A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anyaság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anyaság. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 4., hétfő

Anyák Napja

S korán reggel - ahogy ő szokott - már mocorog a szobában. De meglepő módon _félálomban konstatálom_ nem dübög be hozzánk, hanem valamit hallhatóan nagyon művel. Aztán már közelebbről, az előszobában műveli. Az ajtóval babrál, zörög a kulcs. Végül csak bejön, ott áll izgatott mosollyal, felöltözve (!). Megkér, h nyissuk ki neki az ajtót, nem boldogult a kulccsal. Egyikünk sem képes megmozdulni, így csak elmagyarázom neki, merre forgassa a kulcsot a zárban, h sikerüljön. Nagy vidáman kiviharzik a kertbe. Hamarosan visszatér, megint ott áll az ágyunk mellett, és felém nyúlt egy csokrot... Boldog Anyák napját! Közli nagy vidáman. Elmeséli, hogy tulipánt már nem talált, ezért hozott kaprot, és az orrom alá nyomja az illatos növénykét. Annyira kedves tőle ez az egész akció, és annyira rá vall ez a kis kaporból meg fűszálból álló köszöntés!


Nemsokára M is megjelent, ő is felöltözve, de nem is, mert inkább kiöltözve! Csinibe! Tőle orgonát kaptam, szintén a kertből, meg egy dalt, amit színjátszón tanult, és sikeresen titkolt Anyák Napja reggeléig!


Rajz is járt a virág mellé, meg egy kedvenc kövét nekem adta, talán rózsakvarc. És egy tulipános tetkót is kaptam!


Anyának lenni megható... :)
(Aztán már reggeli után elillant az idill, és a nap folyamán körülbelül huszonhatszor vesztek össze egymással, és vesztem össze velük én, szóval minden jó... ha legalább az eleje az.)

2015. április 16., csütörtök

legszebb és legnehezebb

"Megszelídül az ember, ha gyereke születik. Rájössz, hogy nem halhatsz meg. Élned kell a miatt a kicsi valami miatt, amit létrehoztál. Ugyanakkor semmi nem döbbent rá jobban a halandóságodra, mint az, ha gyereked születik. A jövőt ő jelenti,... nem te. És megérted - ilyenkor érted meg igazán -, hogy az életed véges. Az élet túszul ejtett. Nem halhatsz meg, ugyanakkor tudod, hogy meg fogsz halni. Mindig azt gondoltam. az ember a saját anyjától tanulja meg, hogyan kell anyának lenni. De nem igaz. A gyerekedtől. A gyerekedtől tanulod meg, hogyan legyél anya. Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré. Nincs még egy olyan kötelék, mint amely egy anyát köt össze a gyermekével. Semmi nem tudja hangosabban megénekeltetni a szívedet, vagy megremegtetni a térdedet." ~Tony Parson

2014. április 1., kedd

egyszerűen csak együtt

"Amikor ott ragadsz a hegyekben egy buszmegállóban, vagy egy vidéki úton, vagy ha totálkárosra törted az autódat, vagy ha a folyó kiöntött a medréből és keresztülhömpölygött a hálószobádon, ha nem akar elmúlni az a csúnya, makacs hasfájásod... a nővéred egyszerűen csak ott van veled."
(Pam Brown után szabadon)


Sokat vannak együtt, M ölelgeti, beszél hozzá, simogatja, dúdol neki, a fülébe susog, vigasztalja, fényképezi, körbepakolja a játékaival. Szereti.

Egyszer egy vele egykorú kislány (legyen xy) azt mondta neki - mert M bohóckodott - hogy 'Ha így viselkedsz, nem leszel jó anyuka!' Rettenetesen haragudtam a lányra, de főleg az anyukájára, aztán szomorúsággá szelídült bennem az érzés... micsoda rombolást végezhet egy kislányban ez a mondat, ez a következtetés. És micsoda hazugság ez. M elmesélte, sokat beszélgettünk akkor. 
Aztán most, valamelyik nap, B-vel a kezében, mosolyogva rámnéz, és azt mondja: Anya, xy-nak nem volt igaza...

Hálás vagyok, hogy M itthon lehet velünk, és így van ideje rátalálni magában a leendő anyára, élvezni a babázást, felfedezni a testvérét.

2013. november 5., kedd

anyaság

"Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenek előtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült." - Kőváry Anett