A következő címkéjű bejegyzések mutatása: program. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: program. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 24., kedd

sportnap

A hétvégénk sűrű volt, sportnapoztunk is. A kosaras egyesület éves rendezvénye volt ez, ahol gyerek és szülő együtt játszhatott. A bemelegítő zumbán még én is ráztam magam B lelkes közreműködésével, de aztán már csak a lelátóról ordítva szurkoló bébiszitter lehettem. Bár B is tudta, hogy üldögélni nem illik egy sportnapon, hát megállás nélkül, kitartóan vadászta a lufikat, a leglehetetlenebb helyekről is - míg csak végleg el nem fáradt, akkor aludt egy nagyot a hordozókendőben.


Sorverseny, rendre páros feladatokkal, ami szerintem nagyon jó. M lobog sárgában...


 ...és Apa meg S a hullahopp karikában.


Voltak kosármeccsek is, a legkisebbektől kezdve minden résztvevő gyerek pályára állt - felnőttek ellen. Itt S, a komoly sportember integet épp ki, miközben fut, amerre a többiek...



De védett rendesen, ha kellett, nem érheti szó a ház elejét. És egész meccs alatt vigyorgott.
M is teljes erőbedobással játszott a felnőtt meccsen, még kosarat is dobott.


Hálás vagyok az edzőnk hozzáállásáért, tényleg közösségformáló, és igazi élmény így a sport!

2014. november 24., hétfő

utcadekor

Szombaton az ART&ME szervezésében egy gyerek művészeti streetart programon vettünk részt.


Maga a hely is tetszett:



A gyerekek "becsomagolták" az oszlopokat a Galéria előtt. Pókhálózós utcadekor.





B bentről figyelte érdeklődve a munkát:


Aztán a kávézóban mindenki pókhálót rajzolt, és bele a számára kedves bármit.





S pókhálójába került a furulya, a barátok, Apa telefonja a játékkal (ahh...), és a roller is.


Itt épp a diófát rajzolja a kislétrával.


M pókhálóba ragadt szívügyei: roller, görkori, diófa, kosárlabda, gördeszka, bicaj. Aztán rákerült B is gyorsba a végén.


Még sétáltunk a belvárosban - komolyan turistaélmény-számba megy, mióta kint lakunk a városszéli kis kertes házunkban.

2013. április 16., kedd

Programajánló indiánrajongóknak


A Pozsonyi Pagony programja a Kis Könyves Éjen: indiánok a Pagonyban (aprótörtpék és igaziak!)
aprotorpe1.jpg
Indiánok a Pagonyban
Gyere április 19-én hatra a Pagonyba!
  • lesz diavetítés délután 5-től
  • aztán 6-tól meghallgathatod az Aprótörpe indiánok  történeteit,
  • találkozhatsz egy igazi indiánnal, aki megmutogatja neked, hogy milyen szerszámaik, ruháik vannak,
  • indiános gyöngyökből fűzhetsz láncot, készíthetsz fejdíszt,
  • egy indián fuvolás igazi indián dallamokat játszik nektek,
  •  lesz indiános rágcsálnivaló, és megkóstolhatod az indiánok italát,
  • és persze ott lesz Erdős István, szerző!

Helyszín: Pozsonyi Pagony, XIII. Pozsonyi út 26.
Időpont: április 19. péntek, 18:00–20.00
aprotorpe2.jpg