célok és választások

Újra adódott időm olvasni. Minimalisták - minden, ami igazán fontos. Már említettem a könyvet ITT.

"...eldöntöttem, hogy még valaminek távoznia kell az életemből: úgy döntöttem, hogy (vegyenek mély levegőt!) a céljaimtól is megszabadulok.
(...)
A célok sohasem annyira erősek, mint a belső motiváció. Tudják, az emberek két okból dolgoznak keményen: kívülről ösztönzik őket erre, vagy belülről motiváltak, hogy ezt tegyék. Néha a kettő együtt. Persze átmenetileg ösztönözhet bennünket a környezetünk által meghatározott célok elérése, de ez a fajta inspiráció sohasem mutat tovább az egyszeri konkrét célkitűzésnél.

Ezzel szemben a belső motiváció - csakúgy, mint a fejlődés vagy a mások életéhez való hozzájárulás igénye - azután is tart majd, hogy elértük a célunkat. A külső ösztönzés lehet mozgatórugó, de a belső motiváció az, ami folyamatosan táplálja a vágyainkat. Tehát amikor felfedezzük a valódi motivációnkat, már nincs szükségünk az önkényes célokra."

/Ide tűzném a másik jegyzetemet, amiben Alfie Kohn a motiváció kérdését járja körül./


3 olyan dolog, ami jelentősen megváltoztatta Leo Babauta életét:

- olyan szokásokat vezetett be, amelyekben örömét leli
- leegyszerűsítette az életét
- célok nélkül kezdett élni

Ha nincs célod, mit csinálsz?? Mit teszel? Tétlenség, eredmények nélküliség? Lustaság? Üresség?
Nem akadályoz meg a fejlődésben az olyan élet, amiben nincsenek célok?

"Attól tartottam, hogy ha megszabadulok a céloktól, azzal egyben az eredményeket és a produktivitást is feláldozom. (...)
Az elmúlt száz nap volt életem legtermékenyebb időszaka.
(...)
Képes vagyok a jelenben élni, anélkül, hogy kényszeresen folyton a következő feladatra gondolnék.

Miután sikerült kiküszöbölnöm a stresszt az életemből, olyan izgalmas új feladatokra vállalkoztam, amelyeket valószínűleg nem mertem volna kipróbálni a célok uralma alatt.

Lehetnek még céljaink.
Fontos, hogy megkülönböztessük az 'igen, boldog akarok lenni' és a 'pillanatnak akarok élni' vagy az 'egészségesen akarok élni' elhatározásokat a céloktól: az előbb felsoroltak nem célok, hanem választások. Azt választom, hogy boldog legyek, vagy a pillanatnak éljek. Azt választom, hogy egészséges életet éljek. Nincs szükség arra, hogy lemérjem ezeket a dolgokat, egyszerűen csak így élek.
Ami a regényt illeti, amelyen dolgoztam, szándékomban áll befejezni. Soha semmin nem dolgoztam keményebben életemben, de élvezem az írás folyamatát, így az is rendben lenne, ha soha nem fejezném be. Már nem stresszelem magam miatta."

Na, emésztendő gondolatok, igaz?

És természetesen az iskola és vizsga kontra szabad tanulás kérdéskörömhöz is erősen kapcsolódnak...

minimál lételemzés

Valamikor ITT , vagy még korábban, régebben kezdődött. 

Sokat gondolkozom, mondhatni, túl sokat is. Rágódóm. Tele vagyok bizonytalansággal, kérdésekkel. Óriási káosszal. Néha elég jól elvagyok ezekkel a terhekkel együtt, máskor annyira lenyom, h mozdulni sem bírok. Lebénít.

De most fény gyúlt az alagút végén.

Olvasom a Minimalisták c. könyvet, KonMari után megfelelő folytatás. Felfrissíti bennem, ami már Marinál is megragadott - hogy mik is a fontosak nekem. Erről szól a lomtalanítás, erről szól a rendrakás. 

"...fegyelem kell, és az, hogy fontossági sorrendet állítsak fel. Valódi fontossági sorrendet, ami nem azonos a kamuzással. Lehet, h az írás kimondottan fontos volt számomra a húszas éveimben - végső soron tényleg nagyon, nagyon szerettem volna csinálni -, de sohasem élvezett igazi prioritást. A napi darálás valósága azt jelenti, hogy a hétköznapi feladatok felemésztik az idő nagy részét. E-maileket nézni. Az interneten téblábolni. Tévét nézni. Jelentéseket írni. Ezen tevékenységek élveznek elsőbbséget.

Mindig is azt vallottam, hogy a prioritásaim borzasztó fontos tevékenységek. Például az, hogy együtt legyek a családommal, hogy eddzek, vagy hogy elég időt szakítsak arra, hogy egyedül legyek és írjak. De nem így van. Amíg ezeket az elfoglaltságokat nem helyezem a fontossági sorrend legelejére, amíg ezek nem válnak hétköznapi rutinná, addig az életemben nem ezek lesznek a valódi prioritások.

Ez mától meg fog változni. A prioritásaim azok a dolgok lesznek, amelyeket mindennap csinálok, az apró feladatok, amelyek előrelendítik a másodperc-, és percmutatókat az órán. Ezek a napi erőfeszítések lesznek az igazi kötelességeim. Minden más egyszerűen másodlagos."   

Ahogy utaztunk családilag az autóban - akkor volt lehetőségem olvasni - elgondolkodtam a prioritásaimon. Mivel is töltöm a napjaim. És mire is vágynék most, ebben a percben. Rendkívül nem vagyok rá büszke, de az ugrott be, h szenvedhetnénk most egy aprócska autóbalesetet, de mindenképpen úgy, h csak én sérüljek meg. Speciel én ültem hátul, középen, és pont nem voltam bekötve, szóval mondjuk én kirepülnék előre az szélvédőn, a többieket megóvná a biztonsági öv. Hm. Engem kórházba kellene szállítani, és kapnék 1-2 hónap kényszerpihenőt... Na, kellemes vágykép, mi? Azért én is megdöbbentettem magamat. Komolyan, erre vágyom? Azért ez durva. Mehetek terápiába...

De az a nagy szerencsém, h a legjobb terapeutám van, aki rögtön vezetett is tovább. A Minden Titkok Tudója segített felnyitni a szemem. Őszintén ki kellett mondanom, csapdában érzem magam. Le vagyok merülve, bár ez nem feltétlenül látszik rajtam a hétköznapokban. Csinálom, amit kell. De aki mondjuk végigkísérné egy napomat - például a gyerekeim...-, látná, hogy a tűrésküszöböm minimálisra csökkent, a türelmem körülbelül megszűnt, konfliktuskezelési képességem mintha sose lett volna. Irtó hamar kiakadok, napjában ezerszer, és a lehető legrosszabb módokon reagálok. Tanítani lehetne - elrettentő példaként. 

A Férjjel való beszélgetésben - szenvedésben a gyerekeken, önmagamon, hogy nevelek, hogyan kéne, satöbbi, satöbbi - hangzott el a gondolat, h valójában mind önközpontúan működünk, mind azon vagyunk, ami nekünk jó. 

Később, a minimalista életcélkeresés és életátgondolás kapcsán újra elgondolkoztatott ez a dolog. Keresni, h nekem mi a jó, és erre törekedni, rossz volna?

Már kapirgáltuk ezt a témát egyszer egy Nagy Családi Megbeszélés alkalmával. De most máshogy látom. 

Nem, nem hiszem, h ez önzés, vagyis nem a szó negatív értelmezésében. Hiszem, h Isten Tiszta Szelleme él bennem. És jó vagyok. Hibázom, igen. De bízhatok magamban. Nem tudok jól lenni a szeretteim kárára. 

Viszont be kell látnom, h megváltoztatni csak magamat tudom. Megint oda jutottam, h mindenféle kívülről jövő, és belülről nyomó elvárásnak próbáltam megfelelni, és közben régen nem élveztem a saját életemet. 

Megőrjít, és begolyózok attól, hogy megpróbálom kitalálni, kinek mi lenne jó. Meg hasznos. Meg optimális. Hogy mit tehetek azért, hogy a gyerekeim így vagy úgy működjenek. Nem, ez egy téves út. Magamért vagyok elsődlegesen felelős. Félre ne értsetek. Felelős vagyok a gyerekeimért, és ezzel nagyon is tisztában vagyok. (Megtehetném, hogy lerázom ennek a felelősségnek nagy részét, és átruházom egy intézményre, más, kompetensnek ítélt felnőttekre. Ez is egy lehetőségem lehet.) De most, jelen élethelyzetemben be kell látnom, hogy a saját helyem megtalálása hozhat megoldást. Nekem kell szeretnem az életemet, hogy a gyerekeim helyét is újra megtaláljam benne.

Bárhogyan is döntök, döntünk az életünk további folyásáról, akár iskolázás-nemiskolázás, vagy bármi kapcsán, ha én nem tudom élvezni, az csak bizonytalanságot, kétséget, csupa rosszat üzen a gyerekeknek. És bárhogy választunk, ha élvezni tudom, akkor az nekik is megerősítés. 

Hogyha nekik a legjobbra törekszem, magamnak miért nem keresem azt? Hogyha nekik élmény alapú tanulást, lelkesedést kívánok, akkor magamnak miért nem adom meg ezt? Miért gebedek bele, hogy őket kiszolgáljam, ha közben mártírnak érzem magam? Miért nem bízom bennük jobban? Miért nem engedem meg magamnak, hogy én is éljem a saját életemet - mellettük, velük együtt?

André Stern példaképe (a saját gyermeke. És) - az édesapja. Mert önmaga volt, lelkesen tette, amit szeret, és abban jó volt. És ezzel nem azt a vágyat táplálta, h a fia hasonlítani akarjon hozzá. Hanem - hogy ő is élvezze azt, aki ő. Valósítsa meg önmagát, hogy ezt az elcsépelt kifejezést használjam. 

Példa vagyok. 

Hogyan ébreszthetsz lelkesedést a gyermekedben? Légy lelkes! 

Azt tegyem, amit szeretek. Vagy szeressem azt, amit teszek. Így, vagy úgy, de ez terv. Haloványka, óvatos, de terv.

"Tudom, hogy kudarcot vallhatok, de időről időre mindannyiunknak el kell buknia - ki kell derítenünk, hogy mi nem működik, ahhoz, hogy felismerjük, mi működik." 

(Joshua Fields Millburn: Minimalisták)

Csodálatos, hogy amikor nem vagy a saját utadon, mekkora pofonokat kapsz.

A többi néma csend.

még egy kis mari

Végigolvastam KonMarit.
(Máris hiányzik... :))

Még egy kis motiváció: tapasztalata szerint a rendrakás során az ember szó szerint kivirul.
Könyvek és iratok selejtezése megtisztítja az elmét, a ruhák selejtezése után karcsúbbá válik az alak (hm?), a pipererendrakás kisimultabb bőrt, egészségesebb arcszínt hoz. Minden tudományos alapot nélkülözve - csak ezt vette észre. Hogy a test reagál a rendberakott területre. Mintegy fellélegzik.
Hát, az biztos, hogy: én eddigi harminc_iksz évem során soha nem használtam krémet. Se arckrém, se testápoló, se naptej, semmi ilyesmi. Nem valamiféle állatvédő vagy feminista meggyőződésből, csak asszem egyszerűen nem fejlődött ebbe az irányba a nőiességem. És a nagy fürdőszoba-átsöprés óta - elkezdtem kényeztetni magam. Használom a krémeket. Mert azért voltak ám a fiókban, és nem mintha eddig nem tudtam volna róla, hogy vannak. Csak most használom őket. És élvezetet nyújt törődni a bőrömmel. Nem tudom, mi változott meg. Csak elkezdtem, mert akartam. És jó.
Mari azt mondja, a rendrakás azért van wellness hatással, mert rajta keresztül az emberek megismerkednek az elégedettség érzésével. És ez megszépít. Lehet benne valami. (Bár biztos az sem árt, ha naponta letekerem a puha, illatos krémek kupakját...)

A becsben (meg)tartott holmijaink tovább is fogják bírni szerinte. Mert érzik ám ők a lávot. Hát, nem vitatkozom. Úgy legyen.

Befejezésül azt hangsúlyozza, legyél hamar túl a rendrakáson. Egy lendülettel, gyorsan, alaposan. Utána meg csak mindig döntened kell, mit tartasz meg, és mit nem az újonnan érkezők közül - és törődni azokkal, amiket megtartottál, mert szeretsz.
És hogy miért légy túl rajta gyorsan? Mert nem ez az életed célja! A rendrakással csak az olyanok töltik az életüket, mint ő, akinek ez a szenvedélye, és aki máshoz nem igazán ért. De rakj rendet egyszer és mindenkorra, aztán fordítsd az idődet és energiádat arra, amiben te a leginkább örömödet leled, ami a te küldetésed az életben! Az otthonod rendbetétele segít, hogy megtaláld, ami megérinti a lelked. "Az életed valójában az otthonod rendbetétele után kezdődik!"

Jessz, kalandra fel!

mert rend a lelke

Ursus Wehrli humorista és fotós ugyan kihagyja a szeretetelvű selejtezést, de rendet tenni, azt nagyon tud...!

KonMarcsi a barátom

Van egy csoportunk facebook-on, nekünk KonMari rajongóknak... (irul-pirul), és ott szóba került, h mennyire nemnormális ez a nő... 5 éves kora óta foglalkoztatja a rendrakás, fanatikusan agyal rajta, barátai nem voltak, iskolából sietett haza pakolni... igen, kétségtelenül furcsa. Nem a megszokott, és ezáltal a társadalmilag normálisnak kinevezett. (Mellesleg, aki a szakmájában nagyon tuti, az valahol biztosan fanatikus, és nemnormális - a többiekhez képest, akik nem merülnek úgy bele abba a dologba.)

De a most olvasott résszel én csak jobban megszerettem ezt a nemnormálist. Mert tudja magáról ám. És nem kéne, de ő mégis leírja a lelkét. Két oldalt szán rá, és ír róla, hogyan kereste az okát önmagának. Hogy igen, ő nehezen fejezi ki az érzéseit, és nehezen teremt kapcsolatot. Ír a szüleihez való viszonyáról, h kompenzált középső gyerekként, nem akart teher lenni, és egész korán érezte, h nem akar függeni másoktól. Jobban érezte magát tárgyak között. Nagyobb biztonságban. És még azt is leírja, h ma sincs túl sok önbizalma. Ez nekem annyira tetszik. Tényleg olyan egyszerű lánynak képzelem el. Aki mégis, kihozta a saját zárkózottságából, fura megrögzöttségéből a legjobbat!

És mondhatjuk, h mennyire gáz, ha valaki azt írja, a tárgyak megértik őt, és elfogadva érzi magát köztük. Szeretetkapcsolat a cuccokkal. Elsőre sajnálnám mérhetetlenül. De ő mit ír? 

 "...hálás vagyok, hogy olyan dolgok és emberek vesznek körül, amiket és akiket szeretek. Mindegyikük különleges, értékes, és rendkívül kedves nekem. Boldoggá tesznek és támogatnak. Elhitetik velem, hogy képes vagyok megállni a saját lábamon. Én pedig szeretnék segíteni azoknak, akik úgy éreznek, ahogy egykor én, akiknek nincs önbizalmuk, és nehezen nyílnak meg mások előtt. Szeretném megmutatni nekik, mennyi támogatást kaphatnak a tértől, amelyben élnek, és a dolgoktól, amelyek körülveszik őket. Ezért töltöm az időmet azzal, hogy ellátogatok emberek otthonaiba, és megtanítom nekik, hogyan kell rendet rakni."

Mindig is vonzódtam a nemnormálisakhoz.

újabb óda a rendrakáshoz

Juhhéj! Még mindig konmarizva négy kupac ruhának mondok búcsút, pedig azt hittem, ez a terület nem lesz valami izgalmas, hisz rendszeresen selejtezem az állományt. De tényleg sokkal magabiztosabban válogatok. És ez élvezetes.
Ma olvastam a könyvben, hogy Mari tapasztalata szerint az általa rendrakók rendes lakáson túl sokszor (szinte mindig) egy új, öntudatosabb irányt is nyernek, ami megnyilvánul akár pl. szakmaváltásban. Merthogy:
Egy - azáltal, hogy életed minden egyes tárgyáról szépen, sorban, folyamatosan, hosszú időn keresztül (Mari szerint lehet cirka hat hónap ez a történet) döntéseket hozogatsz, egyszerűen rutinra és magabiztosságra teszel szert döntéshozatalban. Ez célirányossá, tudatossá tesz. Bízni kezdesz a döntéshozatali képességedben.
Kettő - mivel azzal foglalkozol, h figyeled magad, és a vonzódásaidat, és eszerint "tisztogatsz", egyre inkább letisztul benned is, hogy mit szeretsz, mi a te utad. Hogy ki vagy Te.
(Tudtam én, h itt a helye KonMarinak a blogban!! Hihi...) 

őrizd a rendet

KonMari szellemében folytatom töretlenül a házfelforgatást.

"lassan kezdtem a holmijaimat legyőzendő ellenségnek látni, sőt az egész otthonomat, és folyamatos harcot vívtam ellenük" 

Mennyire így van! Volt... (?!)

A szelektálás a szeretem-dolgok mentén ezt is megváltoztatja. Hiszen ha szigorúan csak azt tartom meg, amit szeretek, abból egyrészt nincs olyan sok, helye is lesz, másrészt amit szeretek, azt szívesen veszem kézbe, rakom el, jó ránéznem. Ahh, de vágyom egy ilyen szeretem-élettérre! 

Amúgy jól haladok, jelenleg a konyha van soron.
Vágyam pl. szép, egyedi bögre készlet. A teljes boldogság tőlük lenne.
Egy már van, ő az:

szilagyikeramia.hu

Rajta kívül van sok ilyen-olyan bigre-bögre. Rend_et_len.

A rendetlenség oka a túl sok holmi. Miért van túl sok holmi? Mert olyan rafináltan tárolunk, hogy nem is tudjuk, mennyi cuccunk van. Cél: egyszerű tárolási módszerek, egy pillantással felmérhetővé váljon, mennyi a holmi.

Rendetlenséget idéz elő, ha 

- túl sok munkába kerül a helyére tenni 

- nem egyértelmű, hol a helye

"Őrizd meg a rendet, és a rend meg fog őrizni Téged!" (jezsuita gondolat)

készülés

Telnek a napok, haladunk a házfelforgatással, túl vagyunk a gyerekszoba nagy részén is. Játékselejtezésben segített, h egy gyermekklinikához tudjuk eljuttatni a kiválogatott cuccot, így a kölkök nem is csak szortíroztak, de volt, amit kifejezetten odaajándékozni szerettek volna.

Vizsgaidőpontunk is megjött, konkrétan holnapután megyünk. Azért remélem legközelebb kicsit hamarabb megtudjuk. Persze nagyjából ekkorra lőttem be, de azért mégis megijesztett kicsit. A legfontosabb, h ne parázzunk rá. Még gyakorlunk, ami bent van, bent van, ami hiány, majd pótoljuk. Nem az iskolának tanulunk, ugyebár. M-nél hiszti formájában ölt alakot az izgalom... mondjuk nálam is. Szóval, a jelszó: take it easy!

zoknilélek

KonMari által kitaposott úton süvítve tovább, elérkezett a zoknik életének fordulópontja is.
Mert szerinte szegényeknek nagyon rossz, h összegöngyölve, krumpliként gurulgatnak a fiókban. Nos, nem annyira együttérzésből, inkább kíváncsiságból, és japán segítőm iránti lelkes elkötelezettségből... elkezdtem az általa ajánlott módon átrendezni a zoknis fiókot. Hajtogatva, állítva. És örömmel konstatáltam, a fele üres maradt! Így bekerülhettek a zoknik mögé a ruhás polcokon össze-vissza kallódó fürdőruhák végre! (És ja, nem szeretem a színes zoknikat.)

A khm... alsóneműket amúgy már egy ideje hajtogatva tárolom, tökre szeretem ezt a módit, szépen egymás mellé sorakoztathatóak így. Videó a hajtogatásról ITT, én is innen tanultam.

Még két érdekes gondolat.
Az egyik az elvégzett sulik, tanfolyamok jegyzetei. Ezeket nem érdemes megtartani. A könyvből tanulás helyett azért megyünk tanfolyamra, h tanár általi tanulást kapjunk, a témáért lelkesedő, hozzáértő személy élményt adjon - ez megtörtént. A jegyzetet úgysem fogod újraolvasgatni. Ha a tanultakat nem hasznosítod a gyakorlatban, a képzésnek sok értelme nem volt. Ezt mondja ő, és van benne igazság.
A másik az emléktárgyakkal kapcsolatos. Ezt elolvashatod ITT, oldalán.

mi vagy te, könyvtáros?

Konmarival hasítunk tovább.

Bizsergető gondolat, hogy csak olyan könyvekkel vedd körül magad, amik kellemes érzéseket hívnak elő belőled, amiket szeretsz. Milyen jó is olyan lakásban élni, ahol bármerre nézek, szeretem-dolgok vesznek, mondhatni ölelnek körbe...

Érdekes esetem Freuddal. Egy életrajzi könyv - fekete, fényes papír, rajta nagy fehér betűkkel, h Freud élete és munkássága, alatta egy portré róla. Vagy négyszer tettem vissza és vettem újra le a polcról. A tartalma miatt akartam megtartani, de rájöttem, h irritál a kinézete a könyvnek. Komolyan megkönnyebbültem, amikor eldöntöttem, h nem kell. És más könyvekkel is voltam így - a borító igenis sokat számít. A gerinc is, azt látom, ha ránézek. Wass Albert is esett áldozatul, mert ízléstelen, hozzá nem illő, önmagában is vizuális bántalom borítót kapott a felelőtlen kiadótól.
Amúgy is szeretem lecsupaszítani a könyveket a csúszós papírborítójuktól, ha van nekik olyan. Általában meztelenül szebbek. Tudom, h ők sem bánják... (Na tessék, KonMari a zoknik lelkivilágáról érzelmeskedik, nekem a könyvek a gyengéim...)

Vicces, ahogy elmeséli az írónő, hogyan próbálkozott megtartani a könyv nyújtotta élményt, de csökkenteni is a mennyiséget. Először ki akarta írni a kedves könyvekből a gondolatokat, amik megfogták. Elkezdett aláhúzogatni, kimásolgatni. Gondolhatjátok, hamar rájött, h őrültség. Akkor elkezdte kifénymásolni. Újabb zsákutca-ötlet. Akkor kitépdeste a lapokat (!) és füzetbe fűzte. Ezzel elégedett volt, de észrevette, h az ilyen füzeteket végül soha nem vette elő újraolvasgatásra. Na így lett drasztikus könyvselejtező (is). Mert az élmény, amit a könyv adott, a Tied marad, ha emlékszel a sztorira, a szavakra, ha nem. És ennyi legyen elég.

Nem tudom, nekem a lapkitépés valahogy fájt. De értem a törekvést, én szoktam aláhúzogatni sorokat, szigorúan ceruzával, vagy becetliztem régen oldalakat pl. verses kötetekből, aztán velem megesik, h előveszem a könyvet, és újraolvasom a bejelölt részeket. És megkapom az élményt, megint.

Szóval, nem tudok olyan drasztikus lenni, mint kedves mentorom. De büszkén mondhatom, h jó 100 könyvnek búcsút mondtam. Némelyikük átvándorol ismerősökhöz, barátokhoz, aki igényt tart rá. A többi sorsa még kérdéses, de elmennek, az tuti. Bye-bye.

A cikk további részeit ITT, a csaladmesek.hu oldalon olvashatod!

Legközelebb mesélek a zoknikról is...

hasítunk

Még mindig KonMari adta lendülettel, ma M az asszisztálásommal kiselejtezte a ruhatárát, juppi! Felére csökkent az állomány, tökre határozottan válogatott! És tényleg volt egy rakás olyan ruhadarab, amit sose volt hajlandó felvenni. És (!) csak a végén kezdte magára aggatni a kedvenceket! S is lelkesen kezdte, aztán hamar beleunt, látványos szenvedést adott elő a gyerekszoba padlóján, aztán meglógott kalózkodni a másik szobába... de végül Apa segítségével a végére jutottak.

Íme a kipurcant selejtező, és kettejük ruhatára a polcon, ami még nem hű_de_rend, de legalább nem folyik ki a szekrényből!

Jelentősen könnyebb amúgy selejtezni, ha arra koncentrálsz, ami marad. Leszórtunk minden ruhát kategóriánként a földre egy kupacba, és adogatták a kezembe - amit szeretnek, az ment vissza a polcra. Ami a földön marad, annak a sorsáról majd döntünk, de most ne azzal törődjenek. Komolyan öröm volt a válogatás!

káosz kontra rend

Új év, új kezdet. Igaz?

Pont megfelelő időzítéssel találtam rá erre a könyvre: Rend a lelke mindennek. 

A folytatást elolvashatod ITT és ITT.

terelődés a mederben

Muszáj valamiféle mederbe terelnem magunkat. Amúgy próbálok lavírozni az unschooling irányelvű szabad tevékenység általi tanulás, és a szervezett, irányított oktatás között, magam sem egészen vagyok még vele tisztában, miben is hiszek ezen a téren.
Az biztos, h szeretek időt és lehetőséget hagyni arra, h belemerüljenek az épp őket érdeklő akármibe, szeretem, ha komolyan veszik magukat (márpedig a gyerekek általában úgy csinálják), támogatom is őket ötletekkel, továbbfejlesztéssel.

Zárójelben jegyzem meg, az árnyjátéknál pl én voltam a hangfelelős - volt youtube-ról banyakacaj, a banyatanyára érkezéskor hátborzongató zene, a szerelemesek megmenekülésekor romantikus dallamok. Segítettem nekik a meglévő bábokon túl szükséges extra "szereplők" (szivecske a párocska feje fölé, pókháló, csapda...) elkészítésében. Készítettek pénzeket meg jegyeket, amit kiosztottak az érkezőknek, h megvehessék a belépőjüket a műsorra. Zárójel bezárva.

Na de, valamiféle ütemterv mindenkinek jót tesz, a tervezés a célbaérés érzésével ajándékoz meg. Úgyhogy elterveztem a hetet.
Tavaly órarenddel indultunk, amit aztán szép lassan elhagytunk. Most, látva a gyakorlatot, nagyobb blokkokat tervezek egy-egy napra. Ami persze mégsem jelent tantárgyi szeparálást. Hiszen az olvasás-írás mentén zajló napunkon illusztráció rajzolása máris vizuális nevelés, az olvasnivaló tárgyától függően pedig lehet épp környezetismeret is.
Az alkotás napon mindig van komolyzene hallgatás, és alkotókról olvasunk, írunk, amibe egy kis történelem is befigyel.
A számítógép napot a szükség hívta életre. Eddig hétvége volt a mesenézés, számítógéphasználat lehetőségének ideje. De hihetetlenül izgatja őket, rettentően várják. Mondjuk persze, hiszen apjuk-anyjuk a számítógép előtt dolgozik. Azért kíváncsi lennék, mennyi időt töltenének előtte, ha nem szabnék én határt... Lehet, h csak bátorság kéne kipróbálni, és bennük való bizalom, h érzik, mennyi kell nekik, és beállna egy egészséges szintre az igényük. Mindenesetre most azt találtam ki, h lesz egy számítógépes tanulónap, aznap a gépen számolunk, angolozunk, szókeresőzünk, Egyszer volt az élet-et nézünk, számtalan kreatív módja kínálkozik a tanulásnak.
Aztán van számolás nap, hát itt matekozunk. Kevésbé vagyok lelkes, de azért ezt is lehet izgalmasan, tudom én.
És a péntek fixen a kísérletezés napja, Apa vállalása. Ami meg ugye fizika, kémai, biológia, meg amit akartok.

Amúgy a kis kerek képecskék az évszakokról akkor kerültek fel, amikor szembesültem vele, h S még nem tudja őket, és aztán jóval később sorolta ebben a sorrendben: tél, tavasz, nyár, ősz. Akkor jöttem rá, h megtette a hatását, h ott volt a konyhában előtte - konkrétan ez alapján tanulta meg az évszakokat.

A mai íráshoz, ami a titkos projektünk része, térképet kellett böngésznünk, és ismeretterjesztő filmet nézni. Meg rajzolni. (A halon a csíkos micsoda majd kiderül, h micsoda. Ha eljön az ideje.)

Délután, S pihenőidejében pedig a Tündér Lala van soron  (de szerettem én is), miután a Szeleburdi családot végigolvasta. Na tessék, az olvasás valójában mindennapos tananyag.

második nap

Ma úgy döntöttem, kicsit unschooling irányba sodródunk, elfáradtam tegnap az "evezésben".
Reggel, míg a gyerekek szöszmötöltek a szobájukban, B hamar visszaaludt (némi simogatás segítségével) az ágyában. Bementem hozzájuk. Ezt a füzetet lapozgatták:

Megnéztük a földgömbön (ami jelen esetben épp egy strandlabda) Ázsiát, azon belül Kínát, összehasonlítottuk Magyarországgal, meeennyivel kisebb, milyen messze van... Megnéztük, ha már ott vagyunk, a többi kontinenst is. (Később Apa kiegészítette az ismereteket a kontinensek vándorlásával, meg a Föld forgásának és keringésének bemutatásával - M volt a Nap.)

Ott hevert az esti mesés könyv a szőnyegen, kérték, h meséljek egy részt, szóval beosztottuk M-mel, egy oldalt ő, egyet én. Végig is olvastunk 4 fejezetet.
Közben B is becsatlakozott. Olvasás óra pipa. Környezet óra pipa. Mindenki boldog maradt és elégedett. 

És ebéd is lett, rakott krumpli, és még egy képzésre is eljutottam délután. Lám, vannak jobb napok. 

Az elmúlt hetek termése még egy csodarendezett gyerekszoba. Ott kezdődik a történet, h olvastam a Egyszerűbb gyermekkor c. könyvet, sajnos a felénél nem jutottam tovább, de elhittem neki (erős meggyőződésre juttatott), h a kevesebb tényleg több. És módszeresen selejtezni kezdtem a játékokat (is). 

Meg eszembe jutottak a szép kis címkék, amik még nem lettek kiaggatva. Szóval rendszereztem, és íme, az átlátható játékbirodalom:

A kíméletlen szortírozást túlvészelő plüssök, autók, kis izémizék bezsúfolódtak egy-egy fakkba ebben a lógóban.

A jelmezek két dobozt kaptak, egyikben a kiegészítők, másikban a ruhaneműk. A polcokon pedig könyvek, kártyák, összerakós-építkezős játékok, gyöngy, dominó...

Hát igen, könyvekből sok van. De hát azt hogy lehet selejtezni??

És alkottam új hajszínt is, mert megérdemlem, egy rézvörös:

rendszerező

Az egyszerűsítés jegyében játékokat szortíroztunk. A közeli családok átmeneti otthonába visszük, ahol karácsonykor már jártunk, egy Help Portrait jellegű családi fotózási akciót rendeztünk akkor. M megismert gyerekeket, "lettek ott barátaim", így motiváltan pakolta össze nekik a játékokat.

Közben eszembe jutott, h régebben találtam külföldi oldalakon (vagy a pinteresten??) játékok rendszerezéséhez feliratokat, amiket most lefordítgattam. Íme:

Vonataink nincsenek, és a 'filmek' címszóval sem tudok mit kezdeni - főleg a gyerekszobában, de azért azt hiszem felhasználunk majd néhányat.

(A cucc eredeti készítőinek írtam, h magyarul használnám.)