A következő címkéjű bejegyzések mutatása: PROJEKTmunka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: PROJEKTmunka. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 12., szerda

azért történnek a dolgok

Tavaszi bődületes fáradtság, és életünk felfordulása jobbról balra, balról jobbra, lentről fel és fentről le, de lassan kialakul minden. Vár ránk egy nagy költözködés, valamikor, reméljük hamarosan. 

Viszont ma végre kifejezetten aktívak voltunk, foglalkoztunk az emberi test nagy projektünkben a sejtekkel, kicsit a genetikával. (Egyszer volt az ötlet - Mendel, És egyszer volt az ember - A születés nagyon jó kis anyagok ide.) Eközben a két fiú szuperhősként lobogott körülöttünk. (Kimeríthetetlen szerep.) 

Ebéd után M átment a szomszéd nagylányhoz, akivel együtt szoktak tanulni. Most éppen a gladiátorok témakörében merültek el. Itthon elővettük az ide kapcsolódó könyveket. Közben S tanulóideje is eljött, úgyhogy M-nek önálló elfoglaltságot kellett találni. Nem volt egyszerű, minden javaslatomat közösen szerette volna megcsinálni. Végül B-t átrajzolva fog egy élethű gladiátort papírra vetni, ez lelkesítette. 
Csakhogy közben B alvásideje is ketyegett már, S-sel meg még semmit nem foglalkoztam. Oké, egy kis Rumini olvasás felváltva S-sel, míg B a papíron "pihen"... Aztán altatok, közben M folytatja a munkát, S pedig megígérte B-nek, hogy autópályát rajzol neki, míg alszik. 

És még nincs este...




UPDATE:
Aztán minden elképzelést és tervet felrúgva megjelent a szomszéd fiú, aki nagy haver, és akit szívfájdalom itt hagyni, ha költözünk... úgyhogy már kint bandáznak a kertben... 
B alszik, én retusálok, az élet szép! No és holnap is van nap.

2017. január 10., kedd

tanulóskodás

Folytattuk a régi projektet, az emberi test rejtelmeit! (Emberi test címszó alatt megtalálható minden eddigi.)
Most következett a keringés:






Újabban azt próbáljuk ki, h nem egyszerre tanulunk. Most M volt a főszereplő, közben S szabadfoglalkozott. Néhány javaslattal éltem, amikor az unalom akarta volna rágni.



Ha már Minecraft színezőt kért, gondoltam legyen benne egy kis írás is - szövegbuborékot kaptak a szereplők:



És címet is kellett adni a képnek.

B is színezni szeretett volna, ő nagy versenyautó-fan...

2016. szeptember 7., szerda

just in case projekt

Őrültség? Pánik? Üldözési mánia?

Szerintem lesz háború. Világ szintű. Csak az a kérdés, mikor. És, hogy fel vagyok-e készülve. Már amennyire lehet.

Félelem nélkül, tudatosan végiggondolni az eshetőségeket. Ezt felelősségemnek érzem.

Az idei tananyagunk egy része a Kalandtúra nevű játék lesz. Hogyan éljünk túl? alcímmel.

Mivel Apa és egy kedves Barát a Kék túrát róják, és újabban mi családilag is sokat kirándulunk, élesben is kipróbáljuk majd, amit lehet. Rendelkezünk profi hátizsákkal. A jó hátizsák kényelmesen cipelhető, kettéosztható - a rekeszek önállóan nyihatók. Sok mellék tárolási hely található rajta, zsebek, csatok, kötözési lehetőségek. Vízálló.

Gondoljuk végig - játékból - mit vinnél magaddal, ha egy hátizsákkal útnak kellene indulnod. Nem tudod meddig vándorolsz, és azt sem, mikor érsz olyan helyre, ahol civilizációt találsz.

Az én listám:

- vízzel teli kulacs(ok)
- gyógyszer
  * lázcsillapító, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, antibiotikum, rovarok elleni szer, allergia ellen Calcium, vitaminok
  * kötszerek, ragtapasz, sebfertőtlenítő, jód, zsebkendő (anyag, nem papír), textilpelenka
- tartós élelmiszer
   * konzervek + konzervnyitó
   * csokoládé
   * teafilter, gyógynövények, aszalt gyümölcsök
- tűzgyújtáshoz gyufa, öngyújtó
- sátor, polifoam, hálózsák, pléd, hőtükör fólia
- zseblámpa tartalék elemmel, ledes fejlámpa, napelemes világító eszköz
- kés, több funkciós bicska
- evőeszközök
- manikűrkészlet
- intimbetét, pelenka
- iránytű, térkép
- törülköző - kicsi és nagy
- szappan
- telefon, akkumulátor
- pénz, aprópénz
- papír, toll
- spárga, drót, tű, cérna, biztosítótű
- távcső
- alkohol - fertőtlenít, melegít, cserealap is lehet
- erős öv
- szerszámok - balta, kombinált fogó, fűrész, csavarhúzó
- gázmelegítő tartalék tartállyal
- esőköpeny

öltözék:
- jó túracipő, bakancs (időjárástól függetlenül)
- erős anyagú, zsebes nadrág
- sapka (a tested hőjének 1/3 részét a fejen keresztül veszíted)
- megfelelő, vastag zokni
- alsónemű, váltás

A gyerekek listái:



Aztán kiegészülve:


B is dolgozott:



forrás

2016. február 18., csütörtök

agyilag

Kezdődött egy kreatív alkotással _ amivel tele van a fejünk _ ITT.

 

Aztán a könyvtárban rábukkantam két csudijó könyvre agy témában, így most ebben mélyedünk el.
Az egyik könyv a Vágod? Megdöbbentő kérdések és válaszok az agyról 







Érdekes, jó fotókkal teli, gyerekközeli, érhető. 
Arra a kérdésre, hogy hány idegsejtünk van, annyira szemléletes példákat hoz - pl. egy iskolaépületet megtöltő popcorn mennyiségéhez hasonlítja.


A másik a HVG OkosKönyvek sorozatából való, többféle témában megjelent, ezek közül mind hihetetlen jó! Robert Winston: Mi jár a fejedben?






Teljesen lekötötte őket, élvezetes ilyen könyvekkel a tanulás!
ÉS 
Egyszer volt az élet: Az agy



Egyszer volt az élet: Az idegsejtek

2015. november 5., csütörtök

Nemzeti Galéria

Múzeumoltunk is a múltkor a Várban. Egy gyerekeknek meghirdetett tárlatvezetést céloztunk meg a Magyar Nemzeti Galériában.


B előtte a Várséta során kialudta magát, így a múzeumban jókedvének nagy kurjantgatásokkal adott hangot, szóval kivonultam inkább vele a festmények méltóságteljes csendjéből...
De azt még hallottam, ahogy egy Noéékat ábrázoló festménynél S jelentkezik, hogy sorolhassa az ábrázolt állatokat.


Azt reméltem, majd nagy lelkesen kapom vissza a gyerekeimet, de nem jött be a dolog. Én anno (oké, nagyobb voltam) imádtam a tárlatvezetéseket, persze nem mind sikeredett izgalmasra, de azért kivétel nélkül gazdagították a csupán nézelődős, táblákat olvasós művészetbefogadást. Sajnos nem hallottam, itt hogyan közelítettek a festményekhez, a gyerekekhez, de annyira lehetne ezt izgalmasan csinálni! Ha lesz időm valaha, felkészülök egy ilyesmire, komolyan! A művészet érdekes és lenyűgöző, amit muszáj bemutatni!




A gyerekeket ellepte az unalom, akartak is volna azonnal indulni, de nem hagytam, még becitáltam őket az 1945 utáni magyar művészeti tárlatra.





Jól tettük, újra felébredt az érdeklődésük.




Egy alkotásnál hosszabban is időztünk, aminek nem jegyeztem meg sem a címét sem az alkotóját, annyira ciki. De az üzenete megmaradt, mindannyiunkban. Egy betonból formált emberalak, ember kontúr fekszik a földön, súlyosan, ránehezedve. Vékony, áttetsző szálak emelkednek belőle, teljes testének kiterjedéséből, az ég felé.


A fonalakon egy bizonyos magasságban csomók helyezkednek el, amit ha jobban megnézel, meglátod az általuk halványan, lehetletszerűen formált embert.


Talán halál. Talán lélek és a test. A nehézség, a földhöz szorító erő, a súly, és a könnyűség, a tiszta súlytalanság vonzása. Valami ilyesmi. Megérinti a lelket.

2015. október 5., hétfő

íme a címer

Családunk címere, jessz!


Legfelül a szeretett diófa ágai néhány szem dióval (héjjal). Alatta a kertes házikónk teteje, ami felénk borul és jelképezi az összetartozást. A címeren családunk betűje, Apa rajzolta meg, S színezte ki. Két oldalt tartják a griffmadarak - merthogy szeretjük a mesét, a varázst,  a csodákat. Szárnyuk fonálból. Focilabdán, kosárlabdán ülnek - ezek a gyerekek kedvenc sportjai. Bár ment a tanakodás, h teniszlabda legyen-e, de mivel az kisebb a másik kettőnél, így kiesett. Alul a lila-kék nagykedvenc függőágy, benne a minket jelképező mogyorókkal, természetesen saját bokorról.

Ezek vagyunk mi.

2015. szeptember 11., péntek

üdv új tanév

Még egy utolsó nagy utazás után - ma volt az első, amolyan hivatalos tanulós napunk. Kitört az új tanév!


Egy kis reggeli tornával kezdtük, hogy felpezsdüljön a vérünk. M a sportfelelős, örömmel vállalta a feladatot. Ha nem ilyen esős az idő, kertben futás és valamiféle torna lesz a napi tanuláskezdő mozgás.

Az évi nagy projekt Budapest.
Ezt szem előtt tartva indultunk el, kicsit messziről. Földgömb labdánkat vettük elő és a Mi Micsoda sorozat Földről szóló részét.



Beszélgettünk egy kicsit a Naprendszerről, bolygókról (nem új a téma), a Földről, az itteni optimális életfeltételekről. Aztán a kontinensekről, még a Pangea is szóba került. Megkerestük Európát, azon belül Magyarországot.




Az európai országokat M önálló munkában írta be a vaktérképbe, használva az Európa térképet.





A hűtőn nyár elje óta kint van Magyarország megyei térképe, jelöljük rajta azokat a városokat, helyeket, ahol jártunk nyáron. Most kiegészítettük a szomszédos országokkal.




S a b betűvel ismerkedett, mert ezt a kis könyvecskét vette elő magának:




Elolvastam neki a történetet, a b hangot tartalmazó szavakat ő is hangoztatta, és megmondta, hol hallja benne a b-t (elején, közepén, végén). Aztán feladatlapozott önállóan.