puszpók

Kipróbáltam egy új sütit, kókusz van benne. Kérdezem B-t, ízlik-e. Ő fintorog.
- Nem ízlik benne Hókuszpók...

csak más a nevem

S: - És akkor mondjuk én örökké élek!
M: - De akkor Isten vagy.
S: - Jó, csak más a nevem.

hajrá

"Szeretlek, Anya. És Te is, csak így tovább, szeress minket!"

(az utóbbi napokban tényleg egy kicsit jobban ment)

vége

"Na, már megint egy évet várhatunk a Mikulásra..."

dilemma

"Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy most létezik a Mikulás, vagy csak kitaláció. Ez azért baj, mert ha gyerekeim lesznek, nem tudom majd, hogy tegyek-e valamit a csizmájukba, vagy ne..."

szuper

- Anya, rajzolj egy szivecskét a kenyeremre majonézből! Vagy ne... inkább szuperhőst!

Anyák Napja

S korán reggel - ahogy ő szokott - már mocorog a szobában. De meglepő módon _félálomban konstatálom_ nem dübög be hozzánk, hanem valamit hallhatóan nagyon művel. Aztán már közelebbről, az előszobában műveli. Az ajtóval babrál, zörög a kulcs. Végül csak bejön, ott áll izgatott mosollyal, felöltözve (!). Megkér, h nyissuk ki neki az ajtót, nem boldogult a kulccsal. Egyikünk sem képes megmozdulni, így csak elmagyarázom neki, merre forgassa a kulcsot a zárban, h sikerüljön. Nagy vidáman kiviharzik a kertbe. Hamarosan visszatér, megint ott áll az ágyunk mellett, és felém nyúlt egy csokrot... Boldog Anyák napját! Közli nagy vidáman. Elmeséli, hogy tulipánt már nem talált, ezért hozott kaprot, és az orrom alá nyomja az illatos növénykét. Annyira kedves tőle ez az egész akció, és annyira rá vall ez a kis kaporból meg fűszálból álló köszöntés!

Nemsokára M is megjelent, ő is felöltözve, de nem is, mert inkább kiöltözve! Csinibe! Tőle orgonát kaptam, szintén a kertből, meg egy dalt, amit színjátszón tanult, és sikeresen titkolt Anyák Napja reggeléig!

Rajz is járt a virág mellé, meg egy kedvenc kövét nekem adta, talán rózsakvarc. És egy tulipános tetkót is kaptam!

Anyának lenni megható... :)
(Aztán már reggeli után elillant az idill, és a nap folyamán körülbelül huszonhatszor vesztek össze egymással, és vesztem össze velük én, szóval minden jó... ha legalább az eleje az.)

a szendvicsgyerek

Vekerdy bölcs meglátással azt mondja, nem a szavaiddal nevelsz, de legtöbb esetben még csak nem is a tetteiddel. Hanem azzal, aki vagy. Legbensőbb motivációidban, késztetéseidben, félelmeidben, meggyőződéseidben. Fontos felelősségem szülőként, h törődjek magammal.

Küzdeni akarok értük. Tehát küzdeni fogok magamért. 

Régebben gondolkoztam a testvérhelyzetekről itthon. Aztán leszedtem a bejegyezést, nehéz bölcsnek lenni, mit adhatok ki a gyerekeim, a családom személyes harcairól. (Főleg zavarban vagyok, amióta tudom, milyen sokan olvasnak...) De egy részét mégis ide rakom. Sokat változott a helyzet, régebben S nem nagyon tudott B-vel mit kezdeni. Mostanra tudnak együtt mókázni. 

S szereti ölelgetni B-t, de nagyon hevesen teszi, fel is löki néha. Szereti puszilgatni, de nem figyel rá, neki jó-e, vagy sem - néha leesik a feje a nyakáról, olyan puszirohamot kap.

/Múltkor meg is állapította lemondóan: - Sajnálom, B, nem tudok Veled játszani. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de túl kicsi vagy./

Azért nem lehet egyszerű az élete S-nek egy Cuki mellett, akiért mindenki megállás nélkül odavan, bármit csinál... elég csupán, h létezik. És egy olyan nővér mellett, aki vagány, sportos, erős akaratú, öntudatos. No meg, hát csak ő a középső.

Segítenem kell őket, mindhármukat, az egymással való kapcsolatuk simítgatásában... Aztán pont, amikor ezeken a gondolatokon őrlődtem, oldódott meg egy kicsit a dolog, mert B és S egy remek közös szórakozásra találtak.

B abban a rettentő vicces korszakban van, amikor a kisemberek bemásznak minden olyasmibe, amibe többé-kevésbé kényelmesen beleférnek. Legyen az (duplókkal teli) doboz, fonott kosár, vagy akár fiók. Van egy zöld, műanyag kosaram, mosáshoz, teregetéshez használom. B belefészkelődött, S pedig elkezdte körbetolni a lakásban. Volt nagy röhögcsélés.

Olyannyira kedvelt móka lett ez, h B ki sem akar szállni - ott nyomta el az álom, körbepárnázódva...

Amúgy meg S alapból sem hétköznapi figura. Mindig mozgásban van, mászik a kanapén, fut, ugrál, beszél. Aztán olyan is előfordul, h belefeledkezik a játékba, és hosszú időre nyugalomban marad, olyankor "magában" beszélget, figurázik, elmerül a világában. De nehezen tartja a figyelmét egy dolgon, elfelejti, amit egy perccel azelőtt kértem tőle, repdes, ő sem tudja, épp merre jár. Öntörvényű, zabolázhatatlan. Hihetetlen türelem kell hozzá. De ugyanakkor annyira szabad, kreatív, és örömteli tud lenni. Tudom, h nem az a megoldás, h megpróbáljam megváltoztatni őt. Beláttam, h nem lehet. Ő ilyen. És őrületesen fontos, h ne ütköztessem folyton falakba. Ne vigyem olyan kihívások elé, amit nem tud megugrani. Mert ő másként működik. Ha azt mondom, nézd, itt ez az ösvény, csak annyit kérek, menj végig rajta -  ő elindul, de az első pillanatban észrevesz egy pillangót, akkor utánakap, de aztán meglát egy szép virágot, odafut, közben észrevesz egy érdekes kavicsot, felveszi... talán sosem jut el az ösvény végére. Már azzal sem törődik, h a pillangóval találkozott, nem hogy az ösvény. Nem jut el a kijelölt út végére - de miközben halad totál másfelé, csomó érdekes élménnyel gazdagodik az élete. És hogyha közben az út széléről folyton azt kiabálják neki, h "Hé, mit csinálsz?? Már megint elrontottad! Hát hányszor mondjam, nem ez a dolgod!" akkor ő nem tudja, mit csinált rosszul, de már nem élvezi a maga kalandját. Hanem elhiszi, h valamit folyton rosszul csinál.

De képzeljétek, kiesett két foga! Ezt ő üzeni.
(A következő mondata meg az volt, hogy szerintem egy vak ember lehet-e tűzoltó...)

"Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenek előtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült." 

(Kőváry Anett)

S nap

Ma úgy alakult, hogy S napot tartottunk. Délelőtt egy régi ovistársbaráthoz mentünk át kettesben, S és én. Ők játszottak, mi anyukák diskuráltunk. Komoly témákról, értékes beszélgetés alakult, hálás voltam érte.
Utána még tettünk egy nagy sétát, játszótérre is befújt minket a finom tavaszi szellő, hintáztunk magasra fel, csukott szemmel, arcunkat simogatta a Nap. S meg is mondta, így kéne valahogy hazamenni, nem busszal.
Vittünk az otthonmaradottaknak jégkrémet, tavaszünneplőset.
Útközben barchobáztunk. S kérdezgetett. Nem ember. Nem állat. Akkor mi? Élőlény?? Igen. Segítek: zöld. Mire S szeme felcsillan: Sárkány!
Ajándék ez a fiú. :)

a feje

S: "Olyan könnyen tudok bukfencezni! A fejem is nagyjából erre van kitalálva!"

a tanultak "alkalmazása"

M eszik.
Köhögni kezd.
- Mi történt? - kérdi aggódó anyja.
Mire a szakszerű válasz:
- Nem zárt jól a gégefedőm.

laptop

- Sajnálom, B, nem tudok Veled játszani. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de túl kicsi vagy.


Aztán nekiállt a Nagyfiú , és készített egy laptopot.

Belül épp Angry Birds játék zajlik:

a zokniélet margójára

"Kifordítva veszem fel a zoknim, mert az olyan kalózos. Most menőlábú vagyok, mi?"
(idézet S-től)

alkotás és dilemmák

Szeretem, hogy szeretnek rajzolni, színezni.
Karácsony közeledtével egyre több az alkotás. 

A minap is, kiültünk a konyhába, megterveztük a menetet, aztán ők nekiláttak a munkának, én pedig a délelőtti alvását töltő B-vel a hátamon a mosogatásnak, teregetésnek. Praktikusan egy helységben vagyunk, de mindenki halad a dolgával.

Már vagy tíz perce serceg a kezek alatt a munka, amikor S felnéz, és közli: De Anya! Hát hallgassunk zenét!
Annyira örültem, hogy az előző néhány komolyzenehallgatásos alkalom már így összekapcsolta S-ben az alkotást a zenével! Máris kaptam elő a telefont, youtube be, jöhet egy kis Mozart!

S ezt az olyan sivatagi izéből (kaktuszból) kiinduló szabadrajzot végül is a Télapónak készítette, és csak nehezen tudtam lebeszélni róla, h kint szélnek eressze, hogy eljusson hozzá. Végül is meggyőződött róla, hogy tényleg nincs nagy szél, ki kéne várni az orkánosabb időjárást. Hogy miért a Mikulásnak, meg miért pont most, nem teljesen világos számomra. Mondjuk nincs könnyű dolga szegénynek ezzel a Télapó üggyel. M már szíve mélyén azt hiszem tudja, mi az igazság, de azért drasztikusan lerombolni a mítoszt még nem kész. S érzi ezt a labilitást, a szkepticizmust.
Úgy megadnám neki a teljes hitet, de így nehéz.
Időről időre feltesz a semmiből kérdéseket, pl. miért pont az Északi sarkon lakik a Mikulás. És akkor ki is készíti az ajándékokat, a manók, vagy ő. És hogy ér körbe egy éjszaka alatt.
S komolyan agyal ezeken, de a megérteni vágyás, és nem a leleplezni akarás hajtja.
Nem is tudom, végül hová tette ezt a rajzot. Jó volna, ha feltámadna a szél.........

M alkotását nem mutathatom meg, mert az bizony Karácsonyra készült. És könnyen idetévedhet az a Valaki, akit meglepni készül vele.
De ami késik, nem múlik, muszáj lesz majd kitennem, mert totál szeretemrajz.

ezennel

M:
- Ezennel lovaggá ütlek!
S letérdel.
- Vállalod-e a harcokat?
- Vállalom!
- Vállalod-e a szenvedést?
- Vállalom!
- Vállalod-e a halált?
Csönd.
- Azt nem.
Csönd.
- Na jó, azt nem is kell.
Nevetés. Lovaggá ütés, ünnepélyes kardátadás.

szabadság

S: Anya, hadd legyek csak egy szál pólóban!
én: Már hűvös van, kell az a pulcsi.
S: Jó, akkor felveszem, és azt játszom, h az egy póló!

csak aludni ne kéne

Délutáni alvás. S kisomfordál:

- Megyek pisilni. Meg kakilni.

Kérdőn nézek rá.

- Na jó, nem.

Még kérdőbben nézek.

- Nem is kell amúgy...

Villanyoltás után a gyerekszobából:

- Anyaaa! Kéne jám zokni!

- Miért, fázik a lábad?

- Neem... csak a biztonság kedvééjt!