kokárdás kihívás

Két hete beteg vagyok, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget - így van az ember, ha anya. Egy kis nátha, egy kis torokfájás, köhögés nem dönthet le a lábamról. Hétvégeken ugyan rendszeresen rosszabbul lettem, mintegy megragadva az egyetlen lehetőséget a pihenésre. De most, a harmadik héten - valószínűsítem, egy meggondolatlan lenge öltözetű kapuhoz szaladás, és ott a tervezettnél hosszabbra húzódó röpke beszélgetés folyományaként - teljesen elhatalmasodott rajtam a kór. Nem kapok levegőt, az orrom nonstop be van dugulva, de tényleg, ilyet én még nem éltem. Hasogat a fejem, gyenge vagyok, szédelgek, satöbbi. Nyavalya.
(Amúgy, totál zárójelben, foglalkoztat a betegség, mint olyan. A betegség, amit "nevelgetünk magunkban". Annyira keveset tudunk önmagunkról ezen a területen. Szeretném jobban érteni a test-lélek-szellem egységes működését. Egy gyerekkori trauma miatti önelutasításban a test autoimmun betegségben él. Annyira egyértelmű. Annyira döbbenetes. Sokkal tudatosabbnak kéne lenni. Igazságban élni! Zárójel bezárva.)
(Lesz egy előadás Éld meg a saját életedet, és gyógyulj! címmel, pont autoimmun témában. Akit érdekel, mondom, hol és mikor. Újabb zárójel bezárva.)

Szóval három gyerekkel itthon - betegnek lenni. Élmény. Még ha a három gyerek igazából irtó rendes is. Mert megreggeliznek egyedül, sőt nekem is ágyba hoznak reggelit. M teát készít, finomat, meleget. Egész délelőtt játszanak a gyerekszobában, h Anya tudjon pihenni. Délután kiteregetik a kimosott ruhát. Aztán persze használhatják a számítógépet - milyen jó, h összegyűjtöttem okosmeséket, lásd jobb oldali sávban itt a blogon -, és csak akkor, azon esnek egymásnak. Amitől az addig kényeztetett Anya azzzonnnal kibukik, nem kicsit. Persze, írjuk a betegség számlájára.
Na, mindenesetre tengetjük a napokat. Tegnap este, miután Apa hazaért, elvánszorogtam az orvoshoz, ahol két és fél óra várakozás /küzdelem az életemért higgadtan ülve egy dermedt váróteremben/ után megkaptam a megérdemelt antibiotikum adagomat. Ezelőtt két évvel jártam ilyen ügyben ott, azért ez jó arány.

Na de, ma már muszáj volt valamit tenni, mindannyiunknak hiányzott a céltudatos valami. A gyógyszereimért is el kellett jutni a közeli gyógyszertárba, és ezt sikerre vittük, ami erőt öntött belém. Mivel bedobtak egy rakás reklámújságot egy kupacban, mielőtt a tüzelnivaló közé hajítottam volna, jött az ötlet. És ugye, közeleg a nemzeti ünnep.

ITT meghallgattuk a videotanár-on az 1848-as, március 15-ei eseményekhez kapcsolódó kis előadást. Mácsai szavalata is benne van, Petőfitől a Dicsőséges nagyurak, hát futkosott a hátamon a hideg. Fantasztikus vers, csodás előadás. A gyerekekkel többször is meghallgattuk, átbeszéltük a sorokat, a benne dúló indulatot.

Aztán nekiálltunk az alkotásnak.

A reklámújságokból piros, fehér, és zöld színű mindenfélét vágtunk. A lényeg a színe. Néha tárgyak, néha csak a téma háttere volt megfelelő. Aztán egy fekete kartonra ceruzával halványan megrajzoltam a kokárdát, és kezdődhetett a ragasztgatás.

Közben hallgattuk a Nemzeti dalt, dalban és prózában - S és B kezelték a dj pultot...

Ezen a képen közelebbről is megszemlélhető az elkészült mű. (Keresd a nyuszit, ha már Húsvét is...!):

Ugyanezzel a technikával készítettünk nemrég emberfejeket is, ITT. Akkor is élvezték, ezért mertem egy ilyen nagyobb szabású, hosszabb feladatba belevágni. Jól sejtettem, végig vígan ment a munka.

Végül meglelte méltó helyét is a lakásban az óriás kokárda - felkerült az előszobában éktelenkedő bojlerre:

Éljenek a márciusi ifjak!

Én meg határozottan jobban vagyok ezek után. Komolyan. Még blogposztot is írtam, ugye, hehe.

veszettség és egyéb állatorvosi finomságok

Egy vicces videó ITT, ami elmagyarázza, mi is az a veszettség. A stílusa... hát egyedi, szóval bocs, ha kiveri a biztosítékot. Nekünk tetszett. De csak linkelem, idetenni a teljes videót nem merem. Hehe.
(A csúnya szavakat kisípolják ám!)
Amúgy meg Bergamottnál találtuk az ajánlót.

M teljesen rákapott, úgyhogy ki vagyunk képződve bolhákból, galandférgességből, toxoplazmózisból, és hasonlók, szóval akár állatorvosnak is elmehetnénk lassan...
A szívférgesség az egyik kedvencünk. (Nincs is benne sípolás...)

Kár, h más témában nem találtam ilyen stílusú videót.
Ha esetleg valaki igen, szóljon má' lécci! Köszi.

Amúgy meg tiszta jó, h mivel érdekesen, viccesen van tálalva, abban a témában is tanultak, ami engem totál nem érdekel, és közöm nincs hozzá. 

testünk rejtelmei, testünk szépségei

Valamelyik nap kérdezte S (ezek a kérdések mindig a semmiből érkeznek, miken jár ezeknek a kisembereknek a feje), hogy hány csont van bennünk. Ti tudtátok volna a választ? Az internet a barátom, a Wikipédia szerint az emberi testet kb. 206 csont alkotja.
Hát akkor foglalkozzunk kicsit a testünkkel. Elég érdekes, merthogy benne élünk.

Nagyobbra húztam, és kinyomtattam ezt a csontvázat. Szétvágtam. S összerakta, M megnevezte a csontokat.

Elővettük az összerakható, nagy, papír csontvázunkat is, ITT mutattam - nyomtatható linkkel.

Találtam nagyon szuper hajtogatós figurát, rajta a különböző szervrendszerekkel, INNEN leszedhető a nyomtatható pdf, az ajánlásért hála Sucikának! Kinyomtattam, tuti meg fogjuk csinálni!

Nemrég szereztem be ezt a nagyon szemléletes füzetet, ebben tanulmányoztuk a belső szerveket, és azok nyavalyáit.

Ide kapcsolódóan megnéztük ITT a Varázslatos iskolabusz, a betegségről - szintén Sucika blogjáról az ötlet.

EZT a videót - Egyszer volt az élet sorozat, Az emésztés c. rész is kapcsolhatjuk ide.

Vagy jöhet még a Sejtbolygó c. rész.

Aztán az alkotó napunkon, hogy témánál maradjunk, M körberajzolta S-t, és emberalakot dekoráltunk.

Közben Beethoven volt a "tananyag", meséltem az életéről, és több művét meghallgattuk. A gyerekek irtó élvezik a komolyzenére alkotást.

Többször is kifejezték, h a zene miatt választották most azt a színt, vagy vezetik úgy a vonalat.

Folytatás következik, nem lettünk készen ebédig.

Hallgassatok Örömódát!

gyógyulás

Állapotjelzés! Jelentem, S gyógyul rohamosan!

Napról napra jobban van, enni egyre többet tud, és a kedve is a régi.

Ma vendégek voltak nálunk, és a futó-gurulóversenyben gördeszkán hasalva vett részt, szóval tényleg javul...

életünk sztorijai - sokadik fejezet

Jövök ventillálni. Gazdagodtunk egy sztorival, S-sel tegnap éjjel kórházi szállóvendégek voltunk.

A történet fontos szereplője az Apa által készített fa puska... és a fiam szájpadlása.  
S jellemzően szeret a szájába venni dolgokat, igen-igen, kinőtte már azt a kort, de mégis. Sosem cumizott, helyette szívesen rágcsálja a dolgokat. Frusztráltabb időszakaiban inkább.
Tegnap a szájában a fa puskával rohant a "bázisra" a gyerekszobában, amikor is, számára nem észrevehető módon elétornyosult M. Nem voltam bent, csak az üvöltésre érkeztem. Ömlött a vér a szájából, azt sem tudtam, mi vérzik - a foga tört ki, a nyelvét harapta el, a száját sértette fel, vagy mi van. Miután csillapodott a vérzés, és bele tudtam nézni a szájába, majdnem rosszul lettem. Egy csinos kis kráter éktelenkedett odabenn. (Onnantól kezdtem remegni, ami csak órákkal később múlt el...) Gyakorlatilag kilyukasztotta a puska vége a lágy szájpadot. Oké, irány a kórház. Ja, ez persze nem ilyen egyszerű. Merthogy 5 kórházat és ügyeletet hívtunk végig, mire egy helyen azt mondták, hajlandóak ellátni őt. Mindenki öltözés, B-nek két adag kaja, S-nek pizsi, kedvenc mesekönyv, mert sok jóra nem számítunk. Indulás a Bethesdába.

Azt kell, hogy mondjam, az eddigi legjobb kórházi tapasztalatot szereztük itt. Innen is küldök egy nagy köszönömöt a Bethesda Gyermekkórház dolgozóinak! Előrevettek a szakrendelésen, három szakember (sebész, gégész1, gégész2) nézte meg S-t, és a bent tartózkodásunk alatt mindenki, akivel mi kontaktusba kerültünk, de tényleg minden nővér, orvos, betegszállító kedves volt, és nyugodt, és mindenki szólt S-hez is, ami szerintem külön fontos. Ki kellett töltenem egy információs lapot, amin elsőként megkérdezték, mi a beceneve, aztán többek között azt, hogyan szólítja a szüleit, testvéreit, mi nyugtatja meg, ha fél, mivel alszik, volt-e már távol otthonról, és egyéb, személyes szokásairól - amiket tudva sokkal könnyebb ugye egy kisgyerekhez közel jutni, és elviselhetőbbé tenni számára a kórházi létet. Hihetetlen szimpatikus!

Megműtötték altatásban, össze kellett varrni a likat. Épphogy nem szakadt át az orr nyálkahártyáján is.
Félt nagyon. Kérdeztem tőle, szerinte Batman szokott-e félni. Mondta, biztos nem. Mert bátor. Bátor az, aki nem fél? Ellentmondtam - szerintem az a bátor, akit a félelem nem tart vissza. Fél, mert igenis félelmetes dolog elé néz, de mégsem hátrál. Vállalja a kihívást, a félelem ellenére. És akkor bizony rettentő bátor!

Az altatóorvos megmutatta S-nek a maszkot, amiből majd belélegzi az altatógázt. M-nek meséltük a telefonban, le is kellett fényképeznünk, h lássa, milyen.
Az altatást jól viselte, viszonylag nyugodtan ébredt, bár fájdalmak között, és sírósan. De annyira jó, h megnyugtatható volt a kisgyerekkori kedvenc dalával! Olyan komolyan tűrte a fájdalmat, pedig szegény még mindig egész testében összerándul minden nyelésre.

Reggel már fel is akart öltözni, nem értette, miért kell pizsiben maradni nappal is. Miután a branül idő előtt kicsúszott a kezéből (de hálás vagyok, h nem szúrták újra meg, hanem megkaphatta szirupban a szükséges gyógyszert... ami mondjuk szintén nem volt neki kellemes, de az infúziót végig utálta, és fájlalta is a kezét), és tudtuk már, hogy ma biztosan hazamehetünk, úgy voltam vele, hogy nem várok engedélyre, öltözzön, ha akar. Úgy éreztem, ez a gyógyulásról szól. Mit pizsizzünk itt tovább. Irány vissza a normális kerékvágásba!

A műtét tegnap késő este volt, és ma délben már itthon lehettünk. Most már csak a lábadozás, pépes menü, pihenősdi van hátra.