A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnap. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 18., kedd

Mó

Július 14-én reggel hétkor megérkezett Mó. 

Minden körülményen ott találtam a Minden Titkok Tudójának simogató érintését.

Hálás vagyok, mert amikor befeküdtem a kórházba, akkor üresedett meg az alapítványi szoba, és így Apa bent lehetett végig velünk.
Hálás vagyok, mert a kiírt nap hajnalán 4-kor elfolyt a magzatvíz, és beindult a vajúdás. 
Hálás vagyok, mert ugyan megint nem hatott az érzéstelenítés, de hamar elaltattak. Így lemaradtam a születés pillanatáról, de Apa ott volt, és mikor felébredtem, ő hozta oda hozzám Mót.
Hálás vagyok, mert hamar és viszonylag könnyen felkeltem a sebbel.
Hálás vagyok, mert minden kórházi dolgozó figyelmes és emberséges.
Hálás vagyok, mert csodaszép szőke kisfiút kaptunk!


A névválasztás  is különlegesen alakult.
Egész sokáig nem találtuk meg a megfelelő nevet. Több felmerült, de valahogy egyiknél sem volt egyetértés a családban. Aztán végül döntöttünk - J, az idő sürgetett. De nem voltam teljesen biztos benne, h tényleg az ő nevét találtuk meg... Apa által szeretett név - Mó - még mindig ott maradt halkan, csendben a kalapban.

Megszületett. És nem voltunk képesek azon a néven szólítani, ami a végső döntés lett. Egyszerűen nem passzolt. Nem állt rá a szánk. 

Így maradt, lett újra, lett végül Mó. 
Isten hozott, kisember!

2016. március 3., csütörtök

elevenszülinap

S szülinapja volt, nem is akármilyen! Már reggel kézbe kapta a vágyott legót, aztán reggeli után fogtuk magunkat, és elbuszoztunk az Elevenparkba! Van ott minden, ami buli! Trambulinok, csúszdák, kalandpálya a magasban, mászófal, felfújt óriásdomb, csocsó, vezethető autók, motorok, biciklik... ezer dolog. Bizonyára a biznisz is hajtotta a megtervezőit, de eltalálták a dolgot nagyon. Hihetetlen élmény. Persze nem hétvégén... Amikor tömeg özönli el.
Mi most szépen iskolaidőben érkeztünk, alig lézengett valaki rajtunk kívül. így az igazi!
(Azért az döbbenet számomra, h tényleg elhozzák a kis másfél évest is, akinek még az egész élet egy kalandpark, és nem érdekli kevésbé/jobban a gumivár, mint a saját nagylábujja... de azért belepakolják a trambulinba, és fotózgatják, ha akarja, ha nem. Zárójel bezárva.)

Az volt az eredeti terv, h néhány órát maradunk. De a belépő elég húzós, úgyhogy gondoltam, nem sűrűn adatik ez meg, használjuk ki alaposan. A gyerekek nem bírták megunni. Én is élveztem, a kedvencem a trambulinozás... Ott is ebédeltünk. Felfedeztem egy hirdetést, miszerint pont aznap délután tartanak egy bemutató talajakrobatika és minitramp edzést. Ez M terepe. Miután fogta magát, és megtanult szaltózni is a trambulinban...


Hát ott maradtunk délutánig. Őrület, majdnem egy teljes napot az Elevenparkban töltöttünk! Micsoda szülinap! B aludt is egyet az ölemben, egy babzsákfotelben. Onnan pont ráláttam az óriás krokodilra, ami időnként becsukja a száját, ez S kedvenc játéka lett.



A krokodilszájba néha többen is benyomultak (délutánra már nem csak mi voltunk), ilyenkor egy-egy gyerek kicsúszott, leesett, nagy nevetések közepette. Egyszer azt látom, h ugyanaz a kisfiú rendszeresen a kizuhanó, és már nem nevet. Nem láttam egyértelműen, h ez véletlen, vagy hozzásegítették. Mindenesetre egyszer csak elment, könnycseppet dörzsölve el az arcán. A babzsákban ülve - az alvó B-t tartva a kezemben - megkerestem M tekintetét, és mutattam csak neki, h könnyes volt a fiú arca. Erre M azonnal beszélt valamit a fiúkkal, noszogatta őket, de amikor egyikük sem ment, nekilódult ő, és visszahívta a kisfiút a krokodilba.

Amúgy mások is voltak ott órákon át, M és S barátságokat kötöttek, jó volt látni, ahogy lendületesen rohangálnak együtt, és játsszanak.
Késő délután érkezett egy fiú testvérpár, akik elkezdtek kötözködni S-sel és egy kis haverral. Kifejezetten csúfolódva mentek oda hozzájuk, és már verekedést is provokáltak, amikor közbeléptem. Utána mentem B-vel a kismotorokhoz, és később látom, h S a barátaival bandázik, kergetőznek ezekkel a fiúkkal. S mindenáron meg akarta beszélni, h mi a bajuk velük az ellenséges gyerekeknek. Nem félt, rendezni akarta. Attól tartottam, h bunyóval, de nem. Mesélte utólag, h összehívta a bandát, és kiadta, h támadni tilos, de védekezni kell!

Ilyen szocializációs kalandok is megesnek az emberrel, ha gyerek, és egy napját az Elevenparkban tölti...

Apa értünk jött, és rém fáradtan cipeltük őket haza, de még akkor is maradtak volna... sosem elég! Este (refom ide, vagy oda, szülinap van) S kívánságára amerikai palacsinta volt a vacsi, kakaós-habos finomság. Mese a Némo kapitány soron következő részéből, amibe majdnem belealudtak, aztán ez a nap is eltelt. De mintha egy hét kalandjai lettek volna belesűrítve! Éljenek a szülinapok!

2016. január 16., szombat

születésnap

Isten hozott, pici lány!

Egy végigizgult éjszaka, beszélgetős, nevetős, várakozás anyukámmal.
Lélekremegtető kísérése a húgomnak.
Felejthetetlen első sírás - egy kis csoda.


Áldja meg a Minden Titkok Tudója az életedet, 
őrizze a szívedet, vezesse lépteidet, kicsi Lélek!

2015. július 3., péntek

34

34 évem elszelelt, és hálás vagyok minden napjáért. Bár minden egyes napra persze nem emlékszem, de tudom, mind kellett, ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok. Hálás vagyok az életemért, az emberekért, akik körülvesznek, a környezetért, amiben élhetek, a céljainkért, álmainkért, amiket közösen nevelgetünk, dédelgetünk Férjjel, és a Minden Titkok Tudójának elmondhatalan szeretetéért, amivel körülölel, elhalmoz, életre emel újra meg újra.

A szülinapom csodásan telt. Egyedül M hiányzott belőle, ő még táborozik. Dinnye tortát kaptam, amit este, a citromos illatú S ajándékgyertyának a fénye mellett falatoztunk együtt, a kertben. Strandon voltunk, egy közeli bányatónál. B életében először, lassacskán bemerészkedett a vízbe, és pancsolt végül rendesen, ahogy azt kell!

A szomszéd pokrócon heverőket B teljesen elbűvölte, és mivel elfogadtuk az édességet az idegenektől, ennek eredményeképp bevezetődött a bűnös nyalókázás világába.


Miközben úsztam a kellemesen hideg, tiszta vízben, rám nehezedetek gondolatok, amik miatt súlyos reménytelenséget éreztem. Imát formált a lelkem, elkeseredett sóhajt. Aztán a hátamra feküdtem, hadd tartson, vigyen a víz. És pont a fejem fölött egy kicsi, szív alakú felhőköteg nézett vissza rám. Semmi extra, de mégis, beszélt hozzám Isten ezen a képen keresztül. Mert nincs reménytelenség ott, ahol szeretet van. A szeretet mindent legyőz, a szeretet mindennél több, a Szeretet maga az Isten. 

2015. március 9., hétfő

szülinapi gerillák

Húgomék a közelünkben laknak, 20 perces séta a kertes házas kis utcácskákon.
Sütött a Nap (a szél ugyan keményen fújt), Apa itthon szabin, együtt a família, és ráadásul aznap volt a születésnap.
Titkos tervet eszeltünk ki.
(Majdnem) mindenki rollerra pattant, és irány a küldetés.



Húgomék kerítése lett a szülinapi üdvözletünk céltáblája. Itthon vágtunk, írtunk, fonalra fűztünk...



 ...ott pedig kötözgettünk, ragasztottunk.



Elkészült a szülinapi kerítés-üdvözlőlap, amit este hazatérve "vett át" az ünnepelt. Örült neki!



A sikeres gerilla akciót kemény streetball partival zártuk. Éljen a TAVASZ! 
Kedves K, Isten éltessen örömben, megelégedettségben, és adja meg szíved vágyait!

2015. február 13., péntek

Isten éltessen, kicsi B!


Egy éve kaptuk a pici csodát, aki azóta is töretlenül édesíti a mindennapjainkat, gazdagítja életünket, és olyan szeretetforrásokat nyit meg mindannyiunk szívében, amiknek a létezéséről talán nem is tudtunk. Rá vártunk, pedig nem sejtettük. 




Köszönjük Őt, Minden Titkok Tudója!



2014. június 13., péntek

kalózbuli

A kerítésépítés és térkövezés hadművelete után végre sort keríthetünk a szülinapi bulira is, ami S kívánságára egy kalózparty lesz.
(Az indiános buli után azt hiszem már nem menekülhetek...)

A meghívóra kávét fröcsköltünk, megégettük a szélét, majd palackpostaként tálaltuk.




Készül a dekoráció is:




Megyek kalózszütyőket varrni, kincsestérképet gyártani, a buli után meg jövök a folytatással!

2014. március 2., vasárnap

S 5 lett

Isten éltesse ezt a nagyfiút, aki immáron 5 éve boldogít minket!

Kapott egy bicajt szülinapjára, és egy meglepetés Halász Judit koncertet (amit még szülés előtt szerveztem le, a jegyek ripsz-ropsz elfogytak, de egy ismerősnek hála, mégis bejutottunk), aholis minden szívbaj nélkül elmesélte a mikrofonba a szülinapját, meg h ő S, és azt is, h most érkezett haza a kistestvére, B hozzánk.
Ő egy nagy szeleburdi, de olyan belevaló kölyök, rettentően bírom! Hálás vagyok, h pont őt kaptuk 5 évvel ezelőtt, a Minden Titkok Tudójának kedvessége Ő, üde színfoltja a családunknak, pezsgést, életet, derüt hoz a lénye. 

2013. március 2., szombat

Tavasz

"- Mi lesz a hóból, ha elolvad?
- Természetesen víz.
- Nem nyert. Tavasz lesz belőle!"


Boldog márciust, boldog tavaszköszöntést, napfényben sütkérezést! És köszönöm tavaszi fiamat, akivel megáldott a Minden Titkok Tudója!