énidő

Egy kis vetyengés az anyaság örömeiről, avagy énidő, mi is az?

KATT IDE, és olvashatod!

hasítunk! vagynem

Egy kis beszámoló, hóvégi számvetés.

Nagy hullámvasutazás volt ez a hónap, és nincsenek illúzióim a következők felől sem... Az építkezés leállt, ilyen-olyan okokból, de várunk. Remélhetőleg heteken belül megoldódnak a dolgok, de ez egy folyamatos nyomasztódás. Utána sem lesz minden egy csapásra könnyű, tudom én - sőt! Minden szempontból új kezdet, ami kaland a javából...

A munka terén: ovifotózások úgy tűnt alakulnak, sok (amennyi jelen élethelyzetben belefért) energiát öltem a népszerűsítésbe, ovik elérésébe. Leveleztem is többel, még időpontokat is fixáltunk, aztán szép lassan minden lehetőség bezárult. Még várok egyre, de most kicsit jegelem a témát.
Ráfeküdtem hát a másik szívemcsücske projektre, a dokumentarista családfotózásra. Újjászültem a face oldalt, mellettem férj építgeti a közös vállakozás weboldalát - inspiráló, már amikor nem vagyunk éppen full reménytelenek mindketten...
És bekerültem egy dokus családfotós csoportba, ami sok mindent elindított bennem. Van mögöttem egy nem 100%-osan sikeres munka, éppen vonogatom le a tanulságait - összeomlást ügyesen kerülgetve.

Az egyik tanulság számomra:
Türelem. Kitartó munka. Nem vagyok ebben jó. Szeretek lendületből menni, és ugyanilyen vehemens eredményt is várok. Ha nincs, ellankadok. De le kell kicsit higgadnom, és a folyamatra nézni. Igazából most - 4 hónapos Móka mellett - még bőven a készülés időszakát élhetem. Arra is ráébredtem, mennyi tanulnivalóm van még. Fotózás terén is, azon belül a dokumentarista helyzetet is jól kezelni, mint olyat. Marketing terén pláne. Úgyhogy, kedves én, keep calm and learn!
Kitűztem magamnak a 365 napos fotós kihívást a következő évre. Kitartás tanulására is jó lesz.

insta és blurb

Mivel fotós vagyok (nem csak anyuka, meg feleség...), kaptok szakmázós posztot is. Mert ez én blogom! Váháháhá.

Szóval van nekem instagram oldalam, nem is egy, hanem rögtön sok. Több fotós - nokedlik, családmesék, repop, és közreműködöm az egynapértedben is - és egy zárt, személyes. A személyesen már több, szívemnek kedves, de mégis minimalista, inkább hangulatot őrző, mintsem hagyományos, bekeretezhető családi kép gyűlik. Szerettem volna ezeket megőrizni, kézbe vehetővé tenni a gyerekeknek, magunknak.

A legegyszerűbbnek erre a célra a blurb.com bizonyult. Kapcsolható az insta oldalhoz, és rögtön onnan lehívhatóak a képek. Élveztem így, mert csak a gyerekekhez kapcsolódó fotókat mazsoláztam ki, és azokat helyezgettem az albumba.

Még terhesen, félig fekvő (fetrengő) pozícióban, őrizve Mó biztonságát, de már csendben őrjöngve a semmittevéstől, kezdtem bele ebbe a projektbe. És most, a nyöszörgő, kuckorgó kicsi fiúval az ölemben/vállamon jutottam a végére.

Bizonyára valamilyen instagram letöltő program + magyar nyomda a fotókönyv elkészítéséhez (nemcewe) is működhet, egyenlőre nem próbáltam. Gondolom olcsóbban jönnék ki.
Mindenesetre izgatottan várom a könyvecskémet, ez a szülinapi ajándékom magamnak.

kitört a nyár

Megvolt a vizsga, M mindenből 5 lett, S pedig ismétli az elsőt, ahogy azt kérvényeztük, és terveztük. Két napot töltöttünk a sulink városában, ott is aludtunk egy nagyon kedves kis vendégházban. Összekötöttük a kellemest a hasznossal, és a kötelező körök után/előtt kirándultunk, pl. a közeli Seholsziget Élményparkba, Nőtincsen. Ha eljutok odáig, h feltegyem a telefonomról a képeket a gépre, akkor meg is mutogatom majd!

Sűrű lesz a nyár, költözésekkel, építkezéssel... és a biznisz is dübörög.

És ami egy nagy bulinak ígérkezik, az a (dobpergés) Párnapop varrótáborunk!

Kedves anyukabarátnőmmel, és lányainkkal közösen Párnapop varrótábort szervezünk a nyáron, két turnusban, otthonosan, családi háznál. Várunk nagy szeretettel minden, 9 év feletti varrni vágyót! 

De a kistestvér se maradjon otthon, nekik is készülünk hasznos, vidám elfoglaltságokkal! 

Amire szükséged lesz, ha jönnél: varrógép, és 5 kedvenc póló, amiből varrni szeretnél! 
A jelentkezési lapot itt találjátok:
http://goo.gl/forms/CcMCeCk6FELgeOTh2

párnapop

Itt a tavasz, a pakolások ideje. Téli göncöket el, kiválogatni a kinőtt, elnyűtt ruhákat... A pólók elbúcsúztatása mindig nehéz, a kedvencektől elválni szomorú. Miért is nőttem ki, úgy szerettem! Na, akkor hát őrizzük meg - csak más formában! Ez a párnapop születésének meséje...

M egyik kedvenc, de fájdalmasan kinőtt pólója:

Először is, kivágjuk a mintát:

Különösen fontos mozzanat a megfelelő háttéranyag megtalálása, kiválasztása. Most legyen farmer!

Aztán varrógép alá megy:

Vajon tudunk-e olyan egyenletesen varrni, mint a gép? Amikor kézi munka folyik:

És végül az egyik első párnapop:

Ez nem eladó...

A lelkesedés nagy, begyűjtve sok mintás póló, és egyéb anyagok. Akinek ilyesmit selejtezni, gondoljon ránk! Tömőanyagnak is örülünk! Párnapop rulez!

Hogy miért pont párnapop? Kiderül, kövessetek itt is:
www.facebook.com/parnapop

fotómóka

Szó se róla, jól szórakoztunk a gyerekekkel a Fonóban...

találkozzunk

Készülünk a szombati találkozóra a Fonóban!

Jöttök?

unschooling találkozó

Kedves erre járók, akik unschoolingban vagytok érdekeltek, vagy érdeklődők! Szeretettel hívlak Titeket egy találkozóra most szombaton, 30-án, a Fonó Budai Zeneházba. Reggel 10-től kezdődik, előadásokkal, csoportbeszélgetésekkel. A Clonlara képviselői lesznek jelen!
És _nem mellesleg_ én, a Családmesékkel. Lesz egy fotósarok, jer, és meghívlak egy családi képre! Találkozzunk!

köszi!

dolgozó anyuka

Az előző poszt címe jelenleg felfüggesztés alatt, ugyanis pedagógusanyuka szabadságra ment, és most fotósként dolgozik ezerrel. Így Karácsony előtt mindig több a munka, amit rettentő mód élvezek, még ha hajtós is.
Mivel imádom csinálni, ezért hajlamos vagyok reggel gép elé ülni, és retusálni estig, hajnalig. Néha ugyan felállok a munka mellől, de alapvetően ilyenkor el tudok felejtkezni minden szükségletről, és más jellegű kötelezettségekről is. Éljen a lelkesedés, és a maximalizmus.
Ugyanakkor ilyenkor is úgy tudnak jól működni a napok, ha a gyerekek nem veszítenek el teljesen, míg tart a hajtás.
Optimálisan ilyenkor is délelőtt tanulunk, aztán ebédet főzök, eszünk, délután néhány óra szabad foglalkozás (=Anya dolgozik), este közös vacsi, és éjszaka a második műszak a retusálásban (=Anya ismét dolgozik). Meg persze közben a karácsonyi készülődés, ajándékok kigondolása, és gyártása, meg tanulás (kéne) a kreszre, amiből hamarosan vizsgázom... (Igeeen, elkezdtem!) Lelkigondozás műhelymunkák is zajlanak, plusz még egy nagyobb vállalás ígérkezik a jövőben, szóval sűrű, de az sose baj. Csak okosan kell beosztani a perceket. Jusson is, maradjon is, mindenre, ami fontos.

A fullos 'munkanapokon' M rendszeresen mellém ül, és figyeli, ahogy dolgozom. Néha kérdez, néha magyarázok magamtól, néha csak néz. És tanácsokat ad, javaslatokat tesz, amik hasznosak, és meg is fogadom őket. Kérte, h tartsunk fotó órákat is. Naná, hogy persze! :)

lelkesedés

Oké, hát akkor hajrá lelkesedés!
Az utóbbi időben sokat rágódtam a saját szabadságom kérdésén - hogyan élhetném én magam is azt, amit a gyerekeimnek kívánok? Merre van az arra?

Nemrég két baráti beszélgetésben is elhangzott, hogy munkát kellene váltani, valami egész mást csinálni, mert ez így nem jó... de mindketten azt fogalmazták meg, nem tudják, mit is szeretnek, s így merre tovább.
Közben B mellettünk sikított, mert épp a labdát akarta nagyon, amit M rúgott messzire. Gyerekként még tudjuk. Nem kérdés, mit szeretnénk, és sokszor olyan erősen tudjuk, hogy az már akarás. Nem szoktam kijavítani a gyerekeket, ha azt mondják, ezt vagy azt akarom. Szépíteni illik, h szeretném... de ha ő tényleg akarja! Miért csitítsam el benne az erőt a célratartásra? És persze van, h nem érheti el, amit akar - ezt meg kelll tapasztani, megtanulni megélni, jól kezelni. De ettől még az akarás volt, ezért is nehéz lemondani róla - nem csendes sóvárgás.

És igaz az is, hogy abban, amit szeretsz csinálni - jó leszel. Ez talán törvényszerű.

munkahobbi

Tegnap esküvőztünk. Először, B születése óta. Ilyenkor Apával együtt megyünk, a gyerekekre általában anyukám vigyáz. S elment szomszédolni, vitte a hálózsákját is, és ott aludt Z-éknél, aki vele egyidős, kedves jóbarát. B és M maradtak a nagymamára. B este kitartóan várt minket a bejárati ajtót szuggerálva... de aztán beletörődött a sorsába... Ma pedig úgy szorongatott, ölelt! Hosszú volt neki ez a szombat...

Nekem nagyon jót tett a kikapcsolódás, elég jó párosítás, ha az embernek a munkája a hobbija a egyben. Rettentően élvezem a pörgést az esküvőn! A folyamatos készenlétben állás kimerítő, de izgalmas! Az érzelmek felfokozottsága, és hullámzása egész nap - a reggeli készülődés feszültsége, a meghatottság sűrű levegője a szertartáson, és a felszabadult öröm, móka-kacagás a végén! Olyan ajándék végigkísérni két szerelmest ezen a napon.

És amikor ilyen vagány, belevaló koszorúlány csapat is feldobja a hangulatot, az tiszta bulis! 

bújkálós ovisok

Ovifotózás, az egyik kedvenc műfajom. Nem a beállított képek, hanem a szabadidős fotózás. Imádok láthatalanul jelen lenni, csak figyelni őket, és elcsípni a pillanatokat. Összemosolyogni, amikor elbújik, aztán előkukkant, és én kattintok. Persze mindig akad, aki jön és pózol, az is irtó cuki dolog. Hiába, jófejek a gyerekek.

kerti munka

A tanulásunkkal, és így az életünkkel kapcsolatban még mindig több bennem a kéréds, mint a válasz, így még mindig áll a rendszer. Márminthogy nem mozog. Se előre, de talán hátra sem, ugyanis tanulnivaló mindig adódik, ha akarjuk, ha nem. A kertünk szépítgetésének egyik állomása a füvesítés. Szerettük mi a gazt is, de most mégis úriasodunk kicsit, és lesz szép, zöld gyep. De előtte munka van. A föld fel lett ásva hetekkel ezelőtt, de a füvesek csak csúszással érkeznek, így újra kellett gereblyézni a terepet. A gyerekek buzgón munkába álltak, fizetség fejében.

M gereblyézte össze a fáról lehullott kis "kukacokat". Félpucéran, gumicsizmában - ezt találta a legmegfelelőbb öltözetnek a munkára. Aztán hamar lekerült a csizma, és maradt a mezítláb. B is asszisztált, sőt, ő is hordta a marék földet innen oda, meg onnan ide.

S vállalta az időközben előtörő gazocskák kitépkedését. Hát, mit mondjak, ő kevésbé volt kitartó. És nem vette jó néven, h M néha a körmére néz, és dirigálja. Ki is borult rendesen. Megjegyzem, jogos. De másnap aztán befejezte a rá bízott területet.

A fizetséget M hozzátette a meglévő vagyonához, és leszámolta a karóra árát, amit venni szeretne. A maradékot pedig jégkrémre tervezte elverni a közeli ábécében. Kiszámolta szépen azt is, mennyi kell még a jégkrém árához, és megkérdezte Apát, mit kell még dolgozzon ennyi pénzért. Aztán együtt mentek el S-sel a bevásárló körútra, aki pedig nyalókát, meg valami takony állagú édességet vett, báh, jobb, ha nem is részletezem.

Amikor hazaértek, Apa _félig viccesekedve_ megjegyezte, h neki nem hozott senki jégkrémet? Nem sokkal később M kitalálta, h visszamenne a közértbe, mert ő is szeretne olyan nyalókát, mint S. Elment, és boldog mosollyal hozta - a jégkrémet Apának! Olyan szíve van ennek a kicsi nagy lánynak...!

B pedig igaz vadon nőtt kölök. Olyan ügyesen jön-megy a kertben, nem akadály neki a lépcső, a talaj változatossága... A végén még fára mászni is fog, így egy éves épphogy elmúltával...

a munka nemesít

A bizonyos kötődős könyvben (Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában) lenyűgöző és megszégyenítő az indiánok munkához való hozzáállása.

Ott kezdődik, hogy nincs szavuk a munkára. Megnevezik a tevékenységeket, de gyűjtőfogalom nincs, mert nem különböztetik meg az időtöltés egyéb formáitól. Nem társítanak szenvedést hozzá, szeretetből végzik, amit kell. Mi arra vagyunk kondícionálva, vagy szocializálva, hogy rosszul kell éreznünk magunkat, ha izzadunk valamin, ha küzdelemmel jár, ha "munka". Ők szeretik használni az erejüket, a testük adottságait, természetesen, akár nevetve fogadják a munkavégzés során adódó sebeket, horzsolásokat. Nem fecsérelnek energiát a munkához általunk már társított feszültségekre. Élvezik egymás társaságát cipekedés, vízhordás közben - ez nem munka, ez az életük, és élni jó. Nem méregetik egymás teljesítményét, így nem is kell bizonyítaniuk, hogy milyen jól csinálják. Nem sietnek végezni, hogy túl legyenek rajta, nem zavarja őket az idő "fecsérlése" egy szükséglet kielégítésére.

És nincsenek elvárásokkal.

Ez utóbbiról egy döbbenetes történet, amikor egy kis indián fiút a városba vittek, ott nevelkedett, majd felnőttként tért vissza a törzséhez. Feleségül vett egy törzsbéli lányt, született egy kislánya. Nem szeretett dolgozni. Így a szomszédja által termesztett zöldségeket, gyümölcsöket, és a szomszédja halait ette ő és a családja. A szomszédot ez nem zavarta, ő szerette mindezek csinálni, szívesen adott is, még csak azt sem várta el, h a fiú segítsen nekik. Ez a felállás mindenkinek megfelelt. És nem is a szomszéd miatt változott meg a helyzet. A "városi fiú" idővel el-elment a többi férfival halászni. Azután nekilátott, h kertet készítsen, ahol termeszthet. Szomszédja mindenben örömmel segítette.
Ez a fiú öt évig semmit nem tett keresztbe, ami az ő és a családja életéről való gondoskodást jelentette volna. Ez alatt az idő alatt ezt senki_nem_is_várta_el tőle. Senki nem nézett rá rossz szemmel. És ő - szabad lett arra, hogy élvezettel dolgozni kezdjen, ugyanolyan szabadon, mint bármely más törzsbélije. Az egész törzs megkönnyebbült - de nem azért, mert zavarta volna őket a "léhűtő". Hanem mert a vége felé ez a fiú egyre ingerültebb lett. Míg csak el nem kezdte a munkát. "Szeretett volna saját kertet, csak még maga sem tudta!" - ezt mondta róla a szomszédja, és rendkívül mulatságosnak találta, hogy valaki nem tudja magáról, hogy dolgozni akar.

Más gondolatok is forognak bennem a könyvből, úgyhogy jövök még Jean-nal, nem ússzátok meg.

dolgozunk

Kostyál Erika nemez csodáit fotózom, aktív munkatársi közreműködéssel.