A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvasás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olvasás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 12., szerda

azért történnek a dolgok

Tavaszi bődületes fáradtság, és életünk felfordulása jobbról balra, balról jobbra, lentről fel és fentről le, de lassan kialakul minden. Vár ránk egy nagy költözködés, valamikor, reméljük hamarosan. 

Viszont ma végre kifejezetten aktívak voltunk, foglalkoztunk az emberi test nagy projektünkben a sejtekkel, kicsit a genetikával. (Egyszer volt az ötlet - Mendel, És egyszer volt az ember - A születés nagyon jó kis anyagok ide.) Eközben a két fiú szuperhősként lobogott körülöttünk. (Kimeríthetetlen szerep.) 

Ebéd után M átment a szomszéd nagylányhoz, akivel együtt szoktak tanulni. Most éppen a gladiátorok témakörében merültek el. Itthon elővettük az ide kapcsolódó könyveket. Közben S tanulóideje is eljött, úgyhogy M-nek önálló elfoglaltságot kellett találni. Nem volt egyszerű, minden javaslatomat közösen szerette volna megcsinálni. Végül B-t átrajzolva fog egy élethű gladiátort papírra vetni, ez lelkesítette. 
Csakhogy közben B alvásideje is ketyegett már, S-sel meg még semmit nem foglalkoztam. Oké, egy kis Rumini olvasás felváltva S-sel, míg B a papíron "pihen"... Aztán altatok, közben M folytatja a munkát, S pedig megígérte B-nek, hogy autópályát rajzol neki, míg alszik. 

És még nincs este...




UPDATE:
Aztán minden elképzelést és tervet felrúgva megjelent a szomszéd fiú, aki nagy haver, és akit szívfájdalom itt hagyni, ha költözünk... úgyhogy már kint bandáznak a kertben... 
B alszik, én retusálok, az élet szép! No és holnap is van nap.

2017. január 25., szerda

olvasónapló másképp

M részt vesz egy olvasóversenyen. Levelezős, több fordulós, és mivel én _direkt_ nem olvastam a szóban forgó könyvet, így teljesen az ő munkája az egész. Már két feladatlapot visszapostáztak nekünk kijavítva, és M teljesen felvillanyozódott az eredményektől. Olyan jó látni, ahogy komolyan tudja venni ezt a feladatát. Persze előfordult kiborulás, hiszti, de milyen jó, hogy én nem tudok segíteni, még ha akarnék se... Így előbb-utóbb kimászott a gödörből, és ment tovább.

A verseny zárásaként egy olvasónaplót kellett elkészíteni - lapbook formájában! Mivel épp a leadási határidőben vizsgáztunk, így kissé késve, de kérelmet írva, megmagyarázva, reménykedve küldtük el ma a kész művet. Megmutatom, mert nagyon büszke vagyok rá:



A fejezetekről képekben számolt be, és rövid tartalmi leírással.



Itt már a borító készül, belógó lófenekekkel...



És elkészült a nagy mű!











Személyiségkártyákat talált ki a szereplőknek, a régi autós kártyák mintájára.




Megvannak a közös tulajdonságok, és az azokhoz kapcsolódó "teljesítménypontok".




A fejezetek leírása mellé mindenhova került egy-egy rajz, amit csak az érthet, aki olvasta a könyvet...






Végül pedig M személyes véleménye a meséről.




Lesz egy szóbeli forduló is, izgulunk, hogy M bekerüljön. És persze a nyeremények is vonzóak... De a lapbook készítéséért már megérte - és ezt nem én mondtam...!

2017. január 10., kedd

évszakok, hónapok

Kiderült számomra, h S még nagyon keveri a hónapokat. Előszedtem a régi ötletet INNEN, és elkészítettük:



Időjárás, néhány jellemző ruhadarab, fák, és persze az évszakokhoz kapcsolódó hónapok.



Közben M szabadfoglalkozásban először Tom Sawyert olvasott (sokadszorra), aztán illusztrációt készített az olvasottak ihletésében:




B meg színezett, vagdosott, S-t követve. És folyton elrohangászott, szóval fotó ezennel őkisfiúságáról nem készült.

2016. május 27., péntek

ballada

Az Időfutár egyik részében megemlítették Kőműves Kelement, úgyhogy belecsaptunk a balladákba.

Elolvastuk a verset, és egy neten talált képen megmutattam a gyerekeknek a régi általános iskolám falán lévő domborművet, ami a vers megjelenítése. Gyerekként nagyon megérintett engem. Az iskolám sajnos azóta már üresen áll, de a falán még látható az alkotás.


Egy kisfiú előadásában is meghallgattuk youtube-on, ITT.

Szerettek volna még balladákat, így meghallgattuk Arany Jánostól A walesi bárdokat is, Sinkovits Imre előadásában. Közben többször megállítottam a videót, és megbeszéltük, miről is van szó éppen.



Koncz Zsuzsától a megzenésített walesi bárdok:



Arany balladaköltészete a zanza tévén, ITT!

2015. november 28., szombat

olvasósdi

Tanulunk, most épp így:
betűkártyák, párosítva - egyik oldalon kis és nagy betű, másik oldalon nagy betű és hívókép.



Mivel a kép hátoldalán ott a nagy betű, ezért S azokkal a párokkal is boldogult, amiket még nem ismert eddig. Aztán a képek segítségével össze is olvasott mindenféle új szót.



Én is tanulok ám...

2015. november 4., szerda

én, te, ő


Ez a régi köny lett a "tankönyvünk". Mese a Szófajok szigetvilágából. IV. Kikmik herceg birodalma, ahova hőseink keverednek egy hajótörés során. A Szerkentyű sziget az első, ahova megérkeznek, itt Fúrfarag mester él a robotokkal.
Én nem ismertem, ajánlásra vettem, és most erre építem a tanulásunkat! Ahogy a könyv is, mi is az igével kezdtük, ez az első sziget. Néha előbb megtanuljuk a dolgokat, aztán gyakoroljuk azokat a mesében, máskor megfordítjuk, és Pittel, Pattal fedezzük fel a magyar nyelvtan szépségeit!

Már jártunk a Parancsok Házában (felszólító módú igék - a varázsos j), és indulunk tovább az Idők Házába.
Sok gyakorlásra lehetőséget adó képsorozat, teszt, feladvány segíti a gyakorlást, és a történetbe ágyazott tanulást mindenki élvezi, még S is jön igeragozni.





M csak azt sérelmezi, h nem olvashatja egyedül, meg kell várnia vele engem is, h le ne maradjak a kalandokról.

2015. október 20., kedd

esti olvasás óra

Este, fürdés után M levette a polcról a Játékházat, és olvasni tanította S-t.



B-nek M rövidesen kihozta a Kisvakondos könyvet, h azt nézegesse inkább, mint mondogatja, h ö-ö-ö, amikor az ott a-i-ó...



M letapsoltatta S-sel a szavakat, olvastatta a betűket, első tizensok oldal a könyvből pipa, három betű megtanulva.
Akkor hát - jó éjt!

2015. október 16., péntek

Két Lotti

M olvas, olvas, és olvas. A blog oldalsávjában jegyzem is, miken van már túl.
A teljesség igénye nélkül, megvolt a Kincskereső Kisködmön, a Pál utcai fiúk, Lassie hazatér, Robinson Crusoe. Csak, hogy afféle kötelezőket említsek. Igen, én erre büszke vagyok.

Lassan kiürül a könyvespolc, szóval újra könyvtárazók leszünk. (Leszoktunk róla, mert újra meg újra elmaradtunk a visszavitellel, és az ebből következő kellemetlen érzések/pótdíjak lelomboztak minket. Szégyen a futás, de hasznos. Vagy ez nem illik ide...? :)) Szóval megjavulunk, kinevezünk egy könyvtári könyveknek való polcot, mindig oda tesszük, és akkor jól meg is találjuk, és beírjuk a naptárba, nem is csak aznapra, hanem már hamarabbra is... meg ilyen világmegváltás.

Na, de - olvasónaplót kéne írni valamelyik könyvből, ami (azért az erősen megújításra szoruló) iskolai kötelező olvasmánylistának megfelel, tehát harmadikosoknak javasolják. Viszont egyáltalán nem vagyok az olvasónaplóskodás híve, élményrabló cincálgatás... Már a Vukkal próbálkozva befürödtünk.

Szeretek kitalálni, összeállítani mindenféle feladatokat, de ez most nagyobb falatnak bizonyulna annál, mint amire vállalkozni szeretnék. Nyilván újra kéne olvasnom hozzá a kiválasztott regényt, meg satöbbi.
Szóval a Gyereketetőn körülnéztem, és a Két Lotti lett a befutó. Már olvasta M. Megrendeltem a lapbook-ot. Első ilyen tapasztalatunk, izgatottan álltunk neki. Mindenképpen százszor jobb, mint bármiféle hagyományos útja az olvasmányelemezgetésnek.

A lapbook alapjához is a Gyereketetőről kaptam segítséget, innen. Ugyan nem fotókartont használtunk, bár ezerszer egyszerűbb lett volna, de épp nem volt itthon, és mi akkor azon nyomban akartuk elkészíteni - szóval ikeás függöny papírcsomagolását használtunk, ami vékonyabb karton, és van "füle". Megszenvedtem vele, míg összeragasztgattam...



Na majd ha haladunk, még hozok képeket.

2015. július 24., péntek

idill

Ritka idill a függőágyban.


M amúgy meg az utóbbi napokban elolvasta a Mi, szemüvegesek, és a Florentine című pöttyös könyveket, most épp a Mary Poppins visszatér van terítéken.

2015. július 11., szombat

locspocs

Vendégeskedtünk V-éknél, akik az otthontanulás útjára csábítottak (na jó nem, csábultunk mi magunktól), és házi lekvárokkal, házi ketchuppal, sok-sok szuper könnyvvel megpakolva jöttünk el.

Például a Locspocs és a bolygó hollandi, amiben nekem nagyon tetszenek a grafikák, a gyerekek vegyesebb érzelmekkel viseltetnek iránta.

V lánya, R már a középiskolát unschoolingolja, és évekkel ezelőtt, amikor csöpp lányka volt, odaajándékoztam neki a Barbie-jaim nagy részét, rucikkal, cipőcskékkel. Most, amikor az én lányom lelkesedik értük, újra hazatértek a babák. Az Idő telik. Elég felfoghatatlan.

2015. április 8., szerda

olvasni jó

M olvasmányai, körülbelül december óta, időrendben visszafelé:

  • C. S. Lewis: Caspian herceg
  • Vera Ferra-Mikura: Tizenkettő nem egy tucat
  • George Sand: A kis Fadette
  • Fekete Isván: Vuk
  • Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk
  • Szalay Lenke: Mogyoró
  • Janikovszky Éva: A nagy zuhé
  • Louis Sachar: Laura titkos társasága
  • Julia Donaldson: Tüköry Léda hercegkisasszony
  • P. L. Travers: Mary Poppins a cseresznyefa utcában
  • Petrovácz István: A tizedik bolygó
  • Bálint Ágnes: Szeleburdi család


A Narnia sorozat következő része már elkezdve. Minden délelőtt olvas, a hivatalos tanulás előtt, majd utána is. És délután is. Meg este...

2015. március 10., kedd

Vuk


Képtalálat a következőre: „vuk könyv”
Bambit és a Bambi gyermekeit már kétszer olvastuk esti mese gyanánt, szépen részenként, nagyon szerették. Most M megkapta tőlem a Vuk-ot csak_úgy_ajándékba, hamar végig is olvasta.
Nem tudom, hányadik osztályban lehet kötelező olvasmány, van, aki másodikban, van aki harmadikban, negyedikben ajánlja.

Nem igazán szeretem az olvasónaplókat, van egy olyan érzésem, hogy a sok elemezgetés a végén elveszi az élményt, amit a könyv adott...
De gondoltam, tegyünk próbát, meg mégis legyen valami _ vizsgán felmutatható_ nyoma ennek a sok olvasásnak, amit művel - hát olvasónaplózzuk meg a Vukot. Keresgéltem a neten, találtam ITT pl. egy jó kis vetélkedőt a témában. Végül INNEN szedtem le az olvasónaplót, amit elkészítünk.
(Jót bajlódtam a kinyomtatásával, egy kétoldalas nyomtató lényegesen megkönnyítette volna a dolgom. Így kivagdostam kicsi lapokat, összeraktam a könyv prototípusát, megszámozgattam, és szétszedve láttam, melyik oldalak kerülnek egymás mellé, és a lap két oldalára.) 



Haladunk vele, majd megmutitom, ha kész.

UPDATE: Nem, az olvasónaplózás nem jó ötlet. Ez az olvasónapló sem. Elvetve. (Egy darabig kitöltögettük, aztán beláttam, h többet árt, mint használ.)