Varázskastély

A Mezőgazdasági Múzeumban tavaly is részt vettünk egy interaktív kiállításon, ahol a gyerekek különböző feladatokat megoldva tanulhattak Afrikáról. ITT az akkori blogbejegyzés.

Idén is rendeztek egy hasonlót, nagyon hasonlót. Nekem speciel a másik jobban bejött, de ezt is élvezték a kölkék.

Az alapsztori szerint egy varázsló várába keveredünk, és vissza kell szerezni az ellopott szamarat. Különböző rejtélyes kérdéseket kell megfejteni, és a helyes megoldás színes köre szerinti szőnyeget keresve haladunk előre.

Vizuális játékok, például érzéki csalódás. 

Keresd az egyetlent, ami pár nélküli! 

Látjátok az esernyőt?

 A nyelv, és rajta színekkel jelölve az ízérzékelés területei.

Az arcok, látjátok?

Éééés... ott a keresett szamár! Megtaláltuk!

Alapvetően jó buli volt. A városba beutazni, ott barangolni mindig az. A múzeum más, állandó kiállítását is megnéztük, de az a kövekező poszt meséje lesz.

Nemzeti Galéria

Múzeumoltunk is a múltkor a Várban. Egy gyerekeknek meghirdetett tárlatvezetést céloztunk meg a Magyar Nemzeti Galériában.

B előtte a Várséta során kialudta magát, így a múzeumban jókedvének nagy kurjantgatásokkal adott hangot, szóval kivonultam inkább vele a festmények méltóságteljes csendjéből...
De azt még hallottam, ahogy egy Noéékat ábrázoló festménynél S jelentkezik, hogy sorolhassa az ábrázolt állatokat.

Azt reméltem, majd nagy lelkesen kapom vissza a gyerekeimet, de nem jött be a dolog. Én anno (oké, nagyobb voltam) imádtam a tárlatvezetéseket, persze nem mind sikeredett izgalmasra, de azért kivétel nélkül gazdagították a csupán nézelődős, táblákat olvasós művészetbefogadást. Sajnos nem hallottam, itt hogyan közelítettek a festményekhez, a gyerekekhez, de annyira lehetne ezt izgalmasan csinálni! Ha lesz időm valaha, felkészülök egy ilyesmire, komolyan! A művészet érdekes és lenyűgöző, amit muszáj bemutatni!

A gyerekeket ellepte az unalom, akartak is volna azonnal indulni, de nem hagytam, még becitáltam őket az 1945 utáni magyar művészeti tárlatra.

Jól tettük, újra felébredt az érdeklődésük.

Egy alkotásnál hosszabban is időztünk, aminek nem jegyeztem meg sem a címét sem az alkotóját, annyira ciki. De az üzenete megmaradt, mindannyiunkban. Egy betonból formált emberalak, ember kontúr fekszik a földön, súlyosan, ránehezedve. Vékony, áttetsző szálak emelkednek belőle, teljes testének kiterjedéséből, az ég felé.

A fonalakon egy bizonyos magasságban csomók helyezkednek el, amit ha jobban megnézel, meglátod az általuk halványan, lehetletszerűen formált embert.

Talán halál. Talán lélek és a test. A nehézség, a földhöz szorító erő, a súly, és a könnyűség, a tiszta súlytalanság vonzása. Valami ilyesmi. Megérinti a lelket.

az a titokzatos Szavanna

Elmentünk hát múzeumolni, hogy Afrikára hangolódván, az ott élő állatvilág rejtelmeibe is bekukkantsunk.

Érdekes és érdemes volt! Megtudtuk, hogy a zebra igenis fekete alapon fehér, aztán arra is fény derült, miért pörgeti a farkát a vízből kijőve a víziló, és képzeljétek, az ugróegér nem is iszik. Hallottunk igazi hiénakacajt, meg most már meg tudnánk védeni magunkat, ha krokodiltámadás érne... akár...

Kérdésekre megadott három válasz közül lehetett kiválasztani a helyeset, amit aztán le is ellenőrizhettél egy másik helyszínen elrejtett kis ábra alapján. A jó válaszok matricáit kellett erre a spirálra felfűzni. A kaland végén jutalom ajándék is várta az Arika-utazókat.

Miután B kipihente magát, és leültünk a büfében megenni a hozott elemózsiát, még a mezőgazdasági állandó kiállítást is megnéztük, bár azért azt már egy kicsit felületesebben. De a fáradtság ellenére itt is voltak érdekességek.

Az állatoktól B odavolt, neki ez a rész jobban tetszett, mint Afrika...