A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyszerűbb gyermekkor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyszerűbb gyermekkor. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 5., péntek

egyszerűsítés

Tegnap délután felpakoltuk magunkat (muszáj kimozdulni minél többet, mert megzápulok), és elmentünk a HellóAnyuba, ami egy hihetetlenül kedves, emberléptékű hely, maximálisan gyerekbarát, vagy inkább -központú. Mintha egy kisgyerekes barátnőd lakása lenne, ahol simán otthonosan elvagy. Játékok szanaszét, mindenki zokniban, matracokon ücsörgés, szörpözés. És ez a fíling hozza magával, h aki ott van, úgy is érzi, mintha valami baráti együttlógásba érkezett volna. Ahogy beléptünk, rögtön ránk köszönt az ajtóhoz legközelebb álló anyuka, és eligazított, merre az arra. Mintha régi ismerősök lennénk. Persze simán lehet, h tényleg van egy rendszeresen visszajáró törzsközönsége a helynek, és a "fíling" az valóság.

Mi az Egyszerűbb gyermekkor c. könyv kapcsán tartott beszélgetésre mentünk /IDE katt, ők tartották/, de mivel Apával közös volt a program, igazodva hazaérkezéséhez - késtünk. ITT már említettem a könyvet. Még ugyan azóta sem olvastam végig, de KonMari, és minimalizmus nyomdokain haladva úgy éreztem, jó lesz ez nekünk.

Mire mi odaértünk, a téma alapjai már le lettek fektetve. Pl, ha azt akarnánk tudni, mi értelme is lehet az egyszerűsítésnek, akkor arról asszem lemaradtunk, de ez nekem nem is kérdés. (Ha az életem engedi, majd kijegyzetelem az ide passzoló gondolatokat a könyvből.)

Túl sok miből lehet/van? 
- túl sok tárgy
- túl sok választási lehetőség
- túl sok információ
- túl nagy sebesség

Az egyszerűsítés színterei:
- környezet
- ritmus
- időbeosztás
- felnőtt világ információi

Konkrét gyakorlat:
1. Találd meg az elégedetlenség okát! (vagyis keress egy területet, dolgot, eseményt, amivel nem vagy elégedett az életetekben)
2. Képzeld el, hogy a dolgok ezen a területen a mostanitól jobbak! (gondolatban éld át, hogy jól működik)
3. Tervezz meg egy kicsi, megvalósítható változást! (ami reális, és csak tőled függ)
4. Valósítsd meg! (tűzz ki - nem rövid - határidőt)
5. Nézz rá megint, és ünnepelj!

Hangzottak el konkrét példák, saját élmények is. Tetszett, h az előadó figyelmeztetett mindenkit, itt annak van helye: "nálunk ez így megy", és nem a tanácsok osztogatásának.
Egy - azt hiszem a könyv által javasolt - tipp a játékok kupacolása. Akkorra időzítik, amikor nincs otthon gyerek. Három kupacot célszerű képezni, az elsőbe teszem azokat a gyerekcuccokat, amiket szeret, játszik vele. A második kupac azoké a játékszereké, amiktől feláll a szőr a hátamon (hangosan zenél, ízléstlenül ronda, totál haszontalan, nem egyezik az elveimmel, stb) és a gyerek se játszik vele. (És mi van, ha én utálom, de a gyerek szereti? kérdezem zárójelben) Ettől búcsút mondhatunk. A harmadik kupac azoké, amiket azért kidobni mégse, mert kaptuk a nagynénitől, mamától, stb, de nem a szívünk csücske. Akik mesélték, h ezt így végigcsinálták, és az egyes számú csoport maradt csak a gyerekszobában, arról számoltak be, h a gyerekeknek nem tűntek fel a hiányzó játékok, csak az, milyen jó kis átláthatóság, rend van a szobájukban. És neki is álltak játszani, élvezték, ami van.

Felmerült a számítógép kérdésköre, az időbeosztás egyszerűsítése kapcsán. Magamnak is feljegyzendő, fontos elv, hogy a gépezés ne a közös időben történjen. Mondjuk többször futottam már neki ennek, de nem könnyű. Az volna talán az optimális, ha délutáni pihenőt tartana mindenki, a nagyok is (jelenleg ilyen nincs), és nekem az az egy-két óra lehetne a gép előtt tölthető időm. De sokszor már reggel bekapcsolom valami miatt, és tanuláshoz is használjuk, aztán úgy marad, ami nem jó. Az estéket is át kell gondolni ilyen szempontból. Legtöbbször az a munkaidőnk, Apa is akkor végzi el a pluszmunkáit. Én nagyon hatékony voltam régebben esténként, de mostanában egyszerűen nem megy, kidőlök. Aktív munkára meg képtelen vagyok. Ami bennem hosszútávon megoldásként felmerült, az az, hogy ne a nappaliban legyen a számítógép. Hanem - ha lenne, ha lesz - a dolgozó szobában a helye. Persze tévénk nincs, és filmezni azon szoktunk, tanuláshoz is használjuk... de mégis, egészségesebbn lehet élni vele, ha nem a központi térben van.
Ezt amúgy egy apuka is felvetette, és az előadó odament hozzá kezet fogni, mondván, EZ a megoldás. Hm.

A másik téma az időbeosztás egyszerűsítése, különórák tömkelege volt. Tetszett az előadó anyukának az a szokása, h suli után nem passzírozza be sietve a gyerekeket az autóba, és sietés haza, hanem tesznek egy húsz perces sétát még a közeli Dunaparton. Így ténylegesen egymásra figyelve tudják megbeszélni, h kivel mi történt aznap, és nem a kocsiban ülve, egymást nem is látva, vezetés közben.

Szintén az időhöz kapcsolódott a konyhai eszközök minimalizálása. A mosogatás-elpakolás lerövidítése, és így idő megmentése végett a család leredukálta az étkészletet - mindenkinek maradt 1 pohara, 1 bögréje, 1 mély, 1 lapos tányérja. Különböző színűek, mindenkinek saját. (A vendégekre váró többi fent a legmagasabb polcon.) Mindenki maga tartja tisztán a sajátját. Ennyi. Nekem tetszik.

Amikor valami túl sok, annak az egyik tünete az öröm elvesztése az újdonság iránt. Ha a gyerek kap valamit, már nem tud örülni neki. Vagy - a habzsolás, az röpke örömélmény kergetése.

Végezetül idemásolom a kiosztott szóróanyag egy-két gondolatát:

KÉPZELD EL...
...az otthonodat, ahol egy kicsit lelassul az idő folyása
...hogy van tér és idő a játékra, pihenésre, és együtt megélni mindennek az örömét
...hogy egyre kevésbé veszíted el a fejed egy-egy hiszti hatására
...a gyerekszobát kacatmentesen, tisztán, ahol rend és béke honol
...hogy gyermekednek minden nap marad ideje az álmodozásra és a szabad játékra
...hogy naponta ismétlődő családi rítusokkal tradíciót teremtesz
...hogy ami az otthonodban történik, az egyre kedvesebb, őszintébb, és olyasmi, ami valóban szükséges
képzelj el egyre több kikapcsolódást, elektronikus kütyüktől mentesen...

Ezeket hozza magával az egyszerűsítés. Jó, nem?

(három gyerek, egy kisvakond)

Miután vége lett a beszélgetésnek, még sütiztünk a HellóAnyuban. És milyen jól tettük, mert estére táncházzá alakult a kis helység, megérkeztek a zenészek, profi, és lelkes még profibb táncosok. A gyerekeink rettentően élvezték, S a zenészek előtt bohóckodott, vezényelt, B szaladgált, táncolt megállás nélkül, M minket sem hagyott ülni, roptuk együtt. 
Nagyon gazdag este volt! Köszönet érte.

2014. szeptember 11., csütörtök

második nap

Ma úgy döntöttem, kicsit unschooling irányba sodródunk, elfáradtam tegnap az "evezésben".
Reggel, míg a gyerekek szöszmötöltek a szobájukban, B hamar visszaaludt (némi simogatás segítségével) az ágyában. Bementem hozzájuk. Ezt a füzetet lapozgatták:



Megnéztük a földgömbön (ami jelen esetben épp egy strandlabda) Ázsiát, azon belül Kínát, összehasonlítottuk Magyarországgal, meeennyivel kisebb, milyen messze van... Megnéztük, ha már ott vagyunk, a többi kontinenst is. (Később Apa kiegészítette az ismereteket a kontinensek vándorlásával, meg a Föld forgásának és keringésének bemutatásával - M volt a Nap.)



Ott hevert az esti mesés könyv a szőnyegen, kérték, h meséljek egy részt, szóval beosztottuk M-mel, egy oldalt ő, egyet én. Végig is olvastunk 4 fejezetet.
Közben B is becsatlakozott. Olvasás óra pipa. Környezet óra pipa. Mindenki boldog maradt és elégedett. 

És ebéd is lett, rakott krumpli, és még egy képzésre is eljutottam délután. Lám, vannak jobb napok. 
Az elmúlt hetek termése még egy csodarendezett gyerekszoba. Ott kezdődik a történet, h olvastam a Egyszerűbb gyermekkor c. könyvet, sajnos a felénél nem jutottam tovább, de elhittem neki (erős meggyőződésre juttatott), h a kevesebb tényleg több. És módszeresen selejtezni kezdtem a játékokat (is). 
Meg eszembe jutottak a szép kis címkék, amik még nem lettek kiaggatva. Szóval rendszereztem, és íme, az átlátható játékbirodalom:


A kíméletlen szortírozást túlvészelő plüssök, autók, kis izémizék bezsúfolódtak egy-egy fakkba ebben a lógóban.


A jelmezek két dobozt kaptak, egyikben a kiegészítők, másikban a ruhaneműk. A polcokon pedig könyvek, kártyák, összerakós-építkezős játékok, gyöngy, dominó...




Hát igen, könyvekből sok van. De hát azt hogy lehet selejtezni??
És alkottam új hajszínt is, mert megérdemlem, egy rézvörös:

2014. január 29., szerda

gondolkodom, tehát vagyok - blogolok, tehát meg is osztom

A tervezett érkezésig még/már csak 20 nap van hátra.

Ma, ahogy hallgattam a szívhangját az nst vizsgálaton, még mindig nem tudtam igazán felfogni. De talán nem is lehet.
Nagyon szeretném, ha beindulna a születés, még a kiírt műtéti időpont előtt. (Úgyhogy nem ártana azért már összecsomagolni...)
Azt hittem, természetes úton fogok szülni. Most először. Az előzőekben mindkétszer császármetszéssel születtek a gyerekek. És rá kellett jönnöm, nem is hittem el magamról, h képes lennék szülni. Akkor jöttem rá, amikor megszületett bennem a meggyőződés. Vagy inkább a felismerés. Hogy képes vagyok. Hogy tudok, tudnék szülni. És azt hittem, akkor most fogok is. Most, h már tudok. Most, h már nem félelem van, hanem biztonságos vágyakozás. De úgy alakult, h már nincs rá mód. Elfogadtam, és a műtéti születést igyekszem úgy alakítani, amennyire lehet, h "természetes" lehessen. Apa ott lesz, a születés utáni órákban is. Nehéz, h sokáig egyáltalán nem, aztán az elején még nagyon alig bírok majd mozogni, így B-t sem tudom biztonságosan emelni, tartani. De gyors felépülésben, és a legjobb körülményekben bízom. Imádkozom, és tudom, h B születése a Minden Titkok Tudójánál már el van tervezve. Miért is ne reméljem hát a legjobbakat?

A tanulást nehéz kiengednem a kezemből, ugyanakkor látom, h jót fog tenni Apa hozzáállása. Én inkább megyek a feladatok mentén, elővetítve magam/magunk elé a célt, pipálgatva fejben a mérföldköveket - Apa sokkal lazább, könnyebben hagyja el a "sávot", engedi M-t elkanyarodni, és aztán elindul vele, arrafelé, amerre viszi őket a kedv, az érdeklődés, az aktuális kihívás. Ami engem persze bosszant, mert az általam előírtakkal nem feltétlen készülnek el, ugyanakkor tudom, h Ő sokkal inkább hagyja gondolkodni. Ami mennyivel többet ér, mint a feladatok sorjázása! A teljesítménykényszert - ami lényegesen csökkent az évek során -, kéne kigyomlálnom magamból teljesen... csak nem tudom, mi a módja. Mindenesetre emlékeztetem magam, újra meg újra. És talán nem is rossz összeállítás ez így, Apa a szabad, és Anya, aki a vizsgakövetelményekre is figyel...

Olvasom Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyvét. Nagyon tetszik, ajánlom! Elgondolkodtató, amit a játékról ír.
Mindenki születik egy sorssal, mondja. Hogy ő ő. Hasonlít persze anyára, meg apára, hozza nagypapa temperamentumát, meg a nagynéni haja színét, de mégis, ő annyira egyedi, van benne valami, ami csakis egyedül önmaga. Egy titokzatos összetevő. Amikor túl van terhelve egy gyerek feladatokkal, eseményekkel, élményekkel akár, akkor nem marad lehetősége elmélyülni. A játék, az elmélyült, szabad játék ahhoz viszi közelebb, aki önmaga, saját sorsához, akivé lennie kell, akivé született. Amikor saját belső világában van, akkor tapasztalja meg úgy a világot, ahogy azt saját sorsa megköveteli. Az a saját, egyedi útja.
Örülök, h nálunk megbecsült a gyerekek játszása, mindig adok rá időt, lehetőséget, nem szeretem félbeszakítani őket. Főleg, mert tudom, h voltak időszakok, amikor nem bírtak/bírnak egymással játszani. Úgyhogy rendkívül élvezzük, azt hiszem mindannyian. Nehéz, h amikor S oviban van, ez az egység valahogy felbomlik köztük. A télnek "hála", több időt töltött itthon S, már egy kisebb megbetegedés is kellő indok volt a maradásra. Tudva, h mennyire jót tesz mindkettőjüknek a folyamatos együttlét. Mindig kell néhány nap, amíg összerázódnak, visszatalálnak egymáshoz, míg S "hazaérkezik". Ezalatt persze dúl a csatározás. De aztán megtalálják egymásban a barátot, és onnantól kezdve megunhatatlanul zajlik a játék, mindig vannak új ötletek, beöltöznek ennek-annak, építenek hihetetlen dolgokat, a székekből űrhajót tákolnak, a kanapé hajóvá alakul, térképeket rajzolnak és kincset keresnek, majd állatokká alakulva kúsznak-másznak, főzőcskéznek, éttermeset játszanak, boltot nyitnak, vagy előkerülnek a törpök, dinók, lovak, személyiséggel felruházott kockák, botok, akármik... Esténként együtt alszanak, és még az ágyban is megy a beszélgetés Ruminiként, vagy szegény legényként, esetleg indiánokként, oroszlánokként. Szóval, jó nekik.




Erről jut eszembe, M olvas a minap: 
"Ön-meg-va-ló-sí-tás... Na az meg mi??"
Hát igen, neki még azt nem kell csinálnia.

"Engedjük, h gyerekeinkkel kapcsolatos reményeink felülkerekedjenek félelmeinken!"
(John Kim Payne)