- összeadás, kivonás tizes átlépéssel
- sorozatok, szabályjátékok
- nyitott mondatok
- zárójel, műveleti sorrend
- szorzás
- bennfoglalás, osztás, maradékos osztás
- geometria
             - síkidomok
             - oldalak, élek, csúcsok
             - alaprajz
             - tükrözések
- mérések
             - hosszúság
             - tömeg
             - űrtartalom
             - idő: év, hónap, hét, nap, óra, perc, másodperc
                –› átváltások
- római számok


Környezetismeret

- a kert fái
- virág, termés részei
- veteményes növényei
- gyümölcsök
- lakóhelyünk
- településünk
- tömegközlekedés
- ház körüli állatok
- testünk működése
- táplálkozás, egészség
- mérések (hosszúság, tömeg, űrtartalom, idő)

2015. február 4., szerda

számítógépes szerda - matek

M-mel egykorú gyerekes, otthontanulós család ajánlására néztük meg ezt az oldalt, ITT , matekozós.

2015. február 2., hétfő

receptes füzet

Készül M receptgyűjteménye. 

Kiválasztott egy vaskos füzetet. Sokat agyaltunk, számolgattunk, méregettünk, mire kitaláltuk, hogy volna jó. Legyen ábécés szélű, így könnyen kereshető egy-egy étel. Hány betű is van az ábécében, na írd csak le, most számold meg, oké. Hány lapból áll a füzet, akkor osszuk el a lapok számát az ábécé betűinek számával, Anya használhatok számológépet, persze, miért ne, de azért megmutatom én írásban papíron hogy számolom, hú Anya, ebből nem sokat értettem... Na oké. De vannak betűk, amikkel nem nagyon lesz étel, mik is ezek, akkor ezeket írjuk egy oldalra az előtte lévő betűvel, jó. De az ékezeteset is írhatnánk együtt a párjával. Akkor most számoljunk csak újra! Meg újra. Aztán vonalzóval mérjük meg az oldal hosszát, nézzük meg, hány betűcsapatnak kell elférnie, osszunk, számoljunk!

Nem volt egyszerű.



 Aztán csak meglett!



Most már csak receptekkel kell megtölteni. De azt máskor. Ki kell pihennünk a füzetkészítést...