jóvizsga

Csudapozitív vizsgaélmény. Három éve a harmadik iskolánk, és az eddigi legszervezettebb lebonyolítás, legtámogatóbb hozzánk állás. Minden magántanuló egyszerre lett behívva, délután kettőre, és négykor már indultunk haza. Alsósok egy terembe terelve, felső külön - papírok kiosztva, mindenki mellett ott áll a saját tanítója - kérdezhető, segítségre kérhető. (Bár ez gondolom adhatott egy zavaró alapzajt...) Egy napon két tantárgy - két óra múlva meg is voltunk. Készségtárgyakból alapból felmentve. (Nagy szomorúságunkra nem kellett az alkotásainkkal dicsekedni...)

Év közben is többször kaptunk a tanító néninktől ötleteket, dolgozatokat átküldte, javasolt különböző netes oldalakat, stb. A vizsgakövetelményeket korrektül megkaptuk, és egy, azaz 1 db, félév végi összefoglaló dolgozatot irattak a gyerekekkel minden tárgyból. Amit nézhetünk arról az oldalról is, h ajaj, egyetlen jegyből alakul ki a félévi, de ugyanakkor nem nyúzták 4-5, többoldalas melóval őket napokig. (Eddig meg kellett írnia a többiek által addig kipipált összes témazárót...) Mondjuk a becipelt, itthoni munkák megint nem voltak nagyon előtérben. Pedig belevehetnék az értékelésbe valamilyen formában, mondjuk egézs konkrétan jegyet kaphatnánk rá. Hiszen a tudásról számot ad a témazáró, oké, de ami zajlott itthon, azt bemutatják a lapozóink, a tematikus füzetek, a plakátok egy-egy tananyagrészhez. "Órai munka"= ötös.

S is remekelt, ugyan még nem volt tétje, mert jövőre újrajátsszuk az elsőt, de jó tapasztalat volt neki is. Laza a kis haver, nem izgatta különösebben az egész. Matekból - mivel a számok írásával még sehogy sem áll - szóban kérdezgette a tanító.
Jó lett volna azért vele többet tanulni, nem így terveztem - na persze nem a vizsga meg a suli miatt. Nem sikerült jól gazdálkodnom, M volt inkább a tanulás szempontjából a szemem előtt, S kevés figyelmet és időt kapott tőlem. Ez a második gyerek szindróma nem csak ezen a téren jelenik meg. Ami nem jó így. De ez egy külön posztot érdemel.

Összességében legkevésbé stresszes vizsgára készülés, legkönnyedebb vizsgázás.
Holnap második forduló, vígan nézünk elébe.

most akarnak jól lenni

Ideidézem egy tanár gondolatait, mert annyira együtt rezdülök vele, nagyon tetszik, amiket ír. Teljes cikk ITT.

"Én úgy nem akarok tanítani, hogy állandóan verekedő gyerekeket kelljen szétszednem, hogy állandóan ordítanom kelljen azért, hogy minimális figyelmet kapjak. Én nem akarom, hogy az életem gyerekek fegyelmezéséről, a velük való hatalmaskodásról szóljon, ne pedig a szelíd együttműködésről. Én így nem akarok dolgozni- csak erre tudtam gondolni minden pillanatban.
(...)

Mikor dolgozom, gyakran figyelem úgy az eseményeket, mintha gyerek lennék én magam is. Ilyenkor azt próbálom elképzelni, hogy amit tanárként teszek, az engem-gyerekként- előre mozdítana, vagy inkább hátráltatna.

Ilyen szemlélettel gyorsan összerakja az ember, hogy az ordibálás és a büntetés cseppet sem motiváló, sőt, kiöli a késztetést az emberből. A beírások szart se érnek, a fekete és piros pont pedig csak azoknak számít, akiknek van esélye jó sok pirosat szerezni. Mivel pedig a pontozás-osztályozás kizárólag tanulmányi eredményekről szól, így azoknak a gyerekeknek, akiknek legnagyobb szüksége lenne arra a bizonyos motivációra, azoknak szinte soha nem jut a jó pontokból. Jut viszont feketéből és rossz jegyekből. A rendszer önmaga dugájába dől.
Nevetségesnek tartom azt is, mikor valami ködös jövőt festünk fel a diákok elé. Mikor azt mondjuk egy gyereknek: Ha majd tanulsz, akkor aztán tűzoltó lehetsz, s katona. Majd akkor jó lesz neked. Ha meg nem, akkor hülye maradsz és oda az életed.

(...) most újra csak azt látom, hogy az egész magyar hozzáállás úgy, ahogy van, el van cseszve. Nem igaz, hogy nem lehet a gyerekekkel együttműködni.

Nem igaz.

Az egész, amit az iskola mond, nem igaz.

Tudod, mi az igaz?

A felnőtt van helyzetben.

Neki van hatalma ahhoz, hogy a dolgokon változtasson. Hatalma van, amit használhat a gyerekek fejlődése érdekében. Nekem tanárként hatalmam van megvédeni őket, hatalmam van a fejlődésüket elősegíteni, hatalmam van segíteni őket. Egy tanár nem egyéb, csupán a kapuőr. Még az sem biztos, hogy nála az igazság. Arra viszont van lehetősége, hogy jó közeget teremtsen és megmutassa a gyereknek, hogy mi minden rejlik benne. Kinyithatja neki az ajtót, amin ő kitekinthet, láthatja a világot, hogy azután döntéseket hozhasson az életét illetően.

Én azt gondolom, a tanároknak az lenne a dolga, hogy szélesre tárják a kaput, és aztán hagyják, hogy a gyerekek elmondják, mit gondolnak arról, amit látnak. Akkor is mondhassák el a véleményüket, ha a tanár világával ellentétes dolgot mondanak.

Ehelyett a magyar iskolarendszer jelenleg egy erőszakszervezet.

Nem a fejlődést szolgálja, hanem arra szakosodott, hogy lenyirbálja a neki nem tetsző ágakat. A gyerekeket lenyomja, megfojtja, és ők az állandó stressz miatt nem működnek. Az értékelési rendszer azoknak kedvez, akik még ágakat sem növesztenek, hanem önmagukat megerőszakolva idomulnak az elvárásokhoz. Aki kilóg, az selejt akkor is, ha közben ő a legtisztább szívű ember a világon.

A gyerekek nincsenek jól a magyar iskolákban, és ez nekem azt mondja, hogy a gyerekek nem azt kapják, amire szükségük van.

Jó lenne megtalálni, mire van szükségük, mi az, ami motiválja őket. Hogyan kapnak tudást ahhoz, hogy végül majd BOLDOG és elégedett felnőttek legyenek (akkor is, ha nem magasan képzettek). Továbbá a gyerekek nem „az életre készülnek”, hanem már itt vannak és élnek. Most élnek. Most akarnak jól lenni. Minden perc, amit rossz érzésekkel töltenek, elfecsérelt, megrontott idő.

Legvégül pedig a tudásnak nem fájdalmas és nehezen megszerezhető dolognak kell lennie.

A tudás öröm, ezért a hozzá vezető utat is örömmel kell kikövezni."

piros virág

Sikeres gyermek

"Reggel van, becsöngettek. Kisfiúnk már a padban ül, kíváncsian. A tanító néni így szólt a gyerekekhez:
– Ma rajzolni fogunk.
– Nagyszerű – gondolta magában a kisfiú, mert imádott rajzolni. Már rengeteg dolgot tudott rajzolni – oroszlánokat, tigriseket, csibéket és teheneket, hajókat és vonatokat. Előkotorta színes ceruzáit és nekilátott. Képzelőereje szárnyára kapta és ő engedett neki. A tanítónő hangjára eszmélt fel:
– Várjatok! Most virágokat fogunk rajzolni.
– Pompás! – örvendett magában a fiúcska, mert imádott virágokat rajzolni. Már kerekedtek is papírlapján a piros, narancs és kék szirmok, pompáztak a színes virágok, mikor újra megrezzent tanítója hangjára:
– Várjatok! Megmutatom nektek, hogyan kell rajzolni – és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral. – Most kezdhetitek.
A kisfiú a táblára nézett, majd saját virágaira. Szebbnek találta őket annál, mint amit a tanító néni rajzolt. Szótlanul megfordította lapját és rajzolt egy piros virágot, zöld szárral.
Reggel van, becsöngettek. Új nap, a régi lelkesedés. Kis barátunk a padban ül, ugyanaz az érdeklődés ül tekintetében.
– Ma gyurmázni fogunk! – szólt a tanítónő, mire a kisfiú ujjongott magában. – Csodás! Hisz imádok gyurmázni! Kígyókat, hóembert, elefántot, teherautót képzelt el magában. Elkezdte hát gyúrni, formálni, keze melegével alakítani az agyagot, mire a tanítónő újabb utasítást adott nekik:
– Várjatok, még nem álltok készen! Megmutatom, hogyan csináljatok tányért – és egy mélytányért készített. – Most pedig nekifoghattok. A kisfiú a mélytányérra nézett, majd az előtte fekvő állatokra, kisautóra. Jobban tetszettek neki. Szó nélkül mindet nagy golyóba gyúrta és egy nagy, mélytányért formált belőlük. Olyat, mint a tanító nénié.
A kisfiú hamarosan megtanult várni az utasításra, szófogadóan követni a tanító parancsait. Többé már semmit sem készített saját magától.
Egy nap a kisfiú családjával más városba költözött. Más iskolába ment, más osztály várta. Az iskola az előzőnél is nagyobb volt. Magas lépcső és hosszú folyosó vezetett az osztályteremhez.
Reggel van, becsöngettek. A kisfiú a padban ült, felkészülve az új napra.
– Ma rajzolni fogunk!
– Pompás! – gondolta a kisfiú, és várta a tanítónő utasítását, hogy mit rajzoljon. Ő pedig semmit sem mondott, csak sétált a padsorok között. Mikor a kisfiú üres lapjára nézett, megkérdezte:
– Talán nem tudsz rajzolni?
– De igen – válaszolta – mit kell rajzolnunk?
– Nem tudom, amíg le nem rajzolod – válaszolta az új tanító.
– Hogyan kezdjem?
– Ahogy szeretnéd. Ha mindannyian ugyanazt rajzolnátok, és ugyanolyan színűre festenétek, honnan tudnám, ki rajzolta?
– Nem tudom – válaszolt a kisfiú, és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral."

(ismeretlen)

vizsgatapasztalatok

Három napos vizsgánk első két napjával a hátunk mögött, azt mondhattam volna, eddigi legjobb vizsgaélményünket kaptuk. Az iskola kis létszámú osztályokkal működik, a másodikban lévő 4-5 gyerek nagy örömmel fogadta M-t, pedig legutóbb januárban találkoztak. Testneveléssel kezdtünk, és ez egy jó indítás volt, hiszen ezt szokta élvezni M leginkább. Összevont órát tartott a tanító néni, második + harmadik osztály együtt. Így jön össze számra egy kisebb átlagos osztály. M persze mindenben kitűnően teljesített, volt fejenállás, mérleg meg lebegőállás, bukfencek, labdaátadások. Tényleg olyan szép a mozgása, rácsodálkoztam így a többi gyerek között nézve őt. Magabiztosan, élvezettel csinálta a feladatokat. Az óra végi csapatjátékra is lelkesen beállt. Aznap volt még az erkölcstan és az olvasás, szövegértés, amik szintén nem jelentettek kihívást, szóval ez az első nap csupa móka és kacagás. Kicsit tartottam is tőle, h jó-e ez így, az elején túlesni a finom falatokon, és után jön a rágósabb rész...

Második napra terveztük mi a nyelvtant és a környezetet, mondván legyen még egy délután a matekra hangolódni. Úgy alakult, h M felment a tanító nénivel hamarabb, én még B-vel bajlódtam egy kicsit. (Próbáltam altatni, előző nap rettentően elfáradt, mindenki őt nyunyizta, középpontban volt, ezernyi inger és élmény, nulla alvás...) Mire a teremhez értem - az alvó B-vel -, már M el volt keseredve, h nem megy a matek. Javaslatomra áttértek a környezet feladatlapokra, M azt megírta, aztán még nyelvtan felmérőket kapott.

Alapvetően jól teljesít nyomás alatt. A matekos elkeseredést leszámítva nem borult ki. Ha fáradt volt, a szünetben lekéredzkedett az udvarra, és futott néhány kört. Ha éhes volt, evett, ha szomjas volt, ivott. Bár odajött hozzám, és közölte, h most utál írni - de csinálta.

A technika, rajz dolgainkat elvittük bemutatni, és át is küldtem e-mailen a nehezebben hordozható dolgokat. Plusz beszámoltam a kirándulásainkról, múzeumlátogatásokról. Vittünk itthon megoldott, érdekesebb feladatokat, irományokat, olvasónaplókat, matekos segédeszközöket. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert csupán a vizsgán nyújtott teljesítmény, és egyedül annak osztályzása nem reális. Ha már értékelés van, legyen a tanítónak árnyaltabb képe a munkánkról.

Második nap délutánján még készültünk kicsit a maradék nyelvtanra, megkaptuk a másolási illetve tollbamondási szövegeket.
És - még egy kis matek. A helyzet az, h nem igazán lett végigküzdve ez a dolog. Én kudarcot vallottam, mert M szabotálta a matekozást, én meg hagytam. Apa útközben átvette, de ő sem tette bele, amit kellett volna. M tisztában van vele, h nem megy jól a tizes átlépéses fejben számolás, a szorzás meg pláne. És nem szeret veszíteni. Itthon először jött a szokásos kiborulás, aztán Apa kezelésbe vette, eljuttatta oda, h megértette a tizes átlépést, és élvezettel adott össze. A kivonást - mert közben este lett - elintézték azzal, h majdnem ugyanaz...

Harmadik nap. Matek. Kapásból kivonásos feladatok. Sztrájk, sírás, kiborulás.
A tanító irtó megértően állt hozzá, tényleg. Hálás vagyok érte. Hagyott időt, vigasztalta, kerestük a megoldást a helyzetre közösen. Én nem kezelem jól az ilyet, mert bennem is megvan mindaz, ami ilyenkor M-ből jön, és utálom. (Az érettségimen majdnem elájultam, amikor behívtak, konkrétan fel kellett locsolni, engem ápolt a fél tanári.) Aztán megérkezett Apa, realizálta a drámát, leült M-mel szót érteni. Elkezdték együtt oldogatni a példákat, de akkorra M már ott tartott, h arra sem tudott válaszolni, mennyi 1x7...

Na azért a mateklap sem maradt üres, még a teljes világvége előtt (a második napon) számolt ő rendesen, csak irtó lassan haladt.

Tanulságok levonása, kérdések megfogalmazása, válaszok keresése.
Alapvetően - mire jó a vizsgázás? A vizsgahelyzet, a számonkérés, az ítélet? Mi a célja, eredménye, mit tanul belőle? Hogyan tanul meg teljesíteni a vizsgán? Vagyis nem is ez a kérdés, mert amiben határozott tudása van, ott nem blokkolt le. A kötelezőre kötelezni - akkor később is megteszi majd, amihez nem fűlik a foga?
És még sok, megfogalmazásra váró gondolat kavarog bennem...

Mindenesetre a tanítónő felajánlotta, h nekifuthatnánk még egyszer. Hiszen minden másból jól teljesített. És igaza van - nem is a jegy miatt, hanem a kudarc felülírása végett... M benne van, szeretne felkészülni, és újra megpróbálni. Apa is felkötötte a gatyát, és elhatározták a mindennapi matekozást. Hát, nem lesz egyszerű, az már biztos. De küzdelem nélkül nincs győzelem. Ezt is jó megtanulni...!

UPDATE: Az első nap heves, sokféle szaboltáló taktikát bevető (az én idegeimet az első körben azonnal szétcincáló) - nemakarokmatekozni, kudarcotakarok, utálomazegészet - után (én csak a háttérben téptem a hajam), Apa határtalan türelmének, és kitartó hadviselésének köszönhetően most M naponta, odaadóan matekozik. Ő vállalta - ha dolgozik, lesz eredménye, ha nem, akkor nem. Azt hiszem, megértette....
Halleluja. Kívánom a komolyan vett munka utáni megérdemelt sikert neki, nekik!

Azóta voltunk egyet nyaralni, mindenki felüdült és kisimult, hamarosan mesélek arról is!

A világ iskoláztatása - A fehér ember utolsó terhe

Hatásvadász, de mindenképp elgondolkodtató.

vizsga

Tegnap és ma vizsga.
Megint nem tudtam menni. B belázasodott.
Szerda este kezdte, az éjszaka után egyértelmű volt, h vele nem mehetünk. Apa dolgozott aznap, ment reggel a telefonálgatás a tanárnővel, hogy akkor most mi legyen. Ha csak pénteken menne M, az összes vizsga egy napra sok lenne. Jövő héten már zárniuk kell a félévet, mint kiderült, így muszáj lenne most letudni. Apa be tudja vinni az iskolába, de M nem szeretett volna egyedül ott maradni, bármennyire kapacitálta ezt a megoldást a tanító néni.
Végül M Apával tartott a délelőtti munkahelyi megbeszélésére, vitte a könyvét, várt és olvasott. Utána bementek a suliba, két óra alatt olvasás, szövegértés és nyelvtan vizsgát tett. Az olvasás tanárnő beteg, így hát M telefonon olvasott fel neki...
Majd tovább Apával újra ügyintézni.
Ma Apa szabadságon van, reggeltől vizsgázás környezetből, tesiből, matekból, és még egy kis tollbamondás, meg másolás... Beszéltünk telefonon, ki van fáradva rendesen...

Vitte a mappát, belerendezgettük szépen tantárgyak szerint az eddigi munkákat. Tegnapról mára a tanárnőnél maradt, hogy átnézze - ennek örülök, eddig nem igazán szenteltek figyelmet az otthoni dolgoknak, a vizsga dolgozatain volt a hangsúly.

Ami nagyon pozitív, M egyáltalán nem félt. Megbeszéltük, h ez egy félévi betekintés, arról, hol tartunk, de úgyis az év vége lesz fontosabb. (Már amennyire.)

Amúgy meg gondolkozom.
Vizsgán. Szükségességén. Miért jó? Miért nem jó? Mit tanul belőle? Milyen hátránya származik?
Rendszer. Beilleszkedés. Beilleszkedés a magyar oktatási rendszerbe. Miért jó? Miért nem jó? Mit tanul belőle? Milyen hátránya származik?
Tanterv. Kötelező tananyag mennyiség és irány. Miért jó? Miért nem jó? Mit tanul belőle? Milyen hátránya származik?

Kérdések.
(és emlékeztető)

hógolyó...

...és libatömés

"- De ember! Akkor mire való az iskola? – Macdonald szemében harcos fényt láttam felvillanni.
- A kreativitásra, az önkifejezésre. Csak ezek számítanak a nevelésben. Nem érdekel, mit tesz egy gyerek azért, hogy kibontakoztassa a kreativitását; lehet az asztalfabrikálás, vagy zabkásafőzés, vagy rajzolás, vagy…vagy…
segítségemre Macdonald.

- Vagy akár az – mondtam. – Sokkal többet lehet tanulni egy hógolyó elkészítése által, mint egy órás nyelvtan-előadás meghallgatásával.
Mrs. Macdonald az ölébe ejtette a kézimunkáját, felhorkanva eretnek megjegyzésemen.
- Teljes képtelenség, amiket itt összehord! – mondta Macdonald, miközben a kandallóhoz hajolt, hogy kiürítse pipájából a hamut a rácson.
- Rendben – mondtam vidáman. – Vesézzük ki a témát! Arra kényszerít egy egész osztálynyi gyereket, hogy egy órán keresztül mukkanás nélkül üljenek magával szemben, és megfenyegeti őket, hogy ha nem figyelnek oda a főnevekre meg névszókra, akkor megveri őket.
- Fegyelem! – közölte Macdonald.
- Nem igazán érdekel, minek hívja. Szerintem, ostobaság.
- De álljunk meg egy szóra, öregem! Nem tud tanítani, ha a gyerekek figyelmét nem tartja fenn.
- És akkor sem tud tanítani, ha fenntartja – jelentettem ki. – Egy gyerek csak akkor tanul, ha érdekli a téma.
- De a fegyelmezés által az érdeklődését is felkelthetjük – mondta Mrs. Macdonald.
Megráztam a fejem.
- Azzal csak a figyelmüket szerezheti meg.
- De az ugyanaz! – mondta Macdonald.
- Nem, Mac – feleltem. – Az nem ugyanaz! A figyelem azt jelenti, hogy tudatosan fordítja a gyerek elméjét egy dolog felé. Ha az érdeklődését is felkeltjük, akkor a tudata és a tudatalattija egyszerre fordul a téma felé. Ha egy gyereket a szíjtól való félelemmel vesz rá, hogy figyeljen, akkor elméjének legkevésbé fontos részét vonja be – a tudatost. Amíg a táblát bámulja, a tudatalattija egész mással van elfoglalva.
- Mi mással? – kérdezte Mac.
- Nagy valószínűséggel gondosan kidolgozott tervet eszel épp ki arra nézve, hogyan gyilkolná meg magát – közöltem. – És én ezért nem is hibáztatom őt – tettem hozzá.
- És mi van a hógolyókkal? – vont kérdőre Macdonald.
- Amikor egy gyerek hógolyót készít, akkor az érdekli őt. Egész lényével a tevékenységére koncentrál, vagyis a tudata és a tudatalattija együtt dolgozik. Abban a pillanatban ő egy művész, egy alkotó ember.
- Vagyis ez az új pedagógia? A hógolyógyúrás? – riposztozott Macdonald.
- Nem, nem igazán – mondtam –, azt akarom csak mondani, hogy egy hógolyó meggyúrása közelebb áll az igazi tanuláshoz, mint az a libatömés, amit mi manapság tanításnak nevezünk."

A. S. Neill: Egy iskolamester kétségek között

oktatóvideók

Ezen az oldalon: zanza.tv rövid, velős összefoglalók vannak egy-egy témában, akár töri, akár művészetek, matek, stb. Középiskolás korosztályt céloz meg. Hasznos link!

a neki megfelelő módi

S más tempóban, más természetű lendülettel, más irányú érdeklődéssel működik, tanul, mint M ennyi idősen. Teljesen másképpen. Szembesülök vele, micsoda új kihívást jelent. Meg kell találnom hozzá is az utat. Hiába indulok el a bejárt ösvényen, nem találkozom vele. Ő másfelé kóborol.
És ők csak ketten vannak...
(B lesz a harmadik, eltervezhetetlen rejtély.)

Tisztelt Igazgató úr! 

Felháborít, ahogy a gyermekemet a képességei alapján diszkriminálják az iskolában. Móricka matematikából sorra hozta haza a rossz jegyeket. Megkérdeztük a tanárnénit, hogy mi lehet ennek az oka. Azt a választ kaptuk, hogy Móricka sajnos nem tud együtt haladni a többiekkel. Több gyakorlásra, több magyarázatra lenne szüksége, de a tanterv szerint tovább kell menni. Fogadtunk egy korrepetítort. Ezzel a segítséggel tökéletesen megértett mindent. Viszont a jegyei nem javultak, mert Mórickának mindig abból kellett a témazárót írnia, ahol az iskolai tanárnéni tartott az anyagban, és nem abból, ahol ő tartott a korrepetítorral.
Igaz, hogy ez nekem egy külön vagyonba kerül (amit a korrepetítornak fizetek), de bizonyítéka annak, hogy a gyermekem képes megtanulni minden olyant, mint amit a többiek. Tehát úgy is nézhetjük a dolgot, hogy Móricka matematika érdemjegyei nem a gyermekem képességét minősítik, hanem az Önök "Móricka-tanítási" képességét. És ha innen nézzük, akkor a teljesítményük siralmas.

Gyermekem nincs egyedül ezzel a problémával az osztályban. Sokan kényszerülnek korrepetálásra.

Tisztelt igazgató úr! Legyen kedves elmagyarázni nekem, hogy mi az oka annak, hogy nem képesek az én gyerekemet neki megfelelően tanítani?!

Az is elfogadható, hogy ha kimondja: ez az iskolarendszer nem tud vagy nem akar törődni a lassabbakkal, vagy az ilyen-olyan okból lemaradókkal. Tehát a gyermekem nem a saját képességei áldozata, hanem az iskolarendszeré, ami vele nem tud megfelelően foglalkozni.

Az viszont nagyon nem tetszik, hogy az iskola nem képes az én gyermekemet neki megfelelően tanítani, mégis az én gyermekem van megbélyegezve rosszabb képességűnek.

Megtisztelő válaszát várva,
maradok tisztelettel,
Móricka Apuka

"Nem a gyereknek van tanulási zavara, hanem az iskolának tanítási zavara." (Gyarmathy Éva)

kreatív írásfüzet

ITT

Határozottan emlékszem, mennyire szerettem, amikor egy iskolai füzetemben valamiféle nyomtatási hiba folytán egy sor megfolyt, vagy elferdült... Vártam, h írhassak oda, élveztem a másságát, azt, h "kilóg a sorból". Szóval irtóra tetszenek ezek a füzetek, kihívóan játékosak!

     

tegyük helyre a dolgokat

Emlékeztetnem kell magamat, h az itthoni tanulásunk hatékonyságának mércéje nem a vizsgaeredmény.
Emlékeztetnem kell magamat, aki ebben nőttem fel, h nem, és nem a számonkérés okán/mentén/miatt tanulunk.
Emlékeztetnem kell magamat, h a tanulás célja az információszerzés megtanulása, annak, és a tudás birtoklásának élvezete, a tudásszomj ébren tartása, és nem a vizsgakövetelmények teljesítése.
Ennyit mára.

könyvek és gondolatok

Könyvtárban voltam, kivételesen egyedül, mert sürgetett a határidő, vissza kellett vinni már könyveket, és egy ügyintézés kapcsán útba ejtettem. Kivettem egy újabb Fésűs Éva mesekönyvet, változatlanul azt mondom, szuper.
"Szürkeanyu felkiáltott: 
-Jaj, fiacskám! Hiszen, ha megfordultál, ami jobbra volt, az bal oldalra esett… és ami balra, az jobb felé került! Lám, lám milyen csacska nyulacska vagy! 
Itt felemelte az államat és a szemembe nézett: 
– Csak a jó meg a rossz nem változik, akármerre fordulunk is."

Amit régóta szerettem volna megismerni, a Pötty könyv, most ezt is hazahoztam.
A kezembe akadt egy Vekerdy is. Olvasni kezdtem a buszon, és nem bírom letenni. Együtt rezgek vele, elgondolkodtat, megdobogtatja a szívemet, és néha meg is fájdítja.

Szeretnék kijegyzetelni, magamnak is megőrizni néhány gondolatot belőle.

Vekerdy Tamás: 
Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével

Az oktatási rendszer sajátos hierarchizáltsága folytán a köztudatban a nevelés értéktelenebb, mint az oktatás. Az óvónő kevesebbet ér, mint a tanító, az általános iskolai tanító kevesebbet ér, mint a középiskolai tanár, stb. Pedig minél kisebb gyerekkel foglalkozó pedagóguról van szó, annál intenzívebb a nevelési feladat, ami kevésbé mérhető ugyan látványosan, de annál intenzívebb a hatása.

1964 - Glenn Doman, amerikai idegsebész könyve: How to teach your baby to read? Azt állítja, a korai olvasás növeli az intelligenciát, a gondolkodási képességet, a tehetséget. Hamarosan utána kimutatják, h ez nincs így, de máris elkezdődik az ovik iskolásítása...

A óvodás korú kisgyerek elsősorban utánzással tanul, utánzásos játékban, és effajta tanulásának motivációját emocionális késztetések adják.

"Akárkit, akármire, bármelyik életkorban meg lehet tanítani." (Bruner), de minek? Amire megtanítottuk - iskolás értelemben, verbális, kognitív, emlékezeti teljesítmény értelmében - csak rövid, átmeneti időre emeli a gyerek mentális színvonalát, később bizonyítottan visszaesés következik be. A nagycsoportosok kognitív érettsége elérheti az iskolaérettségi szintet, mégsem tekinthetőek iskolaérettnek. (Sokkal inkább 7-8 éves korra.) A túl korai tudatosítás káros következményekkel jár.

Az óvodás korú gyerek agyának aránylagos oxigénszükséglete sokszorosa a felnőttének, ehhez az oxigénmennyiséghez csak napi 4-5 óra, szabad levegőn történő mozgásos játékkal jut.
Nagy az alvásigényük is - nem elegendő alvással a látszólagos alvásigény csökken, míg a nyugtalanságuk nő.

Rajztanítás óvodáskorban életkori sajátosságoknak megfelelően:
- szabad és spontán rajztevékenység, "fejből"
- utánzási mintát adjon a nevelő a különböző anyagok használatára, lehetővé téve a gyerek által kitalált másféle felhasználást is
- akkor (és csak akkor), ha a gyerek segítséget kér, segíteni neki, de nem korrigálva ("én így csinálnám" = mintakövetés)

Ki a jó óvónő?
Nem mérhető objektív módon az alkalmasság, de felismerhető. Elsősorban személyiség, mintsem verbalizálható tudás kérdése.

Helytelen óvodavezetői intézkedések:
- Nincs beszoktatás.
"Könnyebben szokik be." Igen, látszólag, de elkerülhetetlenül traumatizálódik.
- Viszonylag korai időpontra be kell érnie mindenkinek, az elkéső szülők megrovásban részesülnek. Általános érv: közös reggeli az oviban.
Hátrány: ébresztett kisgyerek kialvatlan. Ha módja lenne a gyereknek, h felébredés után, nyugodtan, otthoni körben reggelizzen, akkor sem teheti meg ezt a család. Pedig az ilyen "haszontalan együttlét" kiemelt lélektani fontosságú, a legtöbb családban a közös étkezések hiánya egyenlővé válik a családi intimitás hiányával.
- Nem vihet be magával játékot.
Ezek a játékok, tárgyak a szülőt, az otthont helyettesítik.

A mesemesélés szerepe:
A mese világképet ad.
Míg a gyerekek körül élő felnőttek akarva-akaratlanul a legtöbbször azt szuggerálják, hogy a világban minden rendben van, csak az a baj, h a gyerek még kicsi, ügyetlen - azért fél éjszaka elaludni, azért rántja magára az abroszt -, addig a mesék közlik a gyerekkel, h a világban van rossz. S ez nem egyszer nagyon nagy erejű. De  legyőzhető. S éppen a legkisebb, akire senki sem gondol, akinek még egy normális kardja sincs, ő képes megküzdeni a gonosszal, és kiszabadítani a királylányt.
A mese teljes világképet ad, a kisgyerek számára egyedül felfogható, képi, szimbolikus nyelven.

Ellenérv szokott lenni, h szorongást kelt a gyerekben a mese, a sárkányokkal, boszorkányokkal, stb.
A kisgyerek szorong, mert minden, amit nem értünk, szorongással tölt el, és ő még sok mindent nem ért az őt körülvevő világból. A mese visszaigazolja ezt a meglévő szorongást - tudom, h szorongsz, hiszen a világban valóban sok van, ami szorongató, de a hős megküzd ezekkel, mert mindez legyőzhető.
Ezenkívül, a gyerekekben nagy indulatok tombolnak, nem egyszer gyilkos indulatok Pl. testvérének azt mondja, "kidoblak a kukába"- nem jó letiltani ezt, mert az indulat, szorongás csak nő. Legtöbbször feltámasztó, jóvátevő gondolatok követik ezt, mert bűntudat ébred. Mindezt is képes oldani a mese. Hiszen azt mondja, igen, van a világban gyilkos indulat, nem csak te vagy ilyen szörnyeteg, és feloldás is van. A mesében vágyak teljesülnek, csodák, átváltozások által, az egyetlen lehetséges gyerekkori világmagyarázat mentén.
A mese elaborációra (pszichikus feszültségek képi feldolgozására), befelé figyelésre tanít. A gyerek ugyanis, míg hallgatja a mesét és látszólag a semmibe réved, belső képet készít, fantáziájában látja, amit hall - és ez feszültségoldó hatású. Ez az igazi olvasóvá nevelés kezdete.
Óriási a képigénye, ezért tapad le a tv elé, de a kívülről érkező kép feldolgozhatatlan pótlék csupán számára, a belső képkészítési tevékenységet megbénítja. (Ugyanakkor egy-egy gondosan kidolgozott képi illusztráció megindíthatja a gyermek képteremtő tevékenységét!)

Akinek rendszeresen, vagyis minden nap mesélnek otthon, másfél évvel előzheti meg a nyelvi fejlettsége a mesét nem vagy alig hallgató társait. Agressziószintjük lényegesen alacsonyabb, és a kisgyerekkori elaborációs tapasztalatok segítenek még a pubertáskoron átnyúlóan is az identitás megőrzésében.

folyt.köv.

hibázni

"Ezért találtam az iskolát olyan nagy butaságnak. Ott azt tanuljuk, hogy hibázni rossz dolog, és megbüntetnek érte. Ám, ha megvizsgáljuk, miként is tanul az ember, rá kell jönnünk, hogy bizony a hibáiból tanul. Úgy tanulunk meg járni, hogy többször elesünk. Ha sosem esnénk el, sosem tanulnánk meg járni. Ugyanez igaz a biciklizésre is. (...) A nyertesek nem félnek a vesztéstől, a vesztesek viszont igen. A veszteség a siker folyamatának része. Aki elkerüli a veszteségeket, elkerüli a sikert is." 
Robert T. Kiyosaki

tanulás és iskolába járás

"Ez olyan, mintha valaki furulyázna, miközben nézünk egy szép naplementét. Nem következménye a naplemente a furulyázásnak, de van, aki összekötni, és következménynek tekinti. A tanulás és az iskolábajárás is ilyen. Azt gondolják sokan, hogy azért, mert iskolába járunk, tanulunk. Pedig tanulunk és iskolába járunk. A tanulás nem az iskolábajárás következménye, hanem az agy természetes jelensége, olyan, mint a naplemente földünk természetes jelensége."

forrás

Summerhill

Ma néztünk meg barátnőm ajánlására egy filmet a Summerhill iskoláról, ITT (12 részben van feltöltve a youtube-ra). Rettentően tetszett, és rettentően elgondolkoztatott. Még most is gondolkozom. Addig is, nézzétek meg ti is!

"Gyereknek lenni azt jelenti, hogy nem vagyunk felnőttek. Gyereknek lenni azt jelenti, játszani, és egy gyerek nem tud eleget játszani. ...ha egy ember gyerekként eleget játszott, akkor később el fogja végezni a munkáját, és le fogja győzni a nehézségeket."
(A.S.Neill)









Közben megtudtam, h van egy magyar kezdeményezés is, Egerben, a Kavalkád - ITT van a facebook oldaluk!

kérvény

A magántanulóság hivatalos útja az, h az iskolába be kell adnunk egy kérvényt. A mintáért köszönet Bergamottéknak, INNEN letölthető!

Kérvény

Tárgy: magántanulói jogviszony

....... Általános Iskola igazgatójának

  

Tisztelt Igazgató asszony!

Alulírott ......, azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy ....... nevű gyermekem (szül: ..., anyja neve:..., a tanuló állandó lakása: ....), leendő első osztályos tanuló, magántanulói jogviszonyban kezdhesse meg tanulmányait intézményükben.

Kérésemet az alábbi tényezőkkel indoklom: Szülőként és pedagógusként, törvény által biztosított jogommal élve, szeretném gyermeket személyre szabottan, egyéni tempóban tanítani, felkészíteni.

Kérem egyidejűleg, hogy gyermekem tanulmányi előmenetelének ellenőrzését szolgáló beszámoló vizsga időpontjáról és tartalmi követelményeiről tájékoztatni szíveskedjék.

Gyermekem egyéni felkészülésének feltételeiről gondoskodom.

  

Budapest, dátum

 Tisztelettel:

magántanulói státuszunk következő lépcsőfoka

Ma újra találkoztunk a közeli iskola igazgatónőjével.

Kellemes beszélgetés volt, nyitottan áll a kérdéshez, kérdezgetett, szerette volna érteni, miért választjuk ezt az utat. Meséltem neki az örömelvű tanulásról, arról, h mennyire fontosnak tartom, h legyen a gyerekemnek ideje és lehetősége elmélyülni abban, ami érdekli, és így megőrizzük a tudásszomját, tanulási kedvét. Megjegyezte, h milyen nagy felelősség ez. Mondtam, h szerintem ugyanaz a felelősség, mint amikor amellett döntöttünk, h gyereket vállalunk, és örömmel tölt el, h nem kell kiengedjem a kezemből ezt a felelősséget. Érintettünk még más kérdéseket is, például, h miért pont az ő iskolájukat választottuk (hisz nekik ez egy plusz teher gyakorlatilag, és az az iskola, ahova tartozunk, köteles felvenni bennünket). Azt válaszoltam, h mivel nyitottan állok hozzá, h meddig szeretnénk ezt így csinálni - folyamatosan figyelve magunkat, újra és újra felülbírálva az utunkat - szeretném, hogyha egy olyan iskolának lennénk a magántanulói, ahová, ha mégis az intézmény mellett döntünk, szívesen járnánk is. A végén pedig azt javasolta, dokumentáljam ezt a folyamatot, mert érdekesnek találja ezt a fajta "iskola nélküli iskolát", mert eddig még sose találkozott ilyen hozzállással, és olyannak találja, mint egy jó értelemben vett kutatás, egy hipotézissel a tanulásról, a gyerekről, amit kipróbálunk a gyakorlatban. Kicsit meredeken hangzik így a "gyerekkísérlet", de tetszik, h lát benne ő is fantáziát.

Még előttünk áll az iskola fenntartójával, vagyis a református lelkésszel való diskurzus. És a Gyermekjóléti Szolgálat, ahonnan véleményezést kér(het) az igazgatónő arról, h megfelelőek-e a körülményeink. Bár ez a jogszabályban úgy van feltüntetve, h ha valaki már magántanuló, és felmerül a helyzetének a felülbírási igénye, akkor van erre módja. Na de mindegy, tőlünk kérte az igazgatónő, h ezt is intézzük el. Meglátjuk, a Gyermekjólétiben mennyire néznek majd furcsán, h mit akarunk...

UPDATE:
A GyeJó közölte, amit tudtunk is, h nem mi, nem is ők, hanem az iskola kezdeményezhet ilyen ellenőrzést, ha szükségesnek ítéli. Téma lezárva.

magántanulói státusz

2011. évi CXC. törvényi jogszabály olvasható ITT

Tankötelezettségből eredő szülői kötelezettségek teljesítése

A szülő választási lehetősége

A szülő döntésén múlik, hogy gyermeke milyen módon teljesíti a tankötelezettségét. E választás lehetősége annyiban korlátozott, hogy a meghatározott életkorban, megfelelő iskolai fejlettséget elérő gyermeket a szülő köteles beíratni az iskolába. Az iskolába történő beíratkozás nem feltétlenül jár együtt azonban a rendszeres iskolába járással, mivel az iskolai tanulmányi kötelezettségek teljesíthetők oly módon is, hogy a gyermek magántanulóként készül fel, és ad számot tudásáról.

A szakvélemény alapján történő felkészülés

A tankötelezettség magántanulóként történő teljesítése nem csak szülői döntésen alapulhat, hanem a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye, illetőleg a nevelési tanácsadó szakvéleménye által megfogalmazott javaslaton vagy a szakorvos véleményén. Ezeket az eseteket azonban el kell választani a szülői döntésen alapuló magántanulói felkészítési formától, mivel a szakértői véleményekben, illetve az orvosi javaslatokban megfogalmazottak esetében a szülőnek nincs választási lehetősége.

A magántanuló felkészítése és felkészülése

A magántanuló felkészülési formája lényegesen eltér az általános gyakorlattól, mivel magántanulót az iskola valamennyi kötelező tanórai foglalkozása alól fel kell menteni. Ebből adódóan a magántanuló nem vesz részt a tanórai foglalkozásokon, és ez nem csak azzal jár együtt, hogy nem kapcsolódhat be az ismeretközlés, az ismeretszerzés tanórán keresztül megvalósuló folyamatába, hanem azzal is, hogy felkészültségéről nem tud számot adni a tanítási órák keretében. Abban az esetben, ha a tanuló a szülő döntése alapján folytatja tanulmányait magántanulóként, a szülőnek kell gondoskodnia felkészítéséről, illetőleg a tanuló egyénileg készül fel. A magántanuló azonban felvehető a napközibe vagy a tanulószobai foglalkozásokra. Az iskolának kell megállapítani, hogy a tanuló milyen időközönként és milyen módon ad számot tudásáról. A szülőnek jogában áll azt is kérni, hogy gyermeke független vizsgabizottság előtt számolhasson be tudásáról. A tanulmányi kötelezettségek teljesítéséről, az iskola magasabb évfolyamára lépéséről minden esetben, tehát akkor is, ha független vizsgabizottság előtt számol be a tanuló, az iskola nevelőtestületének kell döntenie.

A szülői döntés iskolai befolyásolása

A magántanulóként történő felkészítés kivételes tanulási forma és lehetőség, és nem szolgálhat alapul ahhoz, hogy az iskola „megszabaduljon” azoktól a gyermekektől, akikkel az átlagosnál nagyobb probléma van. A magántanulóként történő felkészülés lehetősége nem lehet fegyelmezési eszköz, és nem lehet fegyelmi büntetés sem. Jogellenes az iskolának az az eljárása, amikor befolyásolja a szülőt a döntésben, például olyan “tájékoztató nyújtásával”, hogy milyen következményekkel számolhat a szülő, ha nem választja gyermekének a magántanulóként történő felkészülést.

Az iskola szerepe a szülői döntésnél

A tankötelezettség magántanulóként történő teljesítésének kérdésében a szülő rendelkezik döntési joggal. Az iskolának e szülői döntést megfelelő tájékoztatással kell segíteni. Az iskolának az a feladata, hogy tájékoztassa a szülőt azokról a kötelezettségekről, amelyek együtt járnak azzal, ha gyermekének a magántanulóként történő felkészülés lehetőségét választja.

Az igazgató felelőssége

Az iskola igazgatója azonban minden egyes tanulóért felelősséggel tartozik, hiszen kötelessége fellépni minden olyan esetben, amikor veszélyhelyzet kialakulását látja, feltételezi. Ez a kötelezettség magában foglalja annak mérlegelését is, hogy a szülői döntés nem veszélyezteti-e az érintett tanuló fejlődését. Az iskolaigazgató nem jogosult döntést hozni a szülőnek e kérdéskörben benyújtott kérelme tárgyában, vagyis nem utasíthatja el a szülői kezdeményezést. Abban az esetben azonban, ha az iskola igazgatója úgy ítéli meg, hogy a tanulónak hátrányos az, ha tankötelezettségének magántanulóként tesz eleget, illetőleg úgy ítéli meg, hogy a magántanulóként elkezdett tanulmányok befejezésére nem lehet számítani, köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjét.
Abban az esetben, ha hátrányos helyzetű tanulóról van szó, az iskola igazgatójának minden esetben be kell szereznie a gyermekjóléti szolgálat véleményét. Az iskola igazgatója a szülő bejelentéstől számított három napon belül kell hogy megkeresse a gyermekjóléti szolgálatot, amelynek tizenöt napon belül kell véleményét visszaküldenie. [Kt. 7. § (2) bek.; Nevir. 23. § (1) bek.]