Már igazából fogalmam sincs, hogyan keveredtem oda, ahol megláttam a hirdetést. És az is kérdés így utólag, h hova is... mert nem a suli oldalán láttam, az tuti - azt ki kellett nyomoznom.
Mindenesetre fizika órára vittem a nyolcévesemet, egy gimibe.
Az óra rendhagyó fizikaként volt meghirdetve, kísérletek bemutatásával, általános iskolások számára. Felvettem a kapcsolatot a gimnázium facebook oldalán egy hozzáértővel, aki készségesen válaszolt, h hát felsősöket, mondjuk 6.-7.-8. osztályosokat várnak. Ez nem tántorított vissza attól, h rájuk beszéljem magunkat. Írtam, hogy a lányom ugyan korosztályilag elég messze van, de magántanuló, és örömmel kapnánk az alkalmon, amikor is kísérleteket láthat a fizika világából. Ha nagyon nem érti, majd magyarázok neki
(höhö, én meg a fizika...), vagy kislisszolunk az ajtón - az óra menetét semmiképp nem fogjuk zavarni, és tényleg nagyon hálásak lennénk. Végül rábólintottak.
Jó volt már odabumlizni is, egy kis anya-lánya délután. Késtünk negyed órát, kivételesen önhibánkon kívül, és amikor benyitottunk a fizika előadóba, épp egy óriás létra tetején egyensúlyozott a tanár bácsi, kezében egy vizes flakonnal, amit leejteni készült. A résztvevők elöl, az ajtóban tobzódtak. Kíváncsian meredtek ránk. Néhány másodperctöredék alatt rájöttem, h magyarázattal kell szolgálnom oda nem illőségünk felbukkanására. Hát gyorsan elnézést kértem a késésért - biztossá téve ezáltal, h igen, nem tévedtünk el, mi ide jöttünk, itt vagyunk, maradunk. Nem voltak amúgy sokan, 3 hat-hetedikes forma gyerek, egyikük nagymamája (azért ő is fura volt ott, no, legalább nem csak mi), és egy hölgy, akit a tömeget növelendő, beépített tanárnak tippelek.
A vizes flakon lezuhant a létra magasából, a benne úszkáló piros kupak zuhanás közben nem emelkedett teljesen fel a vízben, valami olyasmi okán, hogy súlytalanság alakult ki ott - nem értem, valaki elmagyarázhatja, köszi.
Tudni kell, h mindig is utáltam a fizikát.
(A kémiát is.) Az igazság meg az, h soha nem értettem. Kábé semmit. És hogy valamiféle élvezetet találjak benne, hát az több lett volna, mint rendkívül röhejes feltételezés. Középiskolában a tanárunk minden, de konkrétan
minden órán feleltetett. Ki sem nyitotta a naplót, én már álltam fel. A többiek meg röhögtek. Mert tényleg én kellett, h feleljek. Csoda, h nem buktam meg. (Kettes-hármas voltam. Én, az általánosban kitűnő tanuló. Mondjuk egy elit, kőkemény reálos gimibe mentem, az egy másik történet, h miért.) De hogy a legtöbb jegyem nekem volt az egész évfolyamon, az is biztos. Ballagás után megkérdeztem a kedves tanárnőt, ugyan miért szekált ilyen kitartóan, és ő valami olyasmi ködös magyarázatot adott, miszerint azt remélte, majd így jobban fog menni nekem. Hm. Ezt még fel kell dolgoznom, azt hiszem...
De jó lett volna, ha anno olyasvalaki vezet be a fizika világába, akit az lenyűgöz, és még átadni is képes a szépségét... Gondoltam, ez a kísérletezős fizika óra
M-nek biztosan érdekes lesz
(és talán engem is lelkigondoz egy kicsit), még ha nem is biztos, h értjük majd.
Nálunk volt M kezdetleges kis fényképezője, így megörökítettem a labdás kísérletet. M indítására (egy-két-há-most) elejtették a három egymás feletti labdát, és a két nagy, alsó kosár- és röplabda energiája áttevődött a legfelső kis teniszlabdára, ami fellövellt a plafonig! Azta. Tetszett.
Volt még többféle kísérlet, vizet is lóbált gyorsban körbe-körbe a tanár bácsi, ami benne maradt a flakonban, meg ilyenek. Egy elméleti kérdésre pedig M adta meg a helyes választ. A feltételezés szerint van egy macink, amit beleteszünk egy ilyen lapos hengerbe, elkezdjük veszettül forgatni, aztán kihúzzuk a feneke alól a talajt - mi lesz? M válasza: ott marad, és forog tovább. Na ja.
Apának meg aztán profin elmesélte itthon az egészet.
Az óra végén még lamentáltunk kicsit a tanárral a magánoktatás előnyeiről, aztán elbúcsúztunk, és indultunk hazafelé. Vagyis indultunk volna. Csakhogy a lendület levitt minket a lépcsőn egy alagsori klubhelységbe, ahol is állt gy csocsóasztal. Hát, M unszolására nekiálltunk játszani, irtó jó volt! Én nyertem (nem vagyok profi csocsós, nagyon nem), és M mégsem borult ki, pedig nehezére esik az ilyesmi... Még kellett ugyan egy menetet játszani, miután 5:4 lett az 5-ös meccs vége - de amikor ő lőtt be magának egy gólt, és így lett nekem 6:4, nagyon nevettünk mindketten.
Szép kis nap volt. Éljen hát a fizika!
Utójegyzet:
Hálásan köszönöm ezt a pont jókor jött ajánlást egy ismerősömnek!
ITT , ebben a videóban vákuumkamrában ejtik le a tollpihét és egy labdát - csodásan hihetetlen! Nézzétek meg!
(Brian Cox visits the world's biggest vacuum chamber - Human Universe: Episode 4 Preview - BBC Two)
