A következő címkéjű bejegyzések mutatása: írás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: írás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 9., csütörtök

írás Ruminivel

S az olvasásra egyre fogékonyabb, vele is elérkeztünk mostanra oda, hogy olvasgatja a feliratokat az utcán, és mindenféle, elé kerülő újságon, szórólapon lévő szövegeket betűz ki. Ez tavaly még nem izgatta, örülök, h kivártuk. Viszont az írott betűk nem a barátai. Anno M is csak nyomtatott betűkkel írt még elsős félévi vizsgáján, aztán második félévben meglódult, és év végére behozta ezt a "lemaradást". Hát, úgy tűnik S még halogatná ezt a témát, ha lehetne...

Elkezdtük esténként a Rumini kapitányt olvasni, változatlanul nagyon szeretjük mindannyian. Gondoltam, hátha Rumini kedvet hoz az íráshoz is. Szóval a hagyományos gyakorló mellé készült egy ilyen füzetke:
















Felhasznált képek, anyagok:






2017. január 10., kedd

tanulóskodás

Folytattuk a régi projektet, az emberi test rejtelmeit! (Emberi test címszó alatt megtalálható minden eddigi.)
Most következett a keringés:






Újabban azt próbáljuk ki, h nem egyszerre tanulunk. Most M volt a főszereplő, közben S szabadfoglalkozott. Néhány javaslattal éltem, amikor az unalom akarta volna rágni.



Ha már Minecraft színezőt kért, gondoltam legyen benne egy kis írás is - szövegbuborékot kaptak a szereplők:



És címet is kellett adni a képnek.

B is színezni szeretett volna, ő nagy versenyautó-fan...

2015. március 11., szerda

betűk, betűk, betűk

Betűkártyák készültek. Sajnos már fogalmam nincs, hol találtam a képeket hozzá, de megosztom, nagy hálával az elfeledett alkotó felé.





Pont volt itthon kemény karton, megfelelő méretűre vágva. És mivel a nyomtató fekete-fehér, hát színeztünk.



És mostanában S ilyeneket "rajzolgat":

"Anya, ide mit írtam? És nézd, most? Most mit írtam?"

2015. február 10., kedd

követelmények - 2.osztály

Tanmeneteket kaptunk, abból gyűjtöttem ki a tanulnivalókat. És kicsit összemostam a volt és a jelenlegi sulinktól jövő elvárásokat.


Olvasás, írás

- szöveg –› mondat, mondat –› szavak tagolás
- mondatkezdő nagy betűk

- írásjelek
- j-ly
- ábécé –› betűrend, lexikonhasználat
- rövid és hosszú mgh, rövid és hosszú msh –› időtartamok megkülönböztetése, tollbamondás!
- szótagokból szavak , szótagszám, elválasztás
- dz, dzs
- szótő - toldalék
              -t (kit? mit?)
              -ból, -ből
              -ról, -ről
              -tól, -től
              -ba, -be
              -ban, -ben
              -val, -vel
- kiejtéstől eltérő helyesírású szavak
              felszólító módú szavak helyesírása
              -lj, -nj, -nyj, -dj, - gyj,-tj, -tyj
              -ts, -tsd, -tsz, -dsz, -gysz
- mondatfajták


Matematika

- műveletek százas számkörben
- egyes, tizes számszomszédok
- összeadás, kivonás tizes átlépéssel
- sorozatok, szabályjátékok
- nyitott mondatok
- zárójel, műveleti sorrend
- szorzás
- bennfoglalás, osztás, maradékos osztás
- geometria
             - síkidomok
             - oldalak, élek, csúcsok
             - alaprajz
             - tükrözések
- mérések
             - hosszúság
             - tömeg
             - űrtartalom
             - idő: év, hónap, hét, nap, óra, perc, másodperc
                –› átváltások
- római számok


Környezetismeret

- a kert fái
- virág, termés részei
- veteményes növényei
- gyümölcsök
- lakóhelyünk
- településünk
- tömegközlekedés
- ház körüli állatok
- testünk működése
- táplálkozás, egészség
- mérések (hosszúság, tömeg, űrtartalom, idő)

2015. január 28., szerda

betűk - az olvasás birodalma felé haladva

S egyre inkább érdeklődik a betűk iránt, és mondogatja, h szeretne megtanulni olvasni.

A Meixner-féle betűsorrendet kéne követnünk alapvetően, ami ez:

a – i – ó - m,s,t – v – e – l – ú – p – c–
k – á – f – h – z –ő – d – ö – j – é – n–
sz – g – r – ü,ű – b – gy – cs -
A,I,Í,O,Ó,M,S,T - Z,P,H – ny -
U,Ú,E,Á,K,L,N – zs - Ö,Ő,É,V,B,C –
ty -Ü,Ű,F,G,J – ly - D,R,Sz,Ty,Cs -
Gy,Zs,Ny,Ly, – dz,dzs – y – w

De egyre több betűre kérdez rá és jegyzi meg csak úgy, nem törődve az optimális betűsorrenddel... :)

M a Kerge ABC-t olvasgatta neki múltkor.

ITT vannak betűs színezők.
Szereti az íráselőkészítő vonalrajzokat is, ilyeneket:




(Oké, oké, nem a papírkupacon kéne írnia, de hát csak elővette, se szó, se beszéd, nem tehetek róla.)

 ITT, meg ITT találhattok nyomtathatókat. EZ már egyben betűt is gyakoroltat.

Még ebben a régebbi posztban ajánlottam betűs dolgokat.
Nagybetű-kisbetű páros színező ITT.
Betűkeresgélés, válogatás ITT.

Mivel S balkezes, igyekszem ezzel kapcsolatban is okosodni. ITT meg ITT vannak egy cikkek a balkezesek írástanításáról, angolul, úgyhogy még meg kell(ene) értenem. Aki tud ezzel kapcsolatban valami hasznos útmutatást, mondjuk magyarul... szóljon légyszi! Köszi!

Balkezeseknek való ollónk már van (Mondtam már, h megtaláltam a nagy pakolásban? Juhéjj! Újabb csók KonMarinak!), és ámulva látom, h balkezes vonalzó, toll, filctoll, hegyező is létezik!
Online bolt


Éééééés:
Batman és Robin letölthető, nyomtatható csomag -  íráselőkészítéssel, kisebb-nagyobb gyakorlásával, számokkal, színekkel, betűtanulással! Tutti!

2014. december 10., szerda

2014. augusztus 21., csütörtök

kreatív írásfüzet

ITT

Határozottan emlékszem, mennyire szerettem, amikor egy iskolai füzetemben valamiféle nyomtatási hiba folytán egy sor megfolyt, vagy elferdült... Vártam, h írhassak oda, élveztem a másságát, azt, h "kilóg a sorból". Szóval irtóra tetszenek ezek a füzetek, kihívóan játékosak!

     

2014. március 5., szerda

2014. február 4., kedd

boldogságos levélírás



 "Még sosem írtam levelet! Alig hiszem el!"



Már postára is adta, nagy büszkén.

Aztán találtam levélpapírokat, borítékokat: